ez a szabály, és hát miért is ne, 15 percem azért még van.

Tegnap egy rendkívül érdekes interjút hallgattam elalváshoz Kottkéval, érdemes meghallgatni. A weboldal maga nagyon közel áll hozzám, mert az én szememben a linkblogok csúcsa: általában tényleg a legminőségibb kontent van ott megosztva, kíválóan válogatva, és megfelelő mennyiségben, szóval nem napi soktíz post mint pl. a Boing Boing ahol fájdalmasan rossz a zaj-kontent arány. Ez utóbbiról való leiratkozást már többször megfontoltam-megtettem, csak aztán valahogy mindig visszatértem, mert csak ott van néha a kontent a zaj között, és amikor ott van, akkor viszont nagyon jó.

Apropó olvasmányok, sokat gondolkoztam az utóbbi időben, hogy mit lehetne kezdeni azzal a ténnyel, hogy éppen 578 feedem van a readerben és ez már egy kicsit, hogyismondjam, sok. A legújabb őrültnek tűnő ötletem, hogy számvetést készítek róluk úgy, hogy szépen kiblogolom őket, link meg egy-két sor leírás, sziasztok, Tamás vagyok, 6 éve RSS függő, ezeket olvasom. Amúgy ugyanabban a szindrómában szenvedek a feedekkel, mint a zenével, vagy az ekönyvekkel, képtelen vagyok törölni őket (leiratkozni róluk, whatever). A zenénél és az ekönyvnél speciel ez már jött hasznosan, mikor eszembe jut egy utoljára három éve hallgatott együttes, akkor egyszerűbb kikeresni a külsőwinchi ~300 gigás zenemappájából, mint vadászni újra egy torrentet, főleg, hogy sokszor már nincs is.

Itt most felkiálthatnak emberek, hogy dehát Spotify, dehát Deezer! A cloudzenei szolgáltatásokkal eddig nem sokat törődtem, de az utóbbi pár hétben részben kényszerből átraktam a teljes zenemappám az archiválós külső winchimre, és a Deezerből hallgatok zenét. Nem éppen ideális, pláne hogy undorítóan sok dolog van geobanolva, lehet, hogy Spotify lesz ebből, annak van pl. asztali kliense. Vagy esetleg egy nagyobb SSD, ami így vagy úgy, de be fog figyelni mostmár, képtelenség egyszerűen 120 gigán elférni, a sebességből viszont nem adok, az SSD örökre elront.

Zárójel, nemtudományos tesztem alapján, amiben a iTunes top25 trackjeim elérhetőségét néztem meg a fent említett két szolgáltatásban, az jött ki, amire amúgy számítottam: a relatív populáris és relatív nyugati zene meglesz, a többi nem, szóval a 25 dalból 17-et talált meg, a maradék az japán, koreai, vagy bár amerikai, de kevésbé ismert zene volt. Szóval a lokális libraryt sehogy nem ússza meg az ember.

Munkaügyben próbanapokon vagyok éppen az egyik helyen, és kedden repülök Svédországba megnézni mi is az a másik állás pontosan, sőt, közben befigyelt egy harmadik is, izgalmas lesz, mindenesetre jövő csütörtökön legkésőbb valószínű minden eldől.

The rules are the rules, lejárt az időm.

P.S. a szabályokat meg néha megszegjük, mert most jutott eszembe, hogy van a Freebook Sifter — lelkes emberek fésülik végig naponta az Amazont ingyenkönyvekért kutatva, és nem, nem csak 200 éves klasszikusok vannak, hanem például a Scifi kategóriát megérdemelten vezeti a Wool, ami egy zseniális posztapokaliptikus novellasorozat. Csak az első részt olvastam, zseniálisan van megírva, ugyanakkor nagyon nyomasztó, az elolvasása több óráig mély depresszióba taszított, alig bírtam magamat visszahozni az életigenlő szintre, ez egyébként engem is meglepett, ritka az ilyen. Szóval a maradék részek elolvasását már mellőztem. De akinek ez a csésze teája, az ne habozzon, mert tényleg bitangjó.

Már hónapok óta mondogatom magamnak, hogy na majd megírok mindent ha egyszer lezárultak a dolgok, és bár most tényleg úgy tűnik, hogy mostmár tényleg hamarosan le fognank, úgy döntöttem fuck it, énblogoljunk egyet. Dolgok, dolgok, igazából dolog, szóval munka.

Az a helyzet, hogy munkát keresek. Ez a magamfajta generalistának egyáltalán nem triviális dolog, volt is pár hónap (tanulságos) szenvedés ezzel, de long story short, abban a szerencsés helyzetbe vagyok most, hogy a mai állapot szerint egyszerre két cég is szeretne dolgozni velem. Ráadásul régi álmom végre kiköltözni külföldre, és most úgy tűnik, ez is benne lehet a pakliban. Mindez jó eséllyel el fog dőlni pár héten belül, ami tökjó lesz, mert iszonyat stressz ez nekem. A mostani melóm megvan még, bár már csak félmunkaidőben. Az espellre tartogatok egy másik blogpostot, mert szép nagy téma és mert megérdemelik: több, mint 5,5 éve — ha beleszámoljuk az előtte lévő freelancer melóimat velük, akkor 7 — vagyok velük, és végtelenül sok dolgot köszönhetek nekik.

(Hű, most visszanéztem, fél éve nem énblogoltam, bár azóta többször is nekiestem már, de sose jött össze. Van mit behozni.)

A gitárhősrajongásom szép lassan lecsengett arra, hogy remek partijáték — de annak még mindig kiváló –, az iPademet nagyon szeretem, valamint elfogyasztottam azóta még pár Kindlet, de arról már írtam. Most van egy 1-esem és azzal remekül elvagyok, mikor éppen azon olvasok, de szegény osztozik rajtam, mert sokszor úgy jön ki, hogy a tableten vagy a telefonom olvasok, vagy horrible dictu papírkönyvet, mint például most is, konkrétan ezt. Amit egyébként majdnem megvettem, de aztán úgy voltam vele, hogy tulajdonképpen kérhetném ezt szüleimtől karácsonyra, erre apám közölte velem kb. aznap a könyv említésére a telefonba, hogy nehogy megvegyem, mert azt kapom tőlük karácsonyra. Lassan befejezem, iszonyat jó, van mit megrágni rajta. Ez az a könyv, aminek a végigolvasás után újra nekiesek és jól kiegyzetelem.

Kávézóügyileg az utóbbi pár hónapban a Massolitba járok — bár ugye lehet, hogy már nem sokáig –, nagyon remek hely, egyben angol nyelvű antikvárium is. Irónikus módon kávézó létükre pont a kávéjukkal nem békültem ki teljesen a mai napig, de ettől függetlenül nagyon szeretem és ajánlom őket, nagyon kellemes hely. Meg néha a Széna téri Starbucksba, mikor lusta vagyok. És ott még a kávét is szeretem, bár borsosabban is van árazva.

Apropó kávé, karácsonyra kaptam Kelttől egy kétszemélyes kotyogóst, ami azt jelenti hogy az abban lefőtt kávé megfelel pont a reggel számomra szükséges majdnem duplaeszpresszónak, szóval jelentős szintlépés ez kávéfronton is.

Apropó karácsony, kaptam továbbá s többek között még két könyvet Balázstól és Viától, egy remek “No spoilers, sweetie!” pólót és mindenféle finom teát Julistól és Ilditől, minden és egyéb fentebb említett ajándékot ezúton és ismételten is köszönöm mindenkinek.

A lelkemről nem tudom mit mondjak, nem ok nélkül olvasom a fentebb linkelt könyvet, leginkább minden összevissza van, de mintha elkezdődött volna valamiféle rendeződési folyamat, ami biztosan nem lesz rövid. Az utóbbi hónapokban elég kevés munkám volt, és azt például nem visel(t)em jól, meg azt se, mikor nem tudok olyan crushokon túllépni, amiken már jó régóta kellett volna, meg még pársok dolog amiről hosszasan tudok rinyálni, de itt most nem fogom megtenni, valamint az amúgy se vezet pl. sehova, inkább dolgozok ezek megoldásain.

Apropó, azért helyenként nem unatkoztam: bár már egy korábbi blogposztban írtam, de kaptam olyan megjegyzést hogy nem elég explicite. Szóval október közepe óta a Rukkola.hu csapatát is erősítem, mint, nos, leginkább programozó-rendszergazda-mindenes (tegye fel a kezét aki meglepődött!). Az első pár hétben az oldal sebességén dolgoztam elég sokat, aztán mindenféle rendszergazdai dolgokat csináltam meg, mostanában meg bugfixelgetek, és egyéb háttérfeladatokat látok el, tegnap például behoztunk fél évnyi elmaradást dolgok frissítésében ami nagyobb meló, mint azt az ember elsőre gondolná. Remek tapasztalatszerzés ez, tanultam egy csomó új dolgot, alkalmam nyílt dolgozni egy igazi nagy Rails programon, szóval élvezem nagyon. Közben pedig volt egy könyvfieszta is, ahol kint voltunk, és helyenként én is kimentem ott kicsit besegíteni meg lógni az addig többnyire csak az interneten megismert szerkesztőtársakkal, és így egy újabb adag remek emberrel ismerkedtem meg a valós életben is.

Zárójel: a rukkolánál mindenki választhat magának szabadon igazgatói titulust, így lettem én Chief Performance and Maintenance Officer.

Apropó apropó, túl sok bekezdést kezdtem ezzel a szóval.

Ja, és 2012 utolsó napjaiban pedig rákaptam én is kicsit megkésve a Left 4 Dead 2-re, szóval kinek van kedve zombikat gyakni este?

– Szia, [nagy magyar hírportál]tól vagyunk, és interjút készítünk egyetemistákkal…

– (látják hogy ez nem nyert)

– …vagy frissdiplomásokkal

– (ez se)

– …vagy bölcsészekkel

– Hát, a matek technikailag kijönne, de sajnos nem vagyok a három közül egyik se.

– Pedig tökre egyetemistának nézel ki!

Persze a trefortkertbe ültem és dolgoztam, szóval teljesen érthető volt a feltételezés. Megyek is vissza asszimilálódni tovább, ööö, izé, dolgozni.

(Ildi nyert, valójában kijön ebből egy blogpost.)

Ilyenkor mindig kicsit szentimentális vagyok. Mindenesetre hálát adok az első 40000-ért, és legyen még minimum ugyanennyi. És köszi mindenkinek. Tényleg.

(35000. 30000. 25000.)

Nyár van, nyár, röpke lepke ööö mindegy. Nem blogoltam úgy igazából elég régóta, pedig volna miről. Azt már az elmúlt hetek zenés posztjaiban írtam, hogy nagyobb mennyiségű gitárhősre tettünk szert, én se hittem volna az elején, hogy mostanra eljutok odáig, hogy Hard szinten le tudom játszani a dalok cca 75%-át. Sajnos éppen kicsit meg vagyok rekedve, az Expertre még egyáltalán nem pályázok, de azt szeretném, hogy ezen a szinten le tudjak mindent játszani 90% felett gitárhős/rokkbanda játékban. Szóval most kemény munka és edzés.

(Nagyon érdekesek amúgy a különbségek a különböző GH/RB játékok között, kezdve hogy mennyire megengedőek az algoritmusaik, vagy hogy hogy keverik a zenéket, vagy hogy hogy keverik a bogyókat a zenékre, vagy hogy… na majd egy másik posztban, egyszer)

Munkában zajlik az élet, egy jórésze tök jól megy, közben sikerült begyűjteni az utolsó pokélabdát a céges pozíciók gotta catch’em alljában, azaz eddig voltam programozó, rendszergazda, language engineer, egyszer-kétszer fordító meg lektor, sokszor DTP-s, és egyszer régen pár napra voltam kicsit PM is, de most úgy igazából is PM is lettem, és egyelőre élvezem, persze még csak nagyon lájtos ez, de mégiscsak szintlépés.

(Francba, nem, most jut eszembe, hogy pl. saleses még nem voltam. De nagyon szívesen várok annak a labdának a begyűjtésével, az nem az én világom.)

Egy másik része meg kicsit kevésbé megy jól, mert még sohasem voltam hosszútávú, többhónapos szoftverprojektben, és így a második hónap után vannak nehézségek, ebbe keményen belejátszik az ADHD is mondjuk, de a helyzet javítása folyamatban van, épp ahelyett prokrasztinálok azzal, hogy blogolok, höhö.

Mostanában teljesen odaszoktam a Treffort Kertbe, jó az idő, jó a hely, szépek a lányok, van citromos sör, mi kell még? Áram, vágja közbe Ádám, az tényleg nincs, arra van most egy HyperJuiceom ami persze hibásan érkezett, meg a hozzá tartozó Apple MagSafe Airline Adapter is, de jövőhétre minden ki lesz cserélve és akkor minden jó lesz.

Az egészségem köszöni szépen, nincs túl jól, az emésztésemmel van valami baj, meg a lelkemmel sokkal több, de javulgatnak már, asszem, bár nem olyan gyorsan, mint azt én szeretném.

Olvasni olvasgatok, bár az elmúlt két hétben kb tíz könyvbe kezdtem bele, és egy se fogott meg, de előtte elolvastam egy csomó dolgot, amire sajnos külön blogposzt kell amit tényleg meg fogok írni. Kondorvilmos és sok-sok Scalzi, ilyesmik.

Került egy céges iPad (sima 2-es, retinát sok szempontból nem is akartam) is, ami egyrészt tényleg hasznos a melóhoz, másrészt kicsit engem is megfogott most ez a post-pc dolog, jó lesz ez, csak kell neki még minimum 5 év és három új hardver meg iOS verzió.

És az iPad miatt megint olvastam egy csomó képregényt, de azt majd a könyvesposztban.

Zárjunk zenékkel, előszőr jöjjön a Helloweentől a Dr. Stein jazzesített verziója, mondom úgy, hogy az eredetit sose ismertem, de ezt átküldte Levente és jól rákattantam:

Valamint tegnap Sesam blogolt ki egy baromi jó Grenade-feldolgozást:

Reggel még olvastam rajta a villamoson. Aztán mikor koradélután újra be akartam kapcsolni a Kindle-t, akkor nem történt semmi. Újra elhúzom a bekapcsológombot, semmi. Kikeresem, hogy lehet újraindítani, bekapcsológomb 20 másodpercig, oké. Újraindul, könyvet kiválaszt, lapoz… megfagy. Újraindít, másik könyv, lapoz, lapoz, home gomb… megfagy. Újraindít, megfagy. Újraindít, megfagy.

Újraindít, közben USB-re feldug, na, ott a Kindle, összes könyvet letöröl, egyet visszarak tesztnek, lehúz, megfagy utána nem sokkal. Újraindít, megfagy.

Amazont felhív, hangminőség borzalmas, lebetűzöm az emailcímem egyszer, kétszer, na megvan, egyéb azonosítások megvan, előadom a sztorit, azért végigvezet mégegy újraindításon, megfagy, oké, akkor most átirányit egy Kindle Specialisthoz, tartasam a vonalat, halk zene, vonal megszakad.

Amazont felhív másodszorra, hangminőség továbbra se javult, bár az ügyintéző rendesebb, lediktálom az emailcímem egyszer, kétszer, háromszor, na, megvan, egyéb azonosítások, oké, sztorit mégegyszer előad, oké, megyek a Kindle Specialisthoz. Halk zene, jön a specialista, nekis előadom a sztorit, megegyezünk abban hogy két órát töltöm, utána Factory Reset, és utána meglátjuk.

Majdnem két órát töltöm, közben kifagy párszor, de hagyom, hadd töltsön, lehúzom, menü, lefagy még a Factory Reset előtt.

Na, akkor mostmár nem telefonálunk, próbáljuk a csetet, cset kapcsolódik, a sztorit sokadszorra adom elő, mostmár hozzátéve hogyhát két óra töltés után is lefagyott amint lehúztam, még a Factory Resetig se jutottam, oké, akkor küldjük a cseredarabot, a régit meg küldjem vissza 30 napon belül, de ha véletlenül nem küldeném, akkor ejnye lesz, és levonják a csere árát a kártyámról, úgyhogy ezért most megerősítenék a kártyámat, mondom oké, egy pillanat, merthogy a dombornyomottat éppen cserélik — már két helyen volt megrepedve, úgy éreztem, ideje –, hozzáadom a netkártyámat, hozzárendelem az albim címéhez, oké, próbálja.

I’m sorry we are unable to authorized your card as a collateral can we use a different card?

Netbankba felmegy, hopsz nincs pénz rajta, így nem fogják tudni levonni azt az egy dollárt ellenőrzésnek, pénzt rárak, egy egész kindle árát, biztos ami, hátha rögtön azt vonják le ellenőrzésnek. Mondom az ügyintézőnek, na most próbálja.

I’m sorry your bank is still not providing us an authorization to use the card as a collateral, can we use a different card?

Cibet felhív, ők csak a legelső, sikertelen tranzakciókisérletet látják, más azóta az ő oldalukon nem történt. Mondom az Amazonos csajnak, próbálja újra.

I’m sorry, your bank is still not…

__Kezdek dühös lenni, felmegyek Amazonra, kiválasztok egy könyvet a wishlistemről, megveszem, mondom az ügyintézőnek, hogy tessék, most vettem vele nálatok, megkaptam az smst róla, ott a netbankba zárolva, de az Amazonos csaj szerint azt a másik kártyával vettem, mondom az lehetetetlen, mert épp nem működik. De neki továbbra se megy a netkártyán a collateral, utolsó kisérletnek ekkor bevillan, hogy mi van ha a kártyát másik címhez rendelem hozzá az Amazon rendszerén belül, hátha valami bug van a rendszerükben.

I’m really sorry for the delay. I have processed the replacement. I have also sent you an email confirmation along with the return mailing label.

Így állunk most, természetesen rendesek, küldjem vissza a rosszat UPS-sel, követve, biztosítva, nem számít, mennyi, kifizetik a visszaküldés árát, az új pedig ma vagy holnap fel lesz adva.

Függöny.

Két és fél hónap telt el mióta a Google egy tollvonással kinyírta a sharinget. A kezdeti elvonási tünetek után elkeseredettségemben megpróbáltam átmenetileg a G+-ra megosztani a dolgokat, aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy már csak osztom a semmibe, fel se megyek a pluszra, ami egy ghost town, amiben néha hozzáadnak spammerek a köreikhez. Januárra szép lassan, erőszakkal leszoktattam magam a megosztásról, de csak nem hagyott nyugodni a dolog, aztán Kelttel elkezdtünk komolyabban gondolkozni a dolgon, hogy nyitunk egy-egy linkblogot.

(A hivemined azóta is készül, it’s done when it’s done, arra egyelőre nem várunk többet.)

A reblogolás borzasztó intézménye miatt nem akaródzott tumblrre menni. Én első körben kisérleteztem az octopresssel meg ezzel a módosítással a githubon, és bár megvan a maga bája, el lett vetve, ugyanis: a posterous pár hatvánnyal emberbarátabb. Van bookmarklet, másrészt a readerben van send to posterous (jobb felul fogaskerek -> Reader settings -> Send To -> Posterous) és bár a Readeres Send To ugyan használhatatlan, de még így is nagyon kényelmes a rendszer, könnyen testreszabható, satöbbi.

Így állt fel a rendszer a links.ktamas.com címen, illetve, ami mégfontosabb: fel lehet iratkozni annak az RSS-ére a feedburneren.

A többiek listája:

• Kelt (RSS)
• Caracalla (RSS)
• Fanta (RSS)

Szóval találkozunk a linkblogjainkon, egy részükön lehet kommentelni is, és hogy kicsit megmalackarajozzam kicsit ezt a posztot, ön hol fog linkblogolni?

(De tényleg, gyerünk szépen csinálni egyet. Most.)

P.S.: Össze kell rakni ebből egy Planetet, már dolgozok rajta.

Még a Kalákán fotóztam kollégám Minolta Hi-Matic E-jével, és nagyon beleszerettem a távmérős gépekbe. Aztán kimentünk a múltkor a Pecsára és megláttam Őt.

Nézegettem, próbálgattam, tetszett, aztán csak nem vittem valahogy el. Két héttel később visszamentünk, és még mindig ott volt, akkor már nem tudtam otthagyni. Ma reggel pedig bementem a Soósba, vettem hozzá obisapkát, sárga szűrőt, szíjat és 400-as Ilford filmet, szóval akkor fotózásra fel dolgozzunk.

(A Contaxszal az történt, hogy a kedvenc objektívem valahogy leöntöttem valami ragacsos dologgal és ki kell tisztíttatni, valamint ezzel párhuzamosan a vázban a rekesz is úgy döntött, hogy beadja az unalmast, szóval komolyabb összeget kéne befektetni, hogy újra életképes legyen a rendszer. Ez valószínű meg fog egyszercsak történni, de addig is van mivel filmre fotózni.)

Még a tavalyi Kaláka Fesztiválon kaptunk rá az Only Connect nevű, elég elvetemült brit kvízshowra, aminek a műsorvezetőnője, akiről hosszas bekezdésekben lehetne rajongani, Victoria Coren írt pár könyvet is. Többek között egy részben önéletrajzit a pókerről és a pókeres karrierjéről, For Richer, For Poorer néven. Nem tudom jó szívvel ajánlani mindenkinek, ha nem érdekel egyébként a póker, nem biztos, hogy élvezni fogod, viszont akit érdekel a játék (pl. én) vagy épp aktívan űzi, az jó eséllyel élvezi fogja, mert nagyon jól ír.

Elolvastam Ted Chiang pár novelláját is, ebből a Tower of Babylont emelném ki, avagy mi lett volna, ha megépül a Bábel tornya? Mi van, ha eljutsz a tetejére? Érdekes, nekem tetszett.

Szintén novella a The Silent Judge (David W. Lantrum), az Alt Hist, Issue 1-ból: Hasfelmetsző Jack altertöris változata, egyszer érdemes elolvasni, egészen kellemes, talán csak a befejezés lett kicsit lapos.

(Középső kép Artur Villarrubia, CC BY-SA. folytatjuk.)

Valójában tehetnék valami rendszert ezekbe a posztokba, mert most szimplán időrendben visszafele megyek, de a mostani három könyv/novella annyira különbözik és annyira nem tudom máshoz kötni, szóval mindegy.

Megvettem a Build Awesome Command-Line Applications in Ruby c. könyvet a PragProgtól, leginkább hogy demonstráljak nekik egy bugot a internetes boltjukban, plusz meg érdekelt, és éppen a munkámba vág. Még nem olvastam végig, csak belenéztem, de az alapján jónak tűnik.

Olvasgattam novellákat az SFmag antológiájából. Kiemelni hirtelen Kij Johnson Ponies c. novelláját tudnám, amiről a mai napig nem tudom eldönteni, hogy tulajdonképpen tetszett-e. Másoktól eddig csak szélsőséges véleményeket olvastam, vagy nagyon tetszett nekik, vagy legszivesebben a sarokba vágták volna a Kindle-jüket. Én hajlok arra, hogy inkább nem jó, minthogy igen, kicsit túlzottan erőlteti a metafórákat, de mindenképpen eredeti, plusz alig pár oldal, szóval elolvasni mindeképp érdemes.

(Csalok, a novellát valójában máskor és máshol olvastam, de benne van az antológiába, és tényleg olvasgattam novellákat az antológiából, és egyébként is érdemes megnézni az antológiát, úgyhogy.)

Végezetül Kelt linkelte napi ingyenes Amazon könyvként a vámpíros-romantikus-karácsonyi (!) The Bite Before Christmast, nagyjából akkor, mikor a novemberi, TPR (Tini Paranormális Románc) SFMeetupot szerveztük. Poénból töltöttem le, három hosszabb novella van benne, az elsőbe kezdtem bele, és meglepő módon nem olyan rossz, mint azt az ember gondolná. A 3K 11. adásában van róla bővebben szó.

(folytatjuk.)