Work

I quit my day job at the end of last year to become a freelance consultant, and so far it has been going well. The first few months were much harder, than I thought it would be, with the newfound freedom bringing much more free time, but a lot of stress, financial and otherwise. However, now I am six months in, and I have already worked with several clients, sorted out accounting (ugh), realized it’s a really bad idea to have my work e-mail mixed with my personal ones, and I’m heading to Southern Europe for 2 months in a week.

I got a two-month consulting gig at a translation agency doing some integration work (read: software development) with their workflow system, customer portal and a popular CAT tool. Perks include being in warm and sunny Barcelona for a week and in even warmer and sunnier Bologna afterwards. I even get to have a mini-vacation in Marseille just before, courtesy of a very good friend of mine who has a flat there.

Photography

I have written a neat little gear post about three times now, but I am never satisfied with it, so here’s the short version with some links, and a longer one coming soon (or not).

In January I got an Eye-Fi Mobi card, turning my 6D into a ginourmous point-and-shoot that sends all the pictures I take to my iPhone in 20 seconds. It is perfect for JPEG shooting (way too slow for RAW work), and gave several month’s of motivation to lug my DSLR around everywhere with me again.

On my iPhone 6 Plus (yes, it’s big; but the camera, the battery and the screen real estate makes up for it, most of the time) I use the built-in Photos app for cropping picture and VSCO for editing; it handles the 22mpx files surprisingly well. Even with its limits and the occasional crashes, I have found VSCO to be by far the best photo editor on mobile, and I have tried plenty other (Afterlight, Darkroom, Enlight etc.). Hell, I bought most of the filter packs, even though usually I loathe spending money on In-app purchases.

Another permanent addition to my camera bag is the Fuji Instax Share printer, that prints 2×3″ pictures from my smartphone onto Fuji Instax Mini film. It’s expensive, the film is expensive and the quality is okay at best and I do not care about any of these, because it is fucking magic. I can take a picture on my 6D, have it on my phone, print it out, and give it to the person I took the picture of, in about 2 minutes. That is something you can not measure in money. It is also an excellent ice-breaker in a many social situations.

Last but not least, with the help of my friend Krisztián I fell in love with Fuji’s X series ILC cameras, having used an X-E1 and the 35mm f/1.4 for a few days when I was in Budapest in May. Afterwards I got myself the newer X-E2, but I quickly realized that I hate the new sensor’s colors and tones, not to mention the dreadful “plastic skin” issue on the JPEGs (google fuji plastic skin, if you are interested…), in which noise reduction goes crazy and makes you look like a wax figure. So I returned the X-E2, got myself a new-old-stock X-E1 with the kit 18-55mm f/2.8-4 lens, which is an excellent, excellent lens. I have my eyes set on the 56mm f/1.2 and the one of the ultrawide lenses, but that’s for another time. Fuji helps you to be careful with your lens purchases by making them really expensive.

The X-E1 may have a slower EVF and autofocus than the X-E2, but it makes gorgeous black and white JPEGs that are the best I have ever seen. My 6D’s JPEGs look rubbish in comparison.

Most of my pictures nowadays end up on my Facebook or Instagram accounts, so add me there, if you are interested.

Languages

By now I got to a “shitty conversational” level with Swedish, with Duolingo‘s course being a big help sorting out some of my grammar issues and expanding my vocabulary a bit. I still lack practice and construct sentences in English in my head, but it is progress. With practice, it will improve, and I am not in a hurry. Also, by now I am pretty good at understanding Swedish.

I also started learning Ukrainian (on Duolingo, of course). I have many Russian-speaking friends (most of them are from Ukraine or Latvia) and I want to be able to talk with them without a lot of Google/Yandex Translate. I also like languages, so why not.

But why Ukrainian, and not Russian, asks everyone? Because I was interested and they don’t have a Russian course on Duolingo yet, that’s why and Duolingo is pretty much the only language-learning software that keeps me motivated enough. Ukrainian is also a beautiful language (Russian is somewhat less so, in my not-so-humble opinion), and a bit easier; also, most of my Russian-speaking friends can understand and/or speak Ukrainian. Meanwhile I pick up a fair amount of Russian just by listening to them speaking. It can be hard to keep the two languages separate in my head, but at this point, it helps that I can mix them.

It is not an easy language: the grammar has similarities to Hungarian with three genders (okay, we don’t have genders in Hungarian), an excessive number of cases and conjugations, virtually no fixed word order, and euphony (but we do have all of these). Nevertheless, I really enjoy learning it.

To be continued

Eventually.

(Ezt a posztot több hónapja írtam eredetileg, elkezdem kitakarítani a draft mappámat a cult of done jegyében. Az internet azóta remekül megy.)

Első nap

Este elfogy az internet. Tudtuk, hogy ez a pillanat el fog jönni valamikor, amikor az albiba beköltöztünk, volt a falban internet, még az előző lakóktól. A főbérlő mondott valamit, hogy valami hűségszerződés és akármi, ha akarjuk beszéljük le a dolgot az illetékesekkel, ebből végül nem lett semmi, ők se eröltették a dolgot. Úgy voltunk vele, hogy egyszercsak elfogy majd az ingyen internet, felhívjuk a szolgáltatót, tíz perc az egész, és onnantól meg persze fizetünk érte, de nem vészes a dolog (havi 250 SEK, ezért jár havi 100 körüli megabit és nulla korlátozás).

Fiatalság, bolondság.

Szóval felhívom a szolgáltatót (Bredbandsbolaget, szó szerint: szélessáv cég), jónapot kívánok, internetet szeretnék rendelni. Minden simán megy egészen addig, amikoris megpróbálnak credit checket futtatni a szeményi számomon, ez kicsit hasonlít az amcsi credit score-ra. Gondolom semmi gond, az égvilágon semmi kölcsönt nem vettem még fel itten. A vonal másik végén lévő csaj (egyes számú, lesz még pár szereplő!)megkérdezi, hogy volt-e már adóbevallásom Svédországban? Hát, ööö, nem, azt majd idén fogok. Hát, az baj, mert így a rendszer nem hagy jóvá, valami a credittel. De semmi gond! Bár hétvégén nem dolgoznak a pénzügyesek, hétfőn majd visszahív valaki (nem), és kézzel leellenőrzik, van-e jövedelmem (van) és akkor minden oké.

Harmadik nap

Hétfő estefele, senki nem hívott, akkor telefonáljunk. Hétfő reggel kellett volna, de utólag könnyű okosnak lenni. A vonal másik végén lévő csóka (kettes számú) azt mondja, hogy nem, nem, amit szombaton mondtak, az tökhülyeség, ilyet ők nem tudnak, hívjam én fel a behajtásokért (!) felelős céget és rajtuk verjem le azt, hogy a credit check rendszer ne utasítson vissza. Két ellentétes infó két embertől, kérjük ki egy harmadik véleményét! Telefon lerak, azonnal újratárcsáz, imádkozik hogy egy más emberhez kerüljek. Hármas számú emberünk azt mondja, hogy igen, persze, el lehet ezt intézni, telefonáljak holnap reggel.

Negyedik nap

Kedd. Telefonálok délután, négyes számú ember azt mondja, hogy küldjem el erre és erre az email címre a munkaszerződésem meg a telefonszámom, ő majd intézkedik és visszahív (nem) amint megvan. Elküldöm neki, várok (öreg hiba).

Ötödik nap

Szerda. Délután kezdek türelmetlen lenni, telefonálok, és addig verem a virtuális asztalt amíg el nem jutok legalább odáig, hogy a telefonon lévő ötös számú ember beszél (?) a négyes számú emberemmel aki megerősíti, hogy hív, amint megvan.

Hatodik nap

Csütörtök. Ugye senki se lepődik meg, hogy még mindig semmi hír? Telefonálok megint, hatos számú emberünknek előadom a sztorim (sokadszorra), átkapcsol a saleshez ahol hetes számú emberünk felajánlja majd ő elintézi ezt az egészet, megadja a saját email címét… nem inkább adjam meg a sajátom… nem, itt van nyitva egy emailkliens, küldöm azonnal, mondd csak szépen. Munkaszerződés megint elküldve, megigérí hív aznap este vagy legkésőbb másnap reggel.

Hetedik nap

Péntek. 11 körül szól egy kollégám, hogy amúgy reggel hívta a céget valaki valamelik creditcégtől, oké, végre, haladunk. A várt telefonhívás azonban csak nem jön, délután háromkor újra telefonálok. Nyolcas számú emberünk közli velem, hogy hetes számú emberem ma betegszabadságon van, és hát csak az ő számítógépén van meg a jóváhagyásom. Aha persze, ilyen nincs, csak van valaki, aki valahogy meg tudja szerezni a dolgot. Fél perccel később azt mondja a csaj, idézem, “I pressed some buttons on my computers and now you are approved!” (“Megnyomtam pár gombot a számítógépen, és mostmár jóvá vagy hagyva!”). Ezen a ponton már nem érdekel, hogy csinálta, tíz perc alatt letolom a szerződéskötést, és van újra internetem.

A tanulság kábé az, hogy az internetszolgáltatók mindenhol internetszolgáltatók, sose higgyük el, ha valaki azt mondja, hogy visszahív, és ne hagyjuk magunkat lerázni.

(Ezt a posztot több hónapja írtam eredetileg, elkezdem kitakarítani a draft mappámat a cult of done jegyében. Időm azóta is sokkal kevesebb van, de már kevésbé bánom, mert az idő alapvetően hasznos dolgokkal telik.)

Szeretnék itt és most ujjal mutogatva kiröhögni korábbi énmagamat, aki az elmúlt években arra panaszkodott néha, hogy nincs elég ideje dolgokra, mert az az ember nem tudott semmit arról, amikor az embernek hirtelen tényleg elkezd sok dolga és kevés ideje lenni. Aztán lehet, hogy évek múlva a mostani időszakra fogok ugyanígy visszanézni…

(Ezt a posztot több hónapja írtam eredetileg, elkezdem kitakarítani a draft mappámat a cult of done jegyében. A munka továbbra is sok, az új albérletet nagyon megszerettem, a házicsoport azóta más napon van, meg ott amúgyis voltak változások, például én kezdtem el vezetni az egyik felét. Ennek a posztnak sincs vége, dehát ez van.)

Fent és lent, ez megy mostanában. Sokáig úgy gondoltam, hogy akkor nem blogolok, amikor épp kevésbé mennek jól a dolgok, ez részben igaz is, amikor nyugi van és/vagy pörgök, akkor írok mostanában, amúgy fájdalmasan hanyagolva van ez a hely, pedig. Bár így visszanézve, önmagamhoz képest egészen sokáig írtam az ideköltözés után, szóval mindenképpen siker.

Hogy mi is van mostanában? Először is munka. Sok. Továbbra is. Nagyrészt élvezem, de még mindig nagyon fárasztó tud lenni. Összességében nem tudnék hirtelen ennél jobb munkahelyet elképzelni magamnak.

Mostmár több, mint két hónapja lakok az új albérletbe, összességében remek hely, az továbbra is zavar, hogy nincs a környéken semmi sétatávolságra, se egy rendes bolt, se egy gyógyszertár, semmi. Persze tíz perc busz és máris van minden, szóval nem vészes, igazából csak könnyű volt megszokni a jót. Cserébe csendes, szép környék, és a munkahely továbbra is élhető távolságra van, ahogy a város meg a gyülekezet is. Sajnos a munkahely-gyülekezet távolság pont necces (több, mint egy óra), de az egyik kolléga közel lakik a helyhez ezért sokszor el tud vinni kocsival szerdán házicsoportra.

Azt néztem pár napja, hogy több, mint egy év telt el azóta az email óta, ami úgy igazán elindította a folyamatot, hogy ideköltözzek.

(Ezt a posztot sok hónapja írtam eredetileg, elkezdem kitakarítani a draft mappámat a cult of done jegyében. A napló azóta is íródik, megtöltöttem pár Moleskinet meg Field Notesot, mindig ott van a zsebemben egy. A laptop halott maradt. A nyelvtanulás azóta is elég rapszodikus, leginkább ragad rám a svéd, majd egyszer talán írok a dologról.)

Elkezdtem naplót írni. Papíron, tollal, mint az állatok. Mostmár két hónapja csinálom, a kezdeti lelkesedés után volt egy rövidebb időszak, amikor alig írtam bele, de mostanra beállt valamiféle rutin. A napló csak az egyik része a dolognak, megy oda mindenféle egyéb jegyzet is. Egy kisalakú vastag Moleskine-be írom a dolgokat, zsebrevágható, ami fontos. Az egyetlen hibája, hogy keményborítós, olyat többet nem veszünk.

Most visszaolvastam, miket írtam, öröm újra felfedezni, hogy mennyire rondán írok. Emlékszem, hogy második osztályban sose kerültem be a kiváltságosok közé, akik tollal írhattak, mert nem írtam elég szépen. Harmadikban pedig azt hiszem, hármast kaptam külalakra. Félretéve a gyerekkori traumákat, meglepően hasznos dolog ez. Például rekonstruálni tudom, mi is történt augusztusban.

Miután a hónap végén itt volt Bencze és Hanna, beköltöztem július utolsó napján az új albérletembe. Megpróbáltam kicsit a nyelvtanulásra megint ráfeküdni, vettem a scifiboltban egy Warm Bodiest, és elkezdtem fordítani szótárral, jutottam vagy másfél oldalig. Nem mondom, hogy haszontalan volt, ellenben ez egy nagyon lassú és helyenként frusztráló módszer.

A munkámban belefutottam egy olyan laptopba, ami olyan szinten és olyan furcsán volt elromolva, amit még sose láttam. Leginkább nem volt hajlandó semmiról bebootolni, csak merevlemezről, aztán mikor elkezdtem azt piszkálni kicsit, már onnan se.

(Ezt a posztot több, mint egy éve írtam eredetileg, elkezdem kitakarítani a draft mappámat a cult of done jegyében. Ekkor már két és fél hónapja voltam Svédországban, a kultúrsokknak még mindig bőven a mézesheteiben, csetlog amibol nem lett poszt végül, vagyis csak ez.)

Kelt: egyre kevésbé tudom mit csinálsz te ott

Kelt: pedig olvasom a blogod

Kelt: lehet ezért :D

KT: nem ertem a kerdest

KT: a melora gondolsz? v mi?

Kelt: :)

Kelt: mindegy

KT: de

KT: erdekel

Kelt: nagyjából a világ legválogatósabb embere aki semmit nem eszik meg ami hal, kimegy a tenger partjára, ahol amúgy semmi nincs, csak hal

KT: ez egy aprosag a big picturehoz kepest

Kelt: mi a big picture

KT: talaltam egy jo allast egy remek orszagban egy remek varosban es a kultursokkot kivonva is remekul erzem magam, sot, a kultursokkal egyutt is osszessegeben remekul erzem magam

KT: van egy jo munkahelyem, sok ev utan eloszor talaltam gyulekezetet

Kelt: erről írhatnál :)

(Ezt a posztot több, mint egy éve írtam eredetileg, elkezdem kitakarítani a draft mappámat a cult of done jegyében. Ekkor már két és fél hónapja voltam Svédországban, a kultúrsokknak még mindig bőven a mézesheteiben, ne tévesszen meg senkit az, hogy akkor azt gondoltam, hogy árnyaltan látom a dolgokat, haha. A munkahely azóta más, a gyülekezet, a házicsoport és a barátok azóta is megvannak. Ennek a posztnak sincs vége.)

4 hónapja és 20 napja kaptam egy e-mailt ami ahhoz vezetett, hogy január 15-én megérkeztem életemben először Göteborgba, aznap délután pedig már írtam alá az új munkaszerződésem. Tíz nappal később volt az utolsó munkanapom az espellnél és január 29-én megérkeztem két óriási bőrönddel az új albérletembe, pár nappal később, pénteken, február elsején pedig elkezdtem dolgozni a Kommuniceránál.

Azóta 77 nap telt el, ebből 55 munkanap. Beilleszkedtem a munkahelyen, megismerkedtem a kollégákkal, egy-kettővel igen közeli is barátságba kerültem. A munkámat élvezem, programoztam egy csomót, meg persze csináltam minden mást is, mert úgy az igazi. Az első hónapban találtam egy remek gyülekezetet, házicsoportot, közösséget, abban új barátokat.

Természetesen nem minden rózsaszín, ennyi idő után már kicsit árnyaltabban látom a dolgokat,

(Ezt a posztot több, mint egy éve írtam eredetileg, elkezdem kitakarítani a draft mappámat a cult of done jegyében. Még csak egy hónapja laktam Svédországban, a kultúrsokknak bőven a mézesheteiben. A svédek továbbra se sietnek sehova. A posztnak nincs vége, ez van.)

Eltelt egy teljes február, több mint egy hónapja vagyok itt, kicsit ijesztő belegondolni, mennyi minden történt egy bő hónap alatt. Január 29-én hajnalban érkeztem meg, volt pár napom akklimatizálódni, és február 1-én már kezdtem is az új munkahelyemen, ahol úgy érzem, elég sok dolgot sikerült elérni egy hónap alatt. De leginkább nagyon sokat tanultam.

A svédek nem sietnek, és ez meglátszik a mindennapokon. Elsőre nagyon furcsa volt az hatalmas nyugi, vagy inkább stresszmentesség: persze ebbe durván belejátszik a kultúrsokk, és az, hogy hirtelen itt álltam, majdnem tiszta lappal, kötelezettségek nélkül. Ezért is érezhettem annyira lassúnak az idő telését az első hetekben: ez mostanra kezd normalizálódni, a hetek elkezdtek gyorsabban telni, az élet kezd beállni.

Hatalmas fórral kezdek, mert rögtön egy olyan munkahelyre kerültem, ahol fantasztikus kollégáim vannak, akik egyenesen vártak, befogadtak, értékelnek (nem mintha ez nem lett volna igaz az előzőre). Emellett munkaügyileg is lekerült rólam egy csomó stressz: itt tényleg az van, hogy bemegyek nyolcra, és hazamegyek négykor, ez a normális, a legtöbben ugyanezt csinálják. Ez nem jelenti azt, hogy bárki lazsálna: kemény munka folyik, ugyanakkor, lásd feljebb, a svédek nem sietnek sehova. Persze vannak határidők, vannak néha túlórák embereknek, de összességében nyugi van. A munkahelyi légkör kiváló, alapvetően felszabadult, és nem áll össze ez a poszt, folytatjuk hétvégén

Az úgy volt hogy az ájfónom kamerája elkezdett cefetül porosodni belülről. Aztán egyszer csak elegem lett a dologból, és úgy döntöttem, beadom szervízbe. A dolog ezen része amúgy remekül sikerült, 2 nap alatt kaptam egy vadiújat, nem panaszkodhatok.

Viszont erre a két napra kellett valami telefon, és szerencsére nem nagyon kellett használnom a hivatalos, Android 2.3-at futtató lowend többéves Samsung cserekészüléket, mert a főnököm kapott az alkalmon, és rámsózott egy Lumia 920-at addig is, hátha kicsit közelebb kerülök a sötét oldalhoz, merthogy ő nagyon szereti a vindóztelefont. Szóval belőttem az accountokat, felraktam a szükséges appokat, már ami volt rá, persze, és elkezdtem használni.

Kezdjük a hardverrel, mert az a jobbik része. Igen, műanyag, de abból a legjobb fajta, iszonyat jól néz ki, remek a fogása. A kijelző gyönyörű, bár az enyémnek kicsit sárgás volt a teteje, de nem zavaró. Az akksi bírja a gyűrődést, érzésre kicsit jobban, mint az ájfónom — bár nem is fut annyi minden rajta –, persze csodákat nem várhat tőle az ember. A kamera igen jó, minőségben többnyire megállja a helyet az ájfón mellett, sőt, a színek speciel élethűbbek összességében rajta.

De csapjunk bele az elsővilágbeli problémákba.

A szoftver. Hát izé. Maga a rendszer, önmagában, alapvetően nem rossz, bár így több évvel az első verzió után is vannak még hatalmas lukak benne (nincs notification center, egy, azaz egy, mondom egy! master hangerő van csengőhangra, zenére és értesítésekre egyszerre!), szépen néz ki, kicsit sok az animáció mondjuk, valamint az órásbetűk helyenként a használhatóság rovására megy erősen. A különböző appok által testreszabható lockscreenek egész jók, én beraktam az időjárást. A Nokiás extrák tulajdonképp ügyesek, a Glance meg a duplatappel felébresztés hatalmas gimmick, de tetszik.

Aztán az ember elkezd telepíteni appokat. A Nokiásokra igazából nem lehet panasz, bár a legtöbb appjukból a konkurensét szeretem jobban (pl. Google Maps). Jönnek aztán az igazán mainstream, Microsoft által gyártott firstparty cuccok (pl. Facebook app), ott már elkezd az ember szája görbülni, merthogy már a fészbúk is suta, lassú, helyenként bugzik és kényelmetlen. Ne álljunk meg, következik az igazi feketeleves, a thirdparty appok, még mindig a népszerűbbeknél maradva, a Spotify zenét ugyan tud lejátszani de a szolgáltatások fele sincs benne jelenleg és az UI kényelmetlen, a Kindle app az égvilágon semmit nem tud egy betűtípuson és olvasáson kívül (még highlightokat se tud csinálni), Twitter működik többnyire de szintén kissé suta, a YouVersion biblia UX rémálom, Dropbox app, az vajon mi, Evernote app is csak az alapokat tudja, a bankomnak nincs appja, Hangouts nincs, YNAB nincs, Instagram app amolyan MVP szinten elketyeg, de problémái vannak a Unicode kezelésével, folytassam? Siralomvölgy.

Mégmielőtt valaki bekommentelné, tudom, hogy helyenként nemhivatalos app a fentebb említett cuccokra, de hát izé, nem kéne erre szükség legyen. És tudom, hogy ez kicsit ilyen catch 22, nem csinálnak a cégek vindóztelefonos appokat mert kevés a júzer, és kevés a júzer mert nincsenek appok.

A telefon amúgy egyelőre nálam maradt, szóval fogok még vele játszani, meg kártyafüggetlen, szóval tudom használni ha utazok valahova (az ájfón október végéig a helyi szolgáltatóhoz van függve).

Valaki hozzon ki egy Androidot az ájfón hardverével, azonnal viszem. De ez egy másik poszt lenne már.

(egyszer kell irnom hosszasabban is egy erzelgos bejegyzest arrol, mennyi remek embert ismertem meg a twitternek koszohetoen, tobbek kozt a mostani legjobb barataimat)
20000 tweettel ezelőtt

A jó közösségi szolgáltatás az, ami előbb-utóbb egy jó, valós életbeli sörözésbe torkol.
Kelt tizedik törvénye

Kettőezernyolc. Ekkor már lassan egy éve, az érettségi óta teljes munkaidőben dolgoztam, a szociális életem azonban az iskolával együtt ért véget, leginkább a munkámnak éltem, amit amúgy tökre élveztem. Még valamikor 2007-ben regisztráltam a Twitterre, de nem használtam semmire. Már magam se tudom miért, de 2008 április 23-án, egy átéjszakázott nap után, amikoris egy haldokló fájlszervert próbáltam menteni, mikroblogoltam egy ilyet:

Installing Ubuntu on a 1 GB hard drive.

<p>
  &mdash; Kosuke Tamashiro (@KTamas) <a href="https://twitter.com/KTamas/statuses/794875269">April 23, 2008</a>
</p>

Angolul kezdtem, híres embereket követtem a webszcénából, nem tudtam igazából, hogy mi lesz ebből. Két nappal később aztán posztoltam valamit random programozósat amire pár perccel később válaszólt Szalóki Robi. Én leginkább csak bámultam a képernyőt, hogy kicsoda és honnan jött, és egyáltalán hogyan talált meg? Hamar kiderült, hogy van ez a Turulcsirip (RIP) nevű dolog, ahol hála a barátkozós módnak hamar új internetes barátokra tettem szert. Sőt, akkor még nem volt annyira aktív rendszer, én nagyon sokáig abban a módban toltam, ami az összes tweetet mutatta, és ha valaki nem érdekelt, elrejtettem. Egy ponton azt hiszem, én tartottam a rekordot (vagy a második helyet?) a Turulcsirip adatbázisában valami 600 körüli elrejtéssel, akkor kértem egy amnesztiát Benedektől és elkezdtem kicsit ésszerűbben használni a rendszert. Évekig kint volt a CsiripRóka a Firefoxom oldalsávjában, a napi meló mellett ott pörögtek a tweetek.

2008 nyarán itt volt Balmer, ősszel pedig talán a 2. Ruby Meetupon találkoztam előbb Kelttel és Gazzsal, ismerkedtem össze Lackaccal, majd nem sokkal azután elkezdtem a New Tech Meetupra járni, one thing led to another és egyszer csak arra eszméltem hogy vannak új barátaim és szociális életem.

(Zárójel zárójele, az külön sztori, hogy ismerkedett meg a hugom a leendő férjével egy fórumon, ahol én is hosszú évekig aktív voltam. De az igazából nem az én sztorim.)

És akkor most itt vagyok, majd’ hat évvel és 50000 tweettel később, több, mint egy éve már Svédországban, meg is látszik, az utolsó 5000 tweetem sokkal lassabban jött össze. Sokminden változott, de a barátok még megvannak, még ha jelenleg párezer kilométerrel arrébb is élek.

A Twitter pedig… él és virul, sokat változott az elmúlt hat évben, már nem olvasom olyan függőként, mint régen, de azért továbbra is aktív része az életemnek. Szóval van esély arra, hogy találkozunk 55000-nél.

(45000. 40000. 35000. 30000. 25000.)