Szépjóreggelt, itt a december, kezdődik a karácsonyi szezon, advent első vasárnapja, ami mint kiderült, itt Svédországban meglepően fontos nap.

Mint mindig, most is el vagyok maradva a blogolással, ez a zene vagy’ egy hónapja ment körbekörbe egy jó adagot, de azért rakjuk el, emlékezzünk meg róla, a zunokáknak.

Még jó régen néztem meg a Pitch Perfect című filmet, ami egyébként egy teljesen jó énekelős-acapellás guiltypleasure film. Aztán ma szembejött RSS-olvasás közben Sesam posztja és előkerült ez, ami azóta is megy körbe és körbe és körbe…

Kezdjük a hamarosan mozikba kerülő Monsters Universityhez készült zenével, amit a Swedish House Mafia kétharmada készített:

Folytassuk pedig a teljes zenekar Greyhound című számával, amit Ulrikánál láttam, ez azért is említendő, mert a zenei izlésünknek nagyon ritkán van közös metszete. A klip kicsit lassan indul be, cserébe látványos, még úgy is, hogy egy egészen pofátlan vodkareklámot is elrejtettek benne.

Zárásképpen meg itt van a hosszabb verzió is a dalból, ami szerintem mégjobb:

Ez a dal konkrétan ebéd közben szólt az egyik kedvenc pizzázómban, ahol nagyon remek a spagetti, és pont kifogytam a zenéből, aztán ez megfogott.

Ez a dal még a WWDC-közvetítés előtti percekben szólt, van egy erős Coldplayes beütése, ennek ellenére (vagy emellett) nekem nagyon tetszik.

Az úgy volt, hogy újranéztem a Mean Girlst, ami egy remek film, és aztán beakadt a benne lévő Pink dal. So fetch.

Idén itt, Malmöben volt a páneurópai zenei giccsparádé, úgyhogy a csapból is ez folyt, legalábbis a kollégáim szerint, nekem az a szerencsém, hogy nem nézek helyi tévét, és a helyi újságokat se követem (még), szóval kimaradtam a nagyrészéből. Pont a döntőig bírtam ellenállni annak, hogy foglalkozzak az egésszel, úgy volt, hogy barátokkal együtt nézzük meg a döntőt, ez végül nekem különféle okokból elmaradt, otthon voltam, és a Doctor Who évadzárója után pont következett a BBC-n. Gondoltam megnézem az elejét, aztán lefekszek aludni, természetesen az lett a vége, hogy végignéztem. Egyrészt remek volt a britek közvetítése, a kommentátor szórakoztató volt, másrészt a Guardiannak is volt egy végtelenül szórakoztató liveblogja, arról nem is beszélve, hogy a twitteren is végig lett trollkodva minden dal. A vége persze az lett, hogy a dánok majdnem szó szerint átjöttek a hídon megnyerni az egészet, valahol megérdemelten, mert szerintem a mezőnyből ez volt az egyik legjobb dal.

(zárójel, szórakoztató volt látni, mennyire politika az egész szavazás, egyetlen kérdésem volna csak, miért szavazott bárki is az egészen borzalmas azerbajdzsáni produkcióra?)

És akkor a zenei rész, kettő emelkedett ki szerintem igazán a mezőnyből (najó, három, Románia egészen őrölt előadásáért jár a csoki), a fentebb említett dán és a görög:

Most rakom be harmadszorra két napon belül ezt a remek koncertfelvételt Avishai Cohentől, akit már emlegettem, de nem lehet eleget.

A mai poszt csúszik holnapra, kicsit elcsúsztam az idővel, ihletem is éppen kevés van, ajánlok ellenben remek zenét, amit SeSam blogján találtam még egy hete, és utána járattam is körbe jó sokszor, ahogy kell.