A poszt címe elég is, ugye? Én még emlékszem, középiskola, harmadik osztály, tizen állunk egy gép előtt a gépterembe és nézzük az ötköckás animációt, meg hallgatjuk hozzá a zenét, én azt a 30 másodpercet belőle később gyakorlatilag fejből bármikor le tudtam tolni, ezzel idegesítve a fentebb említett osztálytársaimat. Ide kattintva lehet nosztalgiázni.

És akkor ma küld egy ilyet Kelt cseten, ment is körbe egy darabig:

Ezt jáccák a helyi rádiók orrba-szájba, merthát helyi együttes meg minden gondolom, de amúgy a szám is jó.

Az úgy volt, hogy valamiért késztetést éreztem arra, hogy újranézzem az Armageddont, amit eleve asszem másfél éve láttam csak először. Már akkor konstatáltam, hogy ez egészen jó volt, de most másodszorra, ha lehet, csak mégjobban élveztem: bár a sztorit valószínű össze lehetne ollózni kizárólag tvtropes linkekből, egy igazi nyári blockbusterről beszélünk, aminek az ilyesfajta hiányosságát, és azt, hogy egészen végig hihetetlenül over-the-top az egész, kompenzálja egy rakat remek szinésszel és karakterrel, iszonyat jó zenével, es hihetetlenül gyönyörű kép világgal. A film egyszerűen egy nagybetűs ÉLMÉNY.

Szóval az Armageddon soundtrackjéről szól a Remember Me a fejemben több napja:

Kórusénekelni jó. Illetve hát énekelni elve jó, de kórusban ha lehet csak mégjobb. Előszőr két (?) éve csináltunk ilyet az espellben karácsonyra, iszonyat élveztem, idén pedig a gyülekezetben hozott össze a lakótársam két vasárnappal ezelőtt egyet, nagyhirtelenjébe. Volt egy próba (amire nem jutottam el mert aznap volt a céges karácsony), aztán egy héttel később elő is adtuk a két dalunkat, mindenki örült, jó volt, na. Természetesen felvettem, “csak” az ájfónnal, ami azonban meglepően alkalmas erre.

Megünnepelve azt, hogy már Magyarországon is van Spotify, szóljon a Bad Religion viszonylag új karácsonyi albuma, ami iszonyat menő lett.

Szépjóreggelt, itt a december, kezdődik a karácsonyi szezon, advent első vasárnapja, ami mint kiderült, itt Svédországban meglepően fontos nap.

Mint mindig, most is el vagyok maradva a blogolással, ez a zene vagy’ egy hónapja ment körbekörbe egy jó adagot, de azért rakjuk el, emlékezzünk meg róla, a zunokáknak.

Új sorozatot kezdünk, amelyben a kontentet youtubevideókkal fogjuk helyettesíteni mindenféle ismert és kevésbé ismert svéd előadók fognak feltűnni. Leginkább, mert egy rakat jó svéd előadó / zenekar van, és az utóbbi hónapokban egyre többet hallgatok belőlük.

Elsőképp jöjjön Laleh, aki szinésznőként kezdte anno, de aztán viszonylag gyorsan elment zenét csinálni. Az első dalra a rádióban figyeltem fel, merthogy az irodában megy általában a háttérbe valami, persze pont olyan halkan, hogy ha felrak az ember egy fülest, akkor nem hallatszik be. Utána már persze elővettem a Spotifyt, kijött egy új cédé is, felfedeztem új dalokat.

Péntek este jön a legidősebb hugom meg a sógorom egy szűk hétre, remek lesz. A múlt hétvégén meg a gyülekezeti táborban voltam. Ezek a rövidebb szünetek nekem sokkal jobban fekszenek, mint az, hogy elmegyek valahova három hétre egyhuzamba, bár megértem, miért szeretik azt az emberek.

A cégnél leporoltam egy kiselejtezett Dual G5-ös Power Macet, Tiger fut rajta, ami még mindig a kedvenc OSX-verzióm, bár ha felfrissíteném Leopardra, akkor kicsit több dolog futna rajta. Van hozzá Apple Studio Display, még ADC-s, szóval máshoz nem is nagyon tudom kapcsolni. Gyönyörű ez a design így majdnem 10 év után is. A kijelző minősége már kevésbé öregedett jól, dehát ez ilyen.

A 11/22/63-at olvasom éppen, egyelőre remek, de alig az ötödénél tartok, nem egy rövid könyv. Stephen Kinget egyébként még sose olvastam, ez az első. Időutazós, azzal meg lehet venni kilóra, vagy legalábbis arra mindenképp, hogy legalább beleolvassak a dologba.

Zenének itt van a JWZ Mixtape 131, amiből főleg az első négy dal jó, utána még elszórtan pár. Érdemes belehallgatni, mindenesetre.

Még jó régen néztem meg a Pitch Perfect című filmet, ami egyébként egy teljesen jó énekelős-acapellás guiltypleasure film. Aztán ma szembejött RSS-olvasás közben Sesam posztja és előkerült ez, ami azóta is megy körbe és körbe és körbe…

Ha mondjuk tavaly ősszel azt fogja mondani valaki, hogy jövőre a zenéim többségét a felhőből fogom hallgatni, akkor körberöhögöm. Egyrészt akkor még Magyarországon laktam és semmi igazán jó nem volt elérhető, másrészt meg na, a koncepció is teljesen nonszensznek tűnt. Persze kényelmetlen volt a 20+ giga zene a 120 gigás SSD-n (meg sokkal több régebbi, külső merevlemezen), de azért elvoltam. Aztán valamikor késő ősszel/télen bejött komolyabban a Deezer magyarországra, ráadásul ingyenesen adták egy ideig, elkezdtem kisérletezni vele.

Szép volt, jó volt, de kicsit sok dolog volt benne geobanolva, valamint, ami nagyon fájt, nem volt hozzá asztali kliens se, a böngészőből zenét hallgatni hosszabb távon meg hát… izé, nem, én nagyon szeretem a webes dolgokat, de a zenelejátszóm kapjon saját alkalmazást. És aztán kiköltöztem Svédországba.

A Spotifyról természetesen sokat hallottam már, kábé az első napon vettem hozzá egy ajándékkártyát és előfizettem egy hónapra, és azóta is lelkesen fizetem a havi 100 SEK-et (kb. 3300 HUF) érte, mert minden fillérjét megéri.

Hol kezdjem? Egyrészt tényleg hatalmas a zenei kínálata, mondanám, hogy minden megvan benne, de ez így, ebben a formában nem igaz. A zenei izlésem túlnyomó részét így is nagyon lazán lefedi, amin magam is meglepődtem, mert én aztán tényleg változatos dolgokat hallgatok, tessék, itt a Last.fm profilom. Ami biztos: az elmúlt fél évben talán háromszor kellett zenét torrenteznem. Van remek asztali alkalmazásuk, meg ájfónos, az utóbbin leszedem offline hallgatásra, amit kell, és akkor útközben nem a mobilinternetem fogyasztja, egyébként 50+ megabitek előtt ülök a cégnél is, otthon is. Tud a Last.fm-re skróblizni, ami nekem iszonyat fontos, ja, és az ajánlórendszere elsőosztályú, pedig egészen eddig nem hittem az ilyenekben, se a Last.fm, se a Pandora nem működött igazán nekem, ellenben a Spotify “Discover” oldalán rendszeresen találok jó zenéket, sőt, régen elfeledett kedvenceket dob fel, amiket sok éve nem hallgattam. A hangminőségre se lehet panasz, többnyire 320-as MP3-akat, vagy annak megfelelő akármit ad.

De.

Vannak olyan zenék, amik tényleg nincsenek meg a katalógusában: főleg a japán és egyéb távol-keleti zenéim, pár obskurusabb együttes, sőt, még itt, a fejlett nyugaton (északon) is vannak geobanolt dalok-cédék-előadók. Ezt a maradékot a Google Musickal fedtem le, aminek csak a regisztrációjához kell egy Brit IP cím, és egy olyan dombornyomott bankkártya, amit még korábban nem ismert a Google. Ha ez megvan, akkor máris lehet feltölteni az összes zenénket oda, a limit a csillagos ég, izé, talán 20000 dal, egy időre elég lesz. Felkerült oda, ami kell, ezeket a zenéket a G-Ear nevű lejátszóval hallgatom Macen. Korántsem annyira jó élmény, mint a Spotify, de a feladatot ellátja.

Tisztába vagyok, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ez a felállás fogja megmenteni a zeneipart, a Spotify lejátszásonként fizet filléreket, emiatt van az is, hogy hiányzik belőle az “ismételj egy dalt” funkció, ez a legnagyobb kényelmetlenségem, ezt egydalos lejátszási listákkal hidalom át. Valamint még egy rahedli országban nem érhető el, Magyarországra is ki tudja mikor jön, nekem megvan az előnyöm, hogy abban az országban élek, ami a Spotifyt adta a világnak. Egy biztos, nekem, mint felhasználónak ez most egy nem tökéletes, de igen jó felállás.