Szépjóreggelt, itt a december, kezdődik a karácsonyi szezon, advent első vasárnapja, ami mint kiderült, itt Svédországban meglepően fontos nap.

Mint mindig, most is el vagyok maradva a blogolással, ez a zene vagy’ egy hónapja ment körbekörbe egy jó adagot, de azért rakjuk el, emlékezzünk meg róla, a zunokáknak.

Új sorozatot kezdünk, amelyben a kontentet youtubevideókkal fogjuk helyettesíteni mindenféle ismert és kevésbé ismert svéd előadók fognak feltűnni. Leginkább, mert egy rakat jó svéd előadó / zenekar van, és az utóbbi hónapokban egyre többet hallgatok belőlük.

Elsőképp jöjjön Laleh, aki szinésznőként kezdte anno, de aztán viszonylag gyorsan elment zenét csinálni. Az első dalra a rádióban figyeltem fel, merthogy az irodában megy általában a háttérbe valami, persze pont olyan halkan, hogy ha felrak az ember egy fülest, akkor nem hallatszik be. Utána már persze elővettem a Spotifyt, kijött egy új cédé is, felfedeztem új dalokat.

(igen megint ugrottunk az időben, ezvan.)

Az első két hét az új munkahelyen leginkább úgy telt, mint az első két hét az országban: az idő sokkal lassabban telt érzésre. Figyelembe véve, hogy ez volt az eddigi legnagyobb váltás a karrieremben, azt hiszem, ez normális.

Az új iroda tökmáshol van, mint a régi: Mölndalban, azon kívül is a semmi közepén, pontosabban egy olyan környéken, ahol sok más cégnek is van irodája (a legnagyobb azt hiszem az AstraZeneca, saját buszmegállójuk van). Ennek a hátránya, hogy a legközelebbi buszmegálló cirka 900 méter, a környéken kevés kajálda van (és ami van, az is rossz), és úgy általában, a semmi közepe, na. Szerencsére mindig van valaki, aki kimegy ebédelni, és az emberek legalább felének van kocsija, akihez be lehet társulni. A semmi közepe ellenére fél óra alatt be tudok érni, szóval igazából nem panaszkodhatok.

A cég minden tekintetben más: egyrészt kisebb, ha jól számoltam, mindenkivel együtt 17 ember, és ebből kettő az alapító emberek. Bár nincs explicit kettéosztva, mindenképpen van egy viszonylag nagy választóvonal: a főleg programozók, meg a főleg rendszergazda-support-satöbbi. Az előbbiek vannak túlnyomó többségben, ők dolgoznak az egyik főnökkel. Én az utóbbiba kerültem, viszonylag kis csapatba: van egy főleg hardveres srác, aki az ügyfelekhez jár ki sokat felszerelni dolgokat, van egy elsővonalbeli supportos, aki felveszi a telefont, megoldja a problémákat, a többit pedig továbbirányítja Rickardhoz, az én főnökömhöz, a másik alapítóhoz, aki pedig mostanában egyre több dolgot irányít hozzám. Ez persze egy hatalmas egyszerűsítés, valamint mindenki ért nagyosokmindenhez, de a fő munkakörök valahogy így vannak nagyon nagyjából elosztva. Mindenképp érdemes megjegyezni demográfiailag, hogy az irodában gyakorlatilag csak férfiak vannak, ami nekem iszonyat furcsa és új, mert eddig csak olyan munkahelyem volt, ahol a nők voltak többségben. Ez persze ebben az iparágban — sajnos — érthető.

A munkából nagyon sok van, elvégre majdnem minden kiszámlázott kliensmeló, ellenben egyelőre iszonyat változatosak és egy csomó mindent tanultam: az első két hétben csináltam mindent az egyszerű géptelepítéstől, domainek mozgatásától kezdve mindenféle szervertermi feladatokon át odáig, hogy aktívan segédkeztem összerakni, majd beüzemelni az ügyfélnél egy sok szinten redundáns SAN-switchek-router-szerverek rendszert. Az ügyfélhez kiszállós részeket élvezem a legjobban, meglepően sok volt belőlük ebben a két hétben, és bár lehet, hogy valamennyit csökkenni fog, egészen biztosan nem fog eltűnni, pláne, ha szerzek egy jogsit.

Már ha lesz rá energiám, mert rendszerint úgy érek haza este, hogy hullafáradt vagyok. Kvantitatív rég dolgoztam ennyit, vagyishát más jellegű munkahelyeim voltak eddig. Valahol jó érzés, valahol meg szokni kell. Túlóra nincs, sőt, szigorúan tiltott, kivéve, ha explicit van valami teendő (vö. az ügyfél kifizeti). Ilyen volt is a héten, egyik este egy szervertermet kezdtünk rendberakni, kiszedtünk belőle egy rakat már nem használt hardvert, kábelt, aztán hamarosan újra is kábelezzük, mert még mindig elég káosz.

Az IT-környezetről csak annyit, hogy minden Windows és minden HP, ez van, és ez jól működik. Persze, szívesebben dolgoznék Macen, de ezzel sincs semmi baj, van egy bivalyerős gépem három 24″-es 1920×1200-as monitorral, nem panaszkodhatok. A Windows 8.1-et már majdnem megszoktam, bár még mindig az idegrángás kerülget, mikor a Metro felület előkerül valamiért; szerencsére nagyrészt ki lehet kerülni.

Ja, igen, a főnököm, ő (is) nagyon remek, én iszonyat hálás vagyok azért, hogy sorozatban a sokadik iszonyat jó főnököt kapom így az utóbbi években. Nagyon jól megértjük egymást és hatékonyan tudunk együtt dolgozni.

Ez volt nagyjából az első két hét, nem tudok jó befejezést a posztnak.

Merthogy megint költözök.

Az úgy volt, hogy az új munkahelyem irodája elég messze volt az albitól, amivel amúgy is volt több egyéb gond, például a megbízható és emberi sebességű internet hiánya, illetve a szituáció is inkább ilyen átmeneti volt. Közben az egyik gyülekezetben megismert srác szintén lakást keresett, és mivel egyikünk se bánta, hogyha valakivel együtt kell élni, valamint mindkettőnknek hasonló irányba van munkahely, elhatároztuk keresünk valamit.

Sikerült is a múlt hét végén találni egyet, két hálószoba, nagyszoba, rendes konyha, fürdőszoba, kis erkény, remek környéken, és csak egy kicsit drágán. Apróbb probléma volt, hogy ugye kedden mentem Pestre nyolc napra, és az nekem nem annyira volt opció, hogy egyszerre két helyre fizessem be a lakbért októberre, szóval szerettem volna lezsírozni az egészet még az utam előtt, ez végül sikerült is.

Hétfőn ebédidőben megnéztem a tulajdonos család egy barátjával az albérletet, és miután meggyőződtem hogy ez így okés és megdumáltam a dolgot a leendő lakótársammal is, rögtön hívtam a tulajdonos édesanyját, aki a kapcsolattartó volt. Azt mondta, hogy aznap vagy másnap válaszol majd, én igyekeztem hangsúlyozni, hogy borzasztóan örülnék, ha még aznap lenne. Szerencsére ez össze is jött: este 9 körül kaptam egy hívást a tulajdonostól, akivel megbeszéltük, hogy oké, mienk a lakás.

Addigra valamennyire már összepakoltam, és azonnal hívtam az aktuális főbérlőmet, hogy én akkor most lelépnék — ő azonban épp utazgat valahol, és aki felvette a telefonját, nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel. A történetnek az lett a vége, hogy kedden ebédidőben segítőkész kollégák és a céges autó segítségével átcuccoltam az irodába mindent, a lakáskulcsot bedobtam a postaládarésen keresztül, és írtam egy SMS-t illetve

hagytam egy cetlit a tulajnak, hogy bocs, hogy ezt most így alakult.

Most szombaton a lakótársam kifizette a kauciót és az első havi lakbért, ő már be is költözött, én meg majd csütörtökön este valószínű, mikor visszaérek Svédországba.

A pénteket azzal kezdtem, hogy megnéztem az Orange is the New Black utolsó két részét az első évadból. Elég vegyesek az érzelmeim a sorozattal kapcsolatban: mindenképpen érdemes megnézni, de zavar, hogy szinte minden aspektusa más, hasonló sorozatokban sokkal jobban meg volt csinálva. Leginkább az Oz jut eszembe, ami nálam az etalon a börtönsorozatok tekintetében, és mindenkinek ajánlom megnézésre.

Délelőtt vadásztam ajándékot egy jóbarátom születésnapi bulijára, majd elmentem ebédelni az Iguanába Krisztiánnal, ami még mindig egy nagyon remek Tex-Mex étterem, még ha meg is kérik az árát.

A délutánt az espell irodában töltöttem, jó volt beszélgetni egy csomó emberrel, meg volt időm kicsit pihenni, RSS-t olvasgatni, ilyesmi. Este pedig elmentünk Gazzsal ázni egyet a Széchenyi fürdőbe, ami nagyon jól esett, le is fárasztott rendesen, este gyakorlatilag bezuhantam az ágyba.

Csütörtök reggel a fogorvosnál kezdtem, sikerült sajnos kicsit elkésnem, mert a buszom is lassú volt, én pedig elnéztem az átszállást. Valamint megtudtam, hogy üres gyomorral nem jó ötlet fogorvoshoz menni, mert akkor nem hat rendesen a helyi érzéstelenítő. Ezt a problémát mindenesetre helyben áthidaltuk.

A nap legjobb híre mindenképpen az volt, hogy a helyzet a számban egyáltalán nem olyan súlyos, mint ahogy gondoltam, illetve leginkább máshogyan rossz, de ami a lényeg, hogy most rövidtávon nem sok művelet szükséges, és mindez éppen hogy csak, de belefér az anyagi keretembe. Külön öröm, hogy a tegnapi fogkőleszedésnek és egy kisebbfajta csodának hála azok a dolgok, amik még a panorámán lyuknak tűntek, másnap már egyáltalán nem voltak azok. Így aznap sikerült mindent megcsinálni: két fogamon kicserélni-megerősíteni a tömést, egy harmadikon meg megerősíteni a tizenkevés éve készült pótlást, illetve két kicsit egymásba dőlt fogat szétválasztani.

Az egyetlen kellemetlenség az volt, hogy ezek után 24 óráig nem annyira volt ajánlott rágni. Ezt aznap áthidaltam egy fél adag viszonylag puha tésztával, vacsorára pedig elmajszoltam egy csomag gofrit.

Délután az irodában, majd a Vevééknél voltam, este pedig Balázzsal teáztam egy jót a Bambiban, mindkettő nagyon jó volt.

Kaptam kölcsön egyébként Krisztiántól többek között egy elsőgenerációs Kindle Fire-t pár napra, leginkább játszani vele, meg megnézni, hol is tart ez az androidos tablet dolog. Felraktam rá a legfrissebb CyanogenModot, meg egy jó adag appot, és az összkép, nos, továbbra is siralmas. Mert ha kivonom az egészből a hardver limitációit (kevés memória, alacsony felbontású kijelző), akkor is az marad, hogy az appok túlnyomó többsége nincs rendesen tabletre optimalizálva, ami igen, azt is lehetne sokkal jobban. Így, bár szemezgettem egy Nexus 7-ttel, csak az lesz, hogy megvárom az októberi új iPadeket, és reménykedek, hogy lesz retinás mini.

Kedd este leszállt a repülőgépem, vettem egy BKV-jegyet, elmentem a KöKire, vettem még pár jegyet, és elbékávéztam Keltékhez, akinél lakni fogok amíg itt vagyok. Erre a napra más már nem nagyon jutott, leginkább az alvás.

Szerdán elmentem reggel csinálni egy digitális körpanorámát a fogaimról, majd a fogorvosomnál folytattam. A kettő között a biztonság kedvéért leöntöttem egy kis teával a Macbook billentyűzetét, aminek a folyománya, hogy az most nem annyira működik, egy USB-ssel gépelem ezt a posztot is, nem vagyok túl boldog ettől.

A fogorvossal beszélgettünk egy csomót, megnézte a panorámámat, majd csinált egy egészen ijesztően alapos fogkőleszedést, meg levett egy gipszmintát vagy mit a fogaimról, és abban maradtuk, hogy akkor majd holnap meglátjuk, hogy mit és hogyan és különbenis. Berohantam kicsit az espellbe, köszönni, kicsit beszélgetni, aztán mentem is tovább az okmányirodába útlevelet csináltatni. Mivel kifizettem az extra 20 rugót a sürgősségi 1 hetes elkészülésre, gyorsan sorra kerültem, és ha már ott voltam, beaktiváltam újra az Ügyfélkapu-hozzáférésem, ki tudja, mire lehet még jó.

Ezekután elmentem az óbudai Eurocenterbe, az elhagyott magyar SIM kártyám pótlására, és most sikerült úgy és olyan mobilinternetet rakni rá, ami kell, májusban a hülye rendszer miatt eléggé megszívtam ezzel. Zárásképpen pedig este megittünk egy sört Kelttel és Gazzsal a Ganzban.

Hihetetlen mennyi minden tud változni három nap alatt, például az, hogy rekordgyorsasággal vettek fel az új munkahelyemre. Tanácsadócég, WCOM a neve, remek lesz többek között arra, hogy megismerkedjek ezzel a világgal. Nagyobb részben rendszergazdasággal, kisebb részben programozással fogok ott foglalkozni, kifejezetten problémamegoldós meló, ami nekem nagyon fekszik. Szűk hónap múlva kezdek ott, izgalmas lesz. Borzasztóan hiányozni fog a mostani munkahelyem meg a kollégák, ugyanakkor jelentős előrelépés lesz egy csomó tekintetben ez a váltás.

Ugyanitt, a hónap végén (szept 24 – okt 3) jövök egy bő hétre Pestre, fogorvosturistáskodni, ugyanis itt valami embertelen drága a fogászat. Hallottam már számokat ismerősöktől korábban, de az előbb megnéztem a legolcsóbb és legrosszabb hírrel rendelkező stockholmi fogászat árait, és hát lementem hídba.

Igen tudom kimaradt egy teljes augusztus blogolásilag, egyszer majd összeszedem magam.

Péntek este jön a legidősebb hugom meg a sógorom egy szűk hétre, remek lesz. A múlt hétvégén meg a gyülekezeti táborban voltam. Ezek a rövidebb szünetek nekem sokkal jobban fekszenek, mint az, hogy elmegyek valahova három hétre egyhuzamba, bár megértem, miért szeretik azt az emberek.

A cégnél leporoltam egy kiselejtezett Dual G5-ös Power Macet, Tiger fut rajta, ami még mindig a kedvenc OSX-verzióm, bár ha felfrissíteném Leopardra, akkor kicsit több dolog futna rajta. Van hozzá Apple Studio Display, még ADC-s, szóval máshoz nem is nagyon tudom kapcsolni. Gyönyörű ez a design így majdnem 10 év után is. A kijelző minősége már kevésbé öregedett jól, dehát ez ilyen.

A 11/22/63-at olvasom éppen, egyelőre remek, de alig az ötödénél tartok, nem egy rövid könyv. Stephen Kinget egyébként még sose olvastam, ez az első. Időutazós, azzal meg lehet venni kilóra, vagy legalábbis arra mindenképp, hogy legalább beleolvassak a dologba.

Zenének itt van a JWZ Mixtape 131, amiből főleg az első négy dal jó, utána még elszórtan pár. Érdemes belehallgatni, mindenesetre.

(Igen, ez a poszt pont egy hetes, de lassan visszatérünk a jelenbe.)

Az úgy volt, hogy meg kéne tanulnom kicsit tovább tervezni étkezések tekintetében, mint az aktuálisan következő, akkor kicsit kevesebbet kéne járnom boltba, meg sokkal kevesebb időt töltenék el azzal, hogy akkor most mit is egyek. A középtávú cél az, hogy össze tudjam állítani többé-kevésbé egy hétre előre, mit fogok enni.

Ennek első lépéseként összeírtam legalább részben, hogy mik azok a dolgok, amiket és ahol enni szoktam, utána pedig ma elmentem egyrészt a piacra, másrészt a viszonylag közel lévő igen nagy szupermarketbe félig bevásárolni, félig további ötleteket gyűjteni.

A piac nagyon remek, bánom is kicsit, hogy nem jöttem el ide hamarabb, van benne minden, ami kell, hús, zöldség, gyümölcs, sajtok, pékség. Ebből az utóbbi kettőt vettem igénybe. Már hosszabb ideje vadásztam jobbfajta holland Gouda sajtra, úgyhogy amikor megláttam az egyik pultban, akkor nagyon megörültem, meg is kérdeztem, hogy milyen idős; mikor csalódásomat fejeztem ki fiatalságát illetően, akkor az eladó rutinosan rávágta, hogy de van ez a másik, a Purmer, ami szintén holland, és idősebb, tetszeni fog, próbáld ki. Szkeptikusan haraptam bele a falatba, ami viszont azonnal meggyőzött, meg is vettem az ott levágott szeletet, kábé 15 dekát, 38 SEK-ért. Nem olcsó: emlékeim szerint a kilója olyan 250 SEK körül mozgott, ami még itteni mércével is drága, szóval rendszert csak nagyon korlátozottan tudok belőle csinálni.

A pékség francia volt, és kifejezetten kovászos (sourdough) kenyerekben specializálódtak, ki volt rakva többféle verzió is kipróbálni, sima, olivás meg valami gyümülcsös; a sima annyira ízlett, hogy az ár megkérdezése nélkül kértem belőle egyet, ami egy szép félkilós darab volt, hasonlóan szép árcimkével: 41 SEK, azt hiszem kenyérért nem fizettem még soha ennyit. Meg fogom becsülni, és nagyritkán újra be fogom iktatni a helyet.

A piac után átmentem az ICA Focus szupermarketbe (vagy hipermarketbe, a fene se tudja, ezekből csak nagy meg mégnagyobb van főleg), amiben egyrészt remek a választék, másrészt tovább bizonyította a tézisemet, miszerint az összes svéd szupermarket a GRoby iskola szerint van berendezve: szörnyen. Ez egy különösen rossz példája ennek: szinte lehetetlen szisztematikusan bejárni, mert csak egy része van tüchtig sorokba rendezve, a többi polc így-úgy-amúgy 45 fokos szögben, kanyarodva, és egyéb kreatív módokon elrendezve. Bár sikerült ötleteket szerezni meg vásárolni, a végén egészen durván frusztráltan menekültem ki a helyről.

Most van kajám a hétvégére, meg valamennyi tán a jövőhétre, meglátjuk, hogy fog haladni meg fejlődni a projekt.