Ma tudatosult bennem véglegesen, hogy a svédek az időt hetekben mérik. Pontosan akkor, mikor Ulrika közölte a napi meetingünkön, hogy szabadságra menne ezen és ezen és ezen a héten a nyáron, én meg csak néztem bután és magamban elmorzsoltam egy káromkodást, hogy ez nekem pontosan semmit se mondott, mi a dátum?

Természetesen a dolog már sokkal korábban is feltűnt: a szupermarketek hetente bedobott papírjain is például mindig rajta van, hogy a benne lévő akciók melyik hétre vonatkoznak (pl. V15, az az eheti), sőt, egy ideje én is így rendezgetem a feladataimat. Mostmár mindenesetre nem tudtam tovább halogatni a dolgot, beállítottam minden létező használt naptárprogramban, amiben lehet, hogy mutassa a heteket. Az Outlookban és a webes verziójában van erre opció, a Google Calendarhoz sajnos külön widget kell, az ájfón naptárja viszont sajnálatos módon egyáltalán nem támogatja a dolgot, nem lehet véletlen, hogy a svéd App Storeban a Week Calendar nevű app rendkívül népszerű.

Voltam dokinál, azt mondta, hogy tejallergiát csak a gyerekek kapnak (ami, amúgy statisztikailag cca. 99,5%-ban igaz), próbáljak ki egy másik laktózgyógyszert. Rendes leszek, és tényleg kipróbálom, mint utolsó próba, aztán feladom újra a dolgot egy jóidőre. A másik apróság kapcsán meg szükségem lenne egy egészen kicsi korrigáló műtétre, ami egyébként nem olyan sürgős, csak éppen az nem tiszta, hogy meg tudom-e csinálni itt Svédországban úgy, hogy nem fizetek többezer koronát, vagy sem, ezt éppen aktívan nyomozom.

Az orvosi rendelő egyébként nagyon rendes, tiszta volt, ami rögtön feltűnt, az a falra kirakott igen hasznos táblázat arról, hogy mire érdemes, és mire nem antibiotikumot szedni:

Akit érdekel, begépeltem Google Translate-be, az angol verzió itt elolvasható.

Este elmentem házicsoportra, ahol megismerkedtünk egy váratlan vendéggel, ami felborította ugyan a tervezett menetrendet, de ez egyáltalán nem volt baj. Beszélgettünk, imádkoztunk, végül pedig olvastunk egy kis 1 Krónikák 16-ot.

Holnap jönnek a dán kolléganők, este pedig after work lesz, munka utáni alkoholizálás.

Mindenkinek megvan a klasszikus bash.org idézet, miszerint elvesztettem egy gépet a lakásban? Nos, ma majdnem ugyanez játszódott le, valamelik gépen-szerveren a sok közül futott egy fontszerver, aminek nem kellett volna, ellenben nem tudtuk az IP címét, mert Bonjouron keresztül kommunikált. Mindenesetre belőttem egy Wiresharkot, és azzal perceken belül meglett a dolog. Délután regexpeket gyártottam, illetve tovább dolgoztunk a céges regexp tanfolyamon, ami mostmár tényleg kezd öszeállni, ami jó, mert jövő csütörtökre muszáj lesz neki, amikoris megtartjuk.

Este aztán bepótoltam a heti sorozatokat, vége lett a Shamelessnek (amiről már tegnap megemlékeztem, abuzálva azt, hogy a posztokat már nem aznap írom), meg House of Liesnak és volt új Game of Thrones is. Plusz elkezdődött a Mad Men új évadja, amit a hétvégére tartogatok, mint a legjobb falatot.

Egyéb híreinkből: mostmár hivatalosan is kijelenthetem, hogy van szociális életem, legalábbis szerdától szombatig minden estére lesz valami, a vasárnapjaim túlnyomó részét meg amúgyis a gyülekezetben töltöm már egy ideje. És ez jó.

Szerdán doki. Semmi igazán vészes, csak mostmár szeretném megtudni, mi is van a gyomrommal, meg valami tökmás apróság, amit ezer éve halogatok.

Reggel bepakoltam a frukostklubbenhez szükséges dolgokat a táskámba — ezúttal az összes folyadékot zacskókba csomagolva pluszba, biztos ami — meg egy pluszzacskóba a mario mushroomot, és bebuszoztam az irodába. Bevallom, kicsit aggódtam, amikor 8:58kor még egyedül szeleteltem a kenyereket, de aztán jó svéd módon 9-kor hirtelen mindenki megérkezett és hamarosan tizen ettük a reggelit, és nagyon úgy tűnik, hogy ez siker lesz, már többen jelentkeznek segítőnek, sőt, ha nem felejtettem volna el, már ma lett volna ember erre.

A munkában ma nagyon sokat káromokodtam azon, hogy valami rejtélyes oknál fogva a weboldalaink teljesen más adatokat mutatnak és/vagy nem működnek akkor, mikor a saját gépemen futnak, ellenben tökjól szaladgálnak az éles szerveren. Valamint át kéne költöztetnem három webappot IIS8-ról IIS7-re, ami, nos, egyelőre nem sikerült, linuxos webszerverekhez vagyok szokva még mindig nagyon, most még abban a fázisban vagyok, hogy borzasztóan zavar hogy itt minden nagyon más.

Az idő megint furcsán telik: március végén megvettem a jegyeket pestre május elejére és most itt ez a teljes április, amit nem tudok hova tenni, azonkívül hogy egyelőre eseményekkel teli, és mindenképpen más, mint az első két hónap volt: ezek már az igazi hétköznapok, ami jól is, meg rossz is, az újdonság varázsa erősen halványul, de anélkül is mindenképp meg tudom állapítani, hogy összességében nagyon szeretek itt lenni, jó a munka, a munkahely és a kollégák, jó a gyülelekezet, és az albérletre se lehet (túl sok) panaszom.

Zárjuk zenével a posztot, ez a dal szólt a Shameless 3. évadjának a zárórészében, ami majdnem orvosolta az évad összes problémáját, és úgy általában egy nagyon remek rész volt:

Az előző alkalmon sikeresen tesztelt ájfónos videózás után most kicsit jobban készültem: egyrészt kölcsönkértem az albérletben a polcon árválkodó Zoom H2 hangfelvevőt, másrészt igazi állvány híján felducttape-eztem a telefont egy mikrofonállványra, ami jól ugyan nem nézett ki, de a funkcióját tökéletesen ellátta. A képeket a macbookkal fotóztam mivel más épp nem volt kéznél.

A felvételek első ránézésre jól sikerültek, a hang egy jórészét a keverőpultról vettem fel, ami viszont távolról se lett olyan jó, mint ahogy vártam, a gyülekezeti rendszer nem felvételre van belőve, hanem hogy jól szóljon a teremben a dicsőités, ami egyébként logikus.

Az alkalom utáni szocializáció alatt jelentkeztem kipróbálni magamat segíteni a Sunday Schoolban, azaz a gyerekfoglalkozáson, a lelkesség megvan hozzá, a többit meg majd meglátjuk, hogyan sül el.

Hazafelé a villamoson egy egészen durván váratlan üzenet osztott ki nekem egy kiadós gyomrost, a következő másfél órát eléggé magam alatt töltöttem. Több nappal később aztán végre tisztázódott a dolog, és távolról se volt olyan vészes, mint aminek elsőnek látszott, ennek ellenére fájdalmasan tisztában vagyok azokkal a dolgokkal, amikkel úgy igazán bele lehet gázolni a lelkembe.

Végül csak bevásároltam még a hétfői frukostklubbenhez mielőtt hazaértem volna, ahova ezúttal sokkal kevesebb cuccot kellett vennem, hála annak, hogy kicsit túlkészültem az előzőre. A nap maradék része fotelben punnyadással és további Portlandia-részek nézésével telt.

A nagy conok eddig mindig kimaradtak az életemből, több animésre terveztem pl. elmenni, de aztán csak nem tettem, de most, hogy itt volt egy, rögtön a városban, miért is ne, annak ellenére, hogy elég ambivalens a kapcsolatom az egész geekpride-dologgal (itt a releváns kötelező olvasmány).

Szombaton nagyon kényelmesen keltem fel 7 előtt nem sokkal (igen, még mindig nem vettem karnisokat.), majd nagyjából 11 előtt nemsokkal értem oda a Sci-Fi Conra. Előtte kivettem egy adag készpénzt még a belvárosban, ami jó ötlet volt, visszafele óriási sor állt a rendezvény mellett lévő ATM-nél. Odaérve konstatáltam, hogy ez itt bizony népszerű esemény lehet, többszáz méteres sor állt a bejáratnál, de nagyon gyorsan haladt, nagyjából 15 perc alatt bejutottam. Teljesen elfogadható árú volt a dolog egyébként, 120 SEK volt a belépő, meg még 20 SEK a ruhatár.

Nem tudtam, hogy pontosan mire számítsak, igazából, bár annak gyanúsnak kellett volna lennie, hogy a weboldalra posztolt nagyon rövid program abból állt, hogy melyik meghívott sztárral mikor lehet fotózkodni. Akikből egyébként egyébként sikerült egészen érdekeseket is meghívni: itt volt John Rhys-Davies, a doki a Slidersből (meg Gimli a LotR-ben), Christopher Judge (Teal’c, Stargate SG1), Billy Dee Williams (Lando Calrissian), Jeremy Bulloch (Boba Fett) és Sam J. Jones (Flash Gordon, meg önmaga a Tedben). Erről a listáról messze a második volt a legérdekesebb, bár nála is csak odáig jutottam, hogy odamenjek, és csináljak egy képet, dedikálni nem volt mit, meg amúgy is idegenkedek általában az ilyesmitől. De azért elmondhatom mostmár, hogy láttam élőben Teal’cet.

A sztárokat és egy kosztümversenyt leszámítva az egész con gyakorlatilag egy vásár volt: volt minden, ami kell, figurák, játékok, poszterek, japán import cuccok, pólók, képregények, DVD-k és horgolt mario gombák minden mennyiségben.

Mivel a hörcsögszellem nem igazán él bennem, ezért az ilyen helyeken általában ritkán vásárolok dolgokat, a képregényesstandokon azért csorgattam egy kicsit a nyálam, meg voltak jó pólók, még a méretembe is lettek volna, ellenben valami egészen hihetetlenül pofátlan árt kértek értük: akciósan volt egy darab 280 SEK, ami visszaosztva mai árfolyamon kb. 10 rugó, ami, hát, nos, viccnek kicsit durva egy darab pólóért, még az itteni árviszonylatban is. Ezek után sokkal kevésbé lesz bűntudatom, amikor majd bevásárlok a ThinkGeeken, ami ide kicsit kevésbé pofátlan szállítási költséggel küld csomagokat, és ahonnan egy póló mindennel együtt ennek kicsivel több, mint a fele.

Apropó, horgolt mario gomba. Meg nem tudom magyarázni miért, de mikor ezt először megláttam, azonnal elhangzott bennem az hogy ezt valami eszméletlen menő, és egy ilyen kell. Még nagyjából egy órát kűzdöttem a kisértéssel, megtéve még pár kört a sorok között, majd nem bírtam tovább, és megvettem a legnagyobbat, potom 200 koronáért. Az a szerencsém, hogy az eggyel kisebb ezután pár perccel elkelt, mert fél óra után már annak a vásárlására is éreztem erős késztetést. Hétfőn beviszem az irodába, jól fog mutatni az asztalomon, bár már több kolléganőm jelezte, hogy le akarja nyúlni.

Hazafele aztán úgy döntöttem, kipróbálom az itteni közbicikli rendszert, ami ötletből ötös, megvalósításból… hármas alá. Nézzük a jó pontokat: egy, gyakorlatilag ingyen van. Három napra kemény 10 korona, olcsóbb mint egy jegy a villamoson, meg van valami hosszabbtávú bérlet is. Ha egy út 30 percnél rövidebb volt, akkor ingyen van, utána 10 korona minden megkezdett félóra. A neten-telefonon lehet nézni éppen hol mennyi elérhető, és vannak olyan közel egymáshoz bőven a kölcsönzőpontok, hogy a 30 percből ne fussál ki. Innen már sejthető is a rendszer legnagyobb hibája: gyakorlatilag csak a belvárost és annak közvetlen környékét fedi le, ami egy nagyon kicsi terület, így az egész gyakorlati haszna erősen megkérdőjeleződik. Az én lakásomhoz legközelebb kb. másfél kilométerre van kölcsönző, ráadásul a munkahelyem pont a másik irányba van, szóval az nem opció, hogy esetleg egy ilyennel járjak munkába. Gyakorlatilag csak azoknak hasznos, akik vagy nagyon sokat mozognak a belvároson belül, vagy aki turistáskodni szeretne, mert arra tényleg kitűnő.

Végül megebédeltem a McDonaldsban, közben ránéztem az egyik szerverünkre, és ekkor tudatosodott bennem végképp, hogy nagyon mélyen él valamiért bennem az a cserkészmentalitás, miszerint be prepared (magyarul légy résen, de az angol kifejezőbb, szerintem). Laptop nélkül szinte soha nem megyek sehova, és a táskámban mindig van tartalék kábel mindenhez (mini-microusb, ipod), meg az ájfóntok és hozzá a tartalékakksi, meg kézkrém meg USB-s töltő meg néha még egy digigép meg meg meg minden. Mert ki tudja, mikor jöhet jól.

Este aztán beraktam az új Doctor Who részt, ami jobb volt, mint az előző és zárásképpen megnéztem utána a The Voice következő adását.

Reggel megint futottam a busz után, ez lassan hagyománnyá kezdik kinőni magát, az a szerencsém, hogy az utcám tele van fekvődrendőrrel, ezért ha meglátom a buszt rákanyarodni, akkor még simán van időm lefutni azt az egy sarkot, mire az végiglassúzik az úton a megállóig.

A munkában ma belemélyedhettem kicsit az Exchange szerverünk mélyébe, bár csak egy apróságot kellett átállítanom (menjen az e-mail küldés a linux szerverünkről, ezen keresztül). Amúgy sose gondoltam volna, de az előző munkahelyemen egyébként nagyon büszkén összerakott, majd üzemeltetett linuxos levelezőrendszer után az utóbbi két hónapban nagyon megszerettem az Outlook 2010+Exchange kombinációt, teljesen használható, az meg méginkább meglepő, hogy a webmail is meglepően kényelmes, ráadásul már az Internet Explorertől eltérő böngészőket se diszkriminálja.

Zárójel, midnentől függetlenül, e-mailszerver üzemeltetését senkinek se kívánom, egyszer több, mint elég volt. Ez az a feladat, ami ha véletlenül valamikor a jövőben rajtam múlna, ki fogok szervezni valaki más problémájának.

A szombati nagy tervemet, miszerint otthon punnyadok, a munkaidő lejárta előtt nemsokkal elkaszálta Ulrika, aki szólt, hogy hatalmas sci-fi con lesz a városban a hétvégén.

Estére volt egy kis extra rendszergazdai melóm, összeszívtam laza másfél órát egy scripttel és mindenféle engedélyekkel, ami arra volt visszavezehető, hogy — részben véletlenül — rossz felhasználóval léptem be a távoli gépbe. Így utólag könnyű látni, hogy hol volt a hiba, és miből fedezhettem volna fel nagyon gyorsan, de ez már csak ilyen. Mindenesetre este tízkor végre elindíthattam a scriptet, amit akartam, és lefeküdtem aludni, azzal, hogy reggelre ott vár majd a kész végeredmény. És újra megállapítottam, hogy kevés dolgot utálok jobban a számítástechnikában, mint a PowerShellt.

A csütörtök úgy kezdődött, hogy futva ugyan, de elértem a buszomat. Nem mintha sietnék valahova — 8-ra járok, de elég lenne 9-re, valamint a villamos is ott van 200 méterrel arrébb — de mostanában megszoktam, hogy ezzel a busszal megyek. Leszállva róla konstatáltam, hogy teljesen elfejtettem a reggeli vérnyomás és egyéb gyógyszereimet bevenni. Átsétáltam az út másik oldalára, fogtam egy villamost, hazamentem, bevettem a gyógyszereket, majd megint futottam a buszom után, aznap másodszor, fél órás különbséggel.

Esetleg lassan tényleg tarthatnék magamnál egynapi tartalékot.

A munka ismét kicsit kapkodós volt helyenként, folytatva a tegnapi dolgokat, mindenféle sürgős dolgok mindenkitől, de azért ez már kicsit nyugisabb nap volt. Még arra is volt időm, hogy befejezzem a Cloud Sync Pokémont (Gotta catch’em all), vagyis összegyűjtsem az összes ilyen szolgáltatást a gépemre:

Jobbról: Dropbox, Amazon Cloud Drive, Copy.com, Box.com, MS SkyDrive, SugarSync, Cubby, [Adium (csetkliens)], Google Drive. Csak azokat raktam fel, amik teljesítik azt a három kritériát hogy 1) limitek nélküli ingyenes tárhelyet adnak 2) van desktop sync 3) ez az alkalmazás amennyire lehet, natív. Ezzel sikerült számításaim szerint 59,2 GB ingyen tárhelyet összeharácsolni, bár ebben benne van 10,2 GB évek során kemény munkával szerzett Dropbox és 17 GB Copy.com. A dolognak amúgy értelme nem sok volt, egyszerűen kiváncsi voltam: a vége úgyis az lesz, hogy ha majd végképp elfogy a hely a Dropboxban, előfizetek rá, mert úgyis minden azt használja.

Este aztán elmentem az egyik belvárosi Mac bolt boltba megveni az új töltőt, és egészen rendkívüli dologba futottam bele: egy olyan eladóba aki úgy volt kedves, rendes és veled beszélgetni akaró, hogy ez a legminimálisabb mértékben sem volt idegesítő vagy zavaró. Elcsevegtünk arról, hogyan nyírtam ki a töltőmet, megkérdezte, hogyan ejtük ki helyesen azt hogy “utca”, mert a barátnője félig magyar, és amúgyis észrevette hogy Magyarországtól kicsit délebbre meg azt mondják, hogy ulica. Az biztos, hogy ha legközelebb veszek valami Maces cuccot, ide fogok jönni.

Ez a nap nem kezdődött jól. Mikor felkeltem, soha nem látott szinten és igen fájdalmasan volt száraz a szemem. A pestről importált négy doboz műkönnyet itt kenhetem a hajamra, egyszerűen nem elég erősek, vissza kell térnem az itt sokkal jobban bevált, sokkal erősebb típusra, ami viszont nem túl olcsó játék úgy, hogy egy adag elfogy 3-4 nap alatt.

Mindemellett keveset is aludtam, kb. 6,5 órát: nekem keveset. Az alvásigényem minimum nyolc óra, optimálisan kilenc, az alatt elkezdek rosszkedvű, ingerlékeny és morcos (kifejezőbb szó: grumpy) lenni, főleg ilyen 5-7 óra alvásidő között.

Aztán összeszedtem magam, beértem a munkahelyemre kinyitottam a táskámat, kivettem belőle két doboz kólát, és konstatáltam, hogy az egyik útközben kilukadt-durrant valahogy, és legalább a fele szépen csendben kifolyt a cuccaim közé.

A laptopom egy neoprén tokba volt, ami szépen megvédte a Macbook Prót, elhanyagolható mennyiségű folyadék szivárgott át csak, kicsit kólásan néz ki éppen, de majd kimosom a ruhákkal (update: elfelejtettem kimosni). Volt még egy pendrive, ami eleve mindenálló, meg egy akksi az ájfóntokomhoz, ami meglepő módon szintén túlélte a dolgot. Ja, meg egy USB kábel, de azt manapság kb a sarkiboltban adják ingyen, a két csomag knackebröd és egy liter tej mellé.

A bagabooba konkrétan beleöntöttem egy pohár meleg vizet a kólára, hogy kevésbé ragadjon, utána felitattam az egészet papírtörlővel. Nem ragad. A MagSafe töltő viszont túlélte nem élte túlélte nem, nem élte túl a dolgot, valahol az ötpontos csatlakozónál lett kontaktos a dolog, sokáig próbálkoztam megmenteni mindeféle módszerrel, de nem sikerült. Hogy spoilerezzek a jövőből, csütörtök este feladtam, és vettem egy újat. Szóval ez volt a 799 koronás kólám.

A munka a szokottnál kicsit sűrűbb és helyenként frusztráló volt, szívtam például olyan aranyos dolgokkal, hogy a céges weboldalunk bizonyos funkciói lokálisan futtatva nem működnek, míg az éles szerveren igen. Valamint szabadságon van két kolléganőm, akiknek a munkáit részben én helyettesítem, szóval a nagyonsürgős weboldalmódosítás mellé be kellett szorítani egyéb random szintén nagyon sürgős dolgokat is.

Este aztán elmentem a gyülekezeti imaalkalomra, amire eredetileg nem terveztem, de közben akadt miért imádkozni (nem a fentebb említett bosszankodásaim, komolyabb családi problémák), ez tulajdonképpen jó volt, legalábbis a vége, amikor a személyes kérésekért volt ima. Utána pedig páran elmentünk vacsorázni egy kávézóba, ahol azonban nem volt egy kaja sem, amiben nem lett volna a) olyan tejtermék amit nem ehetek b) töménytelen mennyiségű zöldség c) hal, úgyhogy sajnos ott kellett hagynom a társaságot. Leléptem a két sarokkal arrébb lévő McDonaldsba vacsorázni valamit, hazamentem, és bedőltem az ágyba.

A céges Frukostklubben első alkalma összességében remekül sikerült: pont annyian voltunk, amennyit vártam (6), az most részletkérdés, hogy nem teljesen azok jöttek, akik jelezték, de ilyen apróságokon nem akadunk fent, sőt, örültem azoknak akik bejelentetlenül jöttek. A jövőhéten ráadásul már kb. duplaennyi ember várható.

Kicsit elszámoltam magamat, és sokkal többet vettem majdnem mindenből, mint kellett volna, de sebaj, a dolgok többségét el lehetett rakni a következő alkalomra, jövő hétfőn meg bele fog férni a laptopom a táskámba az éelmiszerek mellé, mert nem kell majd annyi dolgot vennem.

(Zárójel: a cég természetesen állja a dolgot, nekem csak annyit kell tennem, hogy leadom a blokkot a CFO-nál, aki hozzácsapja a költségeket a következő fizumhoz. Külön öröm, hogy nem kell olyan dolgokkal sem szórakozni, mint áfás számlát kérni a pénztárnál, miközben tizen várnak mögötted.)

Voltam ma szemésznél, nagyon rendes volt, röpke két perc beszélgetés után megállapította, hogy igen, valóban az itteni időjárás miatt szárazabb a szemem a megszokottnál. Pláne, hogy (mint azt már sokmindenki mástól is hallottam) idén nagyon szokatlan az időjárás errefele, a megszokott többhónapos gány eső helyett hideg van, néha hó, és száraz levegő. Ha már kifizettem a 300 SEK vizitdíjat, akkor gondoltam beszéljünk már meg minden mást is, szóval elmondtam neki minden egyéb szemészeti hátteremet, mondott pár érdekes dolgot, például, hogy nem biztos, hogy szükségem van arra a szemcseppre, amit használok a műkönny mellett, és lehet, hogy meg kéne nézni, mi történi, ha leállok róla pár hétre. Szóval semmiképpen se bántam meg, hogy elmentem.

Itt jegyezném meg, hogy errefele megvalósult az állam és az egyház, izé, akarom mondani a szemészorvos és az optikus szétválasztása: az első foglalkozik az összes szembajoddal, a másik meg felírja a szemüveged, a kettő csak egészen ritka esetekben keveredik. Viszont az a jó hír, hogy nagyon úgy tűnik, nem kell nekem új szemüveg, jó lesz a mostani még ki tudja, meddig.

És ha már orvosok: jövő szerdán megyek illetékes orvoshoz megnézetni, hogy pontosan mim is van a laktózérzékenység helyett (mellett?), addig szednem kell egy gyógyszert, mert az segíti a majd ott végzett teszteket, vagy mi.

A Bagaboo táskám mostmár egészen biztos, hogy egy TARDIS (akik nem néznek Doctor Who-t: bigger on the inside): ma belefért öt liter tej, két liter gyümölcslé, két doboz vaj, fél kiló sajt, két uborka, másfél kiló paradicsom, egy kiló paprika, két csomag felvágott, két félkilós kenyér, egy doboz krémsajt, másfél kiló műzli és nyolc doboz joghurt. Mindez egy M-es méretű Bagabooban. Oké, itt már tényleg feszegettem a határait, de még pont be tudtam csatolni a tetejét.

Akik egy kicsit is ismernek, azoknak rögtön feltűnhetett a listából, hogy nem magamnak vásároltam be — (többek közt) a zöldségekkel hadilábon állok erősen, tejet nem ihatok etc. –, hanem megkisérlem újraindítani a céges Frukostklubbent, azaz a Breafast Clubot. Ami nagyjából annyi volt, hogy minden pénteken valaki(k) megszerveztek egy közös reggelit. Ez aztán többféle okokból elhalt, illetve a későbbi újraindítási kisérlet is, de mint tudjuk, három a magyar, ööö, svéd igazság, szóval most kezdetnek én fogom szervezni és csinálni, bár már akadtak jelentkezők segítőnek.

Egyetlen változtatást eszközöltem, a pénteket áttettem a hét első munkanapjára azzal az indokkal, hogy így sokkal jobb indítani a hetet. És mert nagyon belelkesültem, és nem akartam várni a következő péntekig.

Holnap meglátjuk majd, hogy sül el a dolog, egyelőre csak öten hivatalosak a cégből a dologra, bár van már pár extra jelentkező, akik viszont szabin vannak éppen, mert ezen a héten van az iskolákban a tavaszi szünet, és ilyenkor a szülők szeretik kivenni a hetet.

A nagybevásárláson kívül más egyéb érdekes dolgot nem csináltam ma, este megnéztem a Reservoir Dogsot, ami nem fogott meg annyira, bár az mindenképp gyönyörű, hogy kis túlzással egy színdarab a film.