Nyelvtanulásról, filmekről és sorozatokról

Ha sikerülne pár napnál tovább tartanom a dolgot, remek módja lenne a nyelvtanulásnak, hogy szótárt használva — találtam az ájfónra két appot is, a kettő együtt remek — írok embereknek meg olvasok svédül, ellenállva a Google Translate igen erős kisértésének. Vagy annak, hogy szimplán angolul kommunikáljak.

Köztes megoldásként azt találtam ki, hogy elkezdek nagyobb mennyiségben fogyasztani svéd filmeket meg sorozatokat. Oké, legyünk őszinték, túlzás ezt megoldásnak nevezni, olcsó kifogás inkább, de a semminél több, ha már amúgy is ezzel töltöm a szabadidőm egy fájdalmasan nagy részét, legalább vajmi előnye legyen. Feltettem hát a kérdést Facebookon, mit nézzek, kaptam is egy rakat javaslatot, közben magam is gyűjtöttem párat.

Ami már megvolt: egyrészt az eredeti Millenium-trilógia — ami valójában csak egy film, mert a második-harmadik rész köztudottan nem történt meg –, valamint láttam a Show Me Love-ot is már, ami egyébként zseniális. Aztán pénteken belekezdtem egy nagyon rossz romatikus komédiába, kábé a feléig szenvedtem el magam, aztán kilőttem, volt még egy másik, azt méghamarabb. Az arányon javított, hogy szombaton megnéztem a Koppsot, amit jó filmnek semmiképp se mondanék, ellenben szórakoztató tud lenni.

Sorozatok tekintetében megnéztem még márciusban a Lilyhammert, amit mondanám, hogy újra kéne nézni, mert kiváncsi vagyok, hogy ennyi hónap után hogy hangzik a fülemnek a norvég, de ismerem magamat, és nem vagyok az újranézős típus, szóval abból majd a második évad. Ja, szóval svédül kéne hallgatni dolgokat, ezt teljesítettem félig a Bron (The Bridge) című krimivel: félig svéd, félig dán.

Az alapsztori az, hogy találnak egy félbevágott holttestet a svéd-dán határon, az Öresund hídon, ami Koppenhágát és Malmőt köti össze. Szó szerint a határon: a holttest egyik fele az egyik, a másik fele a másik országban van, szóval kénytelenek együttműködni a két város rendőrei. Kritikailag kezdjük a jó dolgokkal: a sorozatot a Sofia Helin alakította Saga Norén nagyon lazán elviszi a hátán, fantasztikusan (bár nem tudom, mennyire pontosan) alakítja az aspergeres svéd nyomozónőt, és jó párosítás hozzá az ezer magánéleti és egyéb problémával rendelkező dán nyomozó is. A sztori már kicsit vegyesebb: nagyon lassan indul be, a közepe remek, a vége aztán megint kicsit gyenge.

Minden hibája ellenére érdemes megnézni, hamarosan jön a második évad abból is, én mindenképpen vagyok. Közben pedig újracsinálják az amcsik is, az amerika-mexikó határra adoptálva, meg jön a francia-brit koprodukció is, ők a Channel-alagútra építik a dolgot, az előbbi sorozatot már be is mutatták.

Ja, a dán nyelv fonológiája teljesen kész, én tökre örülök, hogy nem azt kell megtanulnom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *