Úgy történt, hogy kelt fülest kapott, hogy a józsefvárosi piacon mindenféle érdekes mobiltelefonok vannak, ki is mentünk hát múlt szombaton viával hármasban. Érdekes mobiltelefonokat ugyan nem találtunk, de átverekedve magunkat a tucatnyi ruhaáruson, villogó napszemüvegeken és rózsaszín szőrös bilincseken, egyszercsak egy vietnámi kajálda előtt találtuk magunkat, ahol magyarul csak a legfontosabb helyeken voltak kiírva többé-kevésbé az ételek nevei, és a helyi erők is jelentősen képviselték magukat, egyszóval autenikus hely volt, bizonyítékként le is fotóztam nektek az étlapot:

Közfelkiáltással levessel indultunk, úgy alakult, hogy lett kis, közepes és nagy adagunk is mindhárom fajtából (csirke, marha, rák). Illetve, ez így nem igaz, mert az adagok valójában a nagy, a nagyobb és a mégnagyobb jelzők mentén mozognak:

Egyszóval a levesek betermelése után egyikünk se tudott további fogásokat elfogyasztani, abban azonban mindannyian egyetértettünk, hogy ide mindeképpen vissza kell jönni, mert a vietnámi kaja, vagy legalábbis a leves (amit, mint kiderült gyors wikipediázás után, phởnak hívnak) igen menő és finom dolog.

Kelt és gazs futott még egy bónuszkört előző vasárnap (ekkor készült a lenti sakkos kép), majd közösen vissza is tértünk ezen a szombaton karexszel megerősödve újra jól beebédelni, és megint elkövettük azt a súlyos hibát, hogy a levessel kezdtünk, így több fogásra ismét nem jutott hely a gyomrunkban, pedig mostmár többünk ráedzett kihagyott reggelikkel és egyéb szofisztikált technikákkal. Legközelebb három napig böjtölünk előtte, vagy ilyesmi.

Mindenképpen essen pár szó a kajálda mellett üzemelő kisboltról (illetve egy másikról, a 28-as megállójában), ami köröket ver egzotikusságban a vásárcsarnok aljában üzemelő ázsiai boltra is, a teljesség igénye nélkül az elmúlt két hétben láttunk és/vagy vettünk mangós és almás üdítőitalt, szójatejes tápiókagolyós fekete és édes világos herbal teát, tubusos wasabit, tamarindot, szárított leveskeveréket, édes-babos-jeges üdítőitalt, ezerféle ízes-csípős szószt, tofut még hideg vízben tárolva és száznapos kacsatojást. (Kedves közjáték volt, mikor az egyébként igen kedves eladólány sem tudta pontosan megmondani, mi is van a hűtőben lévő, első blikkre kőrözöttnek kinéző valamiben. Miután konzultált vietnámiul az édesapjával (?), annyit mondott, hogy “hát ööö húsok vannak darálva benne, vagy ilyesmi”.)

Egy gyors google alapján egyébként minden bizonnyal Budapest ugyan nem biztos, hogy egyetlen, de mindenképp az egyik legautenikusabb vietnámi étkezdéjéhez jutottunk el. Apropó, eljutás: a középső kapun kell bemenni, a hatalmas toronnyal szemben, és menni egyenesen a piac felől relatív északnak a pályaudvar fele, és cca. 20 méter után beleütközik az ember. Így néz ki:

És van itt hozzá a térkép is, biztos, ami, sőt, megküzdöttem a vietnámi billentyűzetkiosztással, és készült 4sq venue is, a hely nevével, meg minden, ha elég közel vagytok és rákerestek ékezetekkel, hogy “büfé”, ki kell(ene), hogy dobja.

Szóval, ki jön ki a következő szombaton is?

P.S: A piacon emberek nagyon lelkesen játszanak kínai sakkot:

(A lelkesedést a kép épp nem hozza át, a sakkot viszont igen.)