Megint ittunk péntek

Délben elmentünk hát Ulrikével a konditerembe, én a futógépen sétáltam egy adagot hegynek felfele, ezt alapvetően élveztem, bár jól belefájdult a derekam. Utána teremkerékpározni próbáltam, de ez egyelőre körökkel kényelmetlenebb volt az igazi bicikliknél, mindegy, első alkalom volt, lesz még elég idő kisérletezni, csak tartson ki a lelkesedés.

Nem tanulva a múltheti próbálkozásból, a ma esti céges ivászatot ma délután próbáltam megszervezni, ennek megfelelően kevés ember jött, bár összességében pozitívan sült el, jól elvoltunk. Miután felmértük az igényeket, elmentünk a Systembolagetbe, magyarul az alkoholboltba bevásárolni. Ezeknek az eladásán ugyanis, leszámítva a gyengébb söröket, állami monopólium van, és csak a fenti helyeken lehet vásárolni bármi egyebet. Pozitív mellékhatása a dolognak, hogy egészen durván hatalmas a választék, többszáz négyzetméteren megszámlálhatatlan fajta vörösbor, fehérbor, sör, cider, tömény, és minden egyéb, mindeféle országból, tényleg csak ámultam, persze megkérik az árát, de akkor is, kicsit lementem hídba. Magamnak szereztem egy üveg brit IPA-t, a többieknek meg vittünk egyéb söröket meg egy üveg vörösbort kollektív fogyasztásra.

77bf89b2779011e282c522000a1fa433_7

A mai adag kolléga körében már nem aratott osztatlan sikert az Unikum, maradt is végül még egy kicsi az alján, sebaj, fogyott ellenben a sör és a bor, bár amit ma vásároltam, az pont megmaradt. Jó lesz a következő alkalomra, amit el kéne kezdenem szervezni, mondjuk tegnapelőtt. Csináltunk valami egészen forradalmit is: rendeltünk pizzát a netről. Ezt ugyan lehet errefele, nem is kevés helyről, csak senki sem csinálja — mikor megkérdeztem egy kollégám, hogy mikor csinált ilyet utoljára, azt mondta, hogy hát jópár éve –, ugyanis a takeaway dívik helyette: szépen bemész a kajáldába, megrendeled, kivárod, elviszed.

Kezdődik az újabb hétvége, amire nem tervezek semmi különlegeset, azon kívül, hogy egyrészt végre moshatok holnap dél és 4 között, másrészt be kell mennem az irodába a laptoptöltőmért, mert bent felejtettem.

Ennek a posztnak most nem volt eleje, mert valahogy nem sikerült találni.

3 thoughts on “Megint ittunk péntek

  1. kisvirag

    2007 környékén, mikot Zoli már olaszban lakott, volt két lakótársa, két kollégája. Az indiai srác nagyon szerette az olasz borokat (meg úgy általában az alkoholt). Amikor a cégtől kapott egy állásajánlatot Svédországba, boldogan elfogadta, majd egy kisteherautónyi olasz borral távozott :D

    BTW, jól látom, h kb minden olyasmit csinálsz most ott, amit itthon eddig nem? :) (sportolsz, gyülekezetbe jársz stb. utóbbit egyébkét tudok egy jót itt Felsőgödön is ;) )

    Reply
    1. KTamas Post author

      igen is, meg nem is. sportolni azert sportolok, mert vegre van kivel; gyulekezetbe azert jarok, mert magyarorszagon nem talaltam magamnak es ezert nem jartam az utobbi par evben (ez egy nagyon hosszu sztori) de ez egy uj orszag es uj lehetosegek, uj gyulekezetek.

      Reply
  2. kisvirag

    Ó, hát azt ugye innen nem látni, hogy egyébként szerettél volna :)
    Egyébként szerintem ez tök jó, szóval nem azért mondtam, meg végül is az egyik legjobb hely, hogy ismerősöket, barátokat szerezzen az ember :)

    Az a nagyon hosszú sztori egyébként majd érdekelne valamikor, ha lehet ;)

    Reply

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


− 3 = 6

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>