A Ben & Jerry’s nekem mindig is legenda volt a fagylaltok tekintetében, ódákat zengettek róla az interneten. Ellenben először sehol, utána pedig csak a Culinarisban lehetett beszerezni pesten, méregdrágán, szóval sohasem jutottam el odáig, hogy megkóstoljak akár egyet is. Közben aztán laktózérzékeny lettem, és a laktóztabletták se voltak tökéletesek, így végképp hanyagolva lett a dolog.

Itt Svédországban a márka termékei azonban minden nagyobb boltban megtalálhatóak, széles választékban, ráadásul itteni viszonylatban nem is igazán drágán: persze, drágább, mint a fagyik nagy része, de egyáltalán nem kiugróan, egy félliteres bödön belőle 49 SEK. Eredetileg azt terveztem, hogy meghívom a vendégeimet rá, én meg csak egy-két falat erejéig kipróbálom; persze az lett belőle, hogy a harmadik kanál után úgy döntöttem, ezt nem lehet abbahagyni, megkerestem a múltkorról megmaradt laktóztablettáimat, és lesz ami lesz, bevettem kettőt, majd belevetettem magamat a fagylaltevésbe.

Két ízt próbáltunk ki. Az első a Clever Cookies, ami leginkább vaníliafagyi mindenféle csokis fagyival és süteménnyel keverve. A kettő közül nálam ez volt az abszolút nyertes: remekül el vannak találva az arányok, összességében a csokis dolgok vannak többségben, az egész egy nagy hatalmas eszméletlenül finom maszlag.

A másik a Core sorozatból a Blondie Brownie: a bödön egyik felébén csokis fagyi csokis brownieval, a másik felében vaníliafagyi vaníliás brownieval, középen pedig folyékony, enyhén sós karamellakrém. Ez is finom volt, de az arányok számomra nem voltak túl jók: a csoki része remek volt, a vanília viszont már túl tömény, ahogy a közepén lévő karamella is.

Augusztusban is lesznek vendégeim…

A szombatot lazára fogtuk: én ugyan nem, de Bencze és főleg Hanna jó sokáig aludt. A reggelit emiatt kollektíve kihagytuk és elmentünk újra a Jensen’sbe ebédelni. Utána bóklásztunk kicsit a városban, majd megnéztük a Wallenberg-emlékszobrot, ami egy szép nagy kődarab rajta a fiatalkori képével. Ezek után elmentünk bevásárolni, vettünk többek között fagyit (Ben & Jerry’s, ők külön posztot kapnak), én otthon maradtam pihenni, ők meg elmentek a tőlem nem messze lévő Slottskugen parkba sétálni. Este újranéztük a Red c. filmet, megittunk közbe egy üveg bort (a borok is kapnak saját posztot), utána még beszélgettünk kicsit.

Vasárnap természetesen gyülekezet, jó volt, ráadásul sokan is voltak most, részben a pénteknél már emlegetett két család, részben meg elkezdtek emberek megjönni a nyaralásból. Igét a mozambikben lévő misszionárius családapa hírdetett, én meg közben tolmácsoltam magyarra Benczének, ami nehezebb volt mint gondoltam: leginkább, mert a csóka először elmondott egy mondatot svédül, majd azt lefordította valaki angolra, és én azt tudtam fordítani magyarra, de közben jött már a következő svéd ami aztán ment angolra ami aztán… néha kicsit elvesztettem a fonalat, meg amúgyse tolmácsoltam már több éve, de összességében sikeresen átment a lényeg.

Hosszas vacilálás után az lett a délutáni program, hogy megfőztem a bolognai receptet amit már emlegettem korábban Bencze és Hanna 80. hónapfordulójára. Másokra főzni ráadásul mindig jobb, mint magamra, valamint bebizonyosodott, hogy ez a szósz tényleg aznap a legjobb; ha az ember több napra akarja elosztani akkor túlságosan kiszárad.

Este aztán még film (The Incredible Mr. Fox), még beszélgetés, még bor, aztán meg alvás, mert másnap reggel munka volt, ráadásul be kell előtte vásárolni a Frukostklubbenre. Megmutattam még nekik az irodát, meg a tetőt, nyomtattam feliratokat városnevekkel, merthogy stoppal mentek tovább Malmöbe, aztán elbúcsúztunk egymástól. Hiányozni fognak.

(Ez a pár poszt július végéről pár napot dokumentál. Kicsit elmaradtam a blogolással, szóval csak most. A dolgot ebben a posztban vezettem fel.)

Csütörtök este az volt a nagy kérdés, hogy az északi vagy a déli szigetekre menjünk: mindenki szinte mindig a délieket ajánlja, ellenben, mikor itt voltak a szüleim, ők bejárták az összes északit, és voltak délen is, és nekik észak sokkal jobban bejött. Hosszas vacilálás és guglizás után észak lett kiválasztva, azon belül is Hönö szigete. Nem bántuk meg.

Busszal mentünk, elvisz a városból egészen a szigetekig (közben persze egy komp), elfelejtettük megnyomni a leszállógombot, aminek az lett a vége, hogy kaptunk egy gyors körutazást a Hönö-Öckerö-Hälsö vonalon. Mikor visszaérkeztünk a buszmegállónkhoz, beugrottunk az onnan nem messze lévő boltba egy kis rágcsálni- és innivalóért, majd kis kérdezősködés után a strand felé vettük az irányt.

(- Elnézést, merre van a strand?

– Hát ööö, annyi van itt, melyik?

– Ööö… nem vagyunk válogatósak, a legközelebbi.)

Nem csalódtunk: a nyugati partra hamar megérkeztünk, lepakoltunk és belevetettük magunkat a kristálytiszta tengervízbe. Én személy szerint nem fürödtem sós vízbe emlékeim szerint 2005 óta, újra meg kellett tanulnom okosan venni a levegőt úszás közben, vagy rögtön sós vizet kaptam a számba. A naptejet természetesen mindannyian elfelejtettük, és mivel lebarnulni nem tudok, ellenben leégni villámgyorsan, az úszáshoz nem vettem le a pólómat, így csak a nyakam, az arcom, és az alkarjaim égtek le a nap végére. Ahogy ezt írom szombat reggel, már sokkal jobb a helyzet, nem volt olyan vészes a dolog.

Az úszás-punnyadás-úszás kombináció után délnek vettük az irányt, először szikláról sziklára ugrálva, amíg engedte a terep, majd az utolsó kilométert már rendes úton megtéve. Ott megebédeltem, aztán pedig lassan jött már a buszunk, vissza akartunk érni a városba időben, mert volt a gyülekezetben este egy grillezős-beszélgetős este.

Előtte még beugrottunk a boltba venni egy kiló előre bepácolt csirkecombot: jól választottunk, mert mi voltunk az egyetlenek, akik csirkét vittek. Volt ellenben minden más, marhasteak, sertéssteak, sertésborda (ribs), sokfajta kolbász meg virsli, és többfajta saláta meg rizs, köretnek. Itt volt látogatóba egy amerikai házaspár, akik Stockholmba laknak meg egy másik család, akik Mozambikban misszonáriusok. Jó volt az egész, a nap végére nagyon durván elfáradtunk mindannyian.

(A következő pár poszt július végéről pár napot dokumentál. Kicsit elmaradtam a blogolással, szóval csak most. A dolgot ebben a posztban vezettem fel.)

Csütörtök délelőtt megjött Bencze és Hanna, vettünk két 72 órás bérletet, leraktuk a cuccokat az albérletbe, és aztán visszamentünk a városba ebédelni. A Jensen’sbe mentünk, olcsó és jó kaja, kicsit (nem kicsit) lassú cserébe, az ebédmenüs idejük alatt (11-16h) folyamatosan tele van. Nem rohantuk sehova, szóval nem volt gond, ebéd után még beneveztem őket az ottani all-you-can-eat fagyira, amikor kapsz egy kelyhet, és aztán tölthetsz bele ilyen McDonalds-szerű vaníliafagylatot és rakhatsz rá húszféle feltét. Akárhányszor.

Lett is délután négy óra, mire végeztünk, úgyhogy bementünk először a Systembolagetbe, egyrészt az élmény miatt, másrészt venni valami jobbfajta bort estére meginni. Az esti borozgatás előtt azonban bementünk még a belvárosban bóklászva a Trädgårdsföreningenbe (Horticultural society, kábé kertészeti társaság), ami a leírás szerint egy 19. századi park megőrive és ápolva, nagyon szép, van benne minden a zöldterületektől kezve a rózsakerteken át egy pálmaházig, mindenféle egzotikus növénnyel. Csináltam egy rakat képet, itt van alább egy pár.

Jól sikerült választani amúgy innivalót estére, de lesz majd külön poszt az elfogyasztott borokról.