50000, amelyben egy kicsit megfulladunk a nosztalgiában

(egyszer kell irnom hosszasabban is egy erzelgos bejegyzest arrol, mennyi remek embert ismertem meg a twitternek koszohetoen, tobbek kozt a mostani legjobb barataimat)
20000 tweettel ezelőtt

A jó közösségi szolgáltatás az, ami előbb-utóbb egy jó, valós életbeli sörözésbe torkol.
Kelt tizedik törvénye

Kettőezernyolc. Ekkor már lassan egy éve, az érettségi óta teljes munkaidőben dolgoztam, a szociális életem azonban az iskolával együtt ért véget, leginkább a munkámnak éltem, amit amúgy tökre élveztem. Még valamikor 2007-ben regisztráltam a Twitterre, de nem használtam semmire. Már magam se tudom miért, de 2008 április 23-án, egy átéjszakázott nap után, amikoris egy haldokló fájlszervert próbáltam menteni, mikroblogoltam egy ilyet:

Angolul kezdtem, híres embereket követtem a webszcénából, nem tudtam igazából, hogy mi lesz ebből. Két nappal később aztán posztoltam valamit random programozósat amire pár perccel később válaszólt Szalóki Robi. Én leginkább csak bámultam a képernyőt, hogy kicsoda és honnan jött, és egyáltalán hogyan talált meg? Hamar kiderült, hogy van ez a Turulcsirip (RIP) nevű dolog, ahol hála a barátkozós módnak hamar új internetes barátokra tettem szert. Sőt, akkor még nem volt annyira aktív rendszer, én nagyon sokáig abban a módban toltam, ami az összes tweetet mutatta, és ha valaki nem érdekelt, elrejtettem. Egy ponton azt hiszem, én tartottam a rekordot (vagy a második helyet?) a Turulcsirip adatbázisában valami 600 körüli elrejtéssel, akkor kértem egy amnesztiát Benedektől és elkezdtem kicsit ésszerűbben használni a rendszert. Évekig kint volt a CsiripRóka a Firefoxom oldalsávjában, a napi meló mellett ott pörögtek a tweetek.

2008 nyarán itt volt Balmer, ősszel pedig talán a 2. Ruby Meetupon találkoztam előbb Kelttel és Gazzsal, ismerkedtem össze Lackaccal, majd nem sokkal azután elkezdtem a New Tech Meetupra járni, one thing led to another és egyszer csak arra eszméltem hogy vannak új barátaim és szociális életem.

(Zárójel zárójele, az külön sztori, hogy ismerkedett meg a hugom a leendő férjével egy fórumon, ahol én is hosszú évekig aktív voltam. De az igazából nem az én sztorim.)

És akkor most itt vagyok, majd’ hat évvel és 50000 tweettel később, több, mint egy éve már Svédországban, meg is látszik, az utolsó 5000 tweetem sokkal lassabban jött össze. Sokminden változott, de a barátok még megvannak, még ha jelenleg párezer kilométerrel arrébb is élek.

A Twitter pedig… él és virul, sokat változott az elmúlt hat évben, már nem olvasom olyan függőként, mint régen, de azért továbbra is aktív része az életemnek. Szóval van esély arra, hogy találkozunk 55000-nél.

(45000. 40000. 35000. 30000. 25000.)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *