Monthly Archives: April 2013

Megvannak a jegyek péntek

Még kábé egy hete értesültem arról, gyakorlatilag véletlenül, hogy a városban fog játszani a The Touré-Raichel Collective, ami Vieux Farka Touré és Idan Raichel zenekara. Tavaly adtak ki egy egészen remek, többnyire akusztikus lemezt, amit nagyon szerettem, szóval nem is volt kérdés, hogy el kell rá menni. Már csak az volt a kérdés, hogy kivel, de ez is relatív gyorsan megoldódott: a kávégeek kolléga szintén azonnal rákattant a zenéjükre, és ma megvettük rá a jegyeket, amik egészen emberi áron voltak, a helyi viszonyokhoz képest legalábbis (260 SEK).

Délután aztán átkapcsoltam magam az otthonülős, sorozatnézős módba, az este további részében ledaráltam a héten megmaradt sorozatokat, és még így is maradt: a Mad Men és a Continuum új évadába például még egyáltalán nem kezdtem bele.

A holnapi terveim között leginkább egy varrós reality (igen, jól olvastátok) megnézése és az esti koncert szerepel, vasárnap meg gyülekezet, ahol én fogom kezelni a technikát ezúttal. Lassan de biztosan egyre türelmetlenebb vagyok amúgy, hogy mikor jön már el a jövő csütörtök este, amikoris leszáll a gépem Pesten, hogy aztán újra találkozhassak mindenkivel.

Ennek ellenére jelentős lépéseket és fejlődést tettem affelé, hogy ne pörögjek és kattanjak be teljesen a várakozásba, és tudjam mellette élvezni a mindennapokat is, ami azért jó.

Kicentizett csütörtök

A csütörtöki napomat jól kicentiztem: hamarabb le kellett lépnem kicsit a munkából, hogy utána 4-kor már indíthassam a mosást — ekkortól volt időpontom –, majd az egészet megvárva, utána kiteregetve pont odaérjek egy találkozóra háromnegyed 6-ra, és a napot a 7-kor kezdődő helyi Javascript meetuppal zárjam.

Ez mondjuk nem ment ilyen simán.

A mosás rész még időben megvolt, az kezdett gyanús lenni, hogy az ájfónalkalmazás, ami megmondja, mikor is jön a legközelebbi villamos a nekem szükséges irányba, ijesztően magas számokat mutatott. Elballagtam a megállóba, és igen: pont közöttem és a belváros között robbant le valami, a villamosok nem igazán jártak befele. A helyzetet végül úgy oldottam meg, hogy hívtam egy taxit — fog a halál taxira költeni — lesétáltam két megállót, a legközelebbi közbicikliállomáshoz, majd ott felültem egyre, és eltekertem a találkozómra, amiről végül csak tíz percet késtem el.

Ezen után pontosan este 7-re érkeztem meg az onnan gyalog bő tíz percre lévő Javascript meetupra, hogy kiderüljön, egy ponton áttették a kezdést egy órával korábbra — ez így utólag nem meglepő, itt az ilyesfajta meetupoknál este 6 a megszokott kezdés, nem 7, mint Pesten. Ennek ellenére láttam érdekes előadásokat, és még sikerült is szocializálódnom emberekkel, valamint örökre megjegyezni, hogy ha egy helyi meetup kezdőidőpontja 7-re lenne írva, akkor kezdjünk gyanakodni.

Egy hét, és repülök Pestre.

Házicsoport nálam szerda

Szerdán már az esélytelenek nyugalmával viszonylag nyugodtan vártam a házicsoportot, jön akinek jönnie kell, elolvassuk azt a pár igeverset, aztán lesz, lesz, aminek lennie kell. Úgy is lett.

Napközben érkezett a hír, hogy a Veronica Mars-féle kickstarter sikerén felbuzdulva most Zach Braff indított kampányt, ő is filmet csinál, és bár a leírás nem vett meg 100%-ig, azért bízok a dologban: a Garden State iszonyat jó volt, még akkor is, mikor újranéztem kábé egy éve.

Házicsoport előtt bevásároltam a dologhoz, sikerült is kicsit elszállnom: a végére lett kétféle teasüteményem, croissantok, fánkok, sajtos zsemlék, kétféle gyümölcslé, ja meg friss kávé és tea a boltból ahova járni szoktunk venni a muníciót az eszpresszógéphez. Sikerült is később zavarba hoznom embereket olyan egyszerűnek tűnő, de valójában trükkös kérdésekkel, hogy például milyen kávét kérnek. (spoiler: méregerős hosszúkávé lett belőle, mert rosszul emlékeztem a receptre)

Aztán megjöttek az emberek, beszélgettünk egy kört, elmondtam egy gyors imát, elolvastuk azt a pár igeverserset, és lett ami lett: egy nagyon remek beszélgetés arról, hogy miért is kell hálát adni, hálát kell-e adni a rossz dolgokért, mik egyáltalán a rossz dolgok, közben mindenféle élettörténetek, és úgy egyáltalán, közelebb kerültünk egymáshoz is, meg Istenhez is, a végén imádkoztunk egymásért és a kéréseinkért, és egyszercsak azt vettük észre, hogy 9 óra. Szerintem nagyon jó lett, és a többiek is úgy tűnik, nagyon élvezték a dolgot.

A legjobb beszélgetések mindig akkor vannak, amikor le kéne feküdnöm kedd

Ma eljutottam oda, hogy már van miről olvasni és beszélni a házicsoporton: a téma a hálaadás lesz, olvasni fogunk a Zsoltárok 50-ből illetve az 1 Thesszalónika 5-ből, aztán pedig majd alakul, ahogy alakul. Még nem tudni pontosan, hányan leszünk: hárman jelezték biztosra, hogy jönnek, van pár bizonytalan, a többiek meg nem érnek rá. Mindenesetre nagyon várom már, meg eléggé izgulok is.

Mikor hazaértem, kezdtem a legfontosabbal: megnéztem a Broadchurch 1. évadjának — merthogy közben berendelték a másodikat is — utolsó részét, amiben végre kiderül, ki ölte meg Laura Palmert Dannyt, akinek a halála körül a sorozat forog. Nem mondom, hogy teljesen elégedett vagyok a gyilkos személyével, és ahogy megmagyarázták, de összességében egy igen jó brit sorozat volt ez, és várom, hogy merre viszik tovább a karaktereket, meg egyáltalán, kiket visznek tovább.

Aztán pedig kitakarítottam, ami valóban nem telt annyi időbe, mint a múltkor, bő egy óra már a szintidőm, mosogatással együtt. Nemrég eszembe jutott egyébként, hogy van egy ötméteres mérőszalagom amit még anno potom 500 forintért vettem hirtelen felindulásból a PeCsába lévő bolhapiacon. Az eredmény az, amit eddig is sejtettem: a lakás nettó ~44 négyzetméter, bruttó egy kicsivel több.

Este aztán Judittal cseteltem egy jót a blogról, az életről és a világmindenségről, és megint kellett állapítanom, hogy a legjobb beszélgetések mindig akkor vannak, amikor le kéne feküdnöm, mert még mindig hétkor kelek és nyolcra járok dolgozni, ehhez pedig le kell feküdnöm tízkor.

Tartsunk házicsoportot hétfő

Vasárnap már csak estefele jutott eszembe, hogy elfelejtettem bevásárolni a Frukostklubbenhez, szóval reggel a sarki szupermarketben kezdtem, szerencsére maradt annyi dolog a múlthétről, hogy alig kellett valamit vásárolnom. Ma voltunk talán a legtöbben eddig, új arcok is voltak, szóval alakul ez, csak találnom kell magamnak utánpótlást arra a két hétre, amikor nem leszek májusban, nem szeretném, ha emiatt megakadna a dolog.

Közben kiderült, hogy a házicsoport vezetője szerdán épp egy másik országban lesz, és bedobta a kérdést, hogy ki akarja helyette tartani a dolgot, én pedig jelentkeztem a dologra, ráadásképpen úgy, hogy nálam legyen tartva. Ezt még hetekkel ezelőtt ajánlottam fel, és a házicsoport “házi” részét amúgyis fontosnak tartom. Hogy miről fogunk olvasni és beszélgetni, arról még gőzőm sincsen, mondjuk.

Délután hazajöttem, sorozatokat néztem, aztán pedig leültem, és megírtam egy csomó blogposztot, köztük ezt is elkezdtem, hogy aztán befejezzem több nappal később. Holnapra egy dolog biztos: takarítanom kell, bár ezúttal jó eséllyel nem lesz több óra, mint a bő egy héttel ezelőtti.

Megint főztem vasárnap

Gyülekezet előtt beugrottam az onnan nem messze lévő egyik (bolha)piacra, leginkább zoknikat venni, de mivel volt időm, körbejártam kényelmesen a sorokat. Ennek meg is lett az eredménye: sikerült egészen nevetséges áron, potom 20 SEK-ért szereznem két tollasütőt, szóval ha legközelebb megyünk a házicsoporttal, már nem kell bérelnem, és lesz mégvalaki másnak is.

A gyülekezetben az igehirdetés helyett elmentem a gyerekfoglalkozásra, a Sunday Schoolba, megnézni, hogy is mennek ott a dolgok, ha már jelentkeztem, hogy kipróbálnám a dolgot. Először is: svédül, mert a felnőttek ellentétben ez a nyelv a legkisebb közös többszörös. Ez amúgy több fronton is előnyömre válhat: egyrészt hallom a nyelvet, ráadásul annak egy viszonylag könnyű változatás, másrészt ad egy kis plusz motivációt, hogy tanuljam, amiből most midnenre szükségem van.

Az alkalom után pedig megmutatták nekem, hogy kell a helyi technikát kezelni, mert jelentkeztem arra is, hogy kisegítsek az alkalmak ilyesfajta lebonyolításában: hangosítás, fények, projektor, ilyesmi.

Délután újra nekifogtam annak, hogy megfőzzem a még Texasból, sok évvel ezelőttről szerzett Bolognai-receptet, amit a múltkori posztban mellékeltem. Az előző kisérletemmel ellentétben ez már legalább 85%-ban hasonlít arra, amit anno ott ettem, kicsit jobban betartottam a receptet, nem raktam bele annyi cukrot, valamint sokat segített, hogy ezúttal nem felejtettem el parmezánt venni hozzá. Azon még dolgoznom kell, hogyan lehetne adoptálni sokkal több paradicsomszószhoz, mert másnapra nagyon megszívja magát a hús és kicsit száraz lesz.

Meg is írtam a dolgot a lánynak, akitől anno kaptam a receptet, jól elcseteltük a délutánt, olyannyira, hogy elkezdtem erősen visszavágyni Texasba, meglátogatni az ottani barátokat. Nem meglepő módon a repjegyek a nyári főszezonban egészen durván drágák, de azért elraktam magamnak az ötletet, hogy lehet, át kéne ugorni Austinba 1-2 hétre a nyáron, ha adódik rá alkalom, pénz, ilyesmi.

Otthonülős szombat

A szombatomat leginkább arra tettem fel, hogy ne mozduljak ki itthonról, és tartsak egy pihenőnapot, magamban. Néha ez is kell. Még az sem tántorított el a dologtól, hogy errefele megjött a tavasz, sütött a nap, és legalább 10 fok volt kint.

Csak este jöttem rá, hogy hiba csúszott a számításaimba és nincs semmi vacsorám itthon, úgyhogy csak kiugrottam a sarkiboltba, és ha már ott jártam, bevásároltam a vasárnapi főzőcskéhez: újra megkisérlek Bolognai szószt csinálni, amit legutóbb — wow, több, mint két hónapja — próbáltam utoljára.

Az időzítést kicsit sikerült kicentizni, de még éppenhogy hazaértem az új Doctor Who rész kezdésére, amit semmiképpen se bántam meg, mert egy meglepően jó rész volt, az egyik legjobb talán az idei évadból. Pláne, hogy az előző egészen borzasztóra és értelmetlenre sikeredett.

Vasárnap gyülekezet, megnézem a gyerekfoglalkozást, illetve mostmár kevesebb, mint két hét, és Magyarország, konferencia, nyaralás.

Kortárs péntek

Délután a főnök behozott az irodába kicsit több, mint három évnyi National Geographicot, ami leginkább az évek miatt érdekes: 1978-80, ezeket az unalmas perceimben mindenképpen tanulmányoznom kell. Főleg, hogy a borítókon csodálatos dolgok vannak, mint például ez a komplett divattanulmány:

220a9e62a8f011e2bb5122000a9e2955_7

Este elmentünk megnézni a házicsoport többségével az egyik tag vizsgamunkáját, aki kortárs művészeteket tanul(t) az egyik helyi egyetemen, meg ha már ott voltunk, megnéztük a többi emberét is, akik vele együtt állítottak ki, meglepően változatosak voltak. Utána elmentünk vacsorázni egy jót, valamelik helyi pubban kötöttünk ki, ahol elkövettem azt a hibát, hogy elhittem a pincérnek, hogy jó a ház bora, ehhez képest olyan rossz vörösbort kaptam, hogy egy ponton beleöntöttem a maradék kólámba, ezzel demonstrálva a körülöttem lévőknek nem sokkal előtte elmagyarázott VBK-t. Sajnos nem lett jobb a kólától se.

Itt ettem a már korábban emlegetett jóindulattal erős közepes hamburgert is, ami ennek ellenére felüdülés volt a korábbakhoz képest. Az egésznek a végén pedig megtudtam, hogy ha mágnescsíkkal fizetek a kártyámmal, és nem a csippel — mint azt szokás az ilyen helyeken, ahol ha sokan vannak akkor a pincér begyűjti a kártyákat miután felírta ki mit kért — akkor nem tudok borravalót adni a gagyi Maestrommal. Majd ha nagy leszek, és kapok dombornyomottat a bankomtól.