KTamas' Blog

Remember kids, if Internet Explorer is brave enough to ask to be your default browser, you're brave enough to ask that girl out.

Posts about rukkola

All good things (Rukkola bookmarklet, végállomás)

· 374 words · 2 min read

Nagyon rövid verzió: mostmár minden oldalon (a kiemelt könyvek között is, a profiloldalon is) megy a happoló mód, így nyugdíjaztam a bookmarkletet.

Az úgy volt, hogy tavaly megszületett a rukkola, én pedig nagyon lelkesen indultam neki az oldalnak, mint felhasználó. Aztán elkezdett zavarni az, hogy nem lehet szűrni a csak happolható könyvekre, úgyhogy írtam rá egy bookmarkletet.

Az idők során aztán került bele végtelen görgetés, kapott egy saját oldalt, tanultam egy csomó dolgot, például azt, hogy nem szabad az ilyesmit a GitHubon tartani, szóval költözött is egyet, majd mikor már meg voltam elégedve a funkcionalitással, újraírtam az egészet, hogy a kód is kinézzen valahogy. Mindenközben tanultam egy csomó dolgot, amit megosztottam az egyik javascript meetupon.

Aztán hogy, hogynem, egyrészt a funkcionalitás egy jórésze bekerült magába a rukkolába, ezzel elérve a célját, másrészt pedig külsősből belsős lettem: és elkezdtem a rukkolánál rendszergazda lenni, jelentősen felgyorsítani az oldal bizonyos részeit, bugokat javítani, meg közben robotokat vadászni.

A bookmarklet azért továbbra is használatban volt, sőt, pár hónapja reneszánszát élte, amióta felfedezték az emberek, hogy a kiemelt könyvek oldalon nem működik a beépített happoló mód, ellenben a bookmarklet igen. Én közben kiköltöztem Svédországba, azóta a bugfixelgetésben nem vagyok már benne, csak néha nézek fel a szerverre, kirugdosni egy-egy újabb robotot, meg úgy általában a háttérben lévő, csendes rendszergazdaként működök aki néha helyrerúgja a szervert, ha nem viselkedik rendesen.

A bookmarklet most pedig végleg befejezte a pályafutását: mostmár minden oldalon működik a happoló mód, a kiemelt könyvek között is. Így most kiélesítettem az új verziót, ami csupán egy üzenet arról, hogy már nincs szükség az egészre. Ami, mint azt sokszor elmondtam, mindig is a végcél volt.

Szemfüles olvasóknak és felhasználóknak feltűnhet, hogy ezzel eltűnt a végtelen görgetés is: egyrészt az a funkciót sosem csináltam meg úgy igazán rendesen, másrészt sajnos se motivációm, se időm nincs a dologra. Valamint úgy látom, remekül megvan az oldal nélküle is. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi implementációja bizonyos helyzetekben feleslegesen terheli a szervert.

Ha azonban valaki késztetést érez a dologra, hogy mégis megcsinálja: a bookmarklet kódja eddig is és továbbra is nyílt forráskódú, megtalálható a GitHubon.

És aztán az is lehet, hogy egyszercsak rámjön az ötperc, és mégis megcsinálom, de ezt megigérni egyelőre nem tudom. Mindenesetre köszönet minden felhasználónak és minden visszajelzésnek.

Rukkola bookmarklet update 4: this is not a goodbye

· 105 words · 1 min read

Jelentősen megkésett ez a poszt, és valószínű már mindenki észrevette magától, de azért megírom a történelmi kontinuitás kedvéért: a Rukkolába mostmár vagy’ 2 hete belekerült ez az igen jelentős fejlesztés:

Ezzel a bookmarklet tulajdonképpen elérte a célját, mostantól csak át kell kapcsolni magunkat happoló módba és onnantól rakenroll minden.

Ami még hiányzik, az a végtelenscrollozás. Igérni nem akarok semmit, azt viszont elárulom, hogy pár napja már belülről bomlasztom a rendszert, bár egyelőre a legynagyobb szívügyemre koncentrálok az oldallal kapcsolatban: a sebességre. Ennek ellenére egyáltalán nem kizárt, hogy egyszercsak megjelenik a Rukkolán a végtelenscroll is beépített fícsörként, sőt.

Mindenesetre köszönet mindenkinek aki visszajelzéseket és/vagy bugokat küldött.

Hacking Rukkola, avagy bookmarklet a nem happolhatóak elrejtésére

· 262 words · 2 min read

Szóval elindult a rukkola.hu, közösségi könyvcserélde, remek dolog, próbáljátok ki, felteszitek a megunt könyveiteket, és cserébe szerezhettek másoktól hasonlókat. A böngészés a feltett könyvek között egyelőre még nem tökéletes, engem például borzasztóan zavar, hogy a kollekciók böngészésénél (szerk: és keresésnél) nincs olyan nézet, amikor csak azokat a könyveket látom, amikre ténylegesen lecsaphatok.

Összedobtam hát gyorsan egy bookmarkletet erre. Chrome Extensionnek indult, de nem érzem elég nagynak, hogy megérje berakni a saját App Storejukba, valamint sóher vagyok kifizetni az öt dollárt érte egyelőre, majd ha még lesz pár ilyen rukkola-módosításom, amit már érdemes felrakni. Mindenesetre nincs más dolgoktok, hogy felrakjátok a bookmarklet oldaláról. Lapozni a Tovább gombbal lehet, még az oldalakat is mutatja. Update: nem kell semmit kattintgatni, van végtelen görgetés.

Update 2: A bookmarklet frissült és saját oldalt kapott, innen rakhatod fel.

A mostani megoldásnak megvan az a hátránya, hogy ha átkattintasz egy könyvre, akkor sajnos kezdheted elölről. Ez egy 0.0.12-es változat, a 0.0.23-ben majd ezt is áthidaljuk valahogy remélhetőleg és/vagy egyszer a távoli jövőben ha lesz Rukkola API, majd arra fogunk építkezni.

A teljes kód fent van a githubon természetesen. Könnyen megoldható lenne, hogy az összes oldalt betöltse egyszerre, de ezt nem szeretném, mert feleslegesen terhelném vele a rukkola szervereit, amik amúgyis elég lassúak tudnak lenni sajnos sokszor. Esetleg a jövőben valamiféle végtelenscrollozást belerakok, és akkor a Továbbra kattintgatást megússza az ember. Van végtelen görgetés!

És egy before-after kép, avagy előtte:

És utána:

(P.S.: RSS-ből valószínű biztosan nem fog működni a bookmarkletes dolog, szóval ha ezt a Google Readerben olvasod, át kell hozzá kattintani)

(P.P.S.: A bookmarklet remekül alkalmazható keresésekre is.)