Június 21-énA június 20 és 26 közötti pénteken ünneplik Svédországban a Midsommart, sok néven ismert a dolog, Magyarországon Szentiván-éj néven fut, itt azonban kicsit nagyobb parti a dolog, a svédek leginkább az újévhez hasonlították. Hivatalosan nem munkaszüneti nap ugyan a dolog, a gyakorlatban nagyrészt igen, mi is megkaptuk szabadnapnap a cégtől. A nap egy jórészét otthoni lustálkodással töltöttem, reggel azonban be kellett mennem a városba, és elég durva volt, gyakorlatilag minden zárva volt, az utcán sehol senki, egy posztapokaliptikus filmet simán le lehetett forgatni.

Aztán délután csak lementem Slottskugenbe, a város egyik legnagyobb parkjába, ami ráadásul ott van tőlem nemmessze, és ott volt több ember is a házicsoportból, illetve úgy általában elég sok ember.

Az ott középen egy májusfa, körülötte meg emberek táncoltak kisebb-nagyobb körökben az ott játszott különböző népzenékre. A végefele aztán jöttek emberek hagyományos ruhákban, és egy szintel profibban mutattak be különböző néptáncokat, csináltam is róla instagramos videót, mert azt is ki kellett próbálni egyszer.

Közben az eső időnként eleredt rövidebb-hosszabb időkre, ahogy egy kolléganő megjegyezte, így az igazi az élmény, és hát tényleg élmény az egész, többezer ember körtáncol mindenféle táncokat, és közben mindenki jól érzi magát.

Ja, és az emberek fején virágos koszorúk. Barbi blogján található még több kép az egészről.

Rendszeres olvasók bizonyára észrevették, hogy fájdalmas pont volt számomra az a tény, hogy a városban egyszerűen nem lehet egy igazán jó hamburgert enni. Nem egyszer írtam már erről, sikerült is találni olyat, ami úgy-ahogy nem volt rossz, sőt, ha a városban nem is, az országban már sikerült enni igazán jót, még Stockholmban. Egészen mostanáig, amikor is elmentem a Berså nevű helyre.

A fenti képet afféle emlékeztetőnek lőttem magamnak még, mikor megláttam, Real American Burgers, hírdeti, oké, próbáljuk meg, hátha, hátha. Aztán még azon a héten szombaton elmentem, és nem csalódtam. Rendeltem egy Chicago burgert, az volt a sajtos-baconős verzió, mindegyiket háromféle konstrukcióban lehet rendelni, szimpla-dupla-tripla, csak az a durva, hogy már az első is egy csinos, 200 grammos húspogácsával érkezik, és bár nagy az étvágyam, a dupla elég durván túlzás lett volna.

Aztán kihozta a pincérnő a dolgot, és nem csalódtam: a hús pontosan olyan, amilyennek lennie kell, ráolvasztva Pepper Jack sajt, esetleg a bacont lehetett volna megsütni jobban kicsit, de tényleg, nehéz kötekedni a dologgal, egyszerűen nagyon rendbe volt, ahogy a hozzáadott sültkrumpli meg coleslaw is. Ebéd közben amúgy helyenként élő zene ment, felejthető soft rock, de háttérzenének teljesen jó.

Az árak is rendbe voltak: drágább, mint egy ebédlőhely (bár van 99 SEK-es ebédmenüjük, de ahhoz sajnos kiesik a hely), de az egészért fizettem olyan 220 SEK-et, itallal, borravalóval. Ja, és legközelebb lefotózom a hamburgert is.

Szóval megjött az adószámom, de ahhoz először el kellett mennem az adóhatósághoz, a Skatteverkethez kérni egyet. Sőt, ahhoz először kellett egy szerződés arról, hogy július 15 után fel vagyok véve a céghez, ennek birtokában tudtam sorbanállni reggel tíztől.

(Így végleges munkaszerződéssel van már hivatalos titulusom is: Systems and Software Development Specialist vagyok, és van egy hihetetlenul puccos leírás is ehhez, nagyon szórakoztató, majd egyszer begépelem és lefordítom.)

Várni nem kellett sokáig: volt elöttem kb. 10 ember, két perc után volt sorszámom és egy négyoldalas kitöltendő űrlapom, amin csak svédül voltak megnevezve a rubrikák, szóval kivártam, amíg sorra kerültem (tíz perc), és aztán az ügyintéző lány segítségével kitöltöttem a dolgot. Mondanám, hogy kicsit türelmetlen volt, de inkább gyors és hatékony: végigrohantunk a dolgon, beírtam amiket kellett, csak az olyan kérdéseken kellett elgondolkoznom, hogy hány napot tervezek az országon kívül tartózkodni? (Gőzöm sincs. Egy hónap? Két hónap? Legyen a kettő között, 45 nap.)

A végén azzal a bíztató mondattal búcsúzott, hogy “This will probably take 3 weeks and then you’ll probably get a personnummer” (“Ez valószínű három hét lesz és utána valószínű kapsz egy adószámot”). Az mindenesetre durva, hogy tízre odamentem, és fél 11-kor már egy villamoson voltam az iroda fele. És az adószám ugye megjött, három helyett másfél hét alatt, szóval igazán nincs mire panaszkodnom.

(Igen, megint kimaradt vagy’ két hét. Majd pótolom. Valószínűleg.)

Reggel iszonyat pocsék hangulattal ébredtem, ez egészen addig tartott, amíg ki nem rugdostam magam nagy nehezen az ágyból, leszedtem a sötétítőfüggönyöket es az ablakon kinézve egy duplaszivárvány nézett vissza rám. Amellett, hogy gyönyörű volt, felért minimum egy triplaeszpresszóval, rekordsebességgel magamra kaptam a ruháimat és kimentem a teraszra csinálni annyi fotót, amennyit csak lehet.

Hazaérve jó hír, vagyis egy levél fogadott: megjött a _personnummer_em, azaz az adószámom. Erről már írtam korábban többször is, enélkül a szám nélkül nem annyira létezel az országban. Lehet élni nelküle, csak kicsit kényelmetlen, a bankom nem ad dombornyomott kártyát, nem tudok regisztrálni sok netes helyekre ahol pénzzel kapcsolatos dolgok vannak, nem tudok törzsvásárlói kártyákat szerezni satöbbi.

Apropó törzsvásárlói kártyák, a szám birtokában regisztráltam végre a sarki szupermarketnél egy ilyenért, a bevásárlásaim 95%-át ott végzem, simán megéri. Regisztrációkor lehetett választani aközül, hogy elpostázzák-e a dolgot, vagy személyesen veszem át, én az előbbit választottam. Ebben csak az az izgalmas, hogy ezután nem kérte el a címem: egyszerűen lekérte azt az adóhatóságtól az adószámom alapján.

Nem állítom, hogy nem zavart kicsit az egész, de itt ugye az az elv, sőt, a gyakorlat, hogy az ember megbízik az államban meg a hatóságokban. A svédek védelmére szólva: nekik speciel van okuk erre…

Mostmár tudok olyan dolgokat is csinálni egyébként, hogy a tömegközlekedős bérletem automatice meghosszabbítani minden hónapban, azt csak azért nem kapcsoltam még be, mert először el akarok menni a bankomba és kérni tőlük egy dombornyomott kártyát, a fentebb említett szám birtokában, és előbb legyen az letudva, hátha változtat valamit.

És most pótolni kéne azt a kimaradt két hetet…

Hajnal fél hatkor keltem, mert hatkor már indultunk is Norvégiába, előtte még beugrottunk az irodába felkapni az új routert-switchet-szervert, aztán pedig mentünk az autopályára a világ egyik legdrágább városa felé. Nagyjából 9-re érkeztünk meg, kicseréltem, amit kell, majd megállapítottam, hogy ez műküdik, bár volt egy kis kitérő azzal, hogy miért tudom megölni a teljes irodában az internetet egy jól irányzott speedtesttel: leginkább azért, mert DSL van, ami nem szereti annyira, mikor elkezdik komolyabban terhelni a feltöltést, valamint a sávszélt relatív szűkebben mérik az irodában (“csak” 24/4 MBit).

12 előtt nem sokkal elmentünk ebédelni, ami arrafele szokatlan: mint kiderült, Norvégiában az a szokás, hogy ebédre hideg szendvics van (vagy ha nagy cégnél dolgozol, adnak ők), a meleg étel az este szokás, emiatt az éttermek árai is úgy vannak belőve, hogy oda az ember vacsorázni megy. Ennek ellenére (vagy inkább emellett) is iszonyat drága minden, még így a svéd árakhoz szokva is, persze a norvég fizetéssel kicsit más a helyzet. Érdekes volt még azt is megfigyelni, hogy egy csomó svéd szónak felismertem a norvég változatát, úgy tűnik, tényleg ragad rám valami a nyelvből.

Nem sokat láttam a városból amúgy, leginkább mert kettőkor újra autóba ültünk, és visszaindultunk, mert különben elkaptuk volna a délutáni-esti csúcsforgalmat. Az út norvég felében megnéztem a The Incredible Burt Wonderstone-t, amiben volt kb. 5 jó poén, amúgy teljesen felejthető és kihagyható. Meg kéne néznem alaposabban, hogy is megy az internetroaming a szolgáltatómnál, mert az se Magyarországon, se Norvégiában nem ment egyáltalán, pedig elvben kelett volna néki.

Este aztán beraktam a WWDC-t, örültem az új OSX-es dolgoknak, sírtam az iOS új kinézetén és elkezdtem gondolkozni azon, hogy akkor lehet, a következő telefonom újra valami Android lesz, csak szigorúan Google-ös, nem az a fajta amire a Samsung/HTC ráhúzott sok réteg felesleget. Csak könyörgöm, 2013 közepe van, hozzanak már ki egy olyan készüléket, amiben van egy igazán tisztességes kamera.

Szombaton nem csináltam semmit. Najó, majdnem semmit: leginkább ültem a fotelben és sorozatokat néztem. Befejeztem a már emlegetett Orphan Black első évadát: az évadzáró kicsit kaotikusra sikerült, és vannak dolgok, amiket sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni, de a második évadra tuti maradok. Miután az elfogyott, befejeztem a New Girl második évadját is, amit eredetileg elkaszáltam valahol a második évad közepén, de a junkies kritikák hatására úgy döntöttem, adok neki még egy esélyt, és megérte: nagyon jó volt az utolsó tizenkevés rész, szépen csavarták a szálakat a készítők, egyedül az évadvégi cliffhanger volt kicsit ciki.

Vasárnap aztán gyülekezet, hazament a szlovák lány, én pedig a gyülekezet utáni fikán elszórakoztattam az egyik oda járó házaspár gyerekeit, aminek aztán az lett a vége, hogy meghívtak magukhoz délutánra még kicsit fikázni (igen engem is szórakoztat ennek a szónak a magyar áthallása). Hamar kiderült, hogy a család több tagja is szeret társasjátékozni, és nem ám Monopolyval, hanem Rendes Társasjátékokkal, volt például Race for the Galaxyjük, amire anno egy? másfél? évig teljesen rá voltunk catanva kattanva, úgyhogy rögtön játszottunk is egy menetet a családfővel és a legidősebb lánnyal, aki annak ellenére, hogy összesen kilenc éves, nem is játszik rosszul, ezen kicsit megdöbbentem.

Utána pedig megismerkedtem a Tantrixszal, amiben a megfelelő színű vonaladat kell építeni egy hatszögletű pályán, sokkal komplexebb, mint azt az ember az első ránézésre gondolná, egészen érdekes, játszani kell még majd ezt.

Közben pedig leporoltam a Kindle-t és elkezdtem olvasni Pál Feri egy régebbi könyvét, aki most sem okoz csalódást.

Reggel egy kisebbfajta meglepetéssel fogadott az indiai kolléganő: egy zacskóval, benne három napnyi ebéddel. Az úgy volt, hogy miután megjegyeztem neki még a múltkor, hogy ennék én szívesen gyakrabban is ilyet, eljutottunk oda, hogy az édesanyja benne lenne abban, hogy hetente főzzön, csak minimum három adagot. Természetesen rávágtam, hogy persze, és abban a hitben éltem, hogy akkor majd meg fogjuk beszélni, hogy mit-hol-merre-meddig, ő azonban egy fokkal tovább vitte a dolgot, és már el is hozta az első adagot, aminek a váratlansága ellenére is rendkívül örültem. Meg is ettem az elsőt ebédre, a nevére sajnos nem emlékszek, finom volt, bár pont marhával készült, amit annyira nem kedvelek ilyen kajában, de a szósz része ütött. A másik kettő az csirke, az lesz a hétvégi ebéd.

Este hazaérve aztán elkezdtem nézni az Orphan Blacket, egyelőre tetszik. Én se fogok mást csinálni, mint a linkelt JWZ poszt, berakom ide az első három percét, kedvcsinálónak:

Hétfőn hajnal 6-kor irány Oslo, viszek magammal egy routert, egy switchet, meg egy új szervert, végül csak kettesben megyek a CEO-val, remek lesz. De előtte még itt egy teljes hétvége.

Ma, csütörtökön nemzeti ünnep van, 1523-ban ezen a napon koronázták meg első Gusztáv királyt, akitől a modern Svédországot számítjuk. Ennek megfelelően aludtam legalább fél8-8ig, amikoris felkeltett a napfény. “Dehát már vannak sötétítőfüggönyeid!” — kiáltanak fel tapasztalt olvasók. Ez igaz is, azonban a harmadik emelet és a szép nagy ablakok kombinációjának megvan az az előnye, hogy az albérlet alapvetően nagyon világos — és nagyon fel tud melegedni. Emiatt már egy jóideje csak nyitott ablaknál lehet csak jól aludni, ami, hogy ne jöjjön a fejemre a hideg, a konyhában van nyitva, ahonnan meg kiválóan beszűrődik a fény reggelente. Szóval van még mit finomítani a rendszeren.

A délelötti lustulás után nyakamba vettem a várost — értsd: elvillamosoztam a bevásárlóközpontba — hogy bevásároljak kicsit, leginkább farmerokat és egy új cipőt, mert az előbbiből már nagyon kevés van, az utóbbi meg éppen esik szét apró darabokra. Nem volt egy egyszerű menet, de sikerült találni mindkettőt, bár így utólag korántsem vagyok biztos a cipőválasztásban, mert pár óra használat után elég kényelmetlen, remélem, ez csak a betörési fázis. Pólókat még tegnap rendeltem az internetről, hosszúujjúak kellenek még, amiket valószinű szintén online fogok beszerezni.

Este aztán hivatalos voltam egy kültéri sütögetős partira amit az egyik házicsoportbeli lány testvére meg a férje szervezett, megállapítottuk, hogy kubbot játszani füvön teljesen más, mint kavicson, közben beindult a grill, megsültek a hamburgerhúsok, és mindenki leült enni, kivéve én, mert fájdalmasan későn ebédeltem, és még a közelében se jártam az éhségnek, majd nemsokkal ezután hazajöttem, mert nem éreztem túl jól magam (ennek nem volt köze a társasághoz), és most a fotelben lustálkodva várom a pénteket, hogy aztán megint jöjjön két nap pihenés, utána meg Oslo.

Este a házicsoportban elbúcsúztattuk a szlovák lányt, aki sajnos vasárnap délután hazautazik, emiatt az alkalom is kicsit kevésbé volt formális, beszélgettünk, elvoltunk, játszottunk. Talán már leírtam, hogy ennek a gyülekezetnek ez a legnagyobb előnye és hátránya is egyben: megismerkedhetsz egy csomó remek új emberrel, barátokat szerezhet, akik azonban sokszor csak pár hónapig vannak itt.

Apropó játszottunk: múlt héten szintén ugyanitt ismerkedtem meg a Kubb-bal, ami egy egészen szórakoztató kültéri játék. A részletes szabályok fent vannak a wikipedián, de az alapok egyszerűek. A pályán öt-öt kubb (15 centi magas fahasáb) van két sorban egymással szemben, a kettő között félúton meg a király. Két csapat van, akik felváltva próbálják egy 30 centis henger alakú botot, szigorúan függőlegesen dobva ledönteni először a másik csapat kubbjait, majd legvégén a királyt. A csapat ledöntött kubbjait a kör elején át kell dobni az ellenfél térfelére, majd ott felállítva először azokat kell ledönteni, és csak utána lehet a többit.

Törzsgyökeres svéd játék egyébként, Gotland szigetéről származik, ott rendezik minden évben a világbajnokságot.

Igyekeztem elkerülni, többször sikerült is, de ma utolért a végzetem: otthon kellett maradnom, mert csak dél és délután 4 között volt időpont a mosógéphez. A következő időpontom se sokkal szerencsésebb, bár az már este van, de 13 nap múlva, épphogy van annyi ruhám addig. Ha nagyon akartam volna, időzíthettem volna valahogy úgy, hogy a nap egy részét az irodába töltöm, de gondoltam akkor már csináljuk rendesen, próbáljuk ki ezt az otthonról dolgozás dolgot itt is.

Délelőtt otthon voltam, igazából jól ment a dolog, bár persze kényelmesebb dolgozni az irodában, a két hatalmas monitor előtt, mint egy laptopon, de egy-egy nap simán okés így, van VPN, szinte minden elérhető otthonról is így. Aztán eljött a várva várt dél, beraktam a mosást, és eszembe jutott, hogy van egy függetlenítendő mobilnetes USB stickem. Az úgy volt, hogy ki tudja miért, valahogy nálam maradt az előző munkahelyemről egy ZTE MF680, aminek egyetlen apró hibája van: a magyar Telenorhoz van kötve. Szerencsére az internet viszonylag gyorsan kidobta a célszoftvert, amihez már csak egy virtuális Windows kellett, amit a Microsoft ad, szivesen, igyen. A függetlenítés után még kellett kicsit gugliznom, hogy a megfelelő kapcsolódási beállításokat megtaláljam az itteni szolgáltatóhoz, de utána már minden működött.

Persze az egészre végül nem volt szükségem. Miután lement a mosás, kiteregettem, és elindultam a városba, egyrészt ebédelni, másrészt a nap maradék részét eltölteni egy kávézóban. Végül a már jól bevált Fröken Olssonban kötöttem ki, ami azon kívül, hogy egy remek kávézó, van használható wifije és még konnektorok is, hébe-hóba. Ráadásul, ami igazán egyedi benne, hogy nyitva van este 10-ig, ami nem mondható el a városban lévő kávézók túlnyomó többségéről: ők este 6-7 körül bezárják a boltot.

A munka után aztán elmentem cipőket nézni, merthogy a mostani már erősen esik szét, aztán hazajöttem, és azóta leginkább lustulás van. Furcsa ez a hét, tegnap iroda, ma itthon, holnap megint iroda, este házicsoport, csütörtök viszont munkaszüneti nap, nemzeti ünnep van, pénteken viszont megint meló, vagy kiveszek rá egy szabit, és hosszúhétvégévé konvertálom a hetet, ellenben erre most nem látok egyelőre indokot.