Miután tegnap eszkaláltam azt a tényt a cég felé (mert ők fizetik az albit), hogy a tulaj többszöri izélgetés ellenére se hajlandó több, mint egy hónapja elvinni a cuccainak legalább egy részét az albiból, hirtelen felgyorsultak az események. Egyrészt kiderült, hogy egy szekrényt valamikor már kiürített nekem (csak nem tudtam róla), másrészt rögtön felajánlotta, hogy a hétvégén elvisz még egy jó adag cuccot a lakásból, és ez ma meg is történt, azóta van például számítógépasztalom, meg szekrény ahova rakhatom a ruháimat.

(Úgy tűnik, nagy hatással volt rá a dolog, hogy a céges CFO-nk rögtön azzal fenyegetőzött, hogy ha nem hagyja abba az időhúzást, akkor sajnos nem fogja megkapni a lakbért, meg is jegyezte nekem, hogy a jövőben nyugodtan forduljak közvetlenül hozzá az ilyesfajta dolgokkal, nem kell ám a céget involválni…)

Ráadásként közös megegyezéssel egyelőre itthagyta a Bluetooth-os Bose hangfalait, aminek külön örülök, mert nagyon megszerettem az utóbbi hetekben. Nem állítom, hogy megéri az igen borsos 600 dolláros árát, de nem szól olyan rosszul se, és jó, hogy nem kell egyelőre itthonra hangszórókra meg erősítőre beruházni, ami pláne nem lenne praktikus addig, amíg ki nem derül, maradok-e hat hónapnál tovább.

Ma megtudtam, miért nem népszerűbb errefele az online pizzarendelés, már a kulturális okok mellett, miszerint egyszerűen a takeaway terjedt el: lehetetlen egy személyre kaját rendelni a neten, mert a szállítók undorítóan magas minimális rendelési díjakkal dolgoznak, a legkevesebb, amivel találkoztam, 140 SEK volt. Szóval koradélután elmentem a lakástól pár villamosmegállóra lévő, már bizonyított Da Marco pizzériába, és ebédeltem egy jót. Összehasonlításképpen: 130 SEK-et fizettem a tésztámért és egy nagy pohár kóláért, borravalóval, és ez már alsókategóriás étteremár. Az ebédmenüjük ugyanitt hétközben 69 SEK itallal együtt, ami egybevág bármilyen más helyi kajálda ebédmenüjével, el is kéne jönni pár kollégával ide a jövőhéten.

Az ebédelős (és utána bevásárlós) kiruccanást leszámítva ma itthon voltam, tovább játszottam az iOS fejlesztéssel, valamint elkezdtem nézni a Lilyhammer nevű sorozatot, amit Gazs ajánlott valamikor nemrég. A közhiedelemmel ellentétben nem a House of Cards, hanem ez volt a Netflix első saját gyártású (bár koprodukciós) sorozata, aminek az az alapsztorija, hogy egy maffiózó úgy dönt, feldobja az új főnököt, akit nem kedvel az FBI-nál, cserébe természetesen bekerül a tanúvédelmi programba. Ő azonban nem valamelik unalmas amerikai kisvárosban szeretne új identitást kapni, hanem Lillehammerben, Norvégiában, ahol az 1994-es téli olimpiát rendezték, és amit ő anno nagyon megkedvelt. Nem tudom igazából hova tenni a sorozatot, furcsa, nem a hagyományos sorozattrope-okat használja, viszont iszonyat szórakoztató.

Holnap gyülekezet, és további pihenés.

Elkezdődött a március és elhozta a tavaszt Götebörgba is, korán reggel 0 (!) fok volt, délután négykor pedig 6 (!!!), már-már kánikula, az időjárás-előrejelzés szerint hasonlóan jó időre számíthatunk a következő héten is, sőt, még esőt se jósolnak a közeljövőre, bár a Google szerint jövő pénteken havazhat. Reméljük nem, bár igazából mindegy, mert akkor már Stockholmban leszek.

Délelőtt végigkáromkodtam jópár nagy magyar könyvesbolt weboldalát, a legtöbbnél nincs elektronikus ajándékutalvány, ahol meg van, ott bugos a weboldal, és nem lehet rendesen megrendelni, tényleg elképesztő, mennyire el vannak maradva ezek.

A munkában ma átneveztünk szervert, feltakarítottuk az utána lévő furcsaságokat, délután pedig elkezdtem terjeszteni a cégben nagyobb körben a Skype használatát, meglátjuk majd a következő héten, mekkora sikere lesz és úgy általában mi lesz a dologból. Mindemellett kiosztottam fix IP címeket és pár DNS címet az összes céges hálózhathoz kapcsolódó eszközömhöz és rendszeremhez, természetesen .42-től kezdve.

Este Alicia, a kolléganőm megmutatta a helyi uszodát, és elmentem úszni. Nagyjából tizenöt percig bírtam a dolgot, villámgyorsan frusztrált lettem attól, hogy mennyire unalmas ez az egész, ezért hagytam abba anno az egészet és elmentem szaunázni, amit nem nagyon lenne szabad a vérnyomásproblémáim miatt, de sose tudok ellenállni a dolognak. Érdekes módon a száraz kabin nem volt túl meleg, tíz perc után meguntam a dolgot, és átmentem a gőzös verzióba, ami már sokkal jobban megizzasztott.

Az unalom leküzdésére amúgy kézenfekvő megoldás az lenne, hogy veszek valami vízálló mp3-lejátszót és hallgatok podcastokat, de a fülem sajnos nem kompatibilis az agybadugós fülesekkel (iszonyat kényelmetlen és/vagy nem zár rendesen). Alternatívaként vannak még a bone conducting (a magyar fordítást a kommentekben várjuk) fülesek, amikről viszont egyelőre nem sok jót olvasok, sőt, volt aki külön eltanácsolt tőlük azzal, hogy károsíthatják a hallásomat.

Most pedig kezdődik a hétvége, amire most se terveztem igazán semmit, azon kívül, hogy esetleg jobban belemerülök az iOS-fejlesztésbe, valamint áthívom a tulajt, hogy vigyen el végre egy rakat cuccot innen.

Elkezdtem fogalmazni mosogatás közben egy jó kis számvetést az első hónapról, amíg mosogattam, meg is volt a fejemben, több bekezdést megírtam képzeletben, persze mire leültem a géphez, elszállt az egész, szóval az a poszt most tolódik. Cserébe el van mosogatva, ez is valami.

Kezd mindenesetre csökkeni a kultúrsokk mézeshetek része, az idő elkezdett újra normálisan telni, sőt, újabban úgy érzem, hirtelen sokkal kevesebb időm lett mindenre, de ez már csak ilyen. Ennek ellenére úgy érzem, egészen jól állok egy hónap után, van egy jó munkám, találtam gyülekezetet, elkezdtem barátokat szerezni itt-ott-amott, és persze vannak nehézségek is, de ezekkel meg lehet birkózni.

Ma beadtam a derekam, kiperkáltam a 25500 forintot az Applenek, pár óra alatt meg is volt az iOS Developer Accountom, bár az automata nem tudta aktiválni, az ügyfélszolgálat gyors volt és segítőkész, és feloldották azonnal a zárolást a fiókon, szóval este már az ájfónomon tudtam tesztelni az első appomat, amiről egyelőre nincs sokmindent mesélnem, mert olyan, ami a jelenlegi állapotában csak számomra hasznos, de kezdetnek meg játszásnak jó lesz. Csak a lelkesedés tartson ki.

A melóban ma a délelöttömet az egyik projektmanager mellett töltöttem, hogy kicsit jobban lássam, hogy dolgozzanak, jegyzeteltem is mindenféle apróságokat, amikben hatékonyabbak tudnak majd lenni a készülő, illetve el nem készült programjaim. Mindemellett úgy tűnik, jövőhéten fogok találkozni az elődömmel is valamelik este pár órát beszélgetni, még nem tudom pontosan, hogy mire lesz jó egy-két fix témán kívül, és miket fogok kérdezni tőle, de már várom.

A szemem amúgy úgy tűnik, helyreállt, ebédidőben elmentem a gyógyszertárba, vettem egy olyan műkönnyet, amire biztosan nem vagyok allergiás, és így este már sokkal szebben néz ki a szemem.

Holnap meg már péntek, lásd még helyreállt az idő, reggel szervert nevezünk át, majd feltakarítjuk az utána keletkezett káoszt. Izgalmas lesz.

Tudtátok, hogy az ember lehet allergiás a műkönnyére? Az történt, hogy tegnap elhagytam az aktuális darabot a kondiban, és hazafele vettem egy újat egy másik márkából, mert most kisérletezek az itt elérhetőekkel. Ma pedig a nap második felére szépen bepirosodott és felduzzadt a szemhéjam és a környéke, egyáltalán nem értettem a dolgot, a viszonylag gyenge allergiáim se így szoktak jelentkezni, csak este raktam össze a dolgot, hogy ez jó eséllyel az új szemcsepp miatt lesz, ezt leteszteljük amint szerezek csütörtökön egy olyan márkájút, amit ismerek.

A munkában ma konkrétan ezt a bugot vadásztam több órán keresztül, sikertelenül, amíg be nem linkelte a blogposztot a twitteren galffy, reméljük tényleg segít a mágikus újraindítás.

Elkezdtem kicsit beletanulni az iOS fejlesztésbe is, ahol nagyon hamar belefutottam abba, hogy egyrészt nem lehet magán az eszközön tesztelni, amíg nem perkálja ki a kötelező 99 dollcsit az ember az Applenek (vagy Jailbreakel az ember), másrészt az iPhone Simulatorban bizonyos dolgok nem elérhetőek, például a Reminders, amihez pont fejlesztenék. Szóval ennyit erről, valószínű a héten csatlakozok az Apple Developer Programhoz, vagy elhalasztom a dolgot azzal, hogy megírom az appötletemet HTML5-ben és Google Calendar API-val, csak már annyira belelendültem abba, hogy végre megtanulok ájfónra fejleszteni.

Amiben amúgy meglepő módon nem az Obj-C a zavaró, azt villámgyorsan meg lehet szokni, hanem a kibaszott Xcode, ami valami egészen undorító, mindent csak tíz perc keresés után találok meg benne. A Visual Studio ezzel szemben ezerszer intuitívabb és sokkal kényelmesebb, persze használom több éve, de akkor is.

A nap fénypontja mindenképp az volt, amikor este elmentünk a céges cell grouppal, ismertebb nevén házicsoporttal tollaslabdázni egy helyi sportlétesítménybe, remekül szórakoztunk, a végén megegyeztünk abban, hogy ezt többet kell csinálni, mert jó. Pláne, mert, ma ütött be igazán először az itteni időjárás: a tegnapi napfényes jóidőt hirtelen vastag köd váltotta, ennek eredményeképpen egész nap fáradt és nyűgös voltam, a tollasozás végére azonban úgy éreztem, újra jól vagyok.

Reggel arra ébredtem, hogy a gyomrom továbbra se tolerálja a laktózmentes tejet, annak ellenére, hogy elvben laktózérzékeny vagyok, gyakorlatban meg tuti nem az, hanem valami allergia a tej valamelik komponensére, már csak az a kérdés, hogy melyikre. Játszottam is tíz perc guglidoktort, amit tízből tizenegy orvos nem ajánl, és eljutottam oda, hogy kerítenem kell egy allergológust, az elméleteim letesztelésére és, nos, aki egy igazi orvos, ellentétben a guglival.

A nap felfedezése, vagy inkább játéka az, hogy az ájfón kamerája tényleg kurvajó. Bizonyos szituációkban szereti túlszaturálni a képeket, és igen, zajos már a legalacsonyabb ISO-n is, de még így is durván jó.

Eljátszottam több kameraalkalmazással is. A Hueless kifejezetten fekete-fehér képek készítésére szakosodott, és nagyon menő, amikor épp nem bugzik rondán.

Az 1-Bit Camera az első Maceken használt Atkinson-ditheringet implementálja, ami sajnos csak nem skálázva néz ki jól, így az ezzel készült képek 320×480-asak csak:

A harmadik pedig a KitCam, ami mindenféle testreszabásokat tesz lehetővé, de egyelőre nem vett meg, főleg, mert az effekteket külön kell megvenni hozzá, bár azt az egyet lehet, hogy kipróbálom, ami érdekel (Ilford-filmek). Helyette itt egy kép, amit hazafele készítettem, ez Instagramos.

Továbbá fájdalmasan konstatáltam, hogy a Dropbox Camera Uploadhoz el kell kézzel indítani az appot, mert az Apple máshogy nem engedi.

Rendeltem egy tokot is, mivel ismerem magamat, és azt, hogy szokásom lejteni a telefonjaimat. Eredetileg a Mophie akkumulátoros tokjai között nézelődtem, de mivel a teljes internet azt mondja, hogy a microUSB port nagyon szeret róla letörni, ezért végül vettem egy Mojo Armort:

Igen, a narancssárga ezen kicsit csúnya, meg az egész nagyon bumszli, ellenben cserélhető akkumulátoros és a gumírozott atombiztos részt nem kötelező rárakni, lehet anélkül is használni, természetesen akkor kevésbé védi. Meglátjuk majd a gyakorlatban, hogy lesz.

Hogy ne legyen teljesen ájfónbuzulás a blogposzt, reggel bebizonyosodott mostmár, hogy sikeresen elsajátítottam az eszpresszógép bemelegítését, valamint bebizonyosodott, hogy a fordítóipar iszonyat kicsi, egy teljesen váratlan emberbe botlottam bele ma az irodában. Egyébként meg programozgattam, és voltam kondizni is Gregerrel, egy másik kollégával.

Napi svédségünk a Crisp bread (knäckebröd): errefele nagyon népszerű kétszersültszerű kenyérhelyettesítő, az irodában mindig van, kollégák előszeretettel reggelizik, eszik ebédhez, délután, bármikor, én most vettem egy csomaggal, konkrétan ilyet, vajjal és egy szelet sajttal remek.

Reggel gyorsan (haha) beléptem a netbankba, és konstatáltam, hogy sikeresen megjött a fizetésem a svéd számlámra. Beérve az irodába immáron lassan tapasztalt módon melegítettem be az eszpresszógépet, sikerrel: rögtön az első adag teljesen jó lett. Utána pedig nekiálltam a munkának, ma nagyrészt programoztam tovább, haladok a programjaimmal, meg ilyesmi.

Napközben kisebbfajta műtétet hajtottam végre a Nexus S-emen: szétkaptam teljesen, és kitisztítottam a hangszórót, amibe még az egyik búcsúbulimon csepegtettem véletlenül viaszt, aminek az lett az eredménye, hogy mindenkit 80%-kkal halkabban hallottam a telefonban, ami egyáltalán nem vicces. A projekt sikeres volt, azóta újra hallok embereket ebben a telefonban. A képek furcsa szögei azért vannak, mert jobb híján a MacBookommal fényképeztem.

Ezek után pedig teljesen logikus volt az, hogy munka után vegyek egy iPhone 4S-t új telefonnak, mert már rohadtul zavart a Nexus S lassúsága, valamint nagyon szerettem volna egy olyan telefont, amiben már vállalható kamera van. Sikerült találni egy fél éves, kiváló állapotú darabot, 3000 svéd koronáért, ami nagyjából a lélektani felső határom volt erre, bár még vennem kell hozzá valami tokot is. Hogy ennyi év Androidozás után hogy fog bejönni az iOS telefonon, azt majd meglátjuk. Én komolyan elgondolkoztam volna a zöld robotos platformon maradáson, ha nem lenne az összes jelenlegi vállalható telefon akkora, mint egy tepsi, nem vagyok hajlandó 4″-nál nagyobbat venni, a legkényelmesebb számomra még mindig a 3,5″. Minő véletlen, a 4S-nek is ekkora a kijelzője. Illetve igen, ezeréves álmom volt egy ájfón.

Az estét tehát az új telefonra való költözéssel töltöttem, a Nexus S-t valamikor legyalulom, és elrakom, egy tartaléktelefon mindig jól jön, meg ha esetleg mobilfejlesztésre adom a fejem, akkor lesz minden számomra lényeges platformhoz teszteszközöm (bocs vindóztelefonosok, bocs blackberrysek).

Egyébként itt az állam még a használtpiacot is szabályozza: nem ám csakúgy odaadjuk a pénzt és megkapjuk a vásárolt cuccot, ki kell tölteni egyennyomtatvány-adásvételit, mindkét fél személyes adataival. Ami tegyük hozzá, egyáltalán nem hülyeség.

Holnap meg úgy tűnik, tényleg megyek kondizni, valamint délután végre moshatok, pénteken pedig úszás.

Ma esett le, hogy a bankom engem is duplán szivat meg az árfolyamokkal: a svéd koronát először euróba váltja, és csak utána forintra. Emiatt nehéz megsaccolni, pontosan mennyit vesztettem az elmúlt hónapban, de jópárszáz koronát biztosan. És igen, az egészet megspórolhattam volna jórészt, ha nem lettem volna ennyire kényelmes, és készpénzezek a hónapban. Mindenesetre ennek holnaptól vége, legalábbis a napi vásárlásoknál.

Délelőtt elmentem gyülekezetbe és beszéltem az egyik oda járó csajjal, aki kifejezetten az EU-ból Svédországba költözőknek segít a napi munkája során. Megtudtam, hogy bár elméletben az EU-s TB kártyámmal el kéne, hogy lássanak mindenhol ingyen, a gyakorlatban a svédek szeretik ezt nem betartani, és nagyon ajánlott minden nem-sürgősségi orvosi dolog előtt megkérdezni, hogy ezért kell-e fizetnem. Ez mondjuk kicsit kellemetlen, még jó, hogy többhavi gyógyszerrel érkeztem ide mindenből. Terveztem itt elmenni egy-két hosszabb ideje húzódó nyavalyámmal szakdokikhoz, de ezt lehet, hogy potenciálisan

újra kell gondolnom.

Ettől függetlenül ezt a hat hónapos időszakot simán túlélem personnummer és az azzal járó előnyök nélkül, de ha ennél tovább maradok, egészen biztosan kérni fogom, hogy vegyenek fel rendesbe, amihez jár adószám, meg minden.

Délután találkoztam az emberemmel, hogy vegyek egy telefont. Ez utóbbi nem történt meg, mert valahogy valami nem klappolt az eladóval — bár nem tűnt lopottnak a cucc, mégse tűnt százasnak az egész helyzet, úgyhogy úgy döntöttem, ezt most nem. Cserébe sikerült betartani azt, hogy az első fizetésig elhalasztottam minden nagyobb beruházást. Telefont meg egyre inkább úgy érzem, hogy veszek újonnan, és vállalom az ezzel járó pluszköltségeket, cserébe sokkal biztosabbra megyek.

Természetesen amióta tudok tegnap óta a kultúrsokk dologról, azóta tartok kicsit attól, mikor fog beütni az egész lejtmenet. Főleg, mert előtte naívan úgy képzeltem, hogy megúsztam a dolgot, mert mikor anno huzamosabb ideig külföldön voltam, akkor rögtön brutális honvággyal kezdtem, ami nagyjából 2 hét után múlt el. Az más kérdés, hogy csak 16 éves voltam, tulajdonképpen félig-meddig nyaraltam, és csak két hónapra mentem. Szóval ez most egy kicsit (nagyon) más helyzet.

Mai napi svédségünk pedig a Fika: a helyi kávézási szertartás, az itteni five o’clock tea, ahogy Gazs megjegyezte találóan cseten. A linkelt Wikipedia oldal sokkal jobban kifejti a koncepciót, mint azt én bármikor tudnám, a lényeg, hogy kávézunk, és közbe eszünk hozzá valami édeset. Remek dolog. Fika szokott lenni például minden vasárnap gyülekezet után (sőt, közben is).

A mai napot azzal töltöttem többnyire, hogy ültem a fotelben, és megnéztem a Zero Dark Thirtyt, majd elkezdtem a House of Cardsot, most tartok a felénél. A kettő között pedig “főztem” egy gyors ebédet, idézőjelbe rakom, mert csak a szokásos felvágom a csirkét és ráöntök egy unclebenset volt, és ezt többen nem tekintik igazi főzésnek. Ja, meg megszívtam az iPaden az iOS 6 upgradet, a végén úgy dönttöttem, hogy kezdjük akkor az egészet elölről és legyalultam az egészet, majd valamikor újratelepítgetem rá, amit kell. Elvileg találkoztam volna ma valakivel és vettem volna potenciálisan egy új telefont, de ez eltolódott egyelőre holnapra.

Julis linkelt nekem egy remek blogot ma, jó kis svéd expatblog, olvassátok. És ha már expatblogok, eljutottam egy másik, angolra is Sesamon keresztül, az is igen jó. Az előbbiben találtam ezt a posztot, amiben tudományosan leírják az új országba költözés és az azzal járó kultúrsokk fázisait. Nem írom le újra, csak a magyarázó képet rakom be alábbra, a többi megtalálható a fentebb linkelt posztban, egy kis társadalomanalízissel megspékelve. Mindenesetre érdekes volt felismerni, hogy az utóbbi hetekben a honeymoon fázisban voltam-vagyok, mintha még nem indultam volna el a lejtőn, de erre nem esküszök meg. A tudomány mai állása szerint mindenesetre én is át fogok esni ezen a csinos görbén jó eséllyel, alig várom már (nem). Najó, valójában kicsit igen, ha át kell esni rajta, hát essünk, vagy mi.

“Have you seen the new Office?” kérdezi John, a rendszergazda. “The US version?” kérdezem, a sorozatra gondolva. “Version 2013”, mondja.

Ez még az első kávém előtt volt, ami meg is érkezett nem sokkal ezután. Ennek az volt az előzménye, hogy megjött a kávégeek kolléga, és mondtam neki, hogy el kéne ma menni a kávéboltba kávéért, mert tegnap elfogyott amikor pont nem volt az irodában, és végül nem mentünk el venni. Erre azonnal felpattant, felkapta a kabátját, elrohant, és fél órával később egy zacskó kávébabbal a kezében ért vissza.

Amolyan nyugis péntek volt ma amúgy a melóban, a random apróságok mellett meg befejeztem az egyik program új első változatát, és nekikezdtem egy másiknak. Kondizni ma mégse mentem, mert Ulrika csak fél napot dolgozott és otthonról, egyedül pedig lusta vagyok egyelőre menni. Helyette elmentem a sarki svédasztalosba a kollégákkal ebédelni, ma Grillbuffé nap volt, ami számomra hamburgereket, remek tepsiskrumplit és csirkesaslikot jelentett.

“I just blamed you for the wine going missing last Friday. But I did it in Swedish. So you didn’t hear it.” — mondta az egyik kedvenc kolléganőm délután.

Az utóbbi hetekben megtapasztalhattam egyébként azt az anomáliát, hogy bár Svédországban mindenki beszél angolul, a helyi craigslisten ez nagyobbfajta tabu. Bárkinek írtam emailt, sms-t, vagy hívtam fel ezen a nyelven, nem válaszolt / rámcsapta a telefont. A végén elkeseredettségemben már Google Translate-elt üzeneteket írtam — ijesztően jól fordít svédre oda is, vissza is –, és ezek pont addig működnek kábé, amíg ki nem derül, hogy nem vagyok helyi, és valójában nem beszélek svédül. Vannak tippjeim, hogy miért van ez — sok a scammer? — mindenesetre egészen durván frusztráló egy idő után. Ma, mikor már majdnem mindent feladtam, felhívtam valakit, és utolsó utáni esélyt adva a dolognak, dafke beleszóltam angolul a telefonba, és nem tette le, sőt, jófej volt, és holnap lehet, hogy találkozok vele a dologgal kapcsolatban. Szóval van még remény. Másegyebet egyelőre nem tervezek, majd kialakul.

Amíg a konyhaasztalhoz vagyok kötve, mert itt állítottam fel a külső winchestert a laptophoz, akár meg is írhatom a mai posztot. Azért nem tudok átvonulni amúgy a nagyszobába, mert épp töltöm fel az aktuális zenemappámat a Google Play Musicre, a 16 giga zene — előtte kitakarítottam belőle azokat, amik megvannak Spotifyon — pár óra alatt fent van. És ezzel megkezdjük a Nagy Cloud Music Kísérletet, avagy mostmár minden hallgatott zeném a felhőben lesz, ez most olcsóbb, mint egy nagyobb SSD-t venni. Azért volt ugyanis egy ideje külső winchin a zeném, mert már nem volt semmi szabad helyem.

(Igen, tudom hogy a Google Play Music geobanolva van, még itt a fejlett Svédországban is, de csak a regisztráció: ha tud az ember szerezni egy brit/amcsi IP címet ÉS egy olyan dombornyomott bankkártyát, amiről a Google még nem tud — itt jött hasznosan, hogy kettő van, és csak az egyik volt a rendszerben –, akkor már bent is van az ember. A regisztráció és a szolgáltatás ingyenes, de a kártya az kell neki mert csak. Ha valakinek nagyon kéne brit IP cím, keressen meg.)

Pocsékul aludtam egyébként, azt hiszem, vissza kell állnom a 8-4 helyett a 9-5 dolgozásra, egyszerűen kell a 9 óra alvás, nem tudom kicselezni, akárhogy próbálom.

A munkában ma laptopot javítottam, megbeszéltem a főnökkel ezt az egész ne zavarjon senki időszakot, tök jó volt, hogy ő is hevesen bólogatott hogy igen, így tényleg nem lehet programozni, beszél majd az illetékesekkel meg minden. Amellett hogy amúgy tényleg élvezem a kollégák társaságát, meg az irodát, meg mittomén, de kell ez is. Emellett megjavítottam gyorsan egy furcsán viselkedő laptopot, furcsa bugot vadásztam az elődöm programjában, és délután átálltunk az új linux szerverre amit én raktam össze.

Előtte azonban még megismerkedtem a Cisco routerünk telnetes felületével, ami valami egészen furcsa szörnyeteg, de még mindig ezerszer jobb, mint a teljesen használhatatlan Javás UI, ami eleve úgy indul, hogy feldob egy popupot, majd az mégegyet az applettel, és mire eljutsz magához a felülethez addig négyszer beírtad a jelszavad és sűrűn káromkodsz mikor a második kattintás után kifagy az egész.

Ma kimaradt a kondi, viszont lementem ebédelni a kollégákkal, mert valami nagyon finomnak tűnő dolog volt az egyik sarki ebédelőhelyen, és nem lőttem mellé: Biff à la Lindströmöt ettem, azt hiszem, a svédek tudják, hogy kell igazán jó fasírtot csinálni.

Holnap péntek, kondi, délután meg lehet, hogy megmutatja a kolléganő az uszodát, aztán meg jön a hétvége, amire megint nincsenek nagy terveim, sebaj, majd lesz valami, ha meg nem, hát nem.