Mint már mondtam, vannak képek is, most végre kikerültek Lightroomból, fel az internetre. Illetve beillesztve alább.

A pénteket azzal kezdtem, hogy megnéztem az Orange is the New Black utolsó két részét az első évadból. Elég vegyesek az érzelmeim a sorozattal kapcsolatban: mindenképpen érdemes megnézni, de zavar, hogy szinte minden aspektusa más, hasonló sorozatokban sokkal jobban meg volt csinálva. Leginkább az Oz jut eszembe, ami nálam az etalon a börtönsorozatok tekintetében, és mindenkinek ajánlom megnézésre.

Délelőtt vadásztam ajándékot egy jóbarátom születésnapi bulijára, majd elmentem ebédelni az Iguanába Krisztiánnal, ami még mindig egy nagyon remek Tex-Mex étterem, még ha meg is kérik az árát.

A délutánt az espell irodában töltöttem, jó volt beszélgetni egy csomó emberrel, meg volt időm kicsit pihenni, RSS-t olvasgatni, ilyesmi. Este pedig elmentünk Gazzsal ázni egyet a Széchenyi fürdőbe, ami nagyon jól esett, le is fárasztott rendesen, este gyakorlatilag bezuhantam az ágyba.

Csütörtök reggel a fogorvosnál kezdtem, sikerült sajnos kicsit elkésnem, mert a buszom is lassú volt, én pedig elnéztem az átszállást. Valamint megtudtam, hogy üres gyomorral nem jó ötlet fogorvoshoz menni, mert akkor nem hat rendesen a helyi érzéstelenítő. Ezt a problémát mindenesetre helyben áthidaltuk.

A nap legjobb híre mindenképpen az volt, hogy a helyzet a számban egyáltalán nem olyan súlyos, mint ahogy gondoltam, illetve leginkább máshogyan rossz, de ami a lényeg, hogy most rövidtávon nem sok művelet szükséges, és mindez éppen hogy csak, de belefér az anyagi keretembe. Külön öröm, hogy a tegnapi fogkőleszedésnek és egy kisebbfajta csodának hála azok a dolgok, amik még a panorámán lyuknak tűntek, másnap már egyáltalán nem voltak azok. Így aznap sikerült mindent megcsinálni: két fogamon kicserélni-megerősíteni a tömést, egy harmadikon meg megerősíteni a tizenkevés éve készült pótlást, illetve két kicsit egymásba dőlt fogat szétválasztani.

Az egyetlen kellemetlenség az volt, hogy ezek után 24 óráig nem annyira volt ajánlott rágni. Ezt aznap áthidaltam egy fél adag viszonylag puha tésztával, vacsorára pedig elmajszoltam egy csomag gofrit.

Délután az irodában, majd a Vevééknél voltam, este pedig Balázzsal teáztam egy jót a Bambiban, mindkettő nagyon jó volt.

Kaptam kölcsön egyébként Krisztiántól többek között egy elsőgenerációs Kindle Fire-t pár napra, leginkább játszani vele, meg megnézni, hol is tart ez az androidos tablet dolog. Felraktam rá a legfrissebb CyanogenModot, meg egy jó adag appot, és az összkép, nos, továbbra is siralmas. Mert ha kivonom az egészből a hardver limitációit (kevés memória, alacsony felbontású kijelző), akkor is az marad, hogy az appok túlnyomó többsége nincs rendesen tabletre optimalizálva, ami igen, azt is lehetne sokkal jobban. Így, bár szemezgettem egy Nexus 7-ttel, csak az lesz, hogy megvárom az októberi új iPadeket, és reménykedek, hogy lesz retinás mini.

Kedd este leszállt a repülőgépem, vettem egy BKV-jegyet, elmentem a KöKire, vettem még pár jegyet, és elbékávéztam Keltékhez, akinél lakni fogok amíg itt vagyok. Erre a napra más már nem nagyon jutott, leginkább az alvás.

Szerdán elmentem reggel csinálni egy digitális körpanorámát a fogaimról, majd a fogorvosomnál folytattam. A kettő között a biztonság kedvéért leöntöttem egy kis teával a Macbook billentyűzetét, aminek a folyománya, hogy az most nem annyira működik, egy USB-ssel gépelem ezt a posztot is, nem vagyok túl boldog ettől.

A fogorvossal beszélgettünk egy csomót, megnézte a panorámámat, majd csinált egy egészen ijesztően alapos fogkőleszedést, meg levett egy gipszmintát vagy mit a fogaimról, és abban maradtuk, hogy akkor majd holnap meglátjuk, hogy mit és hogyan és különbenis. Berohantam kicsit az espellbe, köszönni, kicsit beszélgetni, aztán mentem is tovább az okmányirodába útlevelet csináltatni. Mivel kifizettem az extra 20 rugót a sürgősségi 1 hetes elkészülésre, gyorsan sorra kerültem, és ha már ott voltam, beaktiváltam újra az Ügyfélkapu-hozzáférésem, ki tudja, mire lehet még jó.

Ezekután elmentem az óbudai Eurocenterbe, az elhagyott magyar SIM kártyám pótlására, és most sikerült úgy és olyan mobilinternetet rakni rá, ami kell, májusban a hülye rendszer miatt eléggé megszívtam ezzel. Zárásképpen pedig este megittünk egy sört Kelttel és Gazzsal a Ganzban.

Hihetetlen mennyi minden tud változni három nap alatt, például az, hogy rekordgyorsasággal vettek fel az új munkahelyemre. Tanácsadócég, WCOM a neve, remek lesz többek között arra, hogy megismerkedjek ezzel a világgal. Nagyobb részben rendszergazdasággal, kisebb részben programozással fogok ott foglalkozni, kifejezetten problémamegoldós meló, ami nekem nagyon fekszik. Szűk hónap múlva kezdek ott, izgalmas lesz. Borzasztóan hiányozni fog a mostani munkahelyem meg a kollégák, ugyanakkor jelentős előrelépés lesz egy csomó tekintetben ez a váltás.

Ugyanitt, a hónap végén (szept 24 – okt 3) jövök egy bő hétre Pestre, fogorvosturistáskodni, ugyanis itt valami embertelen drága a fogászat. Hallottam már számokat ismerősöktől korábban, de az előbb megnéztem a legolcsóbb és legrosszabb hírrel rendelkező stockholmi fogászat árait, és hát lementem hídba.

Igen tudom kimaradt egy teljes augusztus blogolásilag, egyszer majd összeszedem magam.

Kicsit (nagyon) könnyen beszéltem, amikor úgy gondoltam, hogy három hónap után már túl vagyok a kultúrsokk fázisain. Volt egy csomó elképzelésem arról, hogy mi lesz, mikor hazamegyek Magyarországra először ennyi idő után szűk két hétre: ennek egy jórésze egyébként úgy is volt, ahogy gondoltam. De aztán hazajövök, ide, Svédországba, és minden megy tovább úgy, ahogy eddig ment.

Hát egy frászt. Az igazi kultúrsokk most ütött be.

Mert hazajöttem, és egyrészt nagyon örültem, hogy újra itt vagyok, igyekszem visszazökkenni a napi kerékvágásba, de valahogy sokkal döcögősebben megy, mint azt gondoltam volna. Két szék között a pad alatt érzem magam, a múlt az tudom, hogy a múlt, ettőlmég most hiányoznak úgy igazán a dolgok, amiket szerettem otthon, barátok, helyek, események, ízek. Tudom, hogy itt a jövőm, itt élek, itt van az otthon, már most vannak itt is barátaim, lesz még több is, és az se kérdés egy másodpercig sem, hogy ez az út előre. És azt is tudom, hogy a magyarországi barátaimat se vesztettem el ám egyik napról a másikra, itt az internet, és biztos fogunk még találkozni az életben is.

De most fáj igazán az a rész, amit azért elvesztek ezzel az egésszel. Ami természetes része az dolognak, persze, csak balga módon azt hittem, nagyon olcsón megúsztam és akkor rúgott gyomron, amikor a leginkább nem vártam.

Még jó, hogy tudom, ez az érzés is el fog majd múlni, és tudom, hogy a legfontosabb dolog az, hogy leginkább előre nézzek, másfel nem lehet és nem is szabad, the future is bright.

(Nem, nem fogok most ehhez a kifejezéshez magyar fordítást keresni, deal with it)

((See what I just did there?))

(((…)))

Kedd reggel van, itt ülök a bőröndömmel egy Starbucksban, leginkább, mert itt van kávé is, internet is, meg jó helyen van most számomra. Nemsokára kitömegközlekedek Ferihegyre, ahonnan már csak egy köpés Göteborg.

A pénteki konferencia után voltam egy éjszakát Szentbékkálán, lógtam Gazs kanapéján, volt egy családi ebédem, tegnap pedig volt volt egy fantasztikus ebédem Gáborral, aki a mentorom lassam több, mint 8 (?) éve. Este pedig volt egy sörözésem, ami bár sajnos nem olyan lett, amilyennek szerettem volna, így is nagyon hasznos volt és jól esett.

Mondanám, hogy gyorsan eltelt ez a szűk két hét, de valójában nem, pont olyan hosszú volt, amennyi. A véleményem erről az útról egyelőre nem változott: bár megvoltak a negatív oldalai, nagyon hasznos volt sokféle szempontbol, és borzasztóan örülök, hogy találkozhattam-sörözhettem mindenkivel, akivel szerettem volna, ért egy csomó pozitív élmény, nagyon sokat kaptam emberektől, ezért mindenkinek végtelen hálás vagyok.

Őszintén nem tudom, mikor fogok megint újra Magyarországon járni, magamtól egyhamar nem hiszem, hogy visszalátogatnék, de ki tudja, mit fog hozni az élet. Amiben biztos vagyok, hogy Götebörgban egyelőre nagyon megtaláltam a helyem, és otthon érzem magam.

Még valószínű egyszer fogok írni a témáról, ha visszaértem, és kicsit leülepedett bennem már ott a dolog. Holnaptól újra munka, én pedig valószínűleg visszatérek a “régi” blogrendre.

It has come to my attention, hogy majdnem egy héttel el vagyok maradva a jelenhez képest és hát ez így nem állapot. Nem lesznek valószínű megszokott posztok erről a szűk két hétről, őszintén bevallom, nincs motivációm ezeknek a megírására, valamint ez kicsit más is.

Még most is processzálom, hogy milyen újra Magyarországon így három hónap után, még ha csak szűk két hétre is. Az első pár nap nem éreztem túl jól magam, azóta kicsit lecsengett a fordított kultúrsokk meg egyéb dolgok. Így egy hét után annyi mindenesetre biztos: ezek után méginkább meg fogom becsülni Svédországot, és továbbra se bántam meg, hogy elköltöztem.

Ettől függetlenül egyáltalán nem bánom ezt az időszakot se: az elmúlt héten egy csomó pozitív élményt szereztem a barátaimmal és/vagy a volt kollégáimmal. Lógtam az espell irodában, volt több jó, sőt, helyenként feledhetetlen sörözésem, vagy éppen ebédem. Megjártam a BUPAP-KÉK belső hétkerben lévő nagyon remek túráját, amit Kelt megírt, olvassátok el, nekem meg volt alkalmam fotózni alatta egy Canon 5D-vel (ráadásul manuálfókuszra kényszerítve), a képgaléria első három képét én csináltam. Pingpongoztam, voltam a Széchenyi fürdőben, ami, itt jegyezzük meg, lehet akármennyire turistás, még mindig iszonyat menő. Meglátogattam a volt főnökömet meg a végtelenül cuki, majd’ 14 hónapos gyerekét.

Voltam otthon is, nagyszülőknél is, ja, meg fogorvosnál, mert, nos, az itt kicsit olcsóbb, sikerült is kifognom egy nagyon rendeset, aki két alkalom alatt betömött három fogat nekem, amiért nagyon hálás vagyok.

Közben megérkeztek a kolléganők is kedd este, elkezdődtek a konferenciaprogramok, amiken pörögtem kedd este, meg csütörtökön egész nap, sikerült teljesítenem azt, amiért idejöttem, beszélgettem, networkingeltem egy csomó emberrel, és mindezt borzasztóan élveztem. A mai, pénteki nap már-már levezetőnek tűnik az előző napok után. A hétvégén megyek Szentbékkálára, hogy kicsit visszatérjek a nyaraláshoz, hétfőn még lesz egy ebédem meg egy sörözésem, kedden meg irány haza.

Mint azt fentebb is írtam, még mindig dolgozom fel ezt az egészet, nagyon furcsa élmény, de egy továbbra is biztos: hasznos.

Leszállt a gépem, bekapcsoltam a telefonom, és tárcsáztam édesapámat, hogy kicsit késni fogok a 8-as találkozónkról. Volna. Mert ekkor szembesültem azzal, hogy a roamingom, aminek elvben működnie kellett volna, a gyakorlatban nem teszi: a T közli velem, hogy a kimenő hívásokat letiltották, hívjam az ÜFSZ-t, SMS-t nem tudok küldeni, internet nuku.

Ez mindenesetre remek alkalmat biztosított arra, hogy megspóróljam a városba taxizást: ha már úgyse érek oda, akkor menjünk tömegközlekedéssel. Rezignáltam vettem tudomásul, hogy BKV bérletet nem lehet a reptéren venni (illetve de, délután fél 4-ig, köszi), szóval vettem egy jegyet, felszálltam egy 200E-re, majd megnéztem, ahogy az orrom előtt elmegy a vonat a Nyugati felé. A következő természetesen 30 percet késett, az utána következő már csak ötöt, szóval cca. 40 perc várakozás és húsz perc vonatozás után 9 körül beértem a városba.

Közben rájöttem a svéd szolgáltatóm által küldött svéd SMS-ből, hogy lehet mégis hívásokat kezdeményezni, úgyhogy csak sikerült elérnem már a vonaton édesapámat, akivel sajnos csak holnap este tudok találkozni, addig telefonom nincs, bár holnap szinte egész nap netközelben leszek.

Ekkor már kellően elegem volt a világból, szóval szerveztem egy gyors sörözést az estére, majd elindultam a Ganz felé, egészen a Margit híd budai hídfőjéig jutottam, amikor is elég rondán rámszakadt az ég. Ezután becsöngettem a semmiből az onnan nemmessze lakó barátokhoz, ahol megszárítkoztam kicsit, közben először lemondtam a sörözést, majd mikor kaptam egy SMS-t, hogy de ők már ott vannak és nagyon is elvannak, akkor úgy döntottem, hogy még egy elázás ide vagy oda már mindegy is, szóval felvettem a táskámat, majd konstatáltam, hogy nekem tulajdonképpen van benne egy esőkabátom.

(…)

Mert mikor leszálltam a repülőről és megcsapott az itteni 26 fok, akor az amúgy vízálló és kiszedhető bélésű kabátomat betűrtem a táskámba, és kb. elfeledkeztem a létezéséről.

Mindenesetre felvettem a kabátom, megtettem a maradék utat a Ganzba, majd megittam egy sört Gazzsal és Danival.

A hely 11-es zárása után pedig elballagtam a szállásomra, ahol bár megkűzdöttem a vízcsap kinyitásával, de sikerrel zárult a projekt, végül 1 körül teljesen kidőltem.