…főleg hogy most ment le ez a szám úgy tizedszerre és még mindig megunhatatlan.

(via @kelt from Turulcsirip)

Ha nem ez a vilag legjobb hallelujázása, akkor nem tudom mi az.

01-alleluia

A legjobb feldolgozás.

Az az igazság, hogy ezt másodszorra írom meg. Elsõre ugyanis — hibásan — egy hallgatás után erõs közepesnek ítéltem a CD-t, azonban újra berakva a lemezt erõsen megváltozott a véleményem: a csapat ismét nagyot alkotott. Az elsõ, kicsit talán “nyers” (de még úgy is kiváló), és egy valamivel erõsebb, kiforrottabb második lemez után egy nagyon jól összerakott harmadik érkezett. Nincs talán rajta annyi, önmagában kiemelkedõ dal, mint az az elõzõ CD-ken volt, van viszont egy azoknál zeneileg sokkal kevésbé hullámzó, igazán kiforrott összeállítás, amelyet simán lehet órákig hallgatni, mert egyszerûen jó, és valahogy hihetetlenül megnyugtató. Itt is egy dal a CD-rõl.

Ezt a zenét Kelt adta nemrég, hogy ha már guilty pleasure-ökrõl volt szó… bár ez is eléggé határeset. Elektrós pop, nagyon bejövõs nõi vokálokkal, kicsit olyan, mint egy kevésbé elvontabb Björk, egy kis Frou Frou-val vegyítve, hozzátéve egy kis (anti)folkot, mindezt vegyítve indie hangzásvilággal. Vagy nem, majd eldöntitek, a lényeg, hogy nagyon kellemes zenekarról és CD-rõl van szó, a sokszor hallgatható fajtából.

A csapat új felállásának elsõ élõ CD-je ez, és számomra egyáltalán nem okozott csalódást. Tény, hogy Anette nem egy Tarja, de szerintem meglepõen jól teljesít, az új dalok, bár szintén elütnek az elõzõektõl, jóra sikerültek, ez az élõ CD pedig nálam simán egy szinten van a Dark Passion Play-yel, a The Poet and the Pendulum pedig szerintem határozottan jobb élõben. És most jöjjön egy kis Amaranth.

Akkor most “zenekritikust” (értsd: pár sorban írok azokról a zenékrõl amiket mostanában hallgatok) fogunk játszani egy ideig, kezdjük is a PSB-vel — igen, belelóg a lóláb a guilty pleasure területére, dehát ez van, majd egyszer írok azokról a zenékrõl is amikrõl most nem vagyok hajlandó, mert azokhoz képest a Pet Shop Boys kész komolyzene, na. Szóval jó sok ideje nyomják már az angol fiúk a szinti- és a popot, de még mindig futja kellemes zenékre – a Yes nagyon pop, de érzõdik még a 80-as évek, a szinti: egy letûnõ kor, egy csúcson már talán túljutott zenekar lemeze, de ez nem változtat a tényeken — egyszer-kétszer érdemes még hallgatni. A Beautiful People és a Pandemonium a két fénypont, ebbõl az egyik itt is van rögtön.

Update: egyik kedvenc zeneblogunk, a B-oldal is írt róluk az új lemez kapcsán.

Tzinuswarrior alias prezzey rakott ossze egy nagyon kellemes mixet mindenfele izraeli rockzenebol, tessek hallgatni, nagyon ott van gyakorlatilag az osszes.

[Itt egy 8-Tracks embed volt. RIP.]

(Edit: ez megy már fél napja. megunhatatlan.)

Rakjuk majdnem az összes vezérlőeszközt a fülhallgatóra. Steve Jobs, nagyot csalódtam benned már megint.

Nagyon addiktív Trance-JPop keverék, már jópárszor lement, kénytelen leszek valami discographyt keresni tolük.

(2019 note: Az elo verzio youtuberol anno jobb volt.)

(Az O七a力uS口undon hallottuk)