Monthly Archives: November 2011

Kontentmegosztás

Készül a hivemined, 72%-on van ebben a pillanatban, naponta ötször megnézem, hátha haladt előre a progressbar, addig ide osztok meg dolgokat. Kényelmetlen, nincs belőle RSS feed  — olyat legalábbis nem találtam ami tartalmazza egyszerre az a) kommentet b) linket c) képet d) absztraktot –, de valahova muszáj. És számolom a napokat, mikor végre át tudok költözni a readerból Egy Jobb Helyre.

Internetmegosztás

Mit csinál az ember, ha elvágják az épületben a koaxot és hirtelen egy egész iroda marad internet nélkül? 40 ember nem tud éppen dolgozni, valamit muszáj kezdeni a helyzettel. Mobilnetünk van, és a céges routeren van külön USB port ennek — de pont a mi modemünket nem támogatja. Pánikra azonban semmi ok: mobilnetet be a gépünkbe, fel vele az világhálóra, majd azt azt továbbosztjuk rögtön a gép hálókártyájára. Ezután a kábelmodem WAN portjából átdugjuk a hálókábelt a gépbe, és már csak a routernek kell megmondani, hogy az internetet DHCP-n kérje, és hirtelen az egész irodában újra van net. Távolról sem olyan gyors ugyan, mint 120 megabites UPC, de arra a fél órára tökéletes…

Bangla büfé

Új(ish) munkám első napját az amúgy igen kiváló Lofficeban töltöttem, és ebédidőben muszáj volt elmenni a Bangla büfébe, mert amúgy is régi kedvenc. Odaérve megütközve vettem észre, hogy üres a hely és én vagyok épp az egyetlen vendég: ezt nem lehet annyiban hagyni, ezt a helyet minnél több embernek kell ismernie, úgyhogy bár Orosz Peti és a Chew.hu is megénekelték már, én is hozzáteszem a magam két fillérjét a dologhoz.

Az Akácfa utca 40-ben található Bangla büfé Budapest egyetlen, ugyanakkor igen jó Bangladesi kajáldája: ízvilágban leginkább az indiaihoz áll közel, de mégis kicsit más. Kezdeni mindeképp a paradicsomlevessel kell: a fűszeres-édes vonalon valahol félúton helyezkedik el, számomra belőtték a sweet spotot vele, egyszerűen tőkéletes. A tetejére köményt és ha jól értettem mégvalami fűszert raknak, ami tényleg már csak hab a tortán.

A leves mellett a hely másik fénypontja a mangó lasszi: csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla, meg kell kóstolni, én emiatt szerettem meg a mangós… nos, minden mangós dolgot. És azóta se ittam ilyen jót: még az ennél több, mint kétszer drágább más indiai étterembe se.

Főételnek pedig currys csirke, basmati rizs, és chapati. A dolog gyenge pontja sajnos pont a hús: kicsit rágós, kicsit jobban át lehetett volna sütni, a szósz viszont egészen kiváló megintcsak, a rizs kicsit talán száraz, de még jó. A chapati nem olyan fűszeres mint az indaiakban, ettől függetlenul muszáj az utolsó morzsáig megennem, mert így is nagyon finom.

Maga a hely amúgy kicsi, két négyes és két kettes asztal, de egészen bájos, a háttérben bangladesi zene szól youtuberól, a falon mindenféle érdekes információ és kép az országról, nem lehet nem szeretni az egészet, látszik hogy a tulajdonos-szakács (?) szíve-lelke benne van az egészben.

A fentiekért 2340 (+borravaló) forintot fizettem, sajnos annak kicsit drága, hogy az ember mindennapi ebédelőhelynek használja — főleg hogy a levest és a mangó lasszit nem tudom soha kihagyni, ha ott eszek –, de hogy havonta párszor el kell látogatni ide, az is biztos. A menü egyébként megnézhető az interneten, a hely nyitva van minden nap délelőtt 11-től este 11-ig (kivéve pénteken, akkor fél 3-kor nyit).

Nem oszthatom meg senkivel, megosztom hát mindenkivel (10/31 never forget)

Tisztán emlékszem hogy lett vége. Tegnap este rákattintottam a Comments View-ra a Readerben, majd nem töltötte be, hanem felvillant egy popup hogy üdvözlünk az új Readerben, de valahogy az egész nem stimmelt. Reflexből nyomtam egy refresht és… megjött az új Reader. Egy ⌘R után eltűnt örökre a share fícsőr, írmagja se maradt. Még annyira se voltak képesek hogy a követettekből automatice egy Circle-t csinálnak a G+-on, vagy valami. Ki lett mondva, mostantól G+ van és más semmi. Exportálhat a dolgaimból egy JSON-t, ha nem tetszik, vihetem magammal, írják, csak hát, hova. Valaki elkezdett írni egy alternatív cuccot, meglátjuk mi lesz belőle, mert valahova menni kell, valahogy folytatni kell.

Arra is tisztán emlékszem, hogy kezdődött. A Google 2008 végén bevezette a megosztás fícsört, és Bártházi Andris nem sokkal utána ősszerakta a grdrsher-t: ide küldhetted be magad, hogy te is megosztasz dolgokat, és így fel lehett iratkozni mások megosztásfeedjére. Emlékszem, mikor még csak 40-50 ember volt ott, írtam gyorsan egy scriptet ami OPML-t csinált az oldalból amit utána egy mozdulattal be tudtam importálni a Readerbe, és akármilyen nyálasan hangzik, akkor egy egészen új világ tárult elém. Exponenciálisan kezdett nőni a feliratokozott feedek száma, hihetetlen mennyiségű új blogokat, oldalakat ismertem meg, majd jött a Turulmeme, ami összegyűjtötte a (többnyire) magyarok által megosztott dolgokat, ami szintén sokat dobott a feedjeim számán, mert mégtöbb érdekes dologra akadtam, és ez bizony jó volt. Akkor már nem mások megosztásainak megosztásfeedjeit olvastam, hanem konkrétan elkezdtem követni az embereket, és én is elkezdtem megosztani dolgokat. Jó sokat, mikor utoljára néztem a Reader statisztikáit, a követetteim közül nagyon durván én osztottam meg a legtöbbet, napi átlag kb. 10 itemet. Természetessé vált, hogy ha olvasok valamit, ami tetszik, érdekes, vitaindító, nagyon egyetértek vele vagy épp pont hogy nem, akkor egy kattintás, esetleg egy note, és meg van osztva, emberek olvassák, véleményezik, meg minden.

Mert lassan, de biztosan, elkezdett kialakulni egy közösség, főleg miután megjelent az a fícsör, hogy kommentelni lehetett egymás megosztásain. Egy olyan közösség, ami teljesítette azt az alapszabályt, hogy egy jó social network előbbutóbb sörözésbe torkollik (kelt akárhanyadik törvénye), volt is nem egy readersörözés, új barátságok születtek, remek embereket ismertem meg. Sőt, mikor tavaly kimentem a Szigetre egy napra, akkor konkrétan, mikor bemutatkoztam valakinek akivel látásból már ismertük egymást az internetről, az illető megjegyezte, hogy ja, igen, te vagy, szeretem a megosztásaidat, köpni-nyelni nem tudtam.

És… mindez eltűnt. Az elvonási tünetek már megkezdődtek: a böngészőablakom jelenleg így néz ki.

Nem véletlenül van ennyi tab nyitva, nagyjából a fele ugyanis arra vár, hogy kezdjek vele valamit, pontosabban: elolvastam, és most megosztanám. De nincs hova. Nem tudom, hogy mi lesz, hol fogjuk ezt folytatni, de valahol muszáj.