Arra jöttem rá ma, amire rájöhettem volna már sokkal hamarabb is: azért nem alszok jól és kelek fel mostanában fél hét körül, mert bár itthon van szalagfüggöny az ablakokon, ezek nem sötétítenek eléggé, úgyhogy ha ki akarom aludni magamat a jövőben akkor vagy méghamarabb kell lefeküdnöm, vagy vennem kell egy szép nagy sötétítő függönyt.

Úgy érzem amúgy, mintha kezdenék egyre jobban angolul gondolkozni, mostmár szabályosan gyakran fordul elő, hogy egy adott szó csak angolul ugrik be, van, hogy szégyen szemre nyitok egy sztakit és visszafordítom magyarra. Ez időnként korábban is megesett velem, mostanában azonban halmozottan fordul elő. Asszem ez természetes folyamat, legalábbis nálam, mikor anno 2005-ben két hónapot voltam Amerikában, akkor egy hónap után már akcentussal beszéltem magyarul a telefonban, legalábbis édesapám szerint, és nagyon kerestem a szavakat, erre speciel én is emlékszem. Most valamennyire más a helyzet, ettőlmég az, hogy nem beszélek aktívan magyarul, előbb-utóbb meg fog látszani a beszédemen. Az íráskészségemet ki tudja, azt kicsit egyensúlyozhatja például ez a blog.

A munkában ma kijavítottam egy bugot, ami miatt egy kereső se tudta indexelni a weboldalunkat és ez kezdett elég ciki lenni. Nagyon vicces volt, a kód mindenáron meg akarta tudni, hogy a látogató böngészője milyen nyelven beszél, és egy rosszul megírt ellenőrzés miatt elszállt az egész, ha egy robot látogatta meg a blogot, mert annak nem volt ilyenje.

Itt a svédeknél megfigyelésem szerint nagyrészt egyenpizza van, mindenhol ugyanaz a vékonytésztájú, kevés szósszal készült pszeudo-olasz izé, amit bizonyos helyeken megszórnak jó sok oregánóval is, hogy súlyosbítsunk azon, ami amúgy is. Ahogy egy félig amcsi, félig svéd ember megfogalmazta szombaton sörözés közben, ő teljesen külön ételként kezeli az amerikai és a svéd pizzákat, mert majdhogynem semmi közük nincs egymáshoz, és igen, tudom, amerikai pizzáról mint entitásról nehéz beszélni, mert arrafelé vagy’ 25-féle stílusban készítik.

Este bementem a sarki, eddig még ki nem próbált pizzázóba vacsebédért és kértem egy szokásosat szalámis pizzát, éhesen és kicsit fáradtan arra számítva, hogy a már fent leírt pizzaszerűséget egyem, de kellemes meglepetésemre legalább egy kategóriával jobbat kaptam, mint amire számítottam, szószból már majdnem volt elég, a sajt se volt olyan vészes rajta, és olyan szépen összeállt az egész. Nem tudom, hogy csak mázlim volt-e, és reprodukálható-e a dolog, további tesztelések lesznek szükségesek.

Holnap hajnal 6-kor irány kocsival Koppenhága, csak egy napra, de már várom.

Az, hogy hajnal fél egykor feküdtem le, egyáltalán nem lett volna gond, ha aludhattam volna mondjuk kilencig, azonban a már tegnap emlegetett sötétítők teljes hiánya most sokkal jobban fájt, amikor felkeltett a napfény 7 előtt nemsokkal, alig 6 óra alvás után.

A 6 óra alvás egy furcsa állapot nálam, már képes vagyok funkcionálni, sőt, még fáradt se vagyok annyira, ellenben sokkal kevésbé vagyok emberbarát és úgy általában kicsit rosszkedvű és morcos vagyok. Ennek megfelelően nem nagyon volt kedvem délelőtt várost nézni, inkább szépen összepakoltam a szálláson, majd elmetróztam egy közeli kávézóba, ahol reggeli 9:20-kor konstatáltam, hogy Stockholmban vasárnap minden 10-kor nyit, így még volt időm tenni egy kitérőt az onnan 15 percre lévő 7-11-be valamiféle reggeliért.

A következő három órát leginkább az internet előtt töltöttem, feldolgoztam a tegnap felgyűlt mindenféle jegyzeteimet, megkerestem az embereket, akikkel söröztem a szociálismédiában, ilyesmi. 1 körül aztán sikerült rávennem magam, hogy elinduljak a városba, jobb híján ismét a lehető legturistásabb helyet választottam, a helyi Váci utcát (Drottninggatan), ami egyébként útba esett, mert ebédelni a Texas Longhorn nevű helyen terveztem, aminek még tegnap fotóztam le az étlapjának egy részletét, és amely adott egy halvány reményt arra, hogy esetleg találok jó minőségi hamburgéert Svédországban.

Az étterem fele kellemes meglepetésként belebotlottam egy bolhapiacba, amelyen meglehetősen vegyes volt a felhozatal, voltak könyvek, CD-k, DVD-k, antikvitások minden mennyiségben, ájfóntokok, és pár kütyű is, az utóbbiakból sajnos elég kevés, pedig én főleg azokat szeretem az ilyen helyeken, na meg a régi fényképezőgépeket, amikből szintén nem volt értékelhető darab.

Ezek után konstatáltam hogy a kiszemelt étterem éppen felújítás miatt zárva van — ezt elfelejtették kiírni a weboldalra ez ki van írva a weboldalon, csak nem figyeltem rendesen –, szerencsére van még pár belőle a városban, és az egyik pont pár perc sétára volt onnan, úgyhogy átballagtam abba, leültem, és rövid gondolkodás után rendeltem egy The Knockout kódnevű hamburgert, aminek a neve eléggé irónikusnak bizonyult pár órával később.

Maga a burger tartalmaz egy emberes, 250 grammos jól megfűszerezett (!!!) húspogácsát, amely annak ellenére, hogy well done kértem (repülhetnek a kövek), szaftos tudott maradni, ezenfelül extra adag ráolvasztott sajtot, bacont, pepper sauce-t (gőzöm sincs mi ez magyarul), jalapeñókat és salsát, a szokásás feltéteken kívül, amikből én kihagytam a paradicsomot és a szelet uborkát. A menűhöz ezenfelül jár igen finom házi coleslaw és választott sültkrumpli vagy hasonló köret. Kisebbfajta küzdelem ezt kézzel enni, ellenben a vallásom tiltja a házasság előtti késsel és villával hamburgerevést (bár ezt egyszer már meg kellett, hogy szegjem), úgyhogy szó szerint feltűrtem a pulóverem ujjait, és nekiestem annak, amit bátran hívhatok életem amerikán kívül evett legjobb hamburgerének.

Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, mint már említettem, a hús remek volt volt, a bacon pont annyira megsütve rajta amennyire kell, a feltétekre se lehetett panasz, az ízek pedig gyönyörűen összeálltak, visszatért belém most kicsit a remény, ez az ország nincs még teljesen elveszve hamburgerszempontból. Külön öröm hogy ez a lánc jelen van Göteborgban is, meg kell majd látogatnom őket időnként, bár a városban lévőek inkább steakekre szakosodtak, és csak egyfajta hamburger van, sebaj, valószínű az is kiváló lesz.

Sajnos a gyomrom és az emésztőrendszerem sokkal kevésbé értékelte ezt a kalandot, jó eséllyel amiatt, hogy a pepper sauce jelentős mennyiségű tejszínt vagy creme fraiche-t tartalmaz, amivel nagyon nem vagyunk jelenleg jó barátok (naív módon csak azt kérdeztem meg, tejet használnak-e).

Ezt a posztot már a hazafelé tartó vonatról írom, amin sajnos nincsenek konnektorok, annak ellenére hogy ez is ugyanolyan IC, mint amivel jöttem, de ez legyen a legnagyobb bajom.

Holnap meló, holnapután Koppenhága.

Szombat reggel kirúgott az ágyból az a tény, hogy a lakásban szép nagy ablakok vannak mindenféle rendőny vagy egyéb sötétítő nélkül, de legalább volt időm kényelmesen készülődni. A Spotify irodája felé megreggeliztem egy 7-11-ben — mert a konferenciaprogramba reggeliről speciel nem esett szó, és inkább biztosra mentem — majd tíz előtt nemsokkal megérkeztem a konferencia helyszínére. Odafele pedig fotózgattam.

Stockholm gyönyürű város, és asszem itt fogott el először úgy igazán valamifajta honvágy: nem Magyarország hiányzik, hanem a nagyváros, és a nagyvárosi élet. Oké, nem akkora város, de megvan benne az az érzés, ami Pesten, Londonban, etc. Persze Göteborg is remek hely, de az sokkalinkább egy vidéki nagyvárosnak érződik.

Maga a konferencia baromi jó volt, hallottam mindenféle érdekes előadást az okosórától kezdve a távmunkán keresztül a mobilappfejlesztésen át egészen a kedvencemig, ami egy beszélgetés volt, hogyan főzzünk jó csilit, ez utóbbit végig is jegyzeteltem, muszáj lesz kisérletezni ezzel valamikor.

De ami mégfontosabb, hogy mindeközben megismerkedtem és baromi jókat beszélgettem egy csomó remek emberrel, baromi jó közösség jött össze, este 11 utánig sörözgettünk a végén, ez szintén nagyon hiányzott már.

Aztán hazametróztam — errefele a metrók még éjfél után is járnak, ez elég menő — és eldőltem az ágyban.

Ma reggel tehát felkerekedtem, felültem a 8:40-es IC-re, és elvonatoztam Stockholmba.

Az IC igen kulturált volt, működő konnektorok minden ülésnél, sőt még valami wifi is volt elvben a vonaton, de az vagy nem ment, vagy még kapcsolódni se tudtam hozzá, szóval maradt a telefonos mobilnet, ami várt módon kissé szaggatott az út során, de összességében sokkal több volt a semminél.

Elkövettem azt a hibát, hogy nem ettem rendes reggelit, illetve azt gondoltam, biztos találok valamit majd a pályaudvaron, hát frászt, drága péksütemények meg drága szendvicsek voltak, végül megettem két csokis croissant-t, pont kihúztam vele Stockholmig.

Megérkezésem után sürgősen kajáldát kezdtem keresni, beültem végül a pályaudvar mellett lévő Jensen’s Bøfhusba, ami mindenféle steakekben utazik. Nem tudtam dönteni a marhasteak, a csirkeflekken és a hamburger között, úgyhogy feldobtam egy virtuális pénzérmét és a harmadik nyert.

Nem volt annyira rossz választás, de úgy tűnik, valami svéd dolog lehet, hogy menőbb hamburgerezők egészen rejtélyes okokból egyszerűen nem fűszerezik meg rendesen a marhahúst, amitől fájdalmasan íztelen lesz az egész. Azért finomabb volt, mint a tegnap evett borzalom, de még így is nagyon messze volt az ideálistól.

Közben megérkezett az AirBnB hostom, aki odaadta a kulcsokat meg a különböző instrukciókat a lakáshoz. Igazán nem panaszkodhatok, hostel áron (két éjszakáért fizettem 452 SEK-et) kapok rendes szállást, és teljesen jó környéken van a hely minden szempontból. Az egyetlen negatívum az, hogy macskás a lakás, de a tulaj elvitte délután erre a pár napra, és a nagyszobából már sikerült kicsit kiszellőztetni a macskaszagot.

Eredetileg úgy terveztem, hogy a srác javaslatára lerakom a táskámat a pályaudvari tárolókba, és rögtön belevetem magam a turistáskodásba, ezt gyorsan meghiúsította az a tény, hogy 70 SEK lett volna a dolog, inkább bevállaltam azt, hogy azonnal elmentem a szállásra, kikerültem a macskát, ledobtam a táskám, és robogtam vissza a Gamla stanba, avagy az óvárosba, ami egyben a turistanegyed is. Előtte pedig vettem egy 72 órás bérletet.

Közben még egy kékmetrót is láttam, nem tudom, hogy hasonló modell-e, mint ami Pesten van, vagy csak hasonlított, nem volt időm közelebbről megnézni, de van még két napom, hátha újra belefutok.

Megérkezve az óvárosba fb2 javaslatára a scifi könyvesbolt felé vettem az irányt, és hát nagyon nehéz volt nem felvásárolni a fél boltot, mert volt ott minden, az össze aktuális scifi és urban fantasy könyvtől kezdve temérdek polcnyi mangán keresztül a mindenféle társasjátékig, és mindezek angolul.

Aztán valahogy sikerült kikeveredni úgy, hogy nem vettem semmit, egészen öt percig voltam büszke magamra, amíg bele nem botlottam egy képregényboltba, ami szintén jelentős mennyiségű kisértést jelentett.

Furcsán skizofrénül érzem magam amúgy ezeken a helyeken, általában jegyezetelek, hogy akkor ezt és ezt és ezt és ezt fogom elolvasni ekönyvben/e-képregényben, de azért nehéz ellenálni a hörcsögösztönnek, még úgy is, hogy az belőlem majdnem teljesen hiányzik. A pénzköltéstől ezen a helyen az mentett meg végül, hogy nem volt a méretemben “RUN DLK” póló. Pedig.

Ezek után még bóklásztam pár kört, egészen durván sikerült fél hatra lefárasztanom magamat, úgyhogy úgy döntöttem, visszamegyek a szállásra. Utána a sarki pizzériában vettem takeaway pizzát, megettem itthon, és lezuhantam a kanapéra, amiről holnapig nem sokat fogok felállni.

Stockholm gyönyörű város, ennyi biztos, az külön jó volt, hogy ma sütött a nap és alapvetően jó idő volt. Holnap konferencia, holnapután pedig még nem tudom mit fogok csinálni, de biztos lesz mit.

Ma reggel kiderült, tegnap nem vásároltam impulzívan hülyeséget, ami konkrétan amúgy fél kiló nem túl olcsó kávé volt az egyik neves helyi kávézóból: bár ott megkóstolva az én izlésemhez képest kissé keserű volt, a céges gépen ugyanaz a kávé elkészítve közel tökéletes, szóval megérte a befektetett pluszpénzt.

A munkában ma nagytakarítottunk a PM-ek gépein, kiírtva a régi szerverhez kapcsolódó referenciákat, magát a címet is töröljük hamarosan, és akkor nem lesz semmi mód rosszul kapcsolódni a szerverhez. Ezenfelül tovább gondolkoztam, hogy kéne átszervezni a mostanában írt kódjaimat, mert kezd kicsit sok lenni a kopipaszta.

Ma kimaradt az ebédszünet, így fél négykor felálltam, és megnéztem az egyik sarkon lévő hamburgerezőt, amit ajánlottak és… megettem (félig) életem egyik legrosszabb hamburgerjét. Képzeljétek el a végtelenül íztelen, de azért egy kicsit furcsa ízű, marhára csak nyomokban hasonlító valamit, ami ráadásul enyhény rágós is, és nagyon furcsán nézett ki. Na és ezt most szorozzátok be kettővel. Nehéz leírni igazából, de közel ehetetlen volt, finoman de határozottam megbeszéltem a tulajjal hogy ez nagyon nem jött most be, megettem a maradék sültkrumplimat, majd átvonultam a stréhen szembe lévő pizzázóba feledtetni ezt az élményt.

Lassan össze kéne pakolnom a stockholmi úthoz, meg kitalálnom, mi a frászt fogok csinálni abban a szűk másfél napban, mikor nem unkonferenciázok, ritka pocsék turista vagyok, nehezen kötöm le magam. De majd lesz valami.

Amíg lejönnek a sorozatrészeim, akár meg is írhatom a mai posztot, pedig egy pillanatra átfutott a fejemen, hogy rosszkedvemben esetleg kihagyom, de egyrészt nem akarom megszakítani a minden napra egy poszt rendszert, másrészt meg valójában tökre élvezem a dolgot.

Rosszkedvem amúgy azért van mert este végül nem mentem el valahova, ahova nem tudom, hogy igazából jó ötlet lett volna elmenni, valamint impulzívan vásároltam valamit, ami szintén nem tudom, hogy jó ötlet volt-e, és akkor ki is merítettem a lehető legrosszabbfajta mondatam-is-meg-nem-is énbloggerkedést, térjünk át vidámabb témákra.

Ma végre hivatalosan is bétatesztelő fázisba került három (két és fél, egyet az elődömtől örököltem) programom, egyrészt tökjó hogy eljutottunk idáig, másrészt már most van egy csomó dolog, amit például refaktorálni kéne, valószínű ez lesz a következő menetben, közbe meg javítgatom azokat a bugokat, amiket majd a céges bétatesztelőim (főként PM-ek) jelentgetnek.

Munka után elmentem a sarkiboltba átvenni a már korábban emlegetett ájfóntokomat, merthogy a posta itt betelepült a különböző szupermarketekbe és egyéb létesítményekbe, önmagában mint hely már nem létezik, nem tudom, hogy ez csak a városra igaz-e, vagy az egész országban így van-e mondjuk. Ennek a fordítottját megfigyelhetjük Magyarországon is amúgy, a Posta újabban már csokit és könyvet is ad a bélyeg mellé. A tok remek, bár a múltkori képen látható extravédett módon nem fogjuk használni, mert úgy tényleg végtelenül bumszli, sima akksistokként is remekül funkcionál és védi valamennyire a telefont.

Megnéztem a kávégeek kolléga által egyik legjobb helynek mondott da Matteo kávézót ezután, aminek az eszpresszója a viszonylag keserű vonalat képviseli, amit én annyira nem csípek, de úgy tűnik a kávézókban ez kezd a menő lenni.

Holnap el kéne mennem kondizni, mert egész héten jól ellógtam, péntek reggel pedig irány Stockholm.

Ma arra figyeltem fel, hogy lehet, új szemüveg kell. A mostani megvan már több, mint két éve, akkor azért kellett új, mert amellett, hogy szétment az előző szemüvegemen a tükrözésmentesítő réteg, hirtelen elkezdtek furcsa problémáim lenni, konkrétan az olvasással: a szemem nem nagyon akart fókuszálni, és folyton eröltetnem kezdett. Először nagyon megijedtem, mint azt ilyenkor szoktam, de mikor (több hónap után…) elmentem a szemdokihoz, fél perc alatt korrigálta a problémát: konkrétan levett egy fél dioptriát az egyik szememről, ami rögtön megoldotta a problémát.

Ez a tünet amúgy annak a kezdete, hogy 10-15-20 év múlva majd kell olvasószemüveg (vagy bifokális, vagy ilyesmi), addig ki lehet húzni egy ideig ilyen apró korrekciókkal, és lehet, hogy most itt az ideje egy újabb ilyennek, de majd megmondja az illetékes szemész.

Elmentem hát a kollégák által legolcsóbbnak mondott helyi szemüvegeshez megkérdezni, mennyibe kerülne egy új: sajnos pont a duplája, mint amennyibe otthon került, az se volt olcsó, és ráadásul baráti áron kaptam (40000 forint otthon, 2300 SEK itt. Elég durva diopriáim vannak, ez ennyibe kerül, muszáj erősen vékonyított lencse etc.)

Egyelőre még gondolkozok, hogy mi legyen, nem terveztem májusnál hamarabb hazamenni, és a repülőköltségekkel együtt majdnem ugyanott vagyok, mintha itt csináltatnám meg (ráadásul 2-3 hét a dolog); annyit tudok még esetleg, hogy itt megméretem az új dioptriákat, és megcsináltatom azzal Magyarországon, majd valahogy elpostáztatom ide, nem tudom, hogy megéri-e ezt a macerát, pláne, hogy akkor nem tudom kipróbálni ha elkészült, ha valami gond van esetleg az üveggel akkor problémás visszaküldeni (volt már ilyen)… lásd még macera. Meglátjuk.

A munkában ma nem sokminden történt, random dolgokban segítgettem embereknek, háttérmunkát végeztem, bugokat jelentgettem.

Ebédidőben elmentem a gyógyszertárba új műkönnyet venni, elfogyott a régi, és az egyik márkából jópár darab már vagy másfél hete ott árválkodik féláron, megkérdeztem mi a bajuk: az égvilágon semmi, csak a lánc nem forgalmazza őket tovább, ezért megszabadulnak az utolsó daraboktól. Úgyhogy most vettem belőlük egyet, és ha beválik, akkor visszamegyek a többiért is.

Reggel teljesen megszállt a programozás ihlet, ennek megfelelően egész nap kódoltam. Murphy törvénye szerint pedig ez egy olyan nap volt, amikor az átlagosnál többször szakítottak félbe valamivel, kizökkentve a programozásból. Mindezek ellenére végtelenül produktív voltam még így is, megírtam másfél programot, felfedeztem a C# 4.0-ban a dynamic keywordot, és azt, hogy számomra közel használhatatlan, valamint az automata named parametereket, ami igen menő, és már azt is tudom, mit kell tudni az IDisposable-ról. Mindenmellett végleg lekapcsoltam a két régi linux szerverünket, és elkezdtem dolgozni a belső regexp tréningen, első körben beszélve az illetékes kollégával, amit majd az követ, hogy írok hozzá egy részletes vázlatot.

Este pedig összejött az előző posztban emlegetett várva várt találkozó az elődömmel. Nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, végigmentünk a kódok különböző részein, jegyzeteltem mindenféle random dolgokat, meg kaptam egy csomó tippet, hogyan tudok hatékonyabban belső programokat írni a jövőben, sőt, még az ASP.NET MVC alapjaiba is beavatott. Valamint találtunk random bugokat, amiket majd kijavítok előbb-utóbb. Jól el is húzódott a dolog, eleve fél hatkor kezdtünk, és valamivel kilenc után zártuk az irodát, asszem ez volt az első céges túlórám, vagy mim.

Apropó túlóra, egyrészt van a cégben valamiféle rendszer, amibe az emberek szépen beírják, hogy mikor jöttek, és mikor mentek, és ha több, mint nyolc órát dolgozol, azt a rendszer gyűjti, és ha összegyűlik nyolc órányi, akkor beválthatod egy szabadnapra, szóval teljesen kulturált a dolog. Sőt, külön van kezelve az echte túlóra, amikor muszáj bent maradnod valami meló miatt (horrible dictu hétvégén bejönni), és akkor arra az időre kifizetik az ember idejét, ráadásul +50/+100%-kkal, attól függően, mikor túlóráztál. Ebben a rendszerben amúgy egyelőre nem vagyok benne, és amíg tehetem, el is kerülöm, nos, hogyismondjam, múltbeli traumák miatt.

Mai napi svédségünk a már emlegetett pizzasalad, és innentől átadom a szót egy kedves kolléganőmnek, Anna-Lenának, aki kommentben magyarázta meg, miért esznek a svédek pizzázás előtt és közben salátát:

The cabbage sallad “pizzasallad” is said to be introduced by an Italian, Giuseppe “Peppino” Sperandio, who started the first specialized pizza restaurants in Sweden in 1969. It usually consists of cabbage, white vinager, olive oil, salt and black pepper. At some pizza restaurants, they serve it with slices of pickled peppers or even pine apple. You don’t really get “pizzasallad” anywhere else in the world. Great together with pizza!

Ma nem a szociális élet, hanem az ment a blogolás rovására, hogy majdnem 4 órán keresztül beszélgettem munka után az elődömmel, ami nagyon hasznosnak bizonyosult. Előtte eléggé tanácstalan voltam, hogy pontosan miről beszéljünk, ehhez képest nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot, mutatott egy csomó hasznos dolgot a programozási dolgokkal kapcsolatban, felfedeztünk bugokat, szóval produktív este volt. Igazi poszt majd holnap.

Reggel lementem mosni az alagsorba, és két dolog volt furcsa, mikor a mosószobához értem: egy, le volt zárva, kettő, az én lakatommal volt lezárva, amivel az ember lefoglalja az adott időt mosásra. Már csak 20 perc volt a mosásból, úgyhogy megvártam, hogy az illető lejöjjön a ruháiért, és tisztázzuk a helyzetet. Mint kiderült, pontosan ugyanaz a kulcsunk van, és ő már több éve használja ezt a lakatot, szóval úgy tűnik, a házt kezelő cég valamint összekevert, mikor a tulajom kért egy új szet kulcsot tőlük. Mindenesetre úgy tűnik, el lesz rendezve a dolog, az illető felajánlotta, hogy holnap kér egy új lakatot az illetékes elvtársaktól, én pedig használhatom azt, ami most van.

Sajnos ezzel jól elcsúszott a reggelem, el is késtem a gyülekezetből, ahol azonban jót beszélgettem az alkalom utáni fikán az egyik itt lévő erasmusos szlovák csajjal. Annyira belelendültünk, hogy hazafelé még vagy’ másfél órát beszélgettünk a városban sétálgatva. Amúgy gyönyörű volt az idő, napsütés és legalább négy fok.

(Még mielőtt valaki túlgondolná a helyzetet: a lány szeptemberben házasodik. De úgy tűnik, szereztem egy barátot.)

Délután befejeztem a Lilyhammer első évadját, biztosan maradok a másodikra, remek sorozat ez, bármennyire furcsa is, most pedig a The Americans első részét néztem meg, és hamarosan folytatom a másodikkal.

Holnap meló, a hétvégén pedig Stockholm, utána pedig valszeg leugrok Koppenhágába is legalább egy napra.