Gaudete redux és remix

Három éve a céges karácsonyos kórusozás kapcsán rákattantam erre a dalra. Azóta sok centit haladt a gleccser a norvég fjordokon, és idén Luca napján (Dec 13), az itt hagyományos koncerten megint elhangzott, fel is vettem videóra. Az első pár másodperc sajnos lemaradt, illetve az utolsó sorból videóztam ISO25600-zzal a szenzor számára siralmas fényviszonyok között, kézből a 6D-vel. Ennek ellenére nyomokban látszanak rajta embere, és a lényeg, a hang teljesen okés lett:

Aztán elkezdtem nézegetni a verziókat a Spotifyon, és belebotlottam az Erasure-féle, egyébként is remek verzió Dave Audé Extended Club Mixébe. Nem kell félni, nem fog fájni, mert iszonyat jó:

Napi loopok és Svédzene: Kobojsarna

Mit lehet írni egy olyan zenekarról, akik simán írnak egy olyan dalt, aminek az a címe, hogy Sång om ingenting (Dal a semmiről), és tényleg nem szól semmiről? Leginkább azt, hogy ez kiváló Eurodance, ahol a dalszöveg gyakorlatilag tényleg semmit se számít. És akkor nem a legjobb dalt emeltem ki, mert például a La Perla meg az Unbeleivable jobb. A Kobojsarna 2003-ban alakult Malmőben, szóval még csak nem is kilencvenes évek, ez az igazi bátorság. Playlist alább.

Materiális dolgokról

Egy. A laptopomat (Macbook Pro 13″, 2011 eleje) közel három éve véreztetem ki lassan, izé, akarom mondani, használom, aszondja, már a negyedik töltőt fogyasztja, volt egy teljes topcase-csere, az egyik USB port soha nem volt százas, tavaly ősszel pedig egy elegáns mozdulattal kinyírtam a billentyűzetét két deci teával. Akkor már úgy voltam vele, hogy erre a gépre nem akarok költeni, szereztem hozzá egy egy BT-s Apple billentyűzetet, méretre tökéletesen illeszkedik, azt cipeltem a laptoppal együtt nap mint nap, nem volt túl kényelmes, de működött. Aztán pár hete Stockholmban voltam egy hétvégét barátokkal, ahol egy fél üveg mangós Snapple ömlött a gépre egy félresikerült mozdulattól. Meglepő módon még ezt is túlélte, bár azóta a külső billentyűzet eléggé, ööö, ragad.

Ezzel párhuzamosan az utóbbi időben mániám lett az, hogy szeretnék mindenből kisebbet és könnyebbet. Az az irdatlan mennyiségű cucc, amit nap mint nap magammal cipelek az óriási M-es Bagaboo táskámban, az talán kicsit túlzásnak érződik, szóval rákattantam arra, hogy kisebb gép, kisebb táska, kisebb minden.

Ennek első lépéseként megbotlottam és ráestem véletlenül a használtpiacon egy pofátlanul olcsó, alig használt, legújabb generációs 11″-es Macbook Airre. Azt még nem döntöttem el, nem-e túl kicsi ennek a kijelzője, ami viszont tény, hogy van egy gépem, ami ugyanolyan gyors, mint az előző, ellenben a súlya közel harmadannyi, valamint megadja a netbook-élményt, a lassúság nélkül.

10311291_667524446630474_995154986_n

Kettő. Szereztem új táskát is, a Fjällräven Foldsack No. 3-jába ruháztam be, amibe kis mérete ellenére belefér a laptop, a 6D meg a 85 mm-es objektív (külön), egy Kindle megy apró biszbaszok, szóval eddig meg vagyok elégedve. Még csak két napja van meg, mondjuk, meglátjuk a munkában hogy fog szolgálni.

10349682_739964196035843_2040035849_n

Három. Lecsaptam a használtpiacon pár hete egy szintén jó árú 4G-s retinás iPad minire is, azzal, hogy egyrészt megnézzem, van-e szükségem tabletre, másrészt lehet-e használni amolyan túlméretezett ájfónként, mert a telefonomat olyan intenzíven használom, hogy akkor akár válthatnék valamire, aminek sokkal tovább bírja az akksija, és lehet rajta kényelmesebben olvasni is.

A válasz pedig az, hogy nem, igazából nincs szükségem tabletre (tegye fel a kezét, aki meglepődött). Túlméretezett ájfónként lehetne használni, de valahogy mindig a telefonom után nyúltam mégiscsak, jobban kézreáll, megszokás, mittudomén. Az az eszköz számomra, ami a “ritkán hasznos, de akkor nagyon” kategóriába esik, ellenben ez kicsit kevés ahhoz, hogy megindokoljam az árát, túl is adtam rajta pár napja.

Vettem viszont egy Mophie Juice Pack Plust, amitől az ájfónom sokkal nagyobb lesz, viszont kétszer addig bírja az akksija. Olvasni meg ott a Kindle 1, ami még mindig tökéletesen műkődik.

Négy. Beleszerettem egy napszemüvegbe tegnap, aminek az lett az eredménye, hogy még aznap megrendeltem az internetről, és ha csak meg nem gondolom magam, szombaton megyek kontaktlencsét csináltatni, már ha sikerül olyat találni, ami nem szárítja ki mégjobban a már amúgy is száraz szemeimet.

1168743_476785985800394_1329026200_n

Most épp ezek vannak.

Bezár a Sharewood

A Reader lecsapja a megosztásokat. Hivemined remények. Linkblogok indulnak. Megszületik a Sharewood. Bezár a Reader. Bezár a Posterous, és amúgy is megyünk Newsblurre. Bezár a Sharewood.

Valamiért tökre az volt a fejemben, hogy a Sharewoodot tavaly januárban csináltam meg, közben a frászt, természetesen több, mint két éve volt, pár hónappal azután, hogy a Reader legyilkolta a megosztásokat.

Nem fogok most hosszas nosztalgiás összefoglalóposztot írni, azok ott vannak a fenti linkeken, ahogy az is, miért zárom be. A jövő nem tudom mit hoz, én továbbra is használom a Newsblurt és osztok meg dolgokat, nekem ez működik, meg úgy tűnik, még pár embernek szintén. Ha érdekel, olvasd.

Illetve itt és mégegyszer köszi mindenkinek a bátorítást, részvételt, mindent.

Napi olvasnivaló: A ruhák színeiről, az olvasásról és a melegjogokról

When Did Girls Start Wearing Pink? Spoilerezek, nem olyan régóta rózsaszín a lányok színe.

My 6,128 Favorite Books. Egy remek cikk nagyon sok elolvasott könyvről.

Love on the March. A melegjogok története Amerikában, egészen 2012 Novemberéig, hasznos olvasmány. Azóta eltelt viszont másfél év, már nincs DOMA például, meg sok egyéb dolog is történt.

Internet, LOL, Internet / DSL und World Wide Web (2014-03-24)

(Ezt a posztot több hónapja írtam eredetileg, elkezdem kitakarítani a draft mappámat a cult of done jegyében. Az internet azóta remekül megy.)

Első nap

Este elfogy az internet. Tudtuk, hogy ez a pillanat el fog jönni valamikor, amikor az albiba beköltöztünk, volt a falban internet, még az előző lakóktól. A főbérlő mondott valamit, hogy valami hűségszerződés és akármi, ha akarjuk beszéljük le a dolgot az illetékesekkel, ebből végül nem lett semmi, ők se eröltették a dolgot. Úgy voltunk vele, hogy egyszercsak elfogy majd az ingyen internet, felhívjuk a szolgáltatót, tíz perc az egész, és onnantól meg persze fizetünk érte, de nem vészes a dolog (havi 250 SEK, ezért jár havi 100 körüli megabit és nulla korlátozás).

Fiatalság, bolondság.

Szóval felhívom a szolgáltatót (Bredbandsbolaget, szó szerint: szélessáv cég), jónapot kívánok, internetet szeretnék rendelni. Minden simán megy egészen addig, amikoris megpróbálnak credit checket futtatni a szeményi számomon, ez kicsit hasonlít az amcsi credit score-ra. Gondolom semmi gond, az égvilágon semmi kölcsönt nem vettem még fel itten. A vonal másik végén lévő csaj (egyes számú, lesz még pár szereplő!)megkérdezi, hogy volt-e már adóbevallásom Svédországban? Hát, ööö, nem, azt majd idén fogok. Hát, az baj, mert így a rendszer nem hagy jóvá, valami a credittel. De semmi gond! Bár hétvégén nem dolgoznak a pénzügyesek, hétfőn majd visszahív valaki (nem), és kézzel leellenőrzik, van-e jövedelmem (van) és akkor minden oké.

Harmadik nap

Hétfő estefele, senki nem hívott, akkor telefonáljunk. Hétfő reggel kellett volna, de utólag könnyű okosnak lenni. A vonal másik végén lévő csóka (kettes számú) azt mondja, hogy nem, nem, amit szombaton mondtak, az tökhülyeség, ilyet ők nem tudnak, hívjam én fel a behajtásokért (!) felelős céget és rajtuk verjem le azt, hogy a credit check rendszer ne utasítson vissza. Két ellentétes infó két embertől, kérjük ki egy harmadik véleményét! Telefon lerak, azonnal újratárcsáz, imádkozik hogy egy más emberhez kerüljek. Hármas számú emberünk azt mondja, hogy igen, persze, el lehet ezt intézni, telefonáljak holnap reggel.

Negyedik nap

Kedd. Telefonálok délután, négyes számú ember azt mondja, hogy küldjem el erre és erre az email címre a munkaszerződésem meg a telefonszámom, ő majd intézkedik és visszahív (nem) amint megvan. Elküldöm neki, várok (öreg hiba).

Ötödik nap

Szerda. Délután kezdek türelmetlen lenni, telefonálok, és addig verem a virtuális asztalt amíg el nem jutok legalább odáig, hogy a telefonon lévő ötös számú ember beszél (?) a négyes számú emberemmel aki megerősíti, hogy hív, amint megvan.

Hatodik nap

Csütörtök. Ugye senki se lepődik meg, hogy még mindig semmi hír? Telefonálok megint, hatos számú emberünknek előadom a sztorim (sokadszorra), átkapcsol a saleshez ahol hetes számú emberünk felajánlja majd ő elintézi ezt az egészet, megadja a saját email címét… nem inkább adjam meg a sajátom… nem, itt van nyitva egy emailkliens, küldöm azonnal, mondd csak szépen. Munkaszerződés megint elküldve, megigérí hív aznap este vagy legkésőbb másnap reggel.

Hetedik nap

Péntek. 11 körül szól egy kollégám, hogy amúgy reggel hívta a céget valaki valamelik creditcégtől, oké, végre, haladunk. A várt telefonhívás azonban csak nem jön, délután háromkor újra telefonálok. Nyolcas számú emberünk közli velem, hogy hetes számú emberem ma betegszabadságon van, és hát csak az ő számítógépén van meg a jóváhagyásom. Aha persze, ilyen nincs, csak van valaki, aki valahogy meg tudja szerezni a dolgot. Fél perccel később azt mondja a csaj, idézem, “I pressed some buttons on my computers and now you are approved!” (“Megnyomtam pár gombot a számítógépen, és mostmár jóvá vagy hagyva!”). Ezen a ponton már nem érdekel, hogy csinálta, tíz perc alatt letolom a szerződéskötést, és van újra internetem.

A tanulság kábé az, hogy az internetszolgáltatók mindenhol internetszolgáltatók, sose higgyük el, ha valaki azt mondja, hogy visszahív, és ne hagyjuk magunkat lerázni.

A prioritásokról és az időről (2014-01-24)

(Ezt a posztot több hónapja írtam eredetileg, elkezdem kitakarítani a draft mappámat a cult of done jegyében. Időm azóta is sokkal kevesebb van, de már kevésbé bánom, mert az idő alapvetően hasznos dolgokkal telik.)

Szeretnék itt és most ujjal mutogatva kiröhögni korábbi énmagamat, aki az elmúlt években arra panaszkodott néha, hogy nincs elég ideje dolgokra, mert az az ember nem tudott semmit arról, amikor az embernek hirtelen tényleg elkezd sok dolga és kevés ideje lenni. Aztán lehet, hogy évek múlva a mostani időszakra fogok ugyanígy visszanézni…

Státusz (2013-12-12)

(Ezt a posztot több hónapja írtam eredetileg, elkezdem kitakarítani a draft mappámat a cult of done jegyében. A munka továbbra is sok, az új albérletet nagyon megszerettem, a házicsoport azóta más napon van, meg ott amúgyis voltak változások, például én kezdtem el vezetni az egyik felét. Ennek a posztnak sincs vége, dehát ez van.)

Fent és lent, ez megy mostanában. Sokáig úgy gondoltam, hogy akkor nem blogolok, amikor épp kevésbé mennek jól a dolgok, ez részben igaz is, amikor nyugi van és/vagy pörgök, akkor írok mostanában, amúgy fájdalmasan hanyagolva van ez a hely, pedig. Bár így visszanézve, önmagamhoz képest egészen sokáig írtam az ideköltözés után, szóval mindenképpen siker.

Hogy mi is van mostanában? Először is munka. Sok. Továbbra is. Nagyrészt élvezem, de még mindig nagyon fárasztó tud lenni. Összességében nem tudnék hirtelen ennél jobb munkahelyet elképzelni magamnak.

Mostmár több, mint két hónapja lakok az új albérletbe, összességében remek hely, az továbbra is zavar, hogy nincs a környéken semmi sétatávolságra, se egy rendes bolt, se egy gyógyszertár, semmi. Persze tíz perc busz és máris van minden, szóval nem vészes, igazából csak könnyű volt megszokni a jót. Cserébe csendes, szép környék, és a munkahely továbbra is élhető távolságra van, ahogy a város meg a gyülekezet is. Sajnos a munkahely-gyülekezet távolság pont necces (több, mint egy óra), de az egyik kolléga közel lakik a helyhez ezért sokszor el tud vinni kocsival szerdán házicsoportra.

Azt néztem pár napja, hogy több, mint egy év telt el azóta az email óta, ami úgy igazán elindította a folyamatot, hogy ideköltözzek.

A naplózásról, jegyzetelésről, moleskineről (Augusztusi összefoglaló) (2013-09-28)

(Ezt a posztot sok hónapja írtam eredetileg, elkezdem kitakarítani a draft mappámat a cult of done jegyében. A napló azóta is íródik, megtöltöttem pár Moleskinet meg Field Notesot, mindig ott van a zsebemben egy. A laptop halott maradt. A nyelvtanulás azóta is elég rapszodikus, leginkább ragad rám a svéd, majd egyszer talán írok a dologról.)

Elkezdtem naplót írni. Papíron, tollal, mint az állatok. Mostmár két hónapja csinálom, a kezdeti lelkesedés után volt egy rövidebb időszak, amikor alig írtam bele, de mostanra beállt valamiféle rutin. A napló csak az egyik része a dolognak, megy oda mindenféle egyéb jegyzet is. Egy kisalakú vastag Moleskine-be írom a dolgokat, zsebrevágható, ami fontos. Az egyetlen hibája, hogy keményborítós, olyat többet nem veszünk.

Most visszaolvastam, miket írtam, öröm újra felfedezni, hogy mennyire rondán írok. Emlékszem, hogy második osztályban sose kerültem be a kiváltságosok közé, akik tollal írhattak, mert nem írtam elég szépen. Harmadikban pedig azt hiszem, hármast kaptam külalakra. Félretéve a gyerekkori traumákat, meglepően hasznos dolog ez. Például rekonstruálni tudom, mi is történt augusztusban.

Miután a hónap végén itt volt Bencze és Hanna, beköltöztem július utolsó napján az új albérletembe. Megpróbáltam kicsit a nyelvtanulásra megint ráfeküdni, vettem a scifiboltban egy Warm Bodiest, és elkezdtem fordítani szótárral, jutottam vagy másfél oldalig. Nem mondom, hogy haszontalan volt, ellenben ez egy nagyon lassú és helyenként frusztráló módszer.

A munkámban belefutottam egy olyan laptopba, ami olyan szinten és olyan furcsán volt elromolva, amit még sose láttam. Leginkább nem volt hajlandó semmiról bebootolni, csak merevlemezről, aztán mikor elkezdtem azt piszkálni kicsit, már onnan se.