Tag Archives: svédország

Első évforduló, de most tényleg

Egy előző posztban részben megemlékeztem már róla, de legyünk pontosak, ma van egy éve, hogy kiköltöztem ide, Göteborgba, Svédországba. Ennek ünneplésére (najó, ettől függetlenül) ma elmentem kipróbálni az egyik nemrég felfedezett Burrito bart, azonban elbambultam, és rossz villamosra szálltam, így kénytelen voltam kipróbálni a másik, nemrég felfedezett Burrito bart. Nem csalódtam, korrekt, amerikai stílusban (Mission-style) csinálják, árban teljesen rendben van a dolog, jól is lakik az ember vele, egy lassan főzött, kicsit csípős marhásat ettem mexikói rizzsel, babbal, salsával, tejföllel és sajttal, remek volt, ide vissza kell járni, pláne, hogy a városközpontban van, sokszor útba esik.

Holnap, ha lesz rá idő, kipróbálom a másik helyet is.

Sesam

Az úgy volt, hogy átugrutt Göteborgba két napra Sesam.

Csütörtök este elmentünk a Krakow nevű étterembe, ahol közösen megállapítottuk, hogy hát itt eszetlen jól főznek, én pierogit ettem, főzve, pirítva, hússal, anélkül, igazából egyik se rossz, a legjobb mindenképp a pirított-husos. Ja és tényleg mindenre raknak szalonnát, még a savanyúkáposztához is, amit szintén nagyon jól művelnek. Itt fogok enni holnap is, amikor visszamegyek megünnepelni oda (újra) a születésnapomat az itteni ismerősökkel, barátokkal a gyülekezetből.

Pénteken én dolgoztam, este gyülekezeti dolgok voltak, Sesam mindeközben járta a várost, jól meg is blogolta, olvassátok, meg vannak ott képei is, jók. Este még letoltunk egy kör Shadows over Camelotot, jó társasjáték ez.

Szombaton pedig elmentünk Slottsskogenbe (szó szerinti fordításban: Kastélyerdő), ami iszonyat szép így télen, már ha éppen hóesés után megy az ember, természetesen fotóztam is. Külön érdekes ez a kép, amit úgy készítettem, hogy egy kézzel a korlátba kapaszkodtam, a másikkal meg fogtam a 6D-t és fotózni próbáltam kvázi vakon, és úgy, hogy lehetőleg ne csússzon le a gép a jégen a halálába.

Van róla werkfotó is…

2014-01-22

A többi kép itten található.

25, 1, 2013, 2014

moveMa vagyok 25 éves, ma van egy éve és egy napja, hogy felvettek dolgozni a Kommunicerához Göteborgra, ma van majdnem egy éve, hogy kiköltöztem ide.

Mit mondjak? Jó.

Bővebben? Nagyon jó.

Voltam pár napot Pesten megint, még decemberben derült ki hogy nem nagyon tudok halogatni egy újabb látogatást a fogorvosnál, úgyhogy a tavaszi dátumot előrehozva január elején ejtettük meg az újabb adag reszelést és fúrást a számban. Hosszú menet volt, de minden sikeresen zárult, folyt. köv. nyáron.

Közben persze sikerült találkozni barátokkal és a családdal is, és bár eléggé rohanósra sikerült az egész, összességében majdnem mindenkivel összejött valami jó, élveztem, nem panaszkodhatok.

Ez volt amúgy az, amire rájöttem a mostani utam során: nem panaszkodhatok. Mármint persze panszkodhatok, de a big picture az az, hogy iszonyat jól mennek a dolgok így egy év után, vagy egy remek munkahelyem, egy iszonyat jó gyülekezetem, barátaim, szociális életem, albérletem, semmiben se szenvedek igazán hiányt. És persze a napi problémák, azok vannak, de azok mindig vannak.

Szóval most jó.

(Vannak képek is, de még utómunka alatt a Lightroomban.)

Az esküvői fotózásról

Közvetlenül azelőtt, hogy megvettem volna a 6D-t, vicces időzítés, de így jött ki, még végigfotóztam gyorsan egy esküvőt. Illetve hát, magát az esküvői szertartást pont nem, mert éppen hangosítottam, de előtte, és főleg és sokkalinkább utána lőttem képeket. Ehhez egy volt kollégától kértem kölcsön gépet, minden kép egy Nikon D200-zzal és egy 50 f/1.4-es lencsével készült, nagyrészt ISO800-on, mert mégiscsak bent voltunk, és fény az csak korlátozott mennyiségben volt elérhető, bár az időjáráshoz képest viszonylag sok volt belőle. Összesen 772 kép készült, sok óra utómunkával lett belőle 63 és még abból is lehetett volna vágni párat asszem, csak már nem volt hozzá szivem, most pedig az ifjú pár feltöltött belőle egy adagot, itten találhatóak meg.

Iszonyat jó móka volt, a jövőben több esküvőt kell fotóznom.

(az első és a harmadik kép nem az enyém, valamint az a kettő se, amin én vagyok, természetesen)

Svéd zenék: Laleh

Új sorozatot kezdünk, amelyben a kontentet youtubevideókkal fogjuk helyettesíteni mindenféle ismert és kevésbé ismert svéd előadók fognak feltűnni. Leginkább, mert egy rakat jó svéd előadó / zenekar van, és az utóbbi hónapokban egyre többet hallgatok belőlük.

Elsőképp jöjjön Laleh, aki szinésznőként kezdte anno, de aztán viszonylag gyorsan elment zenét csinálni. Az első dalra a rádióban figyeltem fel, merthogy az irodában megy általában a háttérbe valami, persze pont olyan halkan, hogy ha felrak az ember egy fülest, akkor nem hallatszik be. Utána már persze elővettem a Spotifyt, kijött egy új cédé is, felfedeztem új dalokat.

Az első két hét a munkahelyen

(igen megint ugrottunk az időben, ezvan.)

Az első két hét az új munkahelyen leginkább úgy telt, mint az első két hét az országban: az idő sokkal lassabban telt érzésre. Figyelembe véve, hogy ez volt az eddigi legnagyobb váltás a karrieremben, azt hiszem, ez normális.

Az új iroda tökmáshol van, mint a régi: Mölndalban, azon kívül is a semmi közepén, pontosabban egy olyan környéken, ahol sok más cégnek is van irodája (a legnagyobb azt hiszem az AstraZeneca, saját buszmegállójuk van). Ennek a hátránya, hogy a legközelebbi buszmegálló cirka 900 méter, a környéken kevés kajálda van (és ami van, az is rossz), és úgy általában, a semmi közepe, na. Szerencsére mindig van valaki, aki kimegy ebédelni, és az emberek legalább felének van kocsija, akihez be lehet társulni. A semmi közepe ellenére fél óra alatt be tudok érni, szóval igazából nem panaszkodhatok.

A cég minden tekintetben más: egyrészt kisebb, ha jól számoltam, mindenkivel együtt 17 ember, és ebből kettő az alapító emberek. Bár nincs explicit kettéosztva, mindenképpen van egy viszonylag nagy választóvonal: a főleg programozók, meg a főleg rendszergazda-support-satöbbi. Az előbbiek vannak túlnyomó többségben, ők dolgoznak az egyik főnökkel. Én az utóbbiba kerültem, viszonylag kis csapatba: van egy főleg hardveres srác, aki az ügyfelekhez jár ki sokat felszerelni dolgokat, van egy elsővonalbeli supportos, aki felveszi a telefont, megoldja a problémákat, a többit pedig továbbirányítja Rickardhoz, az én főnökömhöz, a másik alapítóhoz, aki pedig mostanában egyre több dolgot irányít hozzám. Ez persze egy hatalmas egyszerűsítés, valamint mindenki ért nagyosokmindenhez, de a fő munkakörök valahogy így vannak nagyon nagyjából elosztva. Mindenképp érdemes megjegyezni demográfiailag, hogy az irodában gyakorlatilag csak férfiak vannak, ami nekem iszonyat furcsa és új, mert eddig csak olyan munkahelyem volt, ahol a nők voltak többségben. Ez persze ebben az iparágban — sajnos — érthető.

A munkából nagyon sok van, elvégre majdnem minden kiszámlázott kliensmeló, ellenben egyelőre iszonyat változatosak és egy csomó mindent tanultam: az első két hétben csináltam mindent az egyszerű géptelepítéstől, domainek mozgatásától kezdve mindenféle szervertermi feladatokon át odáig, hogy aktívan segédkeztem összerakni, majd beüzemelni az ügyfélnél egy sok szinten redundáns SAN-switchek-router-szerverek rendszert. Az ügyfélhez kiszállós részeket élvezem a legjobban, meglepően sok volt belőlük ebben a két hétben, és bár lehet, hogy valamennyit csökkenni fog, egészen biztosan nem fog eltűnni, pláne, ha szerzek egy jogsit.

Már ha lesz rá energiám, mert rendszerint úgy érek haza este, hogy hullafáradt vagyok. Kvantitatív rég dolgoztam ennyit, vagyishát más jellegű munkahelyeim voltak eddig. Valahol jó érzés, valahol meg szokni kell. Túlóra nincs, sőt, szigorúan tiltott, kivéve, ha explicit van valami teendő (vö. az ügyfél kifizeti). Ilyen volt is a héten, egyik este egy szervertermet kezdtünk rendberakni, kiszedtünk belőle egy rakat már nem használt hardvert, kábelt, aztán hamarosan újra is kábelezzük, mert még mindig elég káosz.

Az IT-környezetről csak annyit, hogy minden Windows és minden HP, ez van, és ez jól működik. Persze, szívesebben dolgoznék Macen, de ezzel sincs semmi baj, van egy bivalyerős gépem három 24″-es 1920×1200-as monitorral, nem panaszkodhatok. A Windows 8.1-et már majdnem megszoktam, bár még mindig az idegrángás kerülget, mikor a Metro felület előkerül valamiért; szerencsére nagyrészt ki lehet kerülni.

Ja, igen, a főnököm, ő (is) nagyon remek, én iszonyat hálás vagyok azért, hogy sorozatban a sokadik iszonyat jó főnököt kapom így az utóbbi években. Nagyon jól megértjük egymást és hatékonyan tudunk együtt dolgozni.

Ez volt nagyjából az első két hét, nem tudok jó befejezést a posztnak.

Az új albérletről

Merthogy megint költözök.

Az úgy volt, hogy az új munkahelyem irodája elég messze volt az albitól, amivel amúgy is volt több egyéb gond, például a megbízható és emberi sebességű internet hiánya, illetve a szituáció is inkább ilyen átmeneti volt. Közben az egyik gyülekezetben megismert srác szintén lakást keresett, és mivel egyikünk se bánta, hogyha valakivel együtt kell élni, valamint mindkettőnknek hasonló irányba van munkahely, elhatároztuk keresünk valamit.

Sikerült is a múlt hét végén találni egyet, két hálószoba, nagyszoba, rendes konyha, fürdőszoba, kis erkény, remek környéken, és csak egy kicsit drágán. Apróbb probléma volt, hogy ugye kedden mentem Pestre nyolc napra, és az nekem nem annyira volt opció, hogy egyszerre két helyre fizessem be a lakbért októberre, szóval szerettem volna lezsírozni az egészet még az utam előtt, ez végül sikerült is.

Hétfőn ebédidőben megnéztem a tulajdonos család egy barátjával az albérletet, és miután meggyőződtem hogy ez így okés és megdumáltam a dolgot a leendő lakótársammal is, rögtön hívtam a tulajdonos édesanyját, aki a kapcsolattartó volt. Azt mondta, hogy aznap vagy másnap válaszol majd, én igyekeztem hangsúlyozni, hogy borzasztóan örülnék, ha még aznap lenne. Szerencsére ez össze is jött: este 9 körül kaptam egy hívást a tulajdonostól, akivel megbeszéltük, hogy oké, mienk a lakás.

Addigra valamennyire már összepakoltam, és azonnal hívtam az aktuális főbérlőmet, hogy én akkor most lelépnék — ő azonban épp utazgat valahol, és aki felvette a telefonját, nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel. A történetnek az lett a vége, hogy kedden ebédidőben segítőkész kollégák és a céges autó segítségével átcuccoltam az irodába mindent, a lakáskulcsot bedobtam a postaládarésen keresztül, és írtam egy SMS-t illetve
hagytam egy cetlit a tulajnak, hogy bocs, hogy ezt most így alakult.

Most szombaton a lakótársam kifizette a kauciót és az első havi lakbért, ő már be is költözött, én meg majd csütörtökön este valószínű, mikor visszaérek Svédországba.