Tag Archives: ajánló

Napi loop: The Idan Raichel Project – Ima, Aba VeKol HaShar

Kijött a Traveling Home, koncerttriplacédé, végigment vagy kétszer, aztán harmadszorra csak megragadtam egy dalnál, mint azt szoktam, illetve többnél is, de most épp ez megy körbekörbe. Amúgy az egész jó, egy csomó dal pl. sokkal jobban hangzik élőben. Lesz szeptemberben koncertjük, az akusztikus felállás, voltam rajta másfél éve Bécsben, nagyon jó volt.

The Idan Raichel Project – Ima, Aba VeKol HaShar

Duck Tales

Tegye fel a kezét, aki a Kacsameséken nőtt fel?

o/

(nem, az antaljóskás részt nem láttam, ahhoz asszem pont túl fiatal vagyok.)

Szóval még áprilisban raktam el az Ars cikkjét a Duck Tales NES-es játékról, és most elővettem, hogy megnézzem, tényleg olyan jó-e, mint ahogy írják. Sajnos nem jutottam túl a nyitóképernyőn, ahol bitangjó 8bitben szól a sorozat introzenéje. Így, ni:

(Ezt a postot a Nestopia zenefelvevo szolgaltatasa tamogatta.)

Százegynéhány kultúrsokk (Ti! Magyarok, feketeszemmel)

Az egész ezzel a tumbliposzttal kezdődött:

Van Toddal egy közös barátunk, így ma este megint összefutottunk tök véletlenül és hihetetlen hogy még mindig változatlan rajongással beszél a magyarokról és Budapestről. A könyvét sosem olvastam, de az online könyvesportálok összefoglalói alapján már akkoriban is rajongással írt rólunk. Most pedig szerinte az utóbbi években rohamosan lett ez itt egyre jobb hely. Ritkán jár haza Kaliforniába de olyankor rövid időn belül újra urrá lesz rajta az a megszokott, mindenkit elnehezítő és folyton jelenlévő félelem amitől megszállottként menekül vissza Magyarországra. Az ottani hírekben teljesen szélsőséges mennyiségben zúdítják a lakosságra, hogy mennyi bűncselekmény történik a közvetlen környezetükben. De utálattal gondol az olyan apróságokra, hogy leteszi a pincér a számlát és addig sertepertél az asztalod körül míg az utolsó falatot még a szádban forgatva el nem húzol a picsába. Pesten imád sokáig, hosszan étteremben ülni, hátradőlni és addig élvezni a vendégszeretet ameddig neki jólesik. Mesélt a fekete nagyapja disznósajtjáról ami pont olyan mint a magyaroké és hogy imádta tormával enni. Persze furcsának találja, hogy a magyarok akik külföldre mennek miért jönnek mindig vissza azok után hogy mindent felégetnek és utálkoznak a hazájukról – lazachoz hasonlít minket aki szeret árral szemben úszni és közben anyázni – persze azt nem tudjuk, hogy a lazacok anyáznak-e. Nem tud elég hálás lenni a NonStop üzletekért, hogy éjszaka sétálhat haza akár egy sörrel a kezében és semmitől sem kell tartania sőt egyre gyakrabban érez az utcán fű szagot. Hogy nevetséges összeg egy kényelmes otthont bérelni és szűkösebb anyagi helyzetekben is fenntartható az élet mert akár barátoktól is kérhetsz kölcsön, de a lakást sosem bukod el mert nem nagy összeg. Amerikában ha bérelsz és kiesel a keresők köréből azonnal földönfutó vagy. Sajnálkozik, hogy a hazájában láthatóan csökken az életszínvonal, illetve a szegények tömege egyre nagyobb és ő is említette, hogy most nő fel egy generáció ott amelynek tagjai az usa történetében először szegényebbek mint a szüleik. Ezek nem tudom mennyire megalapozott megfigyelések de azt mondja minden szarunkkal egyben mi itt sokkal de sokkal szabadabb és menőbb hely vagyunk. Nem tud náciveszélyről sem, de majd egyszer valaki hátha figyelmezteti erre, ő addig is kicsattan az örömtől hogy ilyen helyen élhet.

Futottam egy gyors kört az interneten, hol lehetne beszerezni az említett könyvet, és mivel nem találtam semmit, maradt a B terv: írtam Toddnak Facebookon, hol lehetne valahogy ezt mégiscsak, akár papíron, akár elektronikusan. Másnap válaszban jött egy PDF…

Todd 91′-ben jött Magyarországra, hogy nyisson egy kávézót. Persze ebből nem lett semmi, ellenben angoltanár lett, zenekarokat csinált, és közben nagyon megszeretett minket. Bármikor megeszik pár kolbászt, mustárral, kenyér nélkül, átélte, hogy Erdélyben járni egyedi élmény, mert már délben hullarészeg lehet az ember a sok pálinkától (aminek nem lehet ugye nemet mondani), a daszósza dzsijórdzsi az valójában Dózsa György, és többet nem is lövök el.

A könyv nem hosszú, 132 oldal, benne százegynéhány megfigyelés a magyarokról, de sokkalinkább: sok kicsi kultúrsokk. Furcsa ezt a másik oldalrol olvasni, mert olyan könyv-blog-cikksorozat, ami arról szól, hogy elmentem külföldiába, és ez ebben és ebben jó-más-furcsa, olyanból dunát tudunk rekeszteni. Itt viszont tizenpárév megfigyelése van kicsit véletlenszerűen, néha csapongva, de szórakoztatóan, és ami mégjobb: teljesen őszintén leírva, rólunk, magyarokról, amerikai szemmel.

(A könyvről bővebb információ itt található.)

Jacquard éjszakája

Az, hogy a múzeumok éjszakáját óbudán a Textilmúzeumba kezdjük, valószínűleg a tegnapi nap legjobb ötlete volt Ádám Gazs részéről. A mindenféle nyomástechnika és egyéb érdekes dolog mellett ugyanis láthattunk működés közben egy igazi Jacquard-szövőszéket, az informatika egyik alapkövét, egy egyébként már több, mint 80 éve működő darabot, amiről ráadásul nagyon lelkesen mesélt az ottani szövőmester. Videóm is van róla:

Ezután visszahéveztünk a városba, és bevetettünk magunkat az Elektrotechnikai Múzeumba, ahol a kötelező statikuselektromosság-generálás (öt és fél centi szikra, lemértük) mellett sok más érdekes dolgot is megcsodálhattunk (wobblescope! régi rádiók! többméteres mozdonymotor! olyan égő ami vibrál és még ráadásul büdös is!). Az este felemás élmenye az ezután következő Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum volt, ahova éjfél előtt nem sokkal érkeztünk, és mire belelendültünk – hatvanas- és nyolcvanas-évekbeli kamerákkal lehetett játszani, többek között – addigra éjfélkor kidobtak minket, hogy ők most zárnak, ennyit a múzeumok éjszakájáról, ugye, ide mindenesetre még visszajövünk. Utána átmentünk még a Nemzetibe, ahol volt egy közepesen érdekes ajrópai fotókiállítás, meg egy interaktív régészeti kiállítás, interaktivitás nélkül.

Természetesen fotóztam, leginkább a ‘makrózzunk rá mindenre ami nem él és nem mozog’ jegyében.

Phở (Büfé Đăng Mười)

Úgy történt, hogy kelt fülest kapott, hogy a józsefvárosi piacon mindenféle érdekes mobiltelefonok vannak, ki is mentünk hát múlt szombaton viával hármasban. Érdekes mobiltelefonokat ugyan nem találtunk, de átverekedve magunkat a tucatnyi ruhaáruson, villogó napszemüvegeken és rózsaszín szőrös bilincseken, egyszercsak egy vietnámi kajálda előtt találtuk magunkat, ahol magyarul csak a legfontosabb helyeken voltak kiírva többé-kevésbé az ételek nevei, és a helyi erők is jelentősen képviselték magukat, egyszóval autenikus hely volt, bizonyítékként le is fotóztam nektek az étlapot:

Étlap

Étlap

Közfelkiáltással levessel indultunk, úgy alakult, hogy lett kis, közepes és nagy adagunk is mindhárom fajtából (csirke, marha, rák). Illetve, ez így nem igaz, mert az adagok valójában a nagy, a nagyobb és a mégnagyobb jelzők mentén mozognak:

Az adagok

Az adagok, fent balra a kis, lent a közepes, fent jobbra a nagy...

Egyszóval a levesek betermelése után egyikünk se tudott további fogásokat elfogyasztani, abban azonban mindannyian egyetértettünk, hogy ide mindeképpen vissza kell jönni, mert a vietnámi kaja, vagy legalábbis a leves (amit, mint kiderült gyors wikipediázás után, phởnak hívnak) igen menő és finom dolog.

Kelt és gazs futott még egy bónuszkört előző vasárnap (ekkor készült a lenti sakkos kép), majd közösen vissza is tértünk ezen a szombaton karexszel megerősödve újra jól beebédelni, és megint elkövettük azt a súlyos hibát, hogy a levessel kezdtünk, így több fogásra ismét nem jutott hely a gyomrunkban, pedig mostmár többünk ráedzett kihagyott reggelikkel és egyéb szofisztikált technikákkal. Legközelebb három napig böjtölünk előtte, vagy ilyesmi.

Mindenképpen essen pár szó a kajálda mellett üzemelő kisboltról (illetve egy másikról, a 28-as megállójában), ami köröket ver egzotikusságban a vásárcsarnok aljában üzemelő ázsiai boltra is, a teljesség igénye nélkül az elmúlt két hétben láttunk és/vagy vettünk mangós és almás üdítőitalt, szójatejes tápiókagolyós fekete és édes világos herbal teát, tubusos wasabit, tamarindot, szárított leveskeveréket, édes-babos-jeges üdítőitalt, ezerféle ízes-csípős szószt, tofut még hideg vízben tárolva és száznapos kacsatojást. (Kedves közjáték volt, mikor az egyébként igen kedves eladólány sem tudta pontosan megmondani, mi is van a hűtőben lévő, első blikkre kőrözöttnek kinéző valamiben. Miután konzultált vietnámiul az édesapjával (?), annyit mondott, hogy “hát ööö húsok vannak darálva benne, vagy ilyesmi”.)

Wasabi és leveskeverék

Wasabi és leveskeverék (via képe)

Száznapos tojás, teák, Tamarind

Száznapos tojás, teák, Tamarind (via képe)

Egy gyors google alapján egyébként minden bizonnyal Budapest ugyan nem biztos, hogy egyetlen, de mindenképp az egyik legautenikusabb vietnámi étkezdéjéhez jutottunk el. Apropó, eljutás: a középső kapun kell bemenni, a hatalmas toronnyal szemben, és menni egyenesen a piac felől relatív északnak a pályaudvar fele, és cca. 20 méter után beleütközik az ember. Így néz ki:

Büfé Đăng Mười

Büfé Đăng Mười

És van itt hozzá a térkép is, biztos, ami, sőt, megküzdöttem a vietnámi billentyűzetkiosztással, és készült 4sq venue is, a hely nevével, meg minden, ha elég közel vagytok és rákerestek ékezetekkel, hogy “büfé”, ki kell(ene), hogy dobja.

Szóval, ki jön ki a következő szombaton is?

P.S: A piacon emberek nagyon lelkesen játszanak kínai sakkot:

Emberek kínaisakkoznak (kelt képe)

Emberek kínaisakkoznak (kelt képe)

(A lelkesedést a kép épp nem hozza át, a sakkot viszont igen.)

Addendum a desktoplinuxos temahoz

The most irritating example in GNOME 3.0 is the deliberate decision to leave the reboot and shutdown options off of the system menu by default.

[…]

Fortunately, there is an easy fix. You simply have to install the gnome-shell-extensions-alternative-status-menu package from the Fedora repository.

[…]

In the default configuration, users can no longer see files and folders on their desktop.

[…]

One of the most controversial design decisions in GNOME 3.0 leading up to the desktop’s launch was the removal of the minimize and maximize buttons from window titlebars.

[…]

Az egesz cikk tanulsagos, mindenkepp erdemes elolvasni. Fel fogok valamire rakni egy Fedora 15-ot mostmar es megnezni, milyen meglepetesek vannak meg ezen felul…

(az ‘easy’ kiemelese tolem. yum install nagyon-hosszu-pekizsnev, easy fix, mi?)

Lenka

Mostanaban ilyesfajta indiepopot hallgatok.

Lenka mix

Tracklist:

  1. Bring Me Down
  2. Don’t Let Me Fall
  3. Dangerous and Sweet
  4. Trouble is a Friend
  5. Two
  6. My Heart Skips a Beat
  7. Roll with the Punches
  8. Here to Stay
  9. You Will Be Mine
  10. Shock Me Into Love

Guiltypleasure rovatunkat hallhattak.

(Zarojel, lassan mixsorozatot tudnek csinalni azokbol a zenei mufajokbol, amikre eletem egy korabbi pontjan meg azt mondatam, hogy “aaa ilyet sose fogok hallgatni”)