Ma eljutottam oda, hogy már van miről olvasni és beszélni a házicsoporton: a téma a hálaadás lesz, olvasni fogunk a Zsoltárok 50-ből illetve az 1 Thesszalónika 5-ből, aztán pedig majd alakul, ahogy alakul. Még nem tudni pontosan, hányan leszünk: hárman jelezték biztosra, hogy jönnek, van pár bizonytalan, a többiek meg nem érnek rá. Mindenesetre nagyon várom már, meg eléggé izgulok is.

Mikor hazaértem, kezdtem a legfontosabbal: megnéztem a Broadchurch 1. évadjának — merthogy közben berendelték a másodikat is — utolsó részét, amiben végre kiderül, ki ölte meg Laura Palmert Dannyt, akinek a halála körül a sorozat forog. Nem mondom, hogy teljesen elégedett vagyok a gyilkos személyével, és ahogy megmagyarázták, de összességében egy igen jó brit sorozat volt ez, és várom, hogy merre viszik tovább a karaktereket, meg egyáltalán, kiket visznek tovább.

Aztán pedig kitakarítottam, ami valóban nem telt annyi időbe, mint a múltkor, bő egy óra már a szintidőm, mosogatással együtt. Nemrég eszembe jutott egyébként, hogy van egy ötméteres mérőszalagom amit még anno potom 500 forintért vettem hirtelen felindulásból a PeCsába lévő bolhapiacon. Az eredmény az, amit eddig is sejtettem: a lakás nettó ~44 négyzetméter, bruttó egy kicsivel több.

Este aztán Judittal cseteltem egy jót a blogról, az életről és a világmindenségről, és megint kellett állapítanom, hogy a legjobb beszélgetések mindig akkor vannak, amikor le kéne feküdnöm, mert még mindig hétkor kelek és nyolcra járok dolgozni, ehhez pedig le kell feküdnöm tízkor.