(Vicces, hogy amennyire szeretek egy csomó dolgot lineárisan csinálni, úgy írom meg épp időben visszafele haladva blogposztokat, most például hétfő este van, és ez a nap maradt utoljára. Ellenben sokat segít az, mikor tanácstalan vagyok, hol kezdjem, hogy egyszerűen csak elkezdek írni valamit, és természetesen azzal könnyebb kezdeni, amire jobban emlékezek.

Mindenesetre miután jól kinyafogtam magam szombaton, most úgy tűnik, visszatérek a megszokott egy nap – egy poszt rendszerre, legalábbis még úgy másfél-két hét erejéig, aztán elmegyek majdnem két hétre nyaralni kicsit Magyarországra, akkor majd meglátjuk.)

A nemlétező némettudásomhoz képest többször kapom magam azon, hogy egy adott szónak a német verziója jut eszembe. Ritkábban a holland, amit mégfurcsább. A kedvenc svéd szavam jelenleg a förmiddag, azaz a délelőtt; érdekesség, hogy ez a szó gyakorlatilag nem létezik angolban (a szótár kidobja azt, hogy forenoon, de még soha nem hallottam élő embert használni). Ennél a szónál rendszeresen gondolkodom kell, hogy förmiddag vagy -mittag, ami nem egy valid német szó, csak majdnem: helyesen Vormittag. Nem csak a napot, az időt is keverem, hogy akkor most tid, vagy tijd, ez utóbbi a holland.

A munka végére spontán after work szerveződőtt a DTP-s/technikai csapattal, ami remek volt, egyedül az időzítéssel volt az az apró gond, hogy pont aznap este volt kihagyhatatlan dolgom, szóval csak egy órát tudtam maradni. Mindenesetre egy egészen jó kocsmát mutattak meg nekem, ahol volt egy rakat helyi sör, amiket bár nem szeretek, de legalább tudom, hova kell majd vinnem pl. a magyar barátaimat, mikor meglátogatnak.

Irritál, hogy a legjobb hamburger a városban tulajdonképpen a McDonaldsban vagy a Burger Kingben van. A helyek többségében, random kebabosoknál, egyéb éttermekben nem is érdemes próbálkozni, íztelen borzasztó valami. A kocsmákban menő, kicsit más stílusú “pub burger” már egy fokkal jobb, szódával tulajdonképpen elmegy, bár a rendes buci helyett teljeskiörlésű valami van. Tegnap pedig ettem egy egészen közepes, amerikai stílusúnak mondott burgert egy másik kocsmában, ahová bementünk vacsorázni a házicsoporttal. Ez sem volt úgy rendesen megfűszerezve, de azért legalább volt valami íze, ezen a ponton még egy ilyen közepes hamburgernek is örülök.

Irritálnak a nyitvatartási idők. A kávézók általában hatkor zárnak. Esetleg hétkor. Kivételek szerencsére vannak, bár eddig összesen egyet találtam. Hétvégén tíz előtt a sarki szupermarketen meg a 7-Elevenen kívül semmi sincs nyitva, és úgy általában még korábban zár egy csomó hely. A Systembolaget, az állami alkoholbolt hétköznap asszem hatkor zár, szombaton kinyit pár órára, aztán ennyi.

Irritál, hogy nincs mosógépem. Nagyon kényelmesen megszoktam, hogy kb. hetente mosok, ehhez képest most átlag 12-13 naponta tudok, és hirtelen nincs elég ruhám. Majdnem minden ruhadarabomból kell vennem mostmár nagyon sürgősen még párat, bármennyire is sóher vagyok mikor ruhavásárlásról van szó, kevés dologra utálok pénzt kiadni annyira, mint ruhákra. Ez alól kivételt képeznek valamennyire az internetről rendelt mindeféle pólók, de azt se csináltam már több éve.

Irritál pár ember, dolgok, személyiségjegyek, amikre legyintettem egy hónappal ezelőtt, most azonban már sokkal zavaróbbak.

Irritál helyenként a svéd konyha, az ebédelőhelyek napi menüjében az egyik dolog tuti hal, ezzel jelentős százalékokkal csökkentve annak az esélyét, hogy olyan dolog legyen náluk, amit megeszek. Aztán ki tudja, lehet, hogy egyszercsak rákapok majd a halra, a lazacot tulajdonképp megeszem, ha muszáj, meg történtek már ennél furcsább dolgok is. A laktózérzékenységem se segít, az meg pláne nem, hogy egyelőre a laktózgyógyszer ugyan a tüneketeket megoldja, de cserébe szörnyen érzem a gyomrom tőle. Lassan tényleg meg kell tanulnom főzni.

Irritál, hogy úgy érzem, lehet, hogy lassan elfogyott az írnivalóm. Ez persze nem így van, de most kicsit tanácstalan vagyok, hogy merre tovább. Egy biztos, nem szeretném abbahagyni az írást, most, hogy ennyire belelendültem, vagy mi.

Irritál, hogy ezek a dolgok irritálnak. Igazából tegnap este döbbentem rá teljesen, hogy most tényleg megérkeztem úgy igazán a kultúrsokk lejtőjére, mikor, miközben a hamburgerekről panaszkodtam az egyik svéd csajnak, megjegyezte, hogy van egyáltalán olyan svéd kaja, amit szeretsz? És aztán visszagondoltam arra, hogy az este korábbi pontjainak jórészén leginkább a fenti dolgokról panaszkodtam embereknek.

Mindenesetre várom már a recovery fázist, várom, hogy leérjek a legalsó pontra, és újra elinduljak felfelé. Mert egy biztos, minden fentebb felsorolt nyafogásom és szocproblémám ellenére még mindig hihetetlenül jó itt lenni, remek ország, remek város, találtam gyülekezetet, barátokat, fantasztikus kollégákat, javultam egészségileg minden szempontból már most és még sorolhatnám. Valamint úgy érzem, még egy jó itt leszek.

És ez jó.

Kijött Dave “az internet öregje és az OPML atyja” Winer Little Outlinerének nagy verziója, a Fargo, ami már nem a böngésző LocalStorage-ében, hanem a Dropboxodban tárolja a különböző outline-okat, rendes OPML-fájlokban. Nagyon tetszik, pláne, hogy több éve megrögzött Workflowy-felhasználó vagyok, azt majd meglátjuk, hogy áttérek-e rá.

Este a házicsoport az egyik lány új lakásába volt hivatalos, amihez sikerült a lehető legrosszabb útvonalat megtalálnom, egy ekkora lépcsősoron mentem fel majd két perccel később le teljesen feleslegesen. Ez amúgy nem az első alkalom, hogy a város megszivat azzal, hogy random helyen dombok vannak, amikor az előző nap sétáltam a Ruby meetupra, a térkép azt mutatta, hogy laza 15 perc lesz, csak azt felejtette ki, hogy majdnem végig erősen hegynek felfele. Ugyanebből az okból habozok mostanában biciklit venni, bár az erőnlétemnek biztosan jót tenne. Egy biztos, a jövőben gyakrabban fogom nézni a domborzati térképet a Google Mapsen.

Hazafelé végre megnéztem kicsit a mögöttem lévő hatalmas parkot, a Slottskugent, mert a lány lakásáról az egyik leggyorsabb út az volt, hogy részben átsétáljak rajta. Nem tudok igazából sokat mondani róla azon kívül hogy szép, és hogy nyáron tuti sokat kell majd oda járni. Augusztusban ott tartják a Way Out West zenei fesztivált, meg azt mondták a kollégák, hogy szoktak mindenféle egyéb események is lenni.

Kikerült ma az internetre a már korábban emlegetett interjú meg cikk amiben én is szerepelek, itt elolvasható. Alább pedig beágyaztam a videót is:

Ebédre csevapot ettem. Ez nem lenne igazán említésre méltó, ha valóban csevap lett volna, valójában azonban ízre leginkább egy sima svéd típusú marhafasírt volt, tzatzikivel és barnaszósszal leöntve, és hát ez még hírből se látott igazi csevapot. A kollégák szerint van azért igazi és jó délszláv étterem a városban, mindenképpen le fogom tesztelni.

Este elmentem a helyi Ruby meetupra, a Got.rb-re, amit a Charmers egyetem startup-inkubátorában tartottak, és nem meglepő módon az egyik ott lévő startup szponzorálta. Egészen jó volt, tízperces előadások voltak mindenféle témákról, több dolgot el is raktam magamnak későbbre. A kicsi a világ jegyében természetesen egy magyar srác és egy felvidéki lány mögé ültem le, akikkel remekül elbeszélgettem az előadások után.

Hazafele annyira éhes voltam, hogy többedszerre követtem el azt a kardinális hibát, hogy hamburgert ettem ismeretlen helyen, ami sokadszorra és ismételten egy közel ehetetlen, a legrosszabb legalja pesti bódénál is rosszabb hússal jutalmazott, amit csak az előbb említett durva éhségem miatt nem dobtam ki azonnal. Mindenesetre mostmár tényleg megtanultam, hogy itt nem eszünk csakúgy ismeretlen helyen hamburgert többet, pláne nem a tizenkettő egy tucat kebabosbódékban.

Amióta el vagyok kényeztetve az irodában kávéfronton, azóta otthon szinte kizárólag hétvégén iszok kávét, amit eddig a Kelttől karácsonyra ajándékba kapott kotyógossal és a sarkiboltban vásárolt nagyonolcsó kávéval oldottam meg. Amikor az a csomag erősen elfogyóban volt, akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy kéne egy szinttel feljebb váltani, akkor kezdtem komolyabban szemezni az Aeropresszel. Aztán kb. két hete rámcsetelt kávégeek kolléga, pont a hosszúhétvége alatt és a rossz skype accountomra, hogy kérek-e valamit az egyik netes kávés webshopból. Az üzenetét későn vettem már észre, úgyhogy hagytam is annyiban. Aztán ma megjött a csomagja, és mint kiderült, vett nekem egyet ajándékba.

Az Aeropress a french press erősen felturbózott, annál sokkal hordozhatóbb másodunokatestvére. A szerkezet kőegyszerű, lényegében két csőből és egy mikrofilterből áll: alulra beraksz egy mikrofiltert és egy tartót a zaccnak, majd felül a nagyobb csőbe beletöltöd a kávét és a forró vizet. Ezután összekevered, majd a másik, egy gumírozott végű cső és a vákuum csodálatos fizikája segítségével eszméletlen jó eszpresszót kapsz.

A rendszerben nincs annyi nyomás, hogy “igazi” eszpresszót csináljon, szóval hiányzik róla pl. a crema, ennek ellenére a minősége majdnem megegyezik egy nespressóval vagy azzal, amit az irodában lévő igazi kávégép csinál. Azt hiszem, ez egyben egyfajta kapudrog az igazán minőségi otthoni kávézáshoz: már gondolkozok, azon, hogy akkor kéne például egy rendes daráló is, hogy tudjak frissen darálni kávét. A pörkölőgép beszerzése előtt azért valaki állítson majd meg.

Ma életemben másodszor elmentem fodrászhoz. Először nem is tudom, talán 15 éve lehettem, már nem is tudom miért, de amióta az eszemet tudom, édesapám vágta a hajamat, ez volt mindig is a legkényelmesebb és a legegyszerűbb opció. Itt értelemszerűen ezt már nem tudom megtenni, úgyhogy a gyülekezet előtt beugrottam a közelben lévő fodrászatba, ahol tíz perc alatt megvolt az egész, meglepően jó eredménnyel.

Itt amúgy két teljesen külön árkategóriája létezik a fodrászatoknak, mint azt a kollégák elmesélték: az egyik a drága, echte svéd, többszáz koronáért, illetve az olcsó, bevándorlók által üzemeltetett fodrászatok, természetesen az utóbbit választottam, 15 perc alatt megvolt az egész, és potom 100 koronába került.

A gyülekezet után bevásároltam a hétfői Frukostklubbenhez, a Bagaboo továbbra is egy TARDIS, minden belefér, ami kell, bár mostmár figyelek arra, hogy a folyadékokat mindig valami zacskóba tegyem, és a töltőt is ilyenkor a külső zsebbe rakom, nem akarok még egy kólás balesetet.

A délután maradék részében aztán többek között képeket válogattam, és megbizonyosodtam arról, hogy az ájfónnal embereket fotózásnak az a titka, hogy megfelelő alkalmazással (Camera+) kell egy adott pillanatról minnél több képet készíteni, és utána az ötből lesz egy kép, ami éles is, jó is, és nem mozdult be rajta senki, a többit meg kidobjuk. Lehet, hogy csalás, de működik.

Aztán majd egyszer veszek egy jó kis full-frame tükörreflexeset pár jó fix objektívvel. Majd.

Szombaton egész nap takarítottam. Gyertek vissza holnap valami érdekesebb posztért.

Najó, nem, szóval az úgy volt, hogy este születésnapi buliba mentünk házicsoportilag, ami ráadásul tematikus volt: valami cirkuszosnak kellett beöltözni. Jelmezem egyáltalán nem volt, ellenben napokkal korábban kiderült, hogy Julia, a csoportvezető felesége tud arcot festeni.Úgy döntöttünk, hogy akkor a parti előtt nálam találkozunk, itt mindenki megkapja a megfelelő állatot az arcára, és úgy megyunk át együtt a szülinaposokhoz. Azért nálam, mert egyrészt én laktam a legközelebb a helyhez, másrészt ez egy jó motiváció volt arra, hogy nagyjából két hónap után kitakarítsak.

Ez az első lakásom, ami poros. Update: Gazs felvilágosított, hogy az előző kettő is az volt, szóval módosítanám a dolgot arra, hogy ez az első lakásom, aminél nem tudom lefizetni az egyik hugomat, hogy takarítson helyettem zsebpénzért. Mindenhol. A seprűvel nem is igazán koszt söportem fel a padlóról, hanem masszív pormacskákat, ami elég frusztráló, de ez van, ezt kell szeretni. A többórás művelet legvégén kiöntött felmosóvíz színe konvergált a fekete felé, szóval úgy érzem, valóban szükséges volt már a dolog.

Aztán megjöttek a vendégek, mindenki ki lett festve, és átvonultunk a két villamosmegállóra lévő partira, ami egy iszonyat régi és iszonyat nagy házban volt tartva, mindenféle furcsábbnál furcsább dekorációkkal. Volt ellenben jó társaság, színes sütemények, zseléfelesek (jello shots) és emberek furcsábbnál furcsább jelmezekben.

Zárásképpen berakom önmagamat, oroszlánként, egyszer ezt kis ki kellett próbálni:

Megvásárolva szerdán a doki által ajánlott laktózgyógyszert úgy döntöttem, ma kipróbálom: megfőztem a múltkor vett doboz instant Mac and Cheese-t, és nem bántam szűken hozzáadott tejjel, sőt, a este csokitortát is ettem habbal (igazival, nem olcsó növényi olajassal), és bár a gyomrom kicsit furcsán érezezte magát, a gyógyszer egyértelműen működött.

Este dicsőítőest volt a gyülekezetben, amit gyakorlatilag a mi házicsoportunk szervezett, és iszonyat jól sült el: jó volt a dicsőítés is, meg a közben lévő bizonyságtétel is. A végén pedig hirtelen felindulásból átmentünk az egyik gyülekezetvezetőt felköszönteni a születésnapján.

A Rockstar egyébként felrakta az iTunesra és a Spotifyra az összes GTA rádió zenéjét 3-astól felfele, újra van hallgatnivaló zeném. Zárjuk tehát a pénteket egy kis Ruslanával:

A reggeli gyógyszertáros sztori mellett volt délelőtt feedback meetingem, szia, itt vagy több, mint két hónapja, beszélgessünk arról, hogy szerintünk milyen munkát végzel és te is mondd el, mit szeretsz, min szeretnél változtatni, satöbbi.

Ezen a meetingen megtudtam egyrészt azt, amit már eddig is erősen sejtettem: nagyon szeretnek, és nagyon szeretik a munkát is, amit végzek. Másrészt az én oldalamról se volt sokminden panaszkodnivaló: a melót-várost-országot élvezem, már az elején sikerült egy viszonylag jó munkarendet kialakítani, a kollégák jófejek, ami meg éppen nem működik annyira a munkában, annak az átalakításán meg már most dolgozunk. A jövőhéten lesz még másik nagy meetingem, ahol kicsit átnézzük, hogy pontosan min is dolgoztam az elmúlt két hónapban, és belövünk valami hosszabbtávú tervet a jövőre mindenféle prioritásokkal.

Ma megjöttek két napra a dán kolléganők, négy után nemsokkal már bontottam az előző after workről maradt üveg bort, majd ötkör átvonultunk a sarki étterem-sörözőbe, ahol baromi jól szórakoztunk, aztán nem annyira angolosan, de távoztunk a filmes kocsmakvíz egyharmadánál, mert borzasztóan lassan haladt, és már többen elég fáradtak voltunk.

Reggel elfogyott az adott adag műkönnyem, és mivel végre találtam egyet, ami bevált — (nem) meglepő módon az a márka, amit a szemorvos ajánlott –, valahogy eljutottam oda, itt az interneten meg lehet nézni, van-e a sarki gyógyszertárban valamiből, és ha igen, mennyi, ami hát, egy egészen fantasztikus dolog. Mivel láttam, hogy a legközelebbiben van még pontosan egy doboz a kisebb adagból, gondoltam felhívom őket és lefoglalom.

Amikor hosszas csengés után felvették, gyorsan eljutottunk oda, hogy nem, a vonal túlsó végén lévő valaki nem beszél angolul, és nem tud adni senkit, aki tudna, így jobb híján leraktam a telefont. Fel nem adtam a dolgot: begépeltem a megfelelő kérdéseket Google Translate-be — mint azt már többször emlegettem, gyakorlatilag tökéltetesen fordít svédre –, és úgy döntöttem, megpróbálom lebonyolítani a dolgot svédül, a kiejtésem már bőven van annyira jó, hogy megértsenek. Újratárcsáztam, és kb. a következő jelenet játszódott le (svédül, természetesen):

– Halló?

– Halló, lenne egy kérésem.

– Igen?

– Van ez a szemcsepp és láttam, hogy a weboldalukon már csak egy van önöknél raktáron, szeretném lefoglalni, jönnék ebédidő környékén érte.

– [két hosszú svéd mondat, valami olyasmit értettem belőle, hogy receptre kell-e]

– Nem.

– [További svéd mondatok, odáig jutottam, hogy talán a gyógyszer nevét kéri]

– [gyógyszer neve]

– [további svéd mondatok amiket nem értek, majd] Kérem a Personnumerjét.

– Olyanom nincs, ha megadom a nevem, az jó lesz?

– [svéd mondatok amiket végképp nem értek]

– [bamba nézés]

– Elnézést, beszél ön véletlenül angolul?

– Yes, of course. My name is…

– [A telefonban a háttérben egy percig röhögés hallatszik]

…szóval másodszorra, mint kiderült, csak olyasvalaki vette fel, aki tud angolul. Ami egyébként egyáltalán nem meglepő, mert abban a gyógyszertárban már többször megfordultam és eddig mindenki tudott. Az külön bónusz volt végül, hogy féláron kaptam meg magát a műkönnyet, mert épp az utolsókat adták el a kisebb adagú csomagolásból, mostantól csak a nagyobbat fogják forgalmazni.

A Frici azt mondta, hogy ez gyakorlatilag egy Örkény-egyperces jelenet volt, és hát hajlok arra, hogy egyetértsek vele.