Szombaton egész nap takarítottam. Gyertek vissza holnap valami érdekesebb posztért.

Najó, nem, szóval az úgy volt, hogy este születésnapi buliba mentünk házicsoportilag, ami ráadásul tematikus volt: valami cirkuszosnak kellett beöltözni. Jelmezem egyáltalán nem volt, ellenben napokkal korábban kiderült, hogy Julia, a csoportvezető felesége tud arcot festeni.Úgy döntöttünk, hogy akkor a parti előtt nálam találkozunk, itt mindenki megkapja a megfelelő állatot az arcára, és úgy megyunk át együtt a szülinaposokhoz. Azért nálam, mert egyrészt én laktam a legközelebb a helyhez, másrészt ez egy jó motiváció volt arra, hogy nagyjából két hónap után kitakarítsak.

Ez az első lakásom, ami poros. Update: Gazs felvilágosított, hogy az előző kettő is az volt, szóval módosítanám a dolgot arra, hogy ez az első lakásom, aminél nem tudom lefizetni az egyik hugomat, hogy takarítson helyettem zsebpénzért. Mindenhol. A seprűvel nem is igazán koszt söportem fel a padlóról, hanem masszív pormacskákat, ami elég frusztráló, de ez van, ezt kell szeretni. A többórás művelet legvégén kiöntött felmosóvíz színe konvergált a fekete felé, szóval úgy érzem, valóban szükséges volt már a dolog.

Aztán megjöttek a vendégek, mindenki ki lett festve, és átvonultunk a két villamosmegállóra lévő partira, ami egy iszonyat régi és iszonyat nagy házban volt tartva, mindenféle furcsábbnál furcsább dekorációkkal. Volt ellenben jó társaság, színes sütemények, zseléfelesek (jello shots) és emberek furcsábbnál furcsább jelmezekben.

Zárásképpen berakom önmagamat, oroszlánként, egyszer ezt kis ki kellett próbálni:

Megvásárolva szerdán a doki által ajánlott laktózgyógyszert úgy döntöttem, ma kipróbálom: megfőztem a múltkor vett doboz instant Mac and Cheese-t, és nem bántam szűken hozzáadott tejjel, sőt, a este csokitortát is ettem habbal (igazival, nem olcsó növényi olajassal), és bár a gyomrom kicsit furcsán érezezte magát, a gyógyszer egyértelműen működött.

Este dicsőítőest volt a gyülekezetben, amit gyakorlatilag a mi házicsoportunk szervezett, és iszonyat jól sült el: jó volt a dicsőítés is, meg a közben lévő bizonyságtétel is. A végén pedig hirtelen felindulásból átmentünk az egyik gyülekezetvezetőt felköszönteni a születésnapján.

A Rockstar egyébként felrakta az iTunesra és a Spotifyra az összes GTA rádió zenéjét 3-astól felfele, újra van hallgatnivaló zeném. Zárjuk tehát a pénteket egy kis Ruslanával:

A reggeli gyógyszertáros sztori mellett volt délelőtt feedback meetingem, szia, itt vagy több, mint két hónapja, beszélgessünk arról, hogy szerintünk milyen munkát végzel és te is mondd el, mit szeretsz, min szeretnél változtatni, satöbbi.

Ezen a meetingen megtudtam egyrészt azt, amit már eddig is erősen sejtettem: nagyon szeretnek, és nagyon szeretik a munkát is, amit végzek. Másrészt az én oldalamról se volt sokminden panaszkodnivaló: a melót-várost-országot élvezem, már az elején sikerült egy viszonylag jó munkarendet kialakítani, a kollégák jófejek, ami meg éppen nem működik annyira a munkában, annak az átalakításán meg már most dolgozunk. A jövőhéten lesz még másik nagy meetingem, ahol kicsit átnézzük, hogy pontosan min is dolgoztam az elmúlt két hónapban, és belövünk valami hosszabbtávú tervet a jövőre mindenféle prioritásokkal.

Ma megjöttek két napra a dán kolléganők, négy után nemsokkal már bontottam az előző after workről maradt üveg bort, majd ötkör átvonultunk a sarki étterem-sörözőbe, ahol baromi jól szórakoztunk, aztán nem annyira angolosan, de távoztunk a filmes kocsmakvíz egyharmadánál, mert borzasztóan lassan haladt, és már többen elég fáradtak voltunk.

Reggel elfogyott az adott adag műkönnyem, és mivel végre találtam egyet, ami bevált — (nem) meglepő módon az a márka, amit a szemorvos ajánlott –, valahogy eljutottam oda, itt az interneten meg lehet nézni, van-e a sarki gyógyszertárban valamiből, és ha igen, mennyi, ami hát, egy egészen fantasztikus dolog. Mivel láttam, hogy a legközelebbiben van még pontosan egy doboz a kisebb adagból, gondoltam felhívom őket és lefoglalom.

Amikor hosszas csengés után felvették, gyorsan eljutottunk oda, hogy nem, a vonal túlsó végén lévő valaki nem beszél angolul, és nem tud adni senkit, aki tudna, így jobb híján leraktam a telefont. Fel nem adtam a dolgot: begépeltem a megfelelő kérdéseket Google Translate-be — mint azt már többször emlegettem, gyakorlatilag tökéltetesen fordít svédre –, és úgy döntöttem, megpróbálom lebonyolítani a dolgot svédül, a kiejtésem már bőven van annyira jó, hogy megértsenek. Újratárcsáztam, és kb. a következő jelenet játszódott le (svédül, természetesen):

– Halló?

– Halló, lenne egy kérésem.

– Igen?

– Van ez a szemcsepp és láttam, hogy a weboldalukon már csak egy van önöknél raktáron, szeretném lefoglalni, jönnék ebédidő környékén érte.

– [két hosszú svéd mondat, valami olyasmit értettem belőle, hogy receptre kell-e]

– Nem.

– [További svéd mondatok, odáig jutottam, hogy talán a gyógyszer nevét kéri]

– [gyógyszer neve]

– [további svéd mondatok amiket nem értek, majd] Kérem a Personnumerjét.

– Olyanom nincs, ha megadom a nevem, az jó lesz?

– [svéd mondatok amiket végképp nem értek]

– [bamba nézés]

– Elnézést, beszél ön véletlenül angolul?

– Yes, of course. My name is…

– [A telefonban a háttérben egy percig röhögés hallatszik]

…szóval másodszorra, mint kiderült, csak olyasvalaki vette fel, aki tud angolul. Ami egyébként egyáltalán nem meglepő, mert abban a gyógyszertárban már többször megfordultam és eddig mindenki tudott. Az külön bónusz volt végül, hogy féláron kaptam meg magát a műkönnyet, mert épp az utolsókat adták el a kisebb adagú csomagolásból, mostantól csak a nagyobbat fogják forgalmazni.

A Frici azt mondta, hogy ez gyakorlatilag egy Örkény-egyperces jelenet volt, és hát hajlok arra, hogy egyetértsek vele.

Ma tudatosult bennem véglegesen, hogy a svédek az időt hetekben mérik. Pontosan akkor, mikor Ulrika közölte a napi meetingünkön, hogy szabadságra menne ezen és ezen és ezen a héten a nyáron, én meg csak néztem bután és magamban elmorzsoltam egy káromkodást, hogy ez nekem pontosan semmit se mondott, mi a dátum?

Természetesen a dolog már sokkal korábban is feltűnt: a szupermarketek hetente bedobott papírjain is például mindig rajta van, hogy a benne lévő akciók melyik hétre vonatkoznak (pl. V15, az az eheti), sőt, egy ideje én is így rendezgetem a feladataimat. Mostmár mindenesetre nem tudtam tovább halogatni a dolgot, beállítottam minden létező használt naptárprogramban, amiben lehet, hogy mutassa a heteket. Az Outlookban és a webes verziójában van erre opció, a Google Calendarhoz sajnos külön widget kell, az ájfón naptárja viszont sajnálatos módon egyáltalán nem támogatja a dolgot, nem lehet véletlen, hogy a svéd App Storeban a Week Calendar nevű app rendkívül népszerű.

Voltam dokinál, azt mondta, hogy tejallergiát csak a gyerekek kapnak (ami, amúgy statisztikailag cca. 99,5%-ban igaz), próbáljak ki egy másik laktózgyógyszert. Rendes leszek, és tényleg kipróbálom, mint utolsó próba, aztán feladom újra a dolgot egy jóidőre. A másik apróság kapcsán meg szükségem lenne egy egészen kicsi korrigáló műtétre, ami egyébként nem olyan sürgős, csak éppen az nem tiszta, hogy meg tudom-e csinálni itt Svédországban úgy, hogy nem fizetek többezer koronát, vagy sem, ezt éppen aktívan nyomozom.

Az orvosi rendelő egyébként nagyon rendes, tiszta volt, ami rögtön feltűnt, az a falra kirakott igen hasznos táblázat arról, hogy mire érdemes, és mire nem antibiotikumot szedni:

Akit érdekel, begépeltem Google Translate-be, az angol verzió itt elolvasható.

Este elmentem házicsoportra, ahol megismerkedtünk egy váratlan vendéggel, ami felborította ugyan a tervezett menetrendet, de ez egyáltalán nem volt baj. Beszélgettünk, imádkoztunk, végül pedig olvastunk egy kis 1 Krónikák 16-ot.

Holnap jönnek a dán kolléganők, este pedig after work lesz, munka utáni alkoholizálás.

Mindenkinek megvan a klasszikus bash.org idézet, miszerint elvesztettem egy gépet a lakásban? Nos, ma majdnem ugyanez játszódott le, valamelik gépen-szerveren a sok közül futott egy fontszerver, aminek nem kellett volna, ellenben nem tudtuk az IP címét, mert Bonjouron keresztül kommunikált. Mindenesetre belőttem egy Wiresharkot, és azzal perceken belül meglett a dolog. Délután regexpeket gyártottam, illetve tovább dolgoztunk a céges regexp tanfolyamon, ami mostmár tényleg kezd öszeállni, ami jó, mert jövő csütörtökre muszáj lesz neki, amikoris megtartjuk.

Este aztán bepótoltam a heti sorozatokat, vége lett a Shamelessnek (amiről már tegnap megemlékeztem, abuzálva azt, hogy a posztokat már nem aznap írom), meg House of Liesnak és volt új Game of Thrones is. Plusz elkezdődött a Mad Men új évadja, amit a hétvégére tartogatok, mint a legjobb falatot.

Egyéb híreinkből: mostmár hivatalosan is kijelenthetem, hogy van szociális életem, legalábbis szerdától szombatig minden estére lesz valami, a vasárnapjaim túlnyomó részét meg amúgyis a gyülekezetben töltöm már egy ideje. És ez jó.

Szerdán doki. Semmi igazán vészes, csak mostmár szeretném megtudni, mi is van a gyomrommal, meg valami tökmás apróság, amit ezer éve halogatok.

Reggel bepakoltam a frukostklubbenhez szükséges dolgokat a táskámba — ezúttal az összes folyadékot zacskókba csomagolva pluszba, biztos ami — meg egy pluszzacskóba a mario mushroomot, és bebuszoztam az irodába. Bevallom, kicsit aggódtam, amikor 8:58kor még egyedül szeleteltem a kenyereket, de aztán jó svéd módon 9-kor hirtelen mindenki megérkezett és hamarosan tizen ettük a reggelit, és nagyon úgy tűnik, hogy ez siker lesz, már többen jelentkeznek segítőnek, sőt, ha nem felejtettem volna el, már ma lett volna ember erre.

A munkában ma nagyon sokat káromokodtam azon, hogy valami rejtélyes oknál fogva a weboldalaink teljesen más adatokat mutatnak és/vagy nem működnek akkor, mikor a saját gépemen futnak, ellenben tökjól szaladgálnak az éles szerveren. Valamint át kéne költöztetnem három webappot IIS8-ról IIS7-re, ami, nos, egyelőre nem sikerült, linuxos webszerverekhez vagyok szokva még mindig nagyon, most még abban a fázisban vagyok, hogy borzasztóan zavar hogy itt minden nagyon más.

Az idő megint furcsán telik: március végén megvettem a jegyeket pestre május elejére és most itt ez a teljes április, amit nem tudok hova tenni, azonkívül hogy egyelőre eseményekkel teli, és mindenképpen más, mint az első két hónap volt: ezek már az igazi hétköznapok, ami jól is, meg rossz is, az újdonság varázsa erősen halványul, de anélkül is mindenképp meg tudom állapítani, hogy összességében nagyon szeretek itt lenni, jó a munka, a munkahely és a kollégák, jó a gyülelekezet, és az albérletre se lehet (túl sok) panaszom.

Zárjuk zenével a posztot, ez a dal szólt a Shameless 3. évadjának a zárórészében, ami majdnem orvosolta az évad összes problémáját, és úgy általában egy nagyon remek rész volt:

Az előző alkalmon sikeresen tesztelt ájfónos videózás után most kicsit jobban készültem: egyrészt kölcsönkértem az albérletben a polcon árválkodó Zoom H2 hangfelvevőt, másrészt igazi állvány híján felducttape-eztem a telefont egy mikrofonállványra, ami jól ugyan nem nézett ki, de a funkcióját tökéletesen ellátta. A képeket a macbookkal fotóztam mivel más épp nem volt kéznél.

A felvételek első ránézésre jól sikerültek, a hang egy jórészét a keverőpultról vettem fel, ami viszont távolról se lett olyan jó, mint ahogy vártam, a gyülekezeti rendszer nem felvételre van belőve, hanem hogy jól szóljon a teremben a dicsőités, ami egyébként logikus.

Az alkalom utáni szocializáció alatt jelentkeztem kipróbálni magamat segíteni a Sunday Schoolban, azaz a gyerekfoglalkozáson, a lelkesség megvan hozzá, a többit meg majd meglátjuk, hogyan sül el.

Hazafelé a villamoson egy egészen durván váratlan üzenet osztott ki nekem egy kiadós gyomrost, a következő másfél órát eléggé magam alatt töltöttem. Több nappal később aztán végre tisztázódott a dolog, és távolról se volt olyan vészes, mint aminek elsőnek látszott, ennek ellenére fájdalmasan tisztában vagyok azokkal a dolgokkal, amikkel úgy igazán bele lehet gázolni a lelkembe.

Végül csak bevásároltam még a hétfői frukostklubbenhez mielőtt hazaértem volna, ahova ezúttal sokkal kevesebb cuccot kellett vennem, hála annak, hogy kicsit túlkészültem az előzőre. A nap maradék része fotelben punnyadással és további Portlandia-részek nézésével telt.

A nagy conok eddig mindig kimaradtak az életemből, több animésre terveztem pl. elmenni, de aztán csak nem tettem, de most, hogy itt volt egy, rögtön a városban, miért is ne, annak ellenére, hogy elég ambivalens a kapcsolatom az egész geekpride-dologgal (itt a releváns kötelező olvasmány).

Szombaton nagyon kényelmesen keltem fel 7 előtt nem sokkal (igen, még mindig nem vettem karnisokat.), majd nagyjából 11 előtt nemsokkal értem oda a Sci-Fi Conra. Előtte kivettem egy adag készpénzt még a belvárosban, ami jó ötlet volt, visszafele óriási sor állt a rendezvény mellett lévő ATM-nél. Odaérve konstatáltam, hogy ez itt bizony népszerű esemény lehet, többszáz méteres sor állt a bejáratnál, de nagyon gyorsan haladt, nagyjából 15 perc alatt bejutottam. Teljesen elfogadható árú volt a dolog egyébként, 120 SEK volt a belépő, meg még 20 SEK a ruhatár.

Nem tudtam, hogy pontosan mire számítsak, igazából, bár annak gyanúsnak kellett volna lennie, hogy a weboldalra posztolt nagyon rövid program abból állt, hogy melyik meghívott sztárral mikor lehet fotózkodni. Akikből egyébként egyébként sikerült egészen érdekeseket is meghívni: itt volt John Rhys-Davies, a doki a Slidersből (meg Gimli a LotR-ben), Christopher Judge (Teal’c, Stargate SG1), Billy Dee Williams (Lando Calrissian), Jeremy Bulloch (Boba Fett) és Sam J. Jones (Flash Gordon, meg önmaga a Tedben). Erről a listáról messze a második volt a legérdekesebb, bár nála is csak odáig jutottam, hogy odamenjek, és csináljak egy képet, dedikálni nem volt mit, meg amúgy is idegenkedek általában az ilyesmitől. De azért elmondhatom mostmár, hogy láttam élőben Teal’cet.

A sztárokat és egy kosztümversenyt leszámítva az egész con gyakorlatilag egy vásár volt: volt minden, ami kell, figurák, játékok, poszterek, japán import cuccok, pólók, képregények, DVD-k és horgolt mario gombák minden mennyiségben.

Mivel a hörcsögszellem nem igazán él bennem, ezért az ilyen helyeken általában ritkán vásárolok dolgokat, a képregényesstandokon azért csorgattam egy kicsit a nyálam, meg voltak jó pólók, még a méretembe is lettek volna, ellenben valami egészen hihetetlenül pofátlan árt kértek értük: akciósan volt egy darab 280 SEK, ami visszaosztva mai árfolyamon kb. 10 rugó, ami, hát, nos, viccnek kicsit durva egy darab pólóért, még az itteni árviszonylatban is. Ezek után sokkal kevésbé lesz bűntudatom, amikor majd bevásárlok a ThinkGeeken, ami ide kicsit kevésbé pofátlan szállítási költséggel küld csomagokat, és ahonnan egy póló mindennel együtt ennek kicsivel több, mint a fele.

Apropó, horgolt mario gomba. Meg nem tudom magyarázni miért, de mikor ezt először megláttam, azonnal elhangzott bennem az hogy ezt valami eszméletlen menő, és egy ilyen kell. Még nagyjából egy órát kűzdöttem a kisértéssel, megtéve még pár kört a sorok között, majd nem bírtam tovább, és megvettem a legnagyobbat, potom 200 koronáért. Az a szerencsém, hogy az eggyel kisebb ezután pár perccel elkelt, mert fél óra után már annak a vásárlására is éreztem erős késztetést. Hétfőn beviszem az irodába, jól fog mutatni az asztalomon, bár már több kolléganőm jelezte, hogy le akarja nyúlni.

Hazafele aztán úgy döntöttem, kipróbálom az itteni közbicikli rendszert, ami ötletből ötös, megvalósításból… hármas alá. Nézzük a jó pontokat: egy, gyakorlatilag ingyen van. Három napra kemény 10 korona, olcsóbb mint egy jegy a villamoson, meg van valami hosszabbtávú bérlet is. Ha egy út 30 percnél rövidebb volt, akkor ingyen van, utána 10 korona minden megkezdett félóra. A neten-telefonon lehet nézni éppen hol mennyi elérhető, és vannak olyan közel egymáshoz bőven a kölcsönzőpontok, hogy a 30 percből ne fussál ki. Innen már sejthető is a rendszer legnagyobb hibája: gyakorlatilag csak a belvárost és annak közvetlen környékét fedi le, ami egy nagyon kicsi terület, így az egész gyakorlati haszna erősen megkérdőjeleződik. Az én lakásomhoz legközelebb kb. másfél kilométerre van kölcsönző, ráadásul a munkahelyem pont a másik irányba van, szóval az nem opció, hogy esetleg egy ilyennel járjak munkába. Gyakorlatilag csak azoknak hasznos, akik vagy nagyon sokat mozognak a belvároson belül, vagy aki turistáskodni szeretne, mert arra tényleg kitűnő.

Végül megebédeltem a McDonaldsban, közben ránéztem az egyik szerverünkre, és ekkor tudatosodott bennem végképp, hogy nagyon mélyen él valamiért bennem az a cserkészmentalitás, miszerint be prepared (magyarul légy résen, de az angol kifejezőbb, szerintem). Laptop nélkül szinte soha nem megyek sehova, és a táskámban mindig van tartalék kábel mindenhez (mini-microusb, ipod), meg az ájfóntok és hozzá a tartalékakksi, meg kézkrém meg USB-s töltő meg néha még egy digigép meg meg meg minden. Mert ki tudja, mikor jöhet jól.

Este aztán beraktam az új Doctor Who részt, ami jobb volt, mint az előző és zárásképpen megnéztem utána a The Voice következő adását.

Reggel megint futottam a busz után, ez lassan hagyománnyá kezdik kinőni magát, az a szerencsém, hogy az utcám tele van fekvődrendőrrel, ezért ha meglátom a buszt rákanyarodni, akkor még simán van időm lefutni azt az egy sarkot, mire az végiglassúzik az úton a megállóig.

A munkában ma belemélyedhettem kicsit az Exchange szerverünk mélyébe, bár csak egy apróságot kellett átállítanom (menjen az e-mail küldés a linux szerverünkről, ezen keresztül). Amúgy sose gondoltam volna, de az előző munkahelyemen egyébként nagyon büszkén összerakott, majd üzemeltetett linuxos levelezőrendszer után az utóbbi két hónapban nagyon megszerettem az Outlook 2010+Exchange kombinációt, teljesen használható, az meg méginkább meglepő, hogy a webmail is meglepően kényelmes, ráadásul már az Internet Explorertől eltérő böngészőket se diszkriminálja.

Zárójel, midnentől függetlenül, e-mailszerver üzemeltetését senkinek se kívánom, egyszer több, mint elég volt. Ez az a feladat, ami ha véletlenül valamikor a jövőben rajtam múlna, ki fogok szervezni valaki más problémájának.

A szombati nagy tervemet, miszerint otthon punnyadok, a munkaidő lejárta előtt nemsokkal elkaszálta Ulrika, aki szólt, hogy hatalmas sci-fi con lesz a városban a hétvégén.

Estére volt egy kis extra rendszergazdai melóm, összeszívtam laza másfél órát egy scripttel és mindenféle engedélyekkel, ami arra volt visszavezehető, hogy — részben véletlenül — rossz felhasználóval léptem be a távoli gépbe. Így utólag könnyű látni, hogy hol volt a hiba, és miből fedezhettem volna fel nagyon gyorsan, de ez már csak ilyen. Mindenesetre este tízkor végre elindíthattam a scriptet, amit akartam, és lefeküdtem aludni, azzal, hogy reggelre ott vár majd a kész végeredmény. És újra megállapítottam, hogy kevés dolgot utálok jobban a számítástechnikában, mint a PowerShellt.