Monthly Archives: January 2013

KTamas Svédországba megy, interlude (főleg Magyarország)

Igazából a -2. poszttal kellett volna kezdenem, merthát ha a sziget is tud ilyen napot tartani, akkor én miért ne?

(Gyors matekfeladat: ha a sziget 2005-ben tartott először 0. napot, 2008-ban mínusz egyediket, és 2012-ben mínusz kettediket, akkor melik évben lesz az utolsó 0 feletti szigetes nap?)

Szóval ma reggel fél órán belül kaptam az OEP-ben új TAJ kártyát ÉS EU TB kártyát. Hol élnek ezek? Mi lesz így a bürökráciával?

Ezek után átmentem a T-be, és ott negyed óra alatt átkonvertálták a számomat dominósra. A művelet annyira jól sikerült, hogy a végén valahogy 1000 forinttal több lett a számlámon, mint amennyinek kelett volna lennie, a csaj meg is jegyezte, hogy ő ilyet még nem látott.

Ezért tart itt ez az ország.

(P.S. elkezdhetném nem plagizálni Isoldét a posztcímekben)

KTamas Svédországba megy, 0. rész (főleg pénz, meg random dolgok)

Nem tudok még értelmes gondolatokban blogolni, szóval kicsit összevissza lesz. De, és szóval.

Egészen kicsit beparáztam a random netes posztoktól, hogy Svédország mennyire eszeveszett drága, úgyhogy ma bementem a sarki szupermarketbe, amire azt mondta a kolléga, hogy kicsit drágább, mint a másik, de nagyobb a választék és elkezdtem tételesen felírni, hogy mi mennyi, azokból a dolgokból, amiket a) amúgyis fogok vásárolni vagy b) jó viszonyítási alapnak gondolom. Annyira elkapott a lendület, hogy itthon felvittem egy gugli táblázatba, és még az árakat is mellédobtam forintban. Ha valakit érdekel, itt megtalálhatja, böngészgetheti. Mellé kéne írnom valami magyar árakat, hogy kapjak egy átlagszázalékot, mennyivel drágábbak a dolgok — erre vagy lesz lelkesedésem, vagy nem –, de nagyon nagy átlagban aszondom, kétszer, szóval nem vészes, bár a csirkemell kilója három rugóért kicsit azért fáj.

Ezenfelül ebédelni, azt mondják kollégák, olyan 60-80 koronáért lehet, a sarki svédasztalos étteremben 79 korona — nyolcalkalmas bérlettel kicsit olcsóbb –, random kebab-pizza azt mondták 60 körül van. Maeste pedig a sarki indiaiba ettem 114 koronáért, és ilyen minőségben speciel ez drágább lett volna otthon.

A mai nap további szocializációval és munkamegbeszélésekkel telt, újabb kollégákkal haverkodtam össze, és már most elkezdtem őket szép lassan becserkészni arra, hogy IM-ezzünk, mert az, hogy csak beszélünk vagy emailezünk egymással, és sehol egy groupskype, az azért nem állapot. A céges gépem egy bitangerős legújabbgen Mac Pro lesz, két forgatható 24″-es HP IPS monitorral (1920×1200), ami, szóval, faszaság.

A tömegközlekedés remek, van egy rakat villamos meg busz, metró az nincs mert nem elég nagy hozzá a város valamint azt mondták, szopás agyagot fúrni, amin a város nyugszik. Jegyek helyett menő Oyster-szerű NFC-s rendszer van, a város zónákra van osztva, de az egyes zóna maga a város, a többi az az agglomeráció, szóval.

Az albérletem nagyon menő, kb fél óra gyalog az iroda, ugyanennyi a belváros, mindenki megjegyezte, hogy milyen menő környéken van. A cég szerezte, illetve fizeti nekem (a fizum is ennek megfelelően van kialakítva), és keményen megdolgoztak érte, az albérletkeresés Svédországban össznemzeti extrémsport, majd leírom, miért. Mindenesetre egy szép nagy szoba, konyha, fürdőszoba káddal, erkély (!!!) az utcára nézve, a harmadikon egy négyemeletes lakóparki lakásban.

Most hirtelen ennyi. Holnap reggel utazok haza, lesz másfél hetem mindent elintézni, lezárni, és elbúcsúzni mindenkitől, mert az a terv, hogy február elsején kezdek itten.

(folytatjuk…)

P.S.: ja igen, asszem ez az egész az egyik legmenőbb születésnapi ajándékom. Merthogy ma lettem 24.

KTamas Svédországba megy, -1. rész

Szóval január 15-én késő délután aláírtam a munkaszerződésemet, egyelőre fix hat hónapra, Svédországba, Göteborgba, a Kommunicera nevű fordítóirodához, majd nem sokkal ezután hazamentem az új albérletembe. Most még csak két napra vagyok itt, aztán jövök vissza nagyonhamar elkezdeni úgy igazán a dolgot.

A lakáskulcsomon egy viking van, biztos azért, hogy tudjam, hol is vagyok.

(folytatjuk…)

15 percem van, utána meg kell nyomnom a publish gombot,

ez a szabály, és hát miért is ne, 15 percem azért még van.

Tegnap egy rendkívül érdekes interjút hallgattam elalváshoz Kottkéval, érdemes meghallgatni. A weboldal maga nagyon közel áll hozzám, mert az én szememben a linkblogok csúcsa: általában tényleg a legminőségibb kontent van ott megosztva, kíválóan válogatva, és megfelelő mennyiségben, szóval nem napi soktíz post mint pl. a Boing Boing ahol fájdalmasan rossz a zaj-kontent arány. Ez utóbbiról való leiratkozást már többször megfontoltam-megtettem, csak aztán valahogy mindig visszatértem, mert csak ott van néha a kontent a zaj között, és amikor ott van, akkor viszont nagyon jó.

Apropó olvasmányok, sokat gondolkoztam az utóbbi időben, hogy mit lehetne kezdeni azzal a ténnyel, hogy éppen 578 feedem van a readerben és ez már egy kicsit, hogyismondjam, sok. A legújabb őrültnek tűnő ötletem, hogy számvetést készítek róluk úgy, hogy szépen kiblogolom őket, link meg egy-két sor leírás, sziasztok, Tamás vagyok, 6 éve RSS függő, ezeket olvasom. Amúgy ugyanabban a szindrómában szenvedek a feedekkel, mint a zenével, vagy az ekönyvekkel, képtelen vagyok törölni őket (leiratkozni róluk, whatever). A zenénél és az ekönyvnél speciel ez már jött hasznosan, mikor eszembe jut egy utoljára három éve hallgatott együttes, akkor egyszerűbb kikeresni a külsőwinchi ~300 gigás zenemappájából, mint vadászni újra egy torrentet, főleg, hogy sokszor már nincs is.

Itt most felkiálthatnak emberek, hogy dehát Spotify, dehát Deezer! A cloudzenei szolgáltatásokkal eddig nem sokat törődtem, de az utóbbi pár hétben részben kényszerből átraktam a teljes zenemappám az archiválós külső winchimre, és a Deezerből hallgatok zenét. Nem éppen ideális, pláne hogy undorítóan sok dolog van geobanolva, lehet, hogy Spotify lesz ebből, annak van pl. asztali kliense. Vagy esetleg egy nagyobb SSD, ami így vagy úgy, de be fog figyelni mostmár, képtelenség egyszerűen 120 gigán elférni, a sebességből viszont nem adok, az SSD örökre elront.

Zárójel, nemtudományos tesztem alapján, amiben a iTunes top25 trackjeim elérhetőségét néztem meg a fent említett két szolgáltatásban, az jött ki, amire amúgy számítottam: a relatív populáris és relatív nyugati zene meglesz, a többi nem, szóval a 25 dalból 17-et talált meg, a maradék az japán, koreai, vagy bár amerikai, de kevésbé ismert zene volt. Szóval a lokális libraryt sehogy nem ússza meg az ember.

Munkaügyben próbanapokon vagyok éppen az egyik helyen, és kedden repülök Svédországba megnézni mi is az a másik állás pontosan, sőt, közben befigyelt egy harmadik is, izgalmas lesz, mindenesetre jövő csütörtökön legkésőbb valószínű minden eldől.

The rules are the rules, lejárt az időm.

P.S. a szabályokat meg néha megszegjük, mert most jutott eszembe, hogy van a Freebook Sifter — lelkes emberek fésülik végig naponta az Amazont ingyenkönyvekért kutatva, és nem, nem csak 200 éves klasszikusok vannak, hanem például a Scifi kategóriát megérdemelten vezeti a Wool, ami egy zseniális posztapokaliptikus novellasorozat. Csak az első részt olvastam, zseniálisan van megírva, ugyanakkor nagyon nyomasztó, az elolvasása több óráig mély depresszióba taszított, alig bírtam magamat visszahozni az életigenlő szintre, ez egyébként engem is meglepett, ritka az ilyen. Szóval a maradék részek elolvasását már mellőztem. De akinek ez a csésze teája, az ne habozzon, mert tényleg bitangjó.

Énblog: munka, karácsony, élet, rukkola és végül zombik

Már hónapok óta mondogatom magamnak, hogy na majd megírok mindent ha egyszer lezárultak a dolgok, és bár most tényleg úgy tűnik, hogy mostmár tényleg hamarosan le fognank, úgy döntöttem fuck it, énblogoljunk egyet. Dolgok, dolgok, igazából dolog, szóval munka.

Az a helyzet, hogy munkát keresek. Ez a magamfajta generalistának egyáltalán nem triviális dolog, volt is pár hónap (tanulságos) szenvedés ezzel, de long story short, abban a szerencsés helyzetbe vagyok most, hogy a mai állapot szerint egyszerre két cég is szeretne dolgozni velem. Ráadásul régi álmom végre kiköltözni külföldre, és most úgy tűnik, ez is benne lehet a pakliban. Mindez jó eséllyel el fog dőlni pár héten belül, ami tökjó lesz, mert iszonyat stressz ez nekem. A mostani melóm megvan még, bár már csak félmunkaidőben. Az espellre tartogatok egy másik blogpostot, mert szép nagy téma és mert megérdemelik: több, mint 5,5 éve — ha beleszámoljuk az előtte lévő freelancer melóimat velük, akkor 7 — vagyok velük, és végtelenül sok dolgot köszönhetek nekik.

(Hű, most visszanéztem, fél éve nem énblogoltam, bár azóta többször is nekiestem már, de sose jött össze. Van mit behozni.)

A gitárhősrajongásom szép lassan lecsengett arra, hogy remek partijáték — de annak még mindig kiváló –, az iPademet nagyon szeretem, valamint elfogyasztottam azóta még pár Kindlet, de arról már írtam. Most van egy 1-esem és azzal remekül elvagyok, mikor éppen azon olvasok, de szegény osztozik rajtam, mert sokszor úgy jön ki, hogy a tableten vagy a telefonom olvasok, vagy horrible dictu papírkönyvet, mint például most is, konkrétan ezt. Amit egyébként majdnem megvettem, de aztán úgy voltam vele, hogy tulajdonképpen kérhetném ezt szüleimtől karácsonyra, erre apám közölte velem kb. aznap a könyv említésére a telefonba, hogy nehogy megvegyem, mert azt kapom tőlük karácsonyra. Lassan befejezem, iszonyat jó, van mit megrágni rajta. Ez az a könyv, aminek a végigolvasás után újra nekiesek és jól kiegyzetelem.

Kávézóügyileg az utóbbi pár hónapban a Massolitba járok — bár ugye lehet, hogy már nem sokáig –, nagyon remek hely, egyben angol nyelvű antikvárium is. Irónikus módon kávézó létükre pont a kávéjukkal nem békültem ki teljesen a mai napig, de ettől függetlenül nagyon szeretem és ajánlom őket, nagyon kellemes hely. Meg néha a Széna téri Starbucksba, mikor lusta vagyok. És ott még a kávét is szeretem, bár borsosabban is van árazva.

Apropó kávé, karácsonyra kaptam Kelttől egy kétszemélyes kotyogóst, ami azt jelenti hogy az abban lefőtt kávé megfelel pont a reggel számomra szükséges majdnem duplaeszpresszónak, szóval jelentős szintlépés ez kávéfronton is.

Apropó karácsony, kaptam továbbá s többek között még két könyvet Balázstól és Viától, egy remek “No spoilers, sweetie!” pólót és mindenféle finom teát Julistól és Ilditől, minden és egyéb fentebb említett ajándékot ezúton és ismételten is köszönöm mindenkinek.

A lelkemről nem tudom mit mondjak, nem ok nélkül olvasom a fentebb linkelt könyvet, leginkább minden összevissza van, de mintha elkezdődött volna valamiféle rendeződési folyamat, ami biztosan nem lesz rövid. Az utóbbi hónapokban elég kevés munkám volt, és azt például nem visel(t)em jól, meg azt se, mikor nem tudok olyan crushokon túllépni, amiken már jó régóta kellett volna, meg még pársok dolog amiről hosszasan tudok rinyálni, de itt most nem fogom megtenni, valamint az amúgy se vezet pl. sehova, inkább dolgozok ezek megoldásain.

Apropó, azért helyenként nem unatkoztam: bár már egy korábbi blogposztban írtam, de kaptam olyan megjegyzést hogy nem elég explicite. Szóval október közepe óta a Rukkola.hu csapatát is erősítem, mint, nos, leginkább programozó-rendszergazda-mindenes (tegye fel a kezét aki meglepődött!). Az első pár hétben az oldal sebességén dolgoztam elég sokat, aztán mindenféle rendszergazdai dolgokat csináltam meg, mostanában meg bugfixelgetek, és egyéb háttérfeladatokat látok el, tegnap például behoztunk fél évnyi elmaradást dolgok frissítésében ami nagyobb meló, mint azt az ember elsőre gondolná. Remek tapasztalatszerzés ez, tanultam egy csomó új dolgot, alkalmam nyílt dolgozni egy igazi nagy Rails programon, szóval élvezem nagyon. Közben pedig volt egy könyvfieszta is, ahol kint voltunk, és helyenként én is kimentem ott kicsit besegíteni meg lógni az addig többnyire csak az interneten megismert szerkesztőtársakkal, és így egy újabb adag remek emberrel ismerkedtem meg a valós életben is.

Zárójel: a rukkolánál mindenki választhat magának szabadon igazgatói titulust, így lettem én Chief Performance and Maintenance Officer.

Apropó apropó, túl sok bekezdést kezdtem ezzel a szóval.

Ja, és 2012 utolsó napjaiban pedig rákaptam én is kicsit megkésve a Left 4 Dead 2-re, szóval kinek van kedve zombikat gyakni este?