Amióta megvettem a Kindle-t, újra olvasok, mondjuk nem annyit, amennyit szeretnék, ennek leginkább az az oka, hogy otthon nem tudok olvasni, csak útközben. Ezt most éppen az ADHD-ra fogom, mindenesetre ha választanom kell, hogy a gép elött ülök és játszok-sorozatokatnézek-internetezek-akármi, vagy olvasok, akkor sajnos mindig az első nyer a fejemben, de útközben, mikor ezt nem nagyon tudom csinálni, akkor ez a probléma sokkal kevesebbet jelentkezik, bár ugye azért ott az okostelefon a zsebben. Szóval lassan, de biztosan, ennek persze az az eredménye, hogy a Kindle-re embertelen mennyiségű olvasatlan könyv van feltöltve, de van pár kivétel, amit már elolvastam (vagy jelentősebben belekezdtem), úgyhogy kezdjünk is bele.

(Diszklémer: recenziók írására teljesen alkalmatlan vagyok, és egy könyvről rendszerint az lesz a véleményem, hogy jó. Esetleg, hogy nagyon jó, és ezenfelül jellemzően linkelni fogok mások kritikáihoz. Azokat, amik nem tetszettek, a legtöbbször szimplán nem fogom megemlíteni, főleg, mert azokat általában elég gyorsan abbahagyom. Ez van.)

Karácsonyra hugoméktól egy tízfontos utalványt kaptam a Waterstonesba, ez egy kiváló ajándék volt, rögtön el is vertem a sarki boltban Naugton könyvére, amit Kelt ajánlott még pár hónapja. Kiolvastam a hazafeleúton, és nagyon kellemes olvasmány volt, bővebb kritika a 3K legutóbbi adásában van róla, illetve a kapcsolódó videót is érdemes megnézni, kedvcsinálónak.

A Kindle-ön jelenleg a Jalan Jalant, Ervin tíz évvel ezelötti útinaplóját olvasom és borzasztóan élvezem. Mindenki azonnal rohanjon a weboldalra és töltse le, ott van minden szükséges formátumban DRM-mentesen. A könyv donationware, ergo ha tetszik, vedd meg, és tényleg vegyétek meg, mert igen jó. Pár idézetet feltettem belőle az erre tartott oldalamra. A könyv legnagyobb értéke a személyes, őszinte hangvitel: az elején még fel-felszisszentem, hogy lehet, hogy kellett volna egy szerkesztő, de azzal biztos, veszett volna az autenikusságából. Kritika szintén van róla ebben a 3K adásban.

Belekezdtem továbbá Michael Lewis világkörüli pénzügyi katasztrófaturizmusáról szóló könyvébe, ami egyébként a létező Vanity Faires írásait gyűjti össze, Izlandról, Görögországról, Írországról, Németországról és Kaliforniáról, ezek egyenként is megtalálhatóak egyébként az interneten, lásd a linkeket. Lewis egészen biztosan az egyik legjobb magaziníró mostanában.

(folytatjuk.)

Karácsonyra idén újra kiruccantam Aberystwythbe, a legidősebb húgomhoz és a férjéhez, idén kiegészülve a középső húgommal. London sajnos idén kimaradt, annyi időm azért maradt ott, hogy vegyek egy SIM kártyát a telefonomba a 3-től, mert nekik tűnt a legjobbnak a lefedettségük. 15 fontért egy hónap korlátlan internet, korlátlan sms, asszem 3000 perc, szóval egészen jó deal. Főleg, mikor megkérdeztem, ismerve a helyi viszonyokat, az “unlimited” internet az hány gigát is jelent, akkor az eladó lelkesen mondta, hogy nem, nálunk tényleg unlimited, és lám, végiginterneteztük az 5 órás vonatutat oda-vissza két gépről is (éljen az Android 2.3 wireless tetheringje), valamint használtam rendesen mobilról is a 10 nap alatt elég sokat, úgyhogy tartották a szavukat.

Hol is tartottam. Szóval.

Aberystwyth egy kis egyetemistaváros Wales nyugati partján, ennek megfelelően eddig vagy tavaly nyáron jártam ott, mikor mindenki hazamegy nyári szünetre, vagy idén karácsonykor, amikor szintén mindenki hazautazik, ilyen időszakokban párezres kisvárossá alakul. Az időjárás most fixen 10 fok volt, ami igen kellemes, csakhát jön hozzá az itt megszokott teljesen véletlenszerűen eleredő (szitáló) eső.

A városban ugyan nincs túl sok dolog csinálni, van egy hosszú főutca a dolgok 80%-ával, de kipróbálhattam például az összes létező Androidos tabletet a Carphone Warehouseban, hogy ismételtem megállapíthassam, hogy még mindig csak iPadet szabad venni. Ezenfelül majdnem vettem egy Nintendo DS-t a játékboltban, de még egyelőre erős vagyok, valamint elég sok időt töltöttem el a helyi Waterstones könyvesboltban, illetve az antikváriumban, az előbbiből John Naughton legújabb könyvével (erről egy későbbi posztban lesz még szó), az utóbbiból egy Neuromancerrel gazdagabban jöttem ki.

Meg persze Wired a sarki WHSmithből, kell valami olvasnivaló a WC-be, ugye, valamint kipróbáltam a helyi Domino’s pizzériát, amit utoljára Amerikában ettem még, pizzaláncos létéhez képest teljesen korrekt (mondom ezt úgy, hogy szeretem pl. a Pizza Hutot is).

Ezenfelül rákaptam a Twinings gyümölcsteáira (lehet dobálni a köveket), valamint a erre a toffee-s ostyára, és már csak három csomagom van belőle, nem akar valaki hozni nekem belőle még pár kilóval? Kifizetem! Hasonlóképp vagyok az Altoids mentolos cukorkával, amit beismert hátsó szándékkal a menő doboza miatt vettem meg, csak azzal nem számoltam, hogy egészen durván finom, ebből az utolsó dobozt eszem éppen, de már szemezek pár hatos csomaggal az ebayen, remélem mindenki értékeli a problémáimat. További gasztronómiai és FMCG kalandjainkból: A full breakfast menő dolog, valamint a legidősebb húgom igen jó töltött káposztát és indiai kaját és gofrit csinál.

Amikor nem várost néztem, akkor leginkább a Cave Story+-szal játszottam amit a Humble Indie Bundle 4-ben vettem, sajnos több, mint egy hete el vagyok akadva az utolsó előtti helyszínen (akik ismerik: A Booster 2.0-ás, nehezebb Last Cave), ami egészen aljasra sikeredett.

A képek egy részét a középső húgom csinálta, meg úgy általában ő fényképezett főleg, mert lenyúlta a nyaralás idejére a Canon S90-emet. Tavaly viszont csináltam elég sok képet, a legelső fotó is onnan van, télen sajnos nem ennyire szép kék az ég és a tenger.

Annyi mindenről lehetne írni, amiről akarok írni (szerk: ezért írok is most.), például hogy szeptemberben elköltöztem mert… hosszú, de jó döntés volt, a belső hétkerből a belső kétkerbe, Gazzsal, Lackac régi albérletébe, az új albi jelentős minőségbeli előrelépés, esetleg jobb sarkiboltokat elfogadnék mondjuk a környékre, de amúgy teljesen jó.

Ezzel többé-kevésbé párhuzamosan új(ish) munkám van, a cégnél az eddigi sapkáimat újakra cseréltem egy új divízióban, hivatalos és egyébként túlzó titulosom Development Lead at espell labs, a lényeg hogy ez egy jó előrelépés minden tekintetben. Most éppen gépi fordítással foglalkozok, meg néha megírok egy-két programot, tesztelni fogunk programokat cégeknek, meg ööö sokminden más, néha én se tudom hogy pontosan melik részéről mennyit beszélhetek, de maradjunk annyiban hogy most, végre, jó, mert kellett már a változás, valami új nagyon, erősen szenvedtem az új kihívások hiányától, akármilyen klisésen is hangzik ez.

Önkéntes számüzetésként elhagytam az irodát és az egyébként igen kényelmes két gép – három monitor kombót, és most egy szál laptoppal nomádkodok itt-ott, többnyire kávézókban. Ami amúgy nem csak móka és kacagás, mint azt megromantikázza magában az ember az elején. Persze az ember felkészülten indul neki, gyors, de helyenként kicsit még bétás mobilnettel, szóval a wifi problémája kiesik, cserébe kell például konnektor, mert a 4G (haha) szívja keményen az akksit, azonkívül úgy általában jó helynek kell lennie, az ember mégis jópár órát eltölt ott naponta. Persze ez a része szubjektív.

Mindenesetre hosszas keresés után két helyet találtam ami stabilan jó erre. Az egyik a Kálvin téri California Coffee Company, ami világos, kellemes, a háttérzene is teljesen oké, fülhallgatóval pedig simán ki lehet zárni ha úgy adódik, és egyébként a drágakávézó-piacon talán a legolcsóbb. Plusz fiatalos környezet, vagy miaszösz, nemtudományos és nemreprezentatív saccolásom alapján a kávézó vendégeinek jelentős százaléka orvostanhallgató. Hátrányok között említendő hogy folyamatosan tele van, plusz falnál lévő padok kicsit kemények. Az összkép mindenesetre pozitív, messze itt töltöm legtöbbet a munkaidőmet.

Ha éppen nem, akkor jó eséllyel a Széna téri Starbucksban. Elég sokáig az volt az elvem hogy jó, jó, húzzuk meg valahol a határt, a Starbucksot arra tartjuk hogy Bécsben-Londonban-akárhol az ember bemenjen egy kávéért és internetért de itthon Starbucksban járni azért mégis kicsit túlzás, de aztán megtörtem. Meglepően jó hely, jó a kávé, van krémsajtos bagel, vannak konnektorok, asztalok, a fal mellett húzódó kanapésor kényelmesebb egy körrel a CCC-belinél, valamint a legváltozatosabb embereket lehet megfigyelni itt, a különböző MLM-esek például látványosan szeretik a helyet, akármikor ottvagyok-vagyunk, szinte mindig van valami beszervezés/oktatás. Említettem már hogy van krémsajtos bagel? Decemberben mondjuk fülhallgató nélkül nem lehetett meglenni ott, mert bár nekem igen magas a toleranciám a karácsonyi zenékkel, egy csomót szeretek is, meg úgy általában szeretem ezt az ünnepet, de ezeknek a zenéknek lounge verziójától, ami 24/7 ment ott, nagyon, nagyon gyorsan skorbutot kap az ember.

Mindenesetre még mindig a CCC-be járok többet mert… mittomén, jobban tetszik valahogy. Hiányoznak a kollégák, meg néha az iroda kényelme, de így majd’ 5 év után jó nem irodába járni 9-5. Lásd még kellett a változás, kellett valami új.

Ha meg nem kávézózok akkor vagy otthon vagyok, vagy a másik két labses kollégánál-val itt-ott. Mondjuk mindig bajban vagyok azzal hogy mennyire személyes ez a blog, mert leírhatom most, hogy az espell labsot éppen Gáborral és Vevével csináljuk (és Mikivel, a vezérigazgatónkkal), de ez nem tudom kinek mennyit fog mondani. Mindenesetre ez a hármas-négyes ami vagyunk, az egészen durván jó, sajnos már nem sokáig, mert Veve elmegy szülni és aztán babázni, ami egyébként tökjó.

Egykébként meg elolvastam egy baromi jó könyvet a felnőttkori ADHD-ról, és meglepő módon találtam embereket, akik foglalkoznak ezzel itthon is. A dolog folyamatban van, meglátjuk mi lesz a vége, én mindenesetre optimista vagyok.

Megszámoltam, az “új” hétszer fordul elő ebben a posztban. Illetve mostmár nyolcszor.

És akkor vannak azok a dolgok amikről nem írok, mert… nem tudom, az még egy körrel személyesebb lenne. Lehet el kéne kezdenem naplót írni, vagy valami, mert helyenként durván magamba zárkózó típus vagyok, ami sajnos egyáltalán nem használ nekem.

És még van pár téma amit mindjárt megírok új posztokban mert ez így nagyon hosszú lett.

(30000. 25000)

Az történt, hogy hogy egy gyenge pillanatomban rábólintottam arra, hogy előadjak a meetupon, merthogy már többen jelezték hogy nekem nagyon érdekes szakmám van amiben van egy csomó téma, kértem egyet, mondtak, úgyhogy beszéltem 5 majd’ 10 percet a karakterkódolásokról. Ahhoz képest, hogy amint felléptem a színpadra, elfelejtettem mindent a lámpaláztól, a szemem a vetítővászonra fixálódott, a külső szemlélő számára egy jobbfajta (?) Powerpoint Karaoket toltam, az időlimit miatt a dolgok egy részét egyszerűsítettem a true enough verzióra, ja, és elég durván kifutottam az időből, igy visszanezve nem is lett olyan rossz. És most tekintsünk el az előadás előtti két nap szolíd pánikról, amit végül Veve mentett aznap délután. Úgyhogy van még mit fejlődnöm előadástechnikában, nem is keveset, de bele fogok egyszercsak jönni ebbe is majd.

Az, hogy a múzeumok éjszakáját óbudán a Textilmúzeumba kezdjük, valószínűleg a tegnapi nap legjobb ötlete volt Ádám Gazs részéről. A mindenféle nyomástechnika és egyéb érdekes dolog mellett ugyanis láthattunk működés közben egy igazi Jacquard-szövőszéket, az informatika egyik alapkövét, egy egyébként már több, mint 80 éve működő darabot, amiről ráadásul nagyon lelkesen mesélt az ottani szövőmester. Videóm is van róla:

Ezután visszahéveztünk a városba, és bevetettünk magunkat az Elektrotechnikai Múzeumba, ahol a kötelező statikuselektromosság-generálás (öt és fél centi szikra, lemértük) mellett sok más érdekes dolgot is megcsodálhattunk (wobblescope! régi rádiók! többméteres mozdonymotor! olyan égő ami vibrál és még ráadásul büdös is!). Az este felemás élmenye az ezután következő Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum volt, ahova éjfél előtt nem sokkal érkeztünk, és mire belelendültünk – hatvanas- és nyolcvanas-évekbeli kamerákkal lehetett játszani, többek között – addigra éjfélkor kidobtak minket, hogy ők most zárnak, ennyit a múzeumok éjszakájáról, ugye, ide mindenesetre még visszajövünk. Utána átmentünk még a Nemzetibe, ahol volt egy közepesen érdekes ajrópai fotókiállítás, meg egy interaktív régészeti kiállítás, interaktivitás nélkül.

Természetesen fotóztam, leginkább a ‘makrózzunk rá mindenre ami nem él és nem mozog’ jegyében.

Anno mikor felkapott lett a tumblr, lefoglaltam gyorsan a nickem, hatha egyszer talalok neki egy usecase-t, ami nekem is tetszik. Aztan mikor radobbentem, hogy a kvazi idezetgyujtemenyemet nem backupoltam par napja, kelt bedobta a sajat, erre a celre fenntartott postrjet, rajottem, vegre lesz mire hasznalnom a tumblit. Ugyhogy quotes.ktamas.com, ide rakjuk a jovoben.

(egyszer kell irnom hosszasabban is egy erzelgos bejegyzest arrol, mennyi remek embert ismertem meg a twitternek koszohetoen, tobbek kozt a mostani legjobb barataimat)

[](http://indafoto.hu/ktamasenty/image/11659091-69b0eecd/276039 “KTamasEnty: MBP 13"")

(Nevotleteket szivesen fogadunk, egyelore meg megy a vacilalas valamelik kedvenc West Wing mellekszerelo es egyeb dolgok kozott.)

Ket dolog tortent, az egyik, hogy mostanaban folyton elszallt a php-nginx kombo egyszercsak a 64 megas VPS-en, amit anno osszeraktam. Frissitettem, megneztem a konfigokat, megis, egyszercsak elhalt az egesz, kezzel kellett ujrarugni. A masik dolog, ami tortent, hogy mikor tegnap este ismetelten kaptam a pingdomtol emailt, hogy “DOWN alert: blog (blog.ktamas.com) is DOWN”, akkor azt mondtam, hogy oke, eljatszotta az utolso lehetoseget is a helyzet, holnap (azaz ma) uj VPS-t keresunk.

Azaz, kerestunk volna, mert ma reggel kaptam egy emailt, ami igy kezdodott:

“You have been selected to enter the PHP Fog Beta program!”

A masik dolog, ugyanis ami mostanaban tortent, az az volt, hogy egyre-masra bukkannak fel a hacker newson Heroku-szeru cloudos PaaS-ok (Platform as a Service), eloszor talan pythonhoz-djangohoz, majd kesobb mindenfele mas programnyelv/framework/egyeb kombohoz. Mint anno a betas Heroku, ok is altalaban ingyenes betakra epulnek, hogy az emberek jol kibetatesztelik az ingyenes/olcso szolgaltatasert cserebe az egeszet. Raadasul a deployment szinte kivetel nelkul giten keresztul megy, ami iszonyat kenyelmesse teszi a dolgot, mostanaban egyre tobb projekten dolgozok amihez amugyis azt hasznalom (itt a githubom, nem disznolab). De eloreszaladok, ez egy masik blogposzt temaja lesz, remelhetoleg hamarosan.

Szoval kaptam PHP Fog betat, amire miert is ne alapon bejelentkeztem meg circa szuk ket honapja, megcsinaltam az accountot, csinaltam egy uj wordpress appot (fel evig ingyenes a legkisebb csomagban, aztan majd meglatjuk), kidumpoltam az adatbazist a regi szerveren, kimasoltam a gepemre a regi wordpress mappammal egyutt, git-cloneoztam a repot arrol az URL-rol, amit a PHP Fog adott nekem, felulirtam a wp-content mappat a regivel, behuztam PhpMyAdminbol a regi adatbazist, eeees… futottam meg egy kort a supporttal, mert hiaba pusholtam a szerverre, hiaba mondta h sikeres, a friss wordpress telepites nem nagyon latta a repoba rakott fajlokat. Mindenesetre dicseretes, hogy a szupportosok szombat ellenere par ora alatt valaszoltak es megjavitottak a helyzetet, atraktam a domain A-rekordjat, ujraimportaltam a DB-t mert azota irtam egy posztot, es most meg eppen ezt irom.

A felho tehat borzasztoan kenyelmesse tesz dolgokat, ami persze nem jelenti azt, a helyzet felhotlen lenne (elnezest), az elmult napokban is voltak erre peldak, ugye, mindenesetre programozooldalrol tenyleg iszonyat kenyelmesse tesz dolgokat, hogy (kis tulzassal) git push, es szevasztok. A bennem levo controlfreak rendszergazda most epp el van tehat nyomva, de biztos ki fog jonni egyszercsak…