Monthly Archives: January 2014

Random csapongások a fotózásról (DDDDDD, akarom mondani 6D)

Megvan több, mint egy hónapja a 6D, lőttem vele úgy ezer képet, kezd valami véleményem kialakulni róla.

Az első és a legfontosabb, hogy ez egy piszokjó vas. Még mindig nehezen lépek túl azon, hogy ha nem is simán, de mondjuk okosan jól lehet fotózni ISO12800-on, sőt, ISO25600-on is, elképesztő, ahogy a szenzortechnológia fejlődik. Ha már szenzor, az is durva, hogy (középen) tényleg képes autofókuszálni nevetséges fénykörülmények között is lazán, többnyire pontosan, sokszor nagyon hasznosan jön ez.

Még mindig a hardvernél maradva, az egyik kedvenc fícsöröm a Silent Shutter, ami hozzáad kb. 200ms laget minden képhez, cserébe a rekesz hangereje kábé a harmadára csökken, emberek fotózásánál nagyon gyakran bekapcsolom.

A különböző gombok elhelyezése logikus, ami jó, és nagyrészt kézre is áll, bár azért van még mit javítani az ergonómián. Az átlagnál valamivel nagyobb kezem van, de még így is kicsit kényelmetlen egy-két gomb elérése fotózás közben — de ezt túl lehet élni. A gép ilyenirányú achilles-sarka 8-irányú d-pad, ami nehezen reagál, jó erősen meg kell nyomni, meg lehet szokni, de remélem egy jövőbeli 6D Mark II-n valami jobb lesz.

Apropó vas, a 6D súlya 770 gramm, a most rajta lévő 40mm pancake még 130 gramm, ez tíz dekával a kiló alatt van, akárhonnan nézzük, full framehez ez kábé a legkönnyebb kombó jelenleg (már a DSLR kategóriában, ugye közben jött a Sony A7(r)), és amúgy tényleg. Persze, azért ez máshonnan nézve nehéz, szokni kell, de mostanra már alig veszem észre, a következő objektívvel mondjuk biztosan nehezebb lesz majd.

Ez amúgy az első digigépem, ahol kifejezetten késztetést éreztem, hogy oké, akkor most üljünk le, és legalább pörgessük át a használati útmutatót, hátha tanul belőle az ember valamit. Sikerült is, megtudtam például, hogy lehet a vízmértéket kijelezni a keresőben, ami egyrészt hasznos, másrészt pedig azt hiszem, ez életem legdrágább vízmértéke…

Szoktam ugye mondani, én alapvetően embereket fotózok, ez most azért kibővült az éjszakai fotózással, nem kevés részben pont amiatt, amikre képes vagyok már így, kézből fotózva is, töksötétetben. Kelleni fog persze komolyabb dolgokhoz egy állvány, de már most sikerült lőnöm pár képet az éjszakai városról. Amit, mint azt hamar megtanultam, csak teljesen manuál módba érdemes, az Auto ISO ha nem hagyom, felviszi olyan magasra a fényérzékenységet, amennyire csak bírja, és úgy általában a fotózás többi aspektusát se hagyja ilyenkor már a gépre az ember. Talán csak a fehéregyensúlyt, de azt amúgyis utólag, a Lightroomban.

A Lightroom kapcsán azt figyeltem meg, hogy egyrészt még mindig piszokjó, másrészt meg 20 megapixeles RAW-oknál még az én igen gyors gépemen is kegyetlen lassú, ezzel nem lehet mit tenni, már azon kívül, hogy hozzávág az ember idővel még hardvert a problémához.

Próbálkoztam amúgy időnként a gépből kijövő JPEG-ekkel dolgozni, Photoshopban, mert például magas ISO-n a gép jobban szűri a zajt sokszor, mint én, de nem áll kézre a dolog egyáltalán, azt hiszem, túlságosan megszoktam ehhez már a Lightroomot, és annak a logikáját. Ettől még hasznos, olyan dolgokhoz, amikor az ember, nos, lefotosopol dolgokat a képről, egy belelógó szívószálat, egy zavaró táskát a háttérben, ilyesmi.

És most vissza fotózni, illetve így, fizetésnap után, gondolkozni a következő objektíven… 50, vagy 85 lesz, hogy azon belül mi, meglátom. Tudom, hogy furcsa volna a 40 után az 50, ellenben sokat nyer az ember fényerőn, és sokszor flexibilisebbnek érzem, mint a 85-öt. Az még szintén eldöntendő, hogy az 50-ből melyiket, hajlok az 1.4-re, ellenben eddig kettőt próbáltam, egynek jó volt az autofókusza, a másik viszont egészen durván, megbízhatóan rontotta a fókuszt, szóval ebből csakis olyat, amit előtte ki tudok próbálni.

(Ez a poszt megvan vagy egy hete draftban, azóta elég határozottan a 85mm felé billen a mérce, olyannyira, hogy holnap megyek a szomszéd városba venni egyet.)

Az éjszakai városi fotózáshoz pedig majd valami 35 és/vagy azalatti fókusztávú objektívet. De nem sietek sehova, szépen, apránként.

Első évforduló, de most tényleg

Egy előző posztban részben megemlékeztem már róla, de legyünk pontosak, ma van egy éve, hogy kiköltöztem ide, Göteborgba, Svédországba. Ennek ünneplésére (najó, ettől függetlenül) ma elmentem kipróbálni az egyik nemrég felfedezett Burrito bart, azonban elbambultam, és rossz villamosra szálltam, így kénytelen voltam kipróbálni a másik, nemrég felfedezett Burrito bart. Nem csalódtam, korrekt, amerikai stílusban (Mission-style) csinálják, árban teljesen rendben van a dolog, jól is lakik az ember vele, egy lassan főzött, kicsit csípős marhásat ettem mexikói rizzsel, babbal, salsával, tejföllel és sajttal, remek volt, ide vissza kell járni, pláne, hogy a városközpontban van, sokszor útba esik.

Holnap, ha lesz rá idő, kipróbálom a másik helyet is.

Loituma

A poszt címe elég is, ugye? Én még emlékszem, középiskola, harmadik osztály, tizen állunk egy gép előtt a gépterembe és nézzük az ötköckás animációt, meg hallgatjuk hozzá a zenét, én azt a 30 másodpercet belőle később gyakorlatilag fejből bármikor le tudtam tolni, ezzel idegesítve a fentebb említett osztálytársaimat. Ide kattintva lehet nosztalgiázni.

És akkor ma küld egy ilyet Kelt cseten, ment is körbe egy darabig:

Sesam

Az úgy volt, hogy átugrutt Göteborgba két napra Sesam.

Csütörtök este elmentünk a Krakow nevű étterembe, ahol közösen megállapítottuk, hogy hát itt eszetlen jól főznek, én pierogit ettem, főzve, pirítva, hússal, anélkül, igazából egyik se rossz, a legjobb mindenképp a pirított-husos. Ja és tényleg mindenre raknak szalonnát, még a savanyúkáposztához is, amit szintén nagyon jól művelnek. Itt fogok enni holnap is, amikor visszamegyek megünnepelni oda (újra) a születésnapomat az itteni ismerősökkel, barátokkal a gyülekezetből.

Pénteken én dolgoztam, este gyülekezeti dolgok voltak, Sesam mindeközben járta a várost, jól meg is blogolta, olvassátok, meg vannak ott képei is, jók. Este még letoltunk egy kör Shadows over Camelotot, jó társasjáték ez.

Szombaton pedig elmentünk Slottsskogenbe (szó szerinti fordításban: Kastélyerdő), ami iszonyat szép így télen, már ha éppen hóesés után megy az ember, természetesen fotóztam is. Külön érdekes ez a kép, amit úgy készítettem, hogy egy kézzel a korlátba kapaszkodtam, a másikkal meg fogtam a 6D-t és fotózni próbáltam kvázi vakon, és úgy, hogy lehetőleg ne csússzon le a gép a jégen a halálába.

Van róla werkfotó is…

2014-01-22

A többi kép itten található.

25, 1, 2013, 2014

moveMa vagyok 25 éves, ma van egy éve és egy napja, hogy felvettek dolgozni a Kommunicerához Göteborgra, ma van majdnem egy éve, hogy kiköltöztem ide.

Mit mondjak? Jó.

Bővebben? Nagyon jó.

Voltam pár napot Pesten megint, még decemberben derült ki hogy nem nagyon tudok halogatni egy újabb látogatást a fogorvosnál, úgyhogy a tavaszi dátumot előrehozva január elején ejtettük meg az újabb adag reszelést és fúrást a számban. Hosszú menet volt, de minden sikeresen zárult, folyt. köv. nyáron.

Közben persze sikerült találkozni barátokkal és a családdal is, és bár eléggé rohanósra sikerült az egész, összességében majdnem mindenkivel összejött valami jó, élveztem, nem panaszkodhatok.

Ez volt amúgy az, amire rájöttem a mostani utam során: nem panaszkodhatok. Mármint persze panszkodhatok, de a big picture az az, hogy iszonyat jól mennek a dolgok így egy év után, vagy egy remek munkahelyem, egy iszonyat jó gyülekezetem, barátaim, szociális életem, albérletem, semmiben se szenvedek igazán hiányt. És persze a napi problémák, azok vannak, de azok mindig vannak.

Szóval most jó.

(Vannak képek is, de még utómunka alatt a Lightroomban.)

Napi (tegnapi (tegnapelőtti)) loop: Journey – Remember Me (Armageddon)

Az úgy volt, hogy valamiért késztetést éreztem arra, hogy újranézzem az Armageddont, amit eleve asszem másfél éve láttam csak először. Már akkor konstatáltam, hogy ez egészen jó volt, de most másodszorra, ha lehet, csak mégjobban élveztem: bár a sztorit valószínű össze lehetne ollózni kizárólag tvtropes linkekből, egy igazi nyári blockbusterről beszélünk, aminek az ilyesfajta hiányosságát, és azt, hogy egészen végig hihetetlenül over-the-top az egész, kompenzálja egy rakat remek szinésszel és karakterrel, iszonyat jó zenével, es hihetetlenül gyönyörű kép világgal. A film egyszerűen egy nagybetűs ÉLMÉNY.

Szóval az Armageddon soundtrackjéről szól a Remember Me a fejemben több napja:

Az esküvői fotózásról

Közvetlenül azelőtt, hogy megvettem volna a 6D-t, vicces időzítés, de így jött ki, még végigfotóztam gyorsan egy esküvőt. Illetve hát, magát az esküvői szertartást pont nem, mert éppen hangosítottam, de előtte, és főleg és sokkalinkább utána lőttem képeket. Ehhez egy volt kollégától kértem kölcsön gépet, minden kép egy Nikon D200-zzal és egy 50 f/1.4-es lencsével készült, nagyrészt ISO800-on, mert mégiscsak bent voltunk, és fény az csak korlátozott mennyiségben volt elérhető, bár az időjáráshoz képest viszonylag sok volt belőle. Összesen 772 kép készült, sok óra utómunkával lett belőle 63 és még abból is lehetett volna vágni párat asszem, csak már nem volt hozzá szivem, most pedig az ifjú pár feltöltött belőle egy adagot, itten találhatóak meg.

Iszonyat jó móka volt, a jövőben több esküvőt kell fotóznom.

(az első és a harmadik kép nem az enyém, valamint az a kettő se, amin én vagyok, természetesen)