Írtam egy viszonylag hosszabb tesztet a Kindle 1-ről, az ekönyvolvasó blogon lehet elolvasni. Köszönet Keltnek a szerkesztésért, illetve Dworkyllnak az elő- és utószóért, na meg a lehetőségért.

Egyébként megjött a Paperwhite-om, le is tesztelte az Origó, én kijátszottam magam, és ma el is adtam. Ha lesz ihletem hozzá, megírom majd, hogy miért.

Miután meghalt/kinyírtam (a kívánt rész aláhúzandó) a harmadik Kindle Keyboardomat is — ezúttal ismételten a képernyő –, úgy döntöttem, hogy ez a generáció nem elég, nos, strapabíró számomra. Ezenfelül amúgyis szerettem volna kicsit kipróbálni, milyen az, ha az ember csak a telefonján/iPaden olvas (spoiler: egészen jó). Úgyhogy a negyedik, csereként érkezett Kindle boldog új tulajdonosa Ildi lett, én pedig eltöltöttem pár hetet úgy, hogy otthon egy második generációs iPaden, útközben pedig a Nexus S-emen olvastam.

(Ja, igen, szóval alapvetően másfél évet bírnak nálam a telefonok, és a Blade-et majdnem ennyi idő alatt harcoltam le olyan állapotba, hogy kénytelen voltam új után nézni. A Nexus S-ről lehet írok majd egy másik posztban, alapvetően egy remek telefon es a 4.1-es Android már-már jónak mondható.)

Aztán megláttam a Vaterán pár hete olcsóért egy Kindle 1-et, és mivel régi álmom volt egy ilyen, mint szexi közelrégi technológia — a másik ilyen egy utolsó generációs, 12″-es Powerbook –, lecsaptam rá. Nagyjából ugyanakkor lett bejelentve a Paperwhite is, masfél hétig tudtam ellenálni a kisértésnek, hogy előrendeljem. Szóval az is jön majd, október végén. Addig pedig marad a K1, ami a mai napig remekül megállja a helyét, mint könyvolvasó, erről azonban egy másik irományban és egy másik blogon (egyet találhattok, hol) fogok írni hamarosan.