Három éve a céges karácsonyos kórusozás kapcsán rákattantam erre a dalra. Azóta sok centit haladt a gleccser a norvég fjordokon, és idén Luca napján (Dec 13), az itt hagyományos koncerten megint elhangzott, fel is vettem videóra. Az első pár másodperc sajnos lemaradt, illetve az utolsó sorból videóztam ISO25600-zzal a szenzor számára siralmas fényviszonyok között, kézből a 6D-vel. Ennek ellenére nyomokban látszanak rajta embere, és a lényeg, a hang teljesen okés lett:

Aztán elkezdtem nézegetni a verziókat a Spotifyon, és belebotlottam az Erasure-féle, egyébként is remek verzió Dave Audé Extended Club Mixébe. Nem kell félni, nem fog fájni, mert iszonyat jó:

Mit lehet írni egy olyan zenekarról, akik simán írnak egy olyan dalt, aminek az a címe, hogy Sång om ingenting (Dal a semmiről), és tényleg nem szól semmiről? Leginkább azt, hogy ez kiváló Eurodance, ahol a dalszöveg gyakorlatilag tényleg semmit se számít. És akkor nem a legjobb dalt emeltem ki, mert például a La Perla meg az Unbeleivable jobb. A Kobojsarna 2003-ban alakult Malmőben, szóval még csak nem is kilencvenes évek, ez az igazi bátorság. Playlist alább.

Az egész ezzel a remek youtubevideóval kezdődött:

Fallon iszonyat jól csinálja ezt a Late Night dolgot, érdemes belenézni a többi videojába is.

Ebben a videoban hangzott el az alábbi dal.

Az úgy volt, hogy természetesen megnéztem a Veronica Mars mozifilmet (a sorozatról, még évekkel ezelőtt lelkendeztem spoileresen). Nem volt jó, de ez a poszt most nem erről szól, hanem arról, hogy megfogott benne egy dal, Sufjan Stevens Chicagója, amit a Chiddy Bang remixelt is nagyon remeken, én azt a verziót hallottam először.

Bármikor beismerem hogy ez egy semmilyen dal, viszont a refrén kegyetlen jó, ami meg persze Daft Punk. Ez ment körbekörbe, mikor reggel hosszú hónapok után újra biciklivel mentem dolgozni. Meg most is.

Youtube mert van, akinek a Spotify nem megy:

Még a Guitar Hero akármennyiben szerettem meg ezt a dalt, aztán most újra előkerült, és most emiatt megint nagyon hiányzik a gitárhősözés.

Apropó napiloop, az megvan hogy a Spotifyba végre raktak Repeat One-t? A mobilkliensbe még nem sajnos, de ha ott is lesz akkor végre kidobhatom az egydalos playlistjeimet.

Közben meg szól a The Script.

A poszt címe elég is, ugye? Én még emlékszem, középiskola, harmadik osztály, tizen állunk egy gép előtt a gépterembe és nézzük az ötköckás animációt, meg hallgatjuk hozzá a zenét, én azt a 30 másodpercet belőle később gyakorlatilag fejből bármikor le tudtam tolni, ezzel idegesítve a fentebb említett osztálytársaimat. Ide kattintva lehet nosztalgiázni.

És akkor ma küld egy ilyet Kelt cseten, ment is körbe egy darabig:

Ezt jáccák a helyi rádiók orrba-szájba, merthát helyi együttes meg minden gondolom, de amúgy a szám is jó.

Az úgy volt, hogy valamiért késztetést éreztem arra, hogy újranézzem az Armageddont, amit eleve asszem másfél éve láttam csak először. Már akkor konstatáltam, hogy ez egészen jó volt, de most másodszorra, ha lehet, csak mégjobban élveztem: bár a sztorit valószínű össze lehetne ollózni kizárólag tvtropes linkekből, egy igazi nyári blockbusterről beszélünk, aminek az ilyesfajta hiányosságát, és azt, hogy egészen végig hihetetlenül over-the-top az egész, kompenzálja egy rakat remek szinésszel és karakterrel, iszonyat jó zenével, es hihetetlenül gyönyörű kép világgal. A film egyszerűen egy nagybetűs ÉLMÉNY.

Szóval az Armageddon soundtrackjéről szól a Remember Me a fejemben több napja: