Reggel bepakoltam a frukostklubbenhez szükséges dolgokat a táskámba — ezúttal az összes folyadékot zacskókba csomagolva pluszba, biztos ami — meg egy pluszzacskóba a mario mushroomot, és bebuszoztam az irodába. Bevallom, kicsit aggódtam, amikor 8:58kor még egyedül szeleteltem a kenyereket, de aztán jó svéd módon 9-kor hirtelen mindenki megérkezett és hamarosan tizen ettük a reggelit, és nagyon úgy tűnik, hogy ez siker lesz, már többen jelentkeznek segítőnek, sőt, ha nem felejtettem volna el, már ma lett volna ember erre.

A munkában ma nagyon sokat káromokodtam azon, hogy valami rejtélyes oknál fogva a weboldalaink teljesen más adatokat mutatnak és/vagy nem működnek akkor, mikor a saját gépemen futnak, ellenben tökjól szaladgálnak az éles szerveren. Valamint át kéne költöztetnem három webappot IIS8-ról IIS7-re, ami, nos, egyelőre nem sikerült, linuxos webszerverekhez vagyok szokva még mindig nagyon, most még abban a fázisban vagyok, hogy borzasztóan zavar hogy itt minden nagyon más.

Az idő megint furcsán telik: március végén megvettem a jegyeket pestre május elejére és most itt ez a teljes április, amit nem tudok hova tenni, azonkívül hogy egyelőre eseményekkel teli, és mindenképpen más, mint az első két hónap volt: ezek már az igazi hétköznapok, ami jól is, meg rossz is, az újdonság varázsa erősen halványul, de anélkül is mindenképp meg tudom állapítani, hogy összességében nagyon szeretek itt lenni, jó a munka, a munkahely és a kollégák, jó a gyülelekezet, és az albérletre se lehet (túl sok) panaszom.

Zárjuk zenével a posztot, ez a dal szólt a Shameless 3. évadjának a zárórészében, ami majdnem orvosolta az évad összes problémáját, és úgy általában egy nagyon remek rész volt: