Szóval már live az új céges e-mail rendszer, Linux-Postfix-Courier-Maildir-Ruby alapokon, merthogy az emailjeinket in-house fejlesztett Rubys progi rendezgeti mindenféle általunk kitalált kritériák alapján a megfelelő mappába, ebből ha minden jól megy, lesz előbb utóbb rendes daemon is, meg még sok egyéb nyalánkság, majd írok erről valószínű részletesebben is.

A másik dolog, ami viszont iszonyat menő az a Sinatra. Semmi sallang, a világ legminimalistább REST frameworkje,  hihetetlenül tökéletes mindenféle utiloknak webes frontendet adni, főleg ha HAML-lel és SASS-szel kombináljuk (ez utóbbi mondjuk épp nem akar menni, de majd fog), legalább egy közeljövőbeli projekt pl. tuti erre épül majd.

A Microsoft Outlook a leheto legfosabb e-mail kliens a vilagon, kiemelten ervenyes ez az IMAP-kezelesere (sokkal inkabb nemkezelesere) es egy evek / verziok ota nem fixalt bugra.

Napalmot ra.

[](http://ktamas.blog.hu/media/image/200905/space.jpg)

Valaki megcsinalta az osszes Win98 Plus! temat Windows 7-re, ikonokkal, kurzorokkal, hangokkal, hatterkepekkel. Nosztagia felsofokon, tovabbi infok itten talalhatoak.

Apple switched their computers from using Motorola 68K processors to Motorola/IBM PowerPC processors between 1994 and 1996. Since the Macintosh operating system, called System 7 at that time, was mostly written in 68K assembly, it could not be easily converted into a PowerPC operating system. Instead, most of the system was run in emulation: The new “nanokernel” handled and dispatched interrupts and did some basic memory management to abstract away the PowerPC, and the tightly integrated 68K emulator ran the old operating system code, which was modified to hook into the nanokernel for interrupts and memory management. So System 7.1.2 for PowerPC was basically a paravirtualized operating system running inside emulation on top of a very thin hypervisor. ****(The History of OS Migration)

Ilyen, és egyéb érdekességekről (pl. a DOS 1.0 különböző részeinek reverse engineeringje) lehet olvasni a pagetable.com-on.

(Credits: Angyalnap osztotta meg readeren.)

Erősen úgy tűnik, hogy bármi, amihez J. J. Abrams és Damon Lindelof nyúl, arannyá válik. Ez a film ugyanis egyszerűen tökéletes lett. Spoileres ömlengés a tovább után…

Az első próbálkozás Star Trek prequelre erősen felemás lett az Enterprise személyében, egyszerűen nem volt hihető a dolog, nem is beszélve arról, hogy csak a harmadik évadtól kezdett a dolog a nézhető felé tendálni, aztán jött egy egész jó évad (naigen, Braga bácsi akkor mással foglalkozott) és a világ legrosszabb Star Trek részeként a történelembe bevonuló sorozatzáró. És akkor nem is beszéltünk a sorozat számos történelem-hamisításáról… szóval nem lett az jó, na.

Ezzel szemben Abrams (és Lindelof) más utat vett: prequel helyett rendes rebootot csináltak, szépen meghagyták a teljes ‘régi’ univerzumot úgy, ahogy van… és csináltak mellé mégegyet, a lehető legegyszerűbb (alternatív idővonal), ugyanakkor elegáns módon, szinte végtelen új lehetőségnek utat nyitva, mert innentől nem kötötte őket semmi.

Így kaptunk egy több, mint két órás nagyonfasza akciófilmet, és ezzel együtt egy tökjó alapozót valami igazán újra. A film egyszerűen úgy össze van rakva, amennyire csak lehet, színészestül, sztoristul, látványostul és zenéstül, nem tudok fogást tartani rajta, bár ennek a négynek talán a zene az egyetlen, tényleg csak hajszálnyit gyenge pontja, de még az is messze az átlag felett volt.

Apropó színészek. Tartottam kicsit Zach Quintótól, számomra szinte egybeforrt Sylar karakterével, de mégis sikerült kilépnie abból, és egy hihető Spockot alakítania. Chris Pine és Karl Urban simán jó volt (ha folytatják, szerintem lesz ez még jobb is), Simon Pegg fantasztikus, mint mindig, ahogy a Chekovot alakító Anton Yelchin alakítása is bejött. Zoe Saldana pedig az abszolút szükségés eyecandy, ami minden nyári popcornmoziba kell. Ja, és persze itt van még Sulu is, akiből szintén sokat lehet majd kihozni. Szóval igen, folytatást akarok, sokat!

Szóval engem már az elején megvettek (és nem csak azért, mert időutazás-sucker vagyok, bár segített), ez az év egy igazán jó év a space opera-rajongóknak, egy ilyen fasza BSG befejezés után most egy gyönyörű (új) kezdetet láttunk a Star Treknek. Ez így tízpertíz.

Scrubs. (2001-2009)

Szóval eljött az április, és eljött az Ubuntu 9.04 is, a próba kedvéért felraktam mind az asztali (munkahelyi) gépemre, mind a laptopomra. Az eredmények, nos, vegyesek.

Asztali gép: wifi nincs, viszont van videókártya (hehe), mégpedig ATi, abból is egy X300. A rendszer telepítés után nem hajlandó bekapcsolni a Compizt, a restricted drivers nem mutat semmit. Felrakom manuálisan a bináris drivert, halál, vesa módba kell kapcsolnom az X-et hogy újra életre keljen. Fél óra nyomozás után ellentmondásos információkat kapok, a legigéretesebbnek az tűnik, hogy ez a driver már nem támogatja az X300-at, csak azt nem sikerül megtudni, hogy akkor mi is. Itt jegyezném meg, hogy nem tudom, komolyan gondolták-e, hogy alapból kikapcsolva van a Ctrl+Alt+Backspace billkombó, de viccnek durva.

Mindenesetre, fájdalmasan lemondva a Compizról, egy meglepően használható és gyors rendszert kapunk. A Gnomeon a legutóbbi verzió óta políroztak egyet, berakták az új notification rendszert, hármas openoffisz (az UI ikonjai határozottan rondák továbbra is), és sok egyéb apróságot. Belekerült a rendszerbe a screen-profiles is, ami a screen használatát könnyíti meg mindenféle előre elkészített scripttel (amit utána szabadon módosíthatunk).

Körülbelül egy hétig használhattam a rendszert, és meglepően megkedveltem. Sajnos azt a problémát továbbra se oldja meg, hogy bizonyos, a munkámhoz elengedhetetlen programok továbbra is csak windowson futnak (hello, Trados!), úgyhogy sajnos 1-2 naponta kellett valamiért elővenni valamelyik virtuális gépet a szerveren. Viszont, mikor egész nap pl. linux szervereket izélgettem, egyáltalán nem hiányzott a windows (és a putty). Még a narancsárga alaptémát is megszoktam pár nap alatt, sajnos a linuxos Skype mondjuk butus, a Pidgin pedig továbbra is néha minden szó nélkül elszáll. Viszont a Gnome Do továbbra is a nambervan segédprogram. De izé, szóval az egész rendszer határozottan jó irányba indult el, csak ne rontsák el a Gnome 3-mat.

Sajnos ekkor ütött be egy váratlan alaplapprobléma, úgyhogy kénytelen voltam 1-2 napig a laptopomat használni, amiben viszont van wifi (oh boy…) és Intel videokártya (jáááááááááj). Meglepő módon a wifivel nem nagyon volt gond — igaz kell neki reboot után úgy egy perc mire kapcsolódik, de ha az megvan, akkor megy –, a videokártya, na az viszont. Írtam már korábban a problémáról, de a legnagyobb egyelőre az, hogy laaaaaaaassssú. 2D-ben is. Két ablak között a váltás 1-2 másodperc, ami egyszerűen nevetséges. Lehet downgradelni Intrepides driverekre, midnenféle módokkal kisérletezni (EXA, UXA, XAA, ABC, BFG, CBA etc.) de sehogy se tudtam emberi sebességre hozni, arról nem is beszélve h anno a compiz amúgyis érdekes glitcheket produkált. Úgyhogy fájdalmas búcsút vettünk egymástól, és rebootoltam vissza Windows 7-be.

Mindenesetre, ha helyreáll az asztali gép, nem kizárt, hogy tovább fogom használni, már amikor tudom, mert hosszútávon nincs értelme annak, ha az egyetlen nyitott ablak egy terminal services client valamelyik virtgépünkre…

Szóval tegnap újra ellátogattam a Culinarisba, odaadtam LacKacnak az XKCD-s posztert, és bevásároltunk mindenféle külföldi édességből. Vettem mindenfélét, de csak azokról írok, amikről az előző postban nem:

• Reeses Nutrageous: na ebből bánom, hogy csak egyet vettem. A Reeses mindenféle peanut butteres (mogyoróvaj; nem nutella, hanem az édes-sós verzió) édességet csinál, leginkább a snickershez hasonlít, az alapösszetevő mellett van benne mogyoró, karamell, és persze csokival leöntve. Csillagos ötös.
• Orangina: ezt az üditőital tőlünk nyugatra bárhol kapható (szlovéniába folyamatosan ezt ittam), mindenféle citrusból készül, a Fanta elbújhat mellette. Kétféle verziója van, nálunk csak az enyhébb, sárgás verzió kapható, azonban létezik egy intenzívebb ízű, vörös színű verzió is, amibe valszeg vérnarancs is van meg mittomén még mi.
• Kellogs PopTarts: nagyméretű kekszek mindenfélével töltve (ez épp epres), berakja az ember a piritósba és egy perc alatt kész, minden egészséges reggeli alapkelléke kéne, hogy legyen (ha majd egyszer itthon is kapható lesz rendes áron etc.)
• Mentos Cube rágó: ez jelenleg veri az összes itthon kapható Orbit & tsai.-t, hosszan tartó, kíváló íz, finom, na.
• Arizona Tea (zöldteás-mézes verzió): ilyet utoljára amerikában ittam, klasszisokkal felette van az összes jelenleg kapható üveges teának (sajnos árban is), EZ az igazi tea.

És most megyünk, és veszünk még pár dolgot a British Storeból, pl. gyömbérsört…

Szóval 1980 táján összeállt három ember, és felhúzott egy céget a semmiből, megcsinálták a WordPerfectet, amely pár év után a legnépszerűbb szövegszerkesztő lett, egészen a Windows 3.0 megjelenéséig, ami után jött a Word for Windows… és a többit már tudjuk. Addig azonban egy egészen érdekes 12 év történetét ismerhetjük meg,

Szoval tenyleg elvarasok nelkul indultam neki a filmnek, de ez valami hihetetlen rossz volt. Igazabol tovabb erositette azt a meggyozodesem, hogy az animek live-action verzioi az esetek 99,9%-ban egyszeruen nem mukodnek, nem lehet megcsinalni (a 0,01%-ot ugy hivjak, hogy Matrix). 

A sztorinak koze sincs az eredetihez, a karakterek hihetetlen kidolgozatlanok es szinten nem sok kozuk van animes valtozataikhoz; az egesz film egy nagy osszecsapott maszlag, egyszeruen nevetseges. Ez igy egy nagy 1/10.

Ja es meg fogjak csinalni a Cowboy Bebopot is filmben, ami minimum szentsegtores. Az animerol  majd valamikor irunk mondjuk.