Még pár hónapja láttam, hogy az Adobe havi tíz dollárért ad Photoshopot meg Lightroomot — azoknak, akik egyszer már megvásároltak legalább egy CS3-at. Kár, gondoltam, mert ennyi pénzért azonnal előfizettem volna, pláne, hogy gyakorlatilag csak ezt a két Adobe szoftvert használom. De ha nem kérik a pénzem, hát nem.

Ma valamiért ismét felmentem az adobe.com-ra, ahol nagyban hirdették, hogy mostmár, korlátozott akció keretében, mindenki megveheti a fenti kombinációt. Persze rájön a dologra a nemvagyamerikában adó meg az áfa, de még így 105 SEK, kábé 3600 HUF a végösszeg itt Svédben (Magyarországon pedig 12,29 EUR), amivel semmi problémám sincs, úgyhogy azonnal elő is fizettem a dolgokra.

Egy csomó más esetbe baromira zavarna havidíjat fizetni asztali szoftverért, de itt nagyon szivesen teszek kivételt, figyelembe véve, hogy egy új, dobozos Photoshop (még a CC-váltás előtt) emlékeim szerint többszáz rugó volt. A Lightroom árát még tavaly levitték tán 100 USD közelébe, szóval az még oké, de néha kell fotosopolni is dolgokat.

(A posztot az Adobe sajnos nem szponzorálta.)

Tegnap néztem meg a tévében a Twin Sisters című dokumentumfilmet, amire még a helyi filmfesztivál programja között figyeltem fel. Egy születésükkor kettészakított-örökbefogadott ikerpárról szól, akiknek a szüleik azonban egy véletlen (?) során találkoztak az árvaházban, és feltűnt nekik, hogy hát a két gyerek kissé hasonlít. Aztán mindenki hazavitte a sajátját, de tartották a kapcsolatot, hat hónappal később egy DNS teszt megerősítette, hogy tényleg ikrek. Ezek után követjük végig azt, hogy nő fel a két gyerek két teljesen különböző környezetben (Sacramento, CA, USA, illetve Fresvik, Norvégia), valamint hogy veszik fel a kapcsolatot egymással, majd találkoznak újra hatévesen.

Zárójel, Norvégia egészen brutálisan szép, már így a képernyőn keresztül is, Muszáj lesz élőben megnézni.

Azonfelül, hogy egy remek dokumentumfilm, említést érdemel a tény, hogy a fentebb kikövetkeztethető okokból a filmben felváltva beszélnek norvégul és angolul, mindez pedig svédül van feliratozva. Az angol része sima a dolognak, sőt, ott még helyenként figyelek, hogy az angolt hogy fordították svédre. De amikor norvégul beszélnek, és próbálok odafigyelni a szövegre, mert érdekel a norvég, valamint vannak erős hasonlóságai a svéddel, ésmindeközben a svéd feliratot olvasva legózom össze, hogy mit is mondanak, nos, ott kezd az agyam túlterhelődni. Ennek ellenére egyszer sem éreztem azt, hogy most nem tudnám, miről van szó a filmben, szóval azt hiszem, haladok.

(Ha valakit érdekel, át tudom küldeni a filmet, sajnos csak a fenti — norvég+angol hang, svéd felirat — konstrukcióban.)

Asszem gazs dobta át az egyik dalukat a minap, most meg beraktam egy kicsit komolyan hallgatni őket, és azóta megy körbekörbe a Spotifyon a Top 10 számuk. Iszonyat jó.

De ha csak egyet kell ajánlani, az mindenképpen a Kemosabe:

Megvan több, mint egy hónapja a 6D, lőttem vele úgy ezer képet, kezd valami véleményem kialakulni róla.

Az első és a legfontosabb, hogy ez egy piszokjó vas. Még mindig nehezen lépek túl azon, hogy ha nem is simán, de mondjuk okosan jól lehet fotózni ISO12800-on, sőt, ISO25600-on is, elképesztő, ahogy a szenzortechnológia fejlődik. Ha már szenzor, az is durva, hogy (középen) tényleg képes autofókuszálni nevetséges fénykörülmények között is lazán, többnyire pontosan, sokszor nagyon hasznosan jön ez.

Még mindig a hardvernél maradva, az egyik kedvenc fícsöröm a Silent Shutter, ami hozzáad kb. 200ms laget minden képhez, cserébe a rekesz hangereje kábé a harmadára csökken, emberek fotózásánál nagyon gyakran bekapcsolom.

A különböző gombok elhelyezése logikus, ami jó, és nagyrészt kézre is áll, bár azért van még mit javítani az ergonómián. Az átlagnál valamivel nagyobb kezem van, de még így is kicsit kényelmetlen egy-két gomb elérése fotózás közben — de ezt túl lehet élni. A gép ilyenirányú achilles-sarka 8-irányú d-pad, ami nehezen reagál, jó erősen meg kell nyomni, meg lehet szokni, de remélem egy jövőbeli 6D Mark II-n valami jobb lesz.

Apropó vas, a 6D súlya 770 gramm, a most rajta lévő 40mm pancake még 130 gramm, ez tíz dekával a kiló alatt van, akárhonnan nézzük, full framehez ez kábé a legkönnyebb kombó jelenleg (már a DSLR kategóriában, ugye közben jött a Sony A7(r)), és amúgy tényleg. Persze, azért ez máshonnan nézve nehéz, szokni kell, de mostanra már alig veszem észre, a következő objektívvel mondjuk biztosan nehezebb lesz majd.

Ez amúgy az első digigépem, ahol kifejezetten késztetést éreztem, hogy oké, akkor most üljünk le, és legalább pörgessük át a használati útmutatót, hátha tanul belőle az ember valamit. Sikerült is, megtudtam például, hogy lehet a vízmértéket kijelezni a keresőben, ami egyrészt hasznos, másrészt pedig azt hiszem, ez életem legdrágább vízmértéke…

Szoktam ugye mondani, én alapvetően embereket fotózok, ez most azért kibővült az éjszakai fotózással, nem kevés részben pont amiatt, amikre képes vagyok már így, kézből fotózva is, töksötétetben. Kelleni fog persze komolyabb dolgokhoz egy állvány, de már most sikerült lőnöm pár képet az éjszakai városról. Amit, mint azt hamar megtanultam, csak teljesen manuál módba érdemes, az Auto ISO ha nem hagyom, felviszi olyan magasra a fényérzékenységet, amennyire csak bírja, és úgy általában a fotózás többi aspektusát se hagyja ilyenkor már a gépre az ember. Talán csak a fehéregyensúlyt, de azt amúgyis utólag, a Lightroomban.

A Lightroom kapcsán azt figyeltem meg, hogy egyrészt még mindig piszokjó, másrészt meg 20 megapixeles RAW-oknál még az én igen gyors gépemen is kegyetlen lassú, ezzel nem lehet mit tenni, már azon kívül, hogy hozzávág az ember idővel még hardvert a problémához.

Próbálkoztam amúgy időnként a gépből kijövő JPEG-ekkel dolgozni, Photoshopban, mert például magas ISO-n a gép jobban szűri a zajt sokszor, mint én, de nem áll kézre a dolog egyáltalán, azt hiszem, túlságosan megszoktam ehhez már a Lightroomot, és annak a logikáját. Ettől még hasznos, olyan dolgokhoz, amikor az ember, nos, lefotosopol dolgokat a képről, egy belelógó szívószálat, egy zavaró táskát a háttérben, ilyesmi.

És most vissza fotózni, illetve így, fizetésnap után, gondolkozni a következő objektíven… 50, vagy 85 lesz, hogy azon belül mi, meglátom. Tudom, hogy furcsa volna a 40 után az 50, ellenben sokat nyer az ember fényerőn, és sokszor flexibilisebbnek érzem, mint a 85-öt. Az még szintén eldöntendő, hogy az 50-ből melyiket, hajlok az 1.4-re, ellenben eddig kettőt próbáltam, egynek jó volt az autofókusza, a másik viszont egészen durván, megbízhatóan rontotta a fókuszt, szóval ebből csakis olyat, amit előtte ki tudok próbálni.

(Ez a poszt megvan vagy egy hete draftban, azóta elég határozottan a 85mm felé billen a mérce, olyannyira, hogy holnap megyek a szomszéd városba venni egyet.)

Az éjszakai városi fotózáshoz pedig majd valami 35 és/vagy azalatti fókusztávú objektívet. De nem sietek sehova, szépen, apránként.

Egy előző posztban részben megemlékeztem már róla, de legyünk pontosak, ma van egy éve, hogy kiköltöztem ide, Göteborgba, Svédországba. Ennek ünneplésére (najó, ettől függetlenül) ma elmentem kipróbálni az egyik nemrég felfedezett Burrito bart, azonban elbambultam, és rossz villamosra szálltam, így kénytelen voltam kipróbálni a másik, nemrég felfedezett Burrito bart. Nem csalódtam, korrekt, amerikai stílusban (Mission-style) csinálják, árban teljesen rendben van a dolog, jól is lakik az ember vele, egy lassan főzött, kicsit csípős marhásat ettem mexikói rizzsel, babbal, salsával, tejföllel és sajttal, remek volt, ide vissza kell járni, pláne, hogy a városközpontban van, sokszor útba esik.

Holnap, ha lesz rá idő, kipróbálom a másik helyet is.

Az úgy volt, hogy átugrutt Göteborgba két napra Sesam.

Csütörtök este elmentünk a Krakow nevű étterembe, ahol közösen megállapítottuk, hogy hát itt eszetlen jól főznek, én pierogit ettem, főzve, pirítva, hússal, anélkül, igazából egyik se rossz, a legjobb mindenképp a pirított-husos. Ja és tényleg mindenre raknak szalonnát, még a savanyúkáposztához is, amit szintén nagyon jól művelnek. Itt fogok enni holnap is, amikor visszamegyek megünnepelni oda (újra) a születésnapomat az itteni ismerősökkel, barátokkal a gyülekezetből.

Pénteken én dolgoztam, este gyülekezeti dolgok voltak, Sesam mindeközben járta a várost, jól meg is blogolta, olvassátok, meg vannak ott képei is, jók. Este még letoltunk egy kör Shadows over Camelotot, jó társasjáték ez.

Szombaton pedig elmentünk Slottsskogenbe (szó szerinti fordításban: Kastélyerdő), ami iszonyat szép így télen, már ha éppen hóesés után megy az ember, természetesen fotóztam is. Külön érdekes ez a kép, amit úgy készítettem, hogy egy kézzel a korlátba kapaszkodtam, a másikkal meg fogtam a 6D-t és fotózni próbáltam kvázi vakon, és úgy, hogy lehetőleg ne csússzon le a gép a jégen a halálába.

Van róla werkfotó is…

A többi kép itten található.

Mint már mondtam, vannak képek is, most végre kikerültek Lightroomból, fel az internetre. Illetve beillesztve alább.

Ma vagyok 25 éves, ma van egy éve és egy napja, hogy felvettek dolgozni a Kommunicerához Göteborgra, ma van majdnem egy éve, hogy kiköltöztem ide.

Mit mondjak? Jó.

Bővebben? Nagyon jó.

Voltam pár napot Pesten megint, még decemberben derült ki hogy nem nagyon tudok halogatni egy újabb látogatást a fogorvosnál, úgyhogy a tavaszi dátumot előrehozva január elején ejtettük meg az újabb adag reszelést és fúrást a számban. Hosszú menet volt, de minden sikeresen zárult, folyt. köv. nyáron.

Közben persze sikerült találkozni barátokkal és a családdal is, és bár eléggé rohanósra sikerült az egész, összességében majdnem mindenkivel összejött valami jó, élveztem, nem panaszkodhatok.

Ez volt amúgy az, amire rájöttem a mostani utam során: nem panaszkodhatok. Mármint persze panszkodhatok, de a big picture az az, hogy iszonyat jól mennek a dolgok így egy év után, vagy egy remek munkahelyem, egy iszonyat jó gyülekezetem, barátaim, szociális életem, albérletem, semmiben se szenvedek igazán hiányt. És persze a napi problémák, azok vannak, de azok mindig vannak.

Szóval most jó.

(Vannak képek is, de még utómunka alatt a Lightroomban.)

Közvetlenül azelőtt, hogy megvettem volna a 6D-t, vicces időzítés, de így jött ki, még végigfotóztam gyorsan egy esküvőt. Illetve hát, magát az esküvői szertartást pont nem, mert éppen hangosítottam, de előtte, és főleg és sokkalinkább utána lőttem képeket. Ehhez egy volt kollégától kértem kölcsön gépet, minden kép egy Nikon D200-zzal és egy 50 f/1.4-es lencsével készült, nagyrészt ISO800-on, mert mégiscsak bent voltunk, és fény az csak korlátozott mennyiségben volt elérhető, bár az időjáráshoz képest viszonylag sok volt belőle. Összesen 772 kép készült, sok óra utómunkával lett belőle 63 és még abból is lehetett volna vágni párat asszem, csak már nem volt hozzá szivem, most pedig az ifjú pár feltöltött belőle egy adagot, itten találhatóak meg.

Iszonyat jó móka volt, a jövőben több esküvőt kell fotóznom.

(az első és a harmadik kép nem az enyém, valamint az a kettő se, amin én vagyok, természetesen)

Hosszú a lista, soroljam?

Olympus E-1. Canon S90, filmes Contax 137MD. Minolta Hi-Matic E, aztán Canonet QL19. Mobilfotózás, Nexus S először komolyabban, aztán iPhone 4S, most meg amúgy egy céges 5S. És persze mindig viszket a kezem valami új után…

Idén December elején volt alkalmam a gyülekezetben fotózni egy Canon 5D Mark II-vel meg egy 50mm f/1.4-es objektívvel, és elképesztően élveztem a dolgot. Akkor döntöttem el, hogy oké, jó volt ez a mobilfotózós időszak, de kezdjünk el újra valami komolyon gondolkozni. Múlt hétvégén fotóztam is egy jót egy esküvőn egy kölcsönkapott Nikon D200-zzal meg egy 50mm f/1.4-ggyel, mindenközben pedig dilemmázgattam a Nikon D610 meg egy Canon 6D között, amit az döntött el, hogy pár napja a helyi használtpiacon feltűnt egy alig használt, féléves 6D váz, jelentősen olcsóbban, mintha újonnan vettem volna. Innen kicsit felgyorsultak a dolgok, de a lényeg az, hogy vasárnap délután óta boldog tulajdonosa vagyok a fentebb említett váznak és egy 40mm f/2.8 pancake objektívnek.

Most mit mondjak? Bitangjó. Vasárnap este még vissza kellett rohannom a gyülekezetbe az ottfelejtett telefontöltőmért, bosszankodtam is rendesen a dolgon, egészen addig, míg vaksötétben ISO12800-on el nem lőttem ezt a képet:

és aztán fél órán át kerestem az államat, hogy dehát éppen vaksötétben csináltam egy ilyen jóminőségű képet és te jó ég, én tudtam hogy egy ekkora szenzor, pláne egy viszonylag új képes ilyenre deháthogyezígy mekkora menőség már, na. Közben vigyorogva sétáltam a városban egy villamosmegállót továbbfotózva, a gyülekezetben pedig lefotóztam az ajtót, ami szintén jól sikerült, úgy érzem:

Persze tudom én, hogy valójában a hatalmas keresőért fizetek, azért, hogy mikor belenézek, akkor pontosan* olyan sokat látok, mintha egy filmes gépbe néznék bele, és ez hihetetlen jó érzés. A szenzortechnológia eszeveszett tempóban fejlődik, egyre magasabb ISO-k, egyre gyorsabb autofókusz még a tükörmentes gépekben is, a szép nagy kereső, az nem jár egyikhez se, meghát ilyen formában ugye nem is fog, de fejlődnek az EVF-ek is, meg a fénykereső-stílusú gépeken van kereső, bár az kicsit vegyes élmény.

(Ja, meg van digitális Leica is, de annyi pénzért lehet venni egy új autót is, meg ilyesmi.)

Dilemmáztam amúgy első objektívként a klasszikus 50mm f/1.8 és a fentebb említett pancake között, és nem bántam meg egyelőre a választást, a 40mm egy nagyon remek gyújtótávolság, még a szintén fentebb említett Canoneten szerettem meg nagyon. Persze, lehetne kicsit nagyobb fényereje, meg minden, de ilyen optikai minőséget ilyen kis méretben… le a kalappal a Canon mérnökei előtt. Az egyetlen hibája a viszonylag lassú AF.

Egyálátalán nem látom kizártnak, hogy ez is valami olyami lesz, amit megunok három-hat-tizenkét hónap alatt, és a végén eladom a cájgot és veszek helyette valami Micro 4/3-os cuccot, de mintha, mintha ez most valahogy más lenne. Meglátjuk. Most élvezem, és ez a lényeg. A következő objektívet már kinéztem (85mm f/1.8, portrézni), meg bújom a netet milyen régi m42 meg egyéb üvegeket lehet átalakítóval rárakni.

Közben hazafele a reptéri dutyfreeben egy iszonyat rendes eladó megengedett játszani az ottani objektívekkel (sőt, kihozott nekem a hátsó szobából még)… az 50mm f/1.8 szép de iszonyat műanyag (ennyi pénzért mondjuk nem lehet másból), ugyanennek az 1.4-es verziója már jelentősen komolyabbnak tűnik, de persze árban is, ettől még elfogadnám. Volt még egy 100mm f/2.8, az már talán kicsit pont sok, igazából megerősít abban hogy a következőnek a 85mm a jó fókusztáv.

Apropó szép nagy kereső, soha ne adjatok a kezembe középformátumot, mert akkor végem.

*97%-ban. Ebben kiegyezhetünk.